Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-16 / 87. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa ” (Arany János)

CSALÁDI KOR

gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános)

2005. április 16., szombat

9. évfolyam 15. szám

M. asszony tíz éve gondozza rokkant férjét, közben maga is súlyos beteg, és bizony néha már mindenből elege van

„Olyan jó lenne két-három napra meghalni!”

A férj lábából egy tízszer tizenöt centis rosszindulatú daganatot operáltak ki. Tíz éve csak mankóval tud járni, mégis majdnem munkába küldték. (Gyökeres György illusztrációs felvétele)

„A férjem egy évtizede súlyosan rokkant, az anyám felakasztotta magát, az apám azzal hagyott itt, hogy úgyis éhen döglünk, a lányom elköltözött otthonról, azt sem tudtam, hová, nekem meg az orvos egyszerűen azt mondta, rákos vagyok.”

GAÁL LÁSZLÓ

Egy mondatban talán így sűrít- hetők össze azok a panaszok, amelyeket M. asszony sorol, miközben rokkant férje társaságában beszélgetünk mátyusföldi otthonukban. A háziasszonyból megállíthatatlanul dől a panasz, örül, hogy végre akadt valaki, aki meghallgatja. Én meg hallgatom. És ha segíteni nem tudok is a sok bajon, azt hiszem, másoknak, okulásul, érdemes közreadnom az elmom dottakat.

„Még 1992-ben kezdődött az egész, amikor autóval egy magyarországi útra indultunk a férjemmel - kezdi a szomorú történetet a legelején. - Alighogy átértünk a határon, a férjem elájult a volán mögött. Nem is tudom, hogyan sikerült megállítani kocsit, isteni szerencse, hogy nem csaptuk agyon magunkat. Kijöttek a gyorsmentők, elsősegélyt adtak, de a féljem már persze nem ülhetett a volán mögé. Nekem akkor volt friss jogosítványom, úgyhogy a mentőst kértem, forduljon meg az autóval, azután abban a rettentő idegállapotban elindultunk hazafelé. Itthon a férjemet megvizsgálta az orvos, de semmit nem állapított meg, tüdőgyulladással meg magas vérnyomással betegeskedett két hétig.

Utána meg én robbantam le, de azt mondták, szimulálok, mert ilyen erős asszony nem lehet beteg. Végül négyórás műtétem volt, kivették a méhemet, az életemért harcoltak. 1994-ben újra műtötték, nem voltam jól. Nem sokkal később a férjem egy nap úgy jött haza munkából, hogy húzta a lábát. Korábban volt egy munkabalesete, festőként dolgozott a kórházban, ott ütötte be a lábát, azt fájdította. Elmentünk orvoshoz, azt mondták, műteni kell, de ajárási kórházban nem vállalták el. Az orvos, kerek-perec kijelentette, hogy rosszindulatú daganat van a férjem lábában. Pozsonyban 1994 karácsonya előtt műtötték meg, egy tízszer tizenöt centis daganatot operáltak ki belőle. Még ekkor sem tudatosítottuk, hogy milyen komoly a helyzet, csak akkor esett le a tantusz, amikor a kezelőorvos azt mondta neki: „Ne féljen, megérjük mi még együtt a kétezredik évet is.” A doktor, pedig nem volt idős ember, kétezerben meghalt. Én meg tíz éve gondozom a férjemet, félórára sem hagyhatom őt egyedül.”

A műtét után

M. asszony fél évig hordta a férjét ajárási kórházba sugárkezelésre - már kétszer volt kemoterápián, nem is mehet többször és most is rendszeresen járnak onkológiai ellenőrzésre. Az orvosok azt figyelik, nem terjednek-e a rákos sejtek. „A 2002. évet úgy kezdtük, hogy azt gondoltam, meghalt a férjem, mert olyan önkívületi állapotban találtam őt az ágyban. A fiam adott neki szívmasszázst, és azonnal kijött egy falubeli orvos, aztán derült ki, hogy epilepsziája is van - sorolja tovább a problémákat az asszony. - Abban az évben, októberben engem megint műteni kellett, ezúttal a mellemmel. Közben a fiam maradt otthon az apjával, én meg a kórházban kijelentettem, ha csütörtökön megműte- nek, pénteken már megyek is haza, mert a férjemnek szüksége van rám. Azt gondolták, hülyéskedek, de én péntekre tényleg berendeltem a fiamat, és hazavitettem magam. Aztán amikor a műtét utáni ellenőrzésekre jártam, egyik alkalommal az orvosnő az ultrahangos vizsgálat közben csak úgy megjegyezte, hogy rákos vagyok. Tavaly karácsony előtt újra kivizsgáltak, azóta megint kellett volna menni, de nem mentem. Mert amíg lábon bírok állni, maradok a férjem mellett, neki van rám szüksége. Nem is tudom, hogy mire számíthatok, lesz-e valami szebb jövő, vagy megint műteni kell engem is?”

Anyagi gondok

Ám mintha nem lett volna elég a maguk betegsége, M.-éknek még anyagi problémáik is akadtak. Neki is, a férjének is orvosi ellenőrzésre, onkológiai CT-vizsgálatra kellett járniuk. A járási kórházba, a kerületi kórházba meg Pozsonyba is jártak, mindehhez autóra volt szükségük, közben az öreg Škoda felmondta a szolgálatot. Javíttatni kellett volna 15 ezer koronáért, de nem volt miből. „A férjem tagja a rokkantak szövetségének, onnan próbáltunk támogatást szerezni - folytatja a panasz- áradatot M. asszony. - A szövetség

járási elnöké a községi szervezet gyűlésén elsorolta, mi mindenféle támogatásokat tudnak nyújtani, de amikor mi kértünk pénzt az autójavításra, azt mondta, erre nem kaphatunk. Bezzeg ő meg a nagyobb fejesek jugoszláviai kirándulásra is kaptak!” Nem volt mit csinálni, M.-ék 2002-ben egy pénzügyi társaságtól vettek fel tizenötezer korona kölcsönt, hetvenszázalékos kamatra, ezt törlesztik még ma is. Később tudták

meg a szociális hivatalban, hogy jogosultak lettek volna a szociális hitelre.

Nem elég,

hogy ilyen magas kamatú kölcsönt kell fizetniük, még be is csapták őket. A pénzügyi társaság helyi megbízottja, akinek az aszszony kifizetett egy 800 koronás részletet, azt állítólag más pénzekkel együtt elsikkasztotta, a társaság meg tőlük követeli, hogy még egyszer fizessék be ugyanezt a részletet. És mintha még ez sem volna elég, a szociális hivatal 3 hónapra leállította M. beteggondozási segélyének folyósítását. „Csökkentem akarták a segély összegét, de én ez ellen fellebbeztem. A járási hivatalból Pozsonyba továbbították a kérvényemet, amit végül is elismertek, de amíg intézték, három hónapig nekem egy fillért sem fizettek. Maradt kétezer-háromszáz koronánk, abból kellett volna megélnünk kettőnknek. Közben csak a féljem gyógyszereire havonta ezerötszáz koronát kiadunk.

Naponta tizenötféle

gyógyszert szed - és hogy szavait igazolja, kinyitja a ruhásszekrényt, amelynek felső polcán patikának beillő gyógyszerkészlet sorakozik. - Szerencsére olyan rendes polgármesterünk van - folytatja a történetet -, hogy amikor mindezt neki is elpanaszoltam, szó nélkül kiutaltatott háromezer korona kölcsönt.

A férjemnek még a rokkantnyugdíját is le akarták faragni. „Tavaly augusztusban kitalálták, hogy megszüntetik a nyolcvanszázalékos rokkantságát, ötvenszázalékos rokkantnyugdíjba teszik, és rész- munkaidőben elmehet dolgozni - mondja még most is fellobbanó dühvei a feleség. - Hát én erre már alaposan kinyitottam a számat, mert jó ideje figyelemmel kísérem az idevágó törvényeket, és tudom, mi jár a gyógyítható meg a nem gyógyítható betegeknek. És az én férjem lába már sosem fog kigyógyulni, annak örülhetünk, ha nem romlik még jobban. Meg itt a vese- bántalmai meg az epilepsziája, és nem véledenül írják ki neki havonta a több ezer korona értékű gyógyszereket. Ezt mind meg is mondtam az orvosnak, ő meg mindjárt

elment a komissziós orvosnő után, és idén augusztusig meghosszabbították a férjem nyolcvanszázalékos rokkantságát.”

Családi problémák

Az egészségi meg az anyagi gondok tetejébe még családi problémák is bőven akadtak. „Azt talán a faluban sem hinné el senki, hogy az apám hogyan viselkedett velem. Kétszer is megtörtént, hogy fojtogatott, és meg vagyok győződve arról, hogy abban is benne volt a keze, hogy az anyám évekkel ezelőtt öngyilkos lett. Mert az apám olyan ember, hogy ha valaki bajban van, és támogatásra lenne szüksége, ő ahelyett hogy segítene, még jobban ki akarja használni. Ezt a házat a férjemmel újítottuk fel, és amikor már rendbe hoztuk, az apám kijelentette, hogy a férjemnek itt semmi keresnivalója. Aztán mégis ő ment el nyugdíjasotthonba. Azzal hagyott itt bennünket, hogy úgyis éhen fogunk dögölni. Hát még nem döglöttünk éhen. Van egy fiunk meg egy lányunk, őket annyira egymás ellen uszította, hogy nem is beszéltek egymással. A lányom úgy költözött el itthonról, hogy azt sem tudtuk, hová ment. Azóta már sikerült kideríteni, hogy hol szerzett magának lakást.”

Nem hiszem, hogy akad ember,- aki irigyelné M.-ék helyzetét. M. asszony szerint azonban előfordult már, hogy valaki irigykedve mondta, milyen jó nekik, hisz mindig csak együtt sétálgatnak. „Persze, mert még az üzletbe is magammal viszem, de nem azért, hogy együtt sétálgassunk, hanem mert még annyi időre sem merem őt egyedül hagyni” - magyarázza. A férjnek különben sem biztos, hogy nagyon kellemes ez a séta, hiszen csak mankóval tud járni. Néha meg beülnek a vendéglőbe, csak azért, hogy emberek között legyenek. Én meg hallgatom a panaszáradatot, és azt gondolom, nagyon erős asszony a beszélgetőtársam. Mert ennyi megpróbáltatást kiállni, ahhoz valóban nagy erő kell. De bevallja, hogy sokszor már neki is elege van: „Olyan jó lenne úgy két-három napra meghalni! Mert ebbe, ami folyamatosan van, az ember csak belebolondulhat.”

Jól teszik, akik nem sajnálnak egy-két szál deszkát vagy pár deka száraztésztát arra, hogy a gyerekük játszva tanulja meg mellettük a kalapálás vagy a főzés mesterségét

Játszva tanul a gyerek

KÖBÖL ZOLTÁN

Játszva tanul a gyerek - hallottam megannyiszor gyerekkoromban szüleimtől, nagyszüleimtől. Hálás vagyok nekik azért, hogy hagyták elpocsékolni azt a megannyi szöget, gyalult deszkát, eltűrték, hogy a féltve őrzött szerszámok gyakran szanaszét hevertek az udvaron. Gyártottam is én mindenféle „hasznos” dolgot: polcot, kisasztalt, nagyapámnak kaszaverő herkentyűt. Persze, a gyermeki kivitelezés miatt legtöbbjük használhatatlan csodamütyürré sikeredett, de sebaj, legközelebb majd ügyesebb leszek, gondoltam. Most már tudom, mennyi értékes tapasztalatot adtak ezek a gyermekkori próbálkozások, és egyetértek mindazokkal, akik nem sajnálnak egy-két szál deszkát vagy pár deka száraztésztát arra, hogy a gyerekük játszva tanulja meg mellettük a kalapálás vagy a főzés mesterségét.

Manapság mindennapi használati eszközzé vált a számítógép. Sokan a már említett megfontoltságból vásárolnak gyermekeiknek, mondván, nem árt, ha minél hamarabb megtanulja kezelni. Persze, a számítógépnek egy gyerek szemében csak akkor

van komoly értéke, ha játszani is lehet vele.

Játszva tanul a gyerek - mondják a szülők, és már tele is van a gép jobbnál jobb játékokkal.

Emlékszem az első számítógépesjátékomra. Egy kis pálcikával kellet visszaadogatni a labdát a virtuális ellenfélnek. Később jöttek a különböző sportjátékok, kergetősdik, autóversenyek.

A minap a kezembe került egy számítógépes játékokra szakosodott magazin. Tele volt a legújabb kínálat leírásával, kedvcsináló képeivel. Nem akartam hinni a szememnek. Minél véresebb, brutáli- sabb egy játék, annál jobban eladható. Verekedés, halál, robbantás, szex. Ezek a tipikus jelenetei szinte minden valamirevaló számító- gépes játéknak. Ha sikerült ellenfelünket félholtra verni, jutalomként kitéphetjük a gerincét. Gyilkolhatunk gépfegyverrel, láncfűrésszel, lángágyúval, vagy akár egyszerűen elgázolhatjuk a békésen sétálgató járókelőket az utcán.

Persze, mondhatná valaki, hogy a hagyományos mesékben is vannak hasonló jelenetek. (Jancsi és Juliska elevenen megégeti a vasorrú bábát, a kis királyfi levágja a sárkány mind a hét fejét, vagy a vadász kibelezi a farkast, kiszabadítja Piroskát a nagymamával, aztán köveket rak bele, hogy belefulladjon a szerencsétlen a patakba.) Van némi igaza, de nem szabad elfelejteni, hogy ezekben a mesékben jellemzően a jó és a rossz párharcában a mesélő és hallgató mindig a jó oldalán áll, és minden mese lényege, hogy a végén az igaz győz a gonosz, felett. Ezzel ellentétben a mai számítógépes játékok lényege a minden áron győzni akarás. Van olyan típusú is, ahol gonosztevőként járhatjuk az utcákat, és a legnagyobb siker, ha rendőrt ölünk. A jó és a gonosz párharca megfordított értelemben jelenik meg,

mint a népmesékben. Akkor jó, ha minél rosszabb.

Még mielőtt elrettentenék minden szülőt attól, hogy gyermekének számítógépet vegyen születésnapjára, el kell mondanom, hogy azért vannak szép számban olyan játékok is, melyek valóban építik a gyerek jellemét, logikáját, alkotókészségét. Rajtunk, szülőkön múlik, hogy csemetéink hogyan ismerkednek meg korunk egyik nélkülözhetetlen eszközével, a számítógéppel. Mert még mindig igaz a mondás:

Játszva tanul a gyerek - csak nem mindegy, hogy kitől és mit! (Harangszó)