Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-16 / 87. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 16. MINDENNAPI KENYERÜNK Az élet vizének forrásánál ÉDES ÁRPÁD Ige: „Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre nézett. Avíza templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. ...a pusztán folyik keresztül és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg. A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Gyümölcsük eledel levelük pedig orvosság lesz. ” (Ezékiel könyve 47,1-12) A népmesék hősei, a legkisebb fiúk számtalan akadállyal kellett, hogy megküzdjenek, míg eljutottak az élet vizének forrásához. Ennek a víznek gyógyító ereje aztán egy csapásra boldoggá tette őket. De az odáig vezető út csak különös kitartásuk vagy ritka képességeik, esetenként mesebeli segítőik révén j volt megtehető. De mint általában a mesékben, végül elérték céljukat, és elnyerték méltó jutalmukat. A modem kor meséi, Indiana Jonesai, „szent grál” lovagjai már ha elérik is céljukat, a csodás eszközöket tartósan nem tudják megszerezni. Beomló alagút, fölrobbanó hegyek, összezáruló völgyek és egyebek teszik lehetetlenné a halandók számára ennek a csodának a birtoklását. Mindez lehet, hogy arra utal, a mai ember már nem hisz a mesékben, túl realisztikusan szemléli saját lehetőségeit. A Bibliából is ismerjük az „élet vize” kifejezést, méghozzá több helyen is találkozunk vele. Valamilyen formában ott van mind az Ó-, mind az Újtestamentumban. Erre utal az édenkerten keresztül folyó víz is, amely megöntözi a kertet. És erre utal az Ezékiel próféta látomásában olvasott szakasz is. Az Újszövetség egyetlen prófétai könyvében, a Jelenések könyvében szintén erről ír a mennyei Jeruzsálem látása kapcsán János apostol. (Meglepően sok párhuzamot találunk a két prófécia összehasonlítása során!) Jézus pedig önmagáról beszél, mint az élet vizének forrásáról. Egy nagyon jelentős különbséget azonban észre kell, hogy vegyünk a mesék világa és a Biblia világa között. Amíg a mesékben a hősök ügyessége, ereje, találékonysága kellett ahhoz, hogy föltornázzák magukat ez áhított cél eléréséig, addig a Bibliában azt látjuk, hogy az Isten az, aki adja, indítja és elvezeti egészen az emberig e forrást. Isten helyezi Ádámot az áldott földre, az Édenbe. Amit Ádám saját erejéből elért, az a kiűzetés! Ezékiel látomásának új Jeruzsálemé ebben a formában soha nem épült meg. De amit elmond, az szimbolikus jelentésében igen sokat ad. A forrás, amely kertté változtatja a puszta sivatagot, a templom küszöbe alól fakad. Azon a kapun távozik, melyen az Úr dicsősége érkezett, s ezért ember nem lépheti át; itt az Isten közlekedik. Naggyá válása, elmélyülése sem az embereknek köszönhető. De ahol áthalad, ott kertté lesz a puszta, ahová megérkezik, ott meggyógyul a tenger. Élet támad benne, ellentétben a Holt-tengerrel, mely oly sós, hogy semmi sem marad meg benne. Ahova ez a víz elhat, ott megjelenik a gyümölcs, ott gyógyul a szív. Most cinikusan mondhatnánk, hogy a mi templomaink küszöbe alól sehonnan nem fakad forrás. Csakhogy Ezékiel látomásában sem az ember által használt kapuról van szó, hanem arról, amelyen az Isten dicsősége jött a templomba. A mi világunkba ennek nyomát a bedehemi csillag mutatta, a templomból való szétáradását pedig az első nagypénteken a je- ruzsálemi templom kárpitjának széthasadása jelezte. Ez a forrás a golgotái kereszten fakadt föl és árad azóta is az evangélium hirdetése nyomán a Szentlélek erejéből. „De a tócsák és pocsolyák nem gyógyulnak meg”! A szerző református lelkész csaladivilag@ujszo.com Jótékonysági gálaműsort rendezett a Carissimi az egészségkárosult magyar gyermekek támogatására Kedveseim, segítsenek! Olyan szlovákiai magyar családokat támogat a Carissimi szervezet, akik egészségkárosult gyermekeket nevelnek. Gondot fordítanak a szülők tapasztalatcseréjére, a sérült gyermekek kapcsolatrendszerére, szakmai képzésre és orvosi vizsgálatok megszervezésére. JÓZAN MÓNIKA Hasonló céllal rendezték meg Dunaszerdahelyen a Carissimi - Segítsen, hogy segíthessünk karitatív gálaműsort múlt vasárnap, április 10-én a művelődési központ közreműködésével. Vanda vajon autista, rett- szindrómás vagy gyermekbénulása van? Hatéves lesz, a szülők mégsem kaptak még egyetlen pontos diagnózist sem az orvosok tömkelegétől. Az előadás szünetében az édesapjával beszéltem: „Kislányunk játékos, sokat nevet, tud járni és kommunikálni. Sajnos, nem beszél, és a mozgása sokszor koordinálatlan. Legnagyobb problémánk, hogy senki nem tudja, mi a baj. Iskoláskorú, de mert nincs pontos diagnózisa, azt sem tudjuk, milyen intézményt látogathatna, mi lenne számára legmegfelelőbb a fejlődése szempontjából. Talán ez a szervezet útmutatást ad számunkra is.” Nonprofit szervezet A Carissimit 2002 augusztusában jegyezték be nonprofit szervezetként a Pozsonyi kerületben, a Családi Kör olvasói már akkor tudomást szerezhettek róla, a szervezet elnökének, Tóth Erikának tájékoztatójából. Azóta több kisgyermeknek segítettek külföldi kivizsgálások anyagi térítésével, gyógyászati segédeszközök megvásárlásával, szakorvosi kivizsgálások szervezésével. Az alap megnevezése magyarul annyit jelent: kedveseim. Munkájukat orvosok, pszichológusok, jogászok és lelkészek segítik, igazgatótanácsának tagja maga Bauer Edit európai parlamenti képviselő is. Karitatív gála A múlt vasárnapi karitatív gálaműsor 50 és 100 koronás belépőinek összegével olyan magyar családokat támogatnak, akik súlyosan és halmozottan sérült gyermekeket nevelnek. Zupkó Mária főtanácsos, a Carissimi igazgatótanácsának tagja lapunknak elmondta, tízezer koronát sikerült összegyűjteni, melyet valószínűleg gyógyászati segédeszközökre fordítanak. Tapasztalataik szerint ilyesmire van a legnagyobb szükségük a rászoruló családoknak. A rendezvény fővédnöke Csáky Pál miniszterelnök-helyettes volt. Felléptek a 2004-es Ki mit tud? győztesei, a Kistiglinc és az Ágacska gyermektáncegyüttes, a Tiszta Forrás népdalkor, a Csallóközi Néptáncegyüttes, valamint a budapesti MS Duó. „Egyre több szakember fordul hozzánk, és ajánlja fel segítségét. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek saját anyanyelvükön tudjanak kommunikálni az orvosokkal, ezért magyarországi kivizsgálásokat is támogatunk, vagy térítjük az itteni szakemberek útiköltségét. Tehát van, aki pénzzel támogat, van aki a szaktudásával. Lényeg az, hogy segítsenek. Fontos, hogy a rászorulók tudjanak rólunk” - közölte Zupkó Mária, és kérte, mindenki hívja fel a környezetében élő emberek figyelmét a szervezetükre, hogy továbbra is eredményesen tevékenykedhessenek, s hogy minél több rászorulón segíthessenek. A Carissimi elérhetőségei: Klariská 7, 811 03 Bratislava, e-mail: carissimi@post.sk (A szerző felvételei a gálaműsoron készültek) ' g©gJDÖ00DDO^7 Oo©gj^ 0©gpCf!o©00@oo@[k8 Számlaszám: 5345665/5200/ OTP Banka NAGYI, MESELJ, DE IGAZAT! Tavasz - libakelés CSERNÁK KATALIN A téli örömök, munkák, mulatozások elmúltával figyelni kezdtük a természet változásait. Amikor a Zobor csúcsán is csak egy fehér hósipka maradt a télből, a völgyek-' ben elterülő falvakban beköszöntött a várva várt tavasz. A madarak önfeledten trilláztak a jobb és szebb idő ígéretében. Édesanyám azt szokta mondani, hogy megszólalt a „csücsüké”, itt a tavasz. Megmozdult a föld, és ahol a napocska bővebben osztotta melegét, zöl- dellni kezdett a fű, és az első tavaszi virágok is előbújtak téli rejte- kükből. De nem csak a természetben állt be változás, a baromfiudvar népe is nagy várakozások elébe nézett. A tisztára meszelt téglaólban nagy, kerek, fűzfavesszőből font kosárban üldögélt lúdanyó, békés csöndességben, a nyárszagú szalmán. A fészekben sok-sok puha, meleg tollú közt megbújva, a tojásokban ott szunnyadt a sárgapihés libaélet. Édesanyám nagy hozzáértéssel gondoskodott lúdanyóról és nagy izgalommal figyelte a költés minden pillanatát. Ha lúdanyó elfáradt a hosszú ülésben, csak elgágogta magát jó hangosan, ilyenkor már szaladtunk is édesanyámmal, hogy lúdanyót kiengedjük az ólból. A fészekben a tojásokat betakartuk, lúdanyónak enni-inni készítettünk és vártuk, hogy visszajöjjön az ólba. Jött is hamarosan, hiszen tudta a kötelességét, csak éppen futott egyet, a szárnyait is meg-megle- begtette, mert bizony elgémberedtek a hosszú üldögélésben. A várva várt nap közeledtével édesanyám még egyszer ellenőrizte a tojásokat. Elkért lúdanyótól egyet-egyet, két tenyerébe fogta, füléhez emelte, még a kendőt is elhúzta a füléről. Az arca felragyogott, és csak ennyit mondott: „Kopog már”. A jó meleg tojást óvatosan a kezembe adta. Ezt persze lúdanyó megpisszegte, de édesanyám megnyugtatta: „Ne félj, nem bántja”. Hallgatóztam. A tojás belsejéből pici, kopogó hang jelezte, hogy élni akar, jönni akar onnét valaki. Édesanyámat kérdések áradatával leptem el: „Mi kopog a tojásban? Hogy került oda? Mikor jön már ki?” „Ne félj, kislányom, holnap reggel, ha felébredsz, már ők is a világon lesznek” - ezzel nyugtatott. A tojásokat visszaraktuk lúdanyó alá. Édesanyám megbeszélte vele, hogy most aztán vigyázzon, szép nyugodtan üljön, mert közel van már a nagy pillanat. Én legszívesebben az ólba költöztem volna, hogy jelen legyek, ha eljön az idő, de persze ez nem volt lehetséges. A nap gyorsan eltelt, a kis falura leszállt az este. Mire megjelentek az első csillagok a tavaszi égen, minden elcsendesedett. Itt-ott felbődült egy tehén álmában, ő is érezte már a friss tavaszi fű illatát, amiről annyit álmodott a hosszú, hóhullástól sötét téli napokon. Lúdanyó is lehunyta szemét, de szíve azt súgta, nem szabad elaludnia. Mire éjfél lett és a csönd olyan mély, hogy még Bodri kutyánk szu- szogása is messzire hallatszott a tavaszi éjszakában - reccs... megpattant egy tojáshéj. Az első kisliba kidugta csőröcskéjét a tojásból és halk hangocskájával jelezte kétség- beesését. Lúdanyó bátorította, és a kicsi addig éviekéit, míg a tojáshéj engedett. Az aggódó mama meglátta első csemetéjét, egy kis, nedves, kedvesen csipogó kislibát. És ez így ment egész éjjel. A kelő nap sugarai kíváncsian bújtak be az ól résein, hosszú fénycsóvákat húzva maguk után, hogy megszemléljék, mi az a nagy csipogás lúdanyónál. Mert bizony ekkorra már lúdanyó körül ott tipegett, csipogott egy egész sereg kisliba, szárazán, pelyhesen és nagyon-na- gyon édesen. A napocska sugaraival megsimogatta az apró libafejeket, majd hírül adta a baromfiudvar lakóinak a nagy eseményt. Mire felébredtem, édesanyám már behozta őket egy kibélelt kosárban a konyhába, a jó melegre. Egy pár napig aztán nézegethettem, etethettem őket. Most is érzem tenyeremben a kis hártyalábacskát, a sárga, finom puhaságot, a csőröcs- két, ahogy megcsipkedi az arcomat. Lúdanyó mindez alatt nem tágított a kiskonyhaajtóból. Várta, mikor kapja vissza a gyermekeit. Ennek is eljött az ideje és végre helyre állt a rend. Én pedig már alig vártam, hogy kihajthassam őket a rétre legeltetni. De ez már egy másik történet.
