Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-08 / 80. szám, péntek
12 IZVILÁG ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 8. ÍZ LET A fogkrém íze GRENDELÁGOTA I f) Ugye, hogy válóok, ha valaki nem csavarja >' vissza a fogkrémes tubus tetejét, meg az is, haj - nem alulról fölfelé nyomja ki a krémet, hanem összenyomorgatja a közepét - L. (nem a kelká- ’IBBPL posztás) szózuhatagja ugyan vészesen hangfgS|^ zott, de aztán elnevette magát, legyintett egyet, és ott hagyott bennünket, asszonyokat a kony- hában, pletykáljunk, beszéljük meg legutóbbi könyv- és filmélményeinket, gyereknevelési elveinket - holott akkor nekem már régen nem voltak. Mire nagyocskák lettek a gyerekeim, biztos voltam benne, hogy minden gyerek nevelhetetlen, a gének játéka az egész életformánk, magatartásunk, viselkedésünk, azaz mindannyian nevelhetetlenek, tehát neveleúenek vagyunk, csak néha úgy teszünk, mintha. Mintha lett volna gyerekszobánk, mintha legalább három nevelőnőnk lett volna, azokról már nem is beszélve, akiket mintha az asztal körül kergettek volna, mert sem szép szóra, sem parancsra nem ették meg a prágai sonkát. Ennek jegyében veszünk magunkon erőt, amikor az ölünkbe simítjuk a szalvétát, mielőtt bekanalaznánk a levest, a villa végére tűznénk a húsfalatot, és a fonákjára kapirgálnánk a körítést, mert azt is így illik. Ám ugyancsak ennek jegyében - hiszen senki sem látja - kapjuk be a reggelit állva, a konyhaszekrénynek támaszkodva, közben fél szemmel azt lesve, nem fut-e ki a kávé a kotyogóból, fél füllel a rádióra tapadva, mennyi a pontos idő, kisüt-e ma is a nap, netán kapjuk a hónunk alá az ernyőt, mert a mennyei áldás bármely pillanatban nyakunkba zúdulhat. Aztán következhet a fogmosás. A krém kipasszírozása a tubusból, hogy ne kávészagot, hanem az üdítő fogfehérítő mentolos illatát leheljük a villamoson tülekedők arcába. Hát ki képes olyankor arra ügyelni, hogyan nyomorítja a tubust, visszacsavar- gatja-e a gyűszűnyi tetőt, amely pont ilyenkor, amikor a legsürgősebb, ötvenszer kicsúszik az ujjaink közül, hol a mosógép, hol pedig a fürdőszoba legeldugottabb zugában landol, megkeserítve a friss ízeket? Ember legyen a talpán. Márpedig mi csak gyarló asz- 'szonyok vagyunk, nem a teremtés koronái, igaz, a koronát viselő fej nyaka, de miért nem lehet ezt elnézni? Miért éppen a tubus határozza meg az egykor hitvesinek indult, de házastársivá fajult kapcsolatot? Ennek csak a precíz férfiak a tudói, akik képesek messzemenő következtetéseket levonni akár egy tubus formájából, átalakításából is. Hol itt az alkotó elme egykor mindent megbocsátó szemlélete? Mert - állítólag - aki ilyesmire (mármint a tubus de- formálására) képes, annak az esze máshol jár, ha virslit főz, azt is képes odakozmálni. Bihari Csongor: Egy reggeli finomságai Gyermekkorom ízvilága - újságírók asztala Lecsó és hagyma KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA Legkorábbi emlékeim az evésről nem a legvidámabbak. Szüleim, nagyszüleim sopánkodnak fölöttem: ennek a gyereknek valami baja van, nem akar enni... Itatják velem a csukamájolajat, hogy étvágyam legyen, de annak az undorító íze még nagyobb ellenszenvet ébreszt bennem az evés iránt. Orvostól orvosig cipelnek, vizsgálnak, míg végre egy zsidó orvos megnyugtatja őket, hagyjanak békén, majd eszik a gyerek, ha éhes lesz. Különben is, nyugodjanak bele, az egyik ember kövér, a másik sovány. Háborús ízek Az evés - talán mert háborús gyerekek voltunk, és ennivalóban nem tobzódtunk - nem játszott az életemben túl nagy szerepet. Néha megbotránkozom, hogy a mai gyerekek nem esznek meg akármilyen csokoládét, csak a legfinomabbat. Nekünk ezzel nem volt problémánk: a csokoládét csak a háború után ismertük meg, amikor jegyre kapott minden család (vagy gyerek?) havonta egy táblát; jó étvágyú öcsém egy ültő helyében megette volna az én fejadagomat is, de én elutasítottam. Pedig koronát ígértek minden pici kockáért. v mégsem hagytam magam lecsoko- ládézni. A cukorkát is csak a háború után ismertük meg: anyám egyik barátnője hozott néhány szem bab alakú színes cukrot - borítékban. Öcsém azonnal felfalta, én őrizgettem, gyönyörködtem a színes szemekben. Az UNRRA-konzerveket kedveltem. Mindegyikben volt valami finomság: egy darab keksz, apró dobozban dzsem (ilyenben árulják ma a pástétomokat); izgalommal bontogattam, milyen ízű kekszet találok bennük. Apánk főztje A háború után anyánk kórházba került, apánk ott maradt két kicsi gyerekkel. Akkoriban a férfiak nem jeleskedtek a főzésben, de a két gyereknek enni kellett. Hidegtálakat készített: a kenyérkockákat szalonnadarabokkal díszítette. Egyétek a katonákat, noszogatott. Nem ettük. Apám azzal nyert, hogy elhitette velünk: ezek amerikai katonák. Később már nem vonakodott a konyhai munkáktól. Vasárnap ebéd után kizavarta a családot, és fél óra múlva tálalta a piskótatekercset. A mosogatással is megbarátkozott, bár eleinte szégyellte, ha kötényben találta a látogató, évek múlva büszke volt rá, htjgy a szomszédasszony tőle kér főzési tanácsot. De azt nem árulta el senkinek sem, hogyan készíti a rizst, hogy annak minden szeme külön áll... A disznóölés falun eseményszámba ment. Tardoskedden is, ahol laktunk. Hát még nekünk, akiknek a jószág nem volt mindennapi dolog. Néhány tyúkot, kacsát mindig tartottunk (egyszer pulykákat is, de egy szálig megboldogultak). Elmondhataüan ! volt az örömünk, amikor apánk beállított három aranyos visító kisma- | laccal. A névadás joga engem illetett meg. Minthogy akkoriban szenvedélyesen figyeltem a magyar sport sikereit, a három kismalac egyike Szőke Kató lett, a híres úszónő után, a két kis kan pedig Puskás és Bozsik. (Utólag is elnézést kérek a sportolóktól.) A szaporulat ötvenhárom nyarán következett be. A három aranyos kismalac szépen gömbölyö- dött. Év végére egyikük sorsa megpecsételődött: hurka és kolbászjelölt lett belőle. (Arra már nem emlékszem, hogy Puskást, Bozsikot vagy Szőke Katót érte-e a kitüntetés.) A disznóölés komoly előkészületeket jelentett akkoriban. Először is kérelmet kellett benyújtani a községházára, hogy engedélyezzék 1 db, 120 kilós sertés levágását. Apám bevallotta, hogy két kiskorú gyermeke van, a szóban forgó disznót 1953. szeptember 18-ika óta saját maga neveli, és hogy kérelme kedvező elbírálásban részesüljön, nyomatékül azt is feltüntette, hogy az előző -1953. január 15-én megejtett - disznóvágásból a hétnapos határidőn belül, január 20-án beszolgáltatott hét és fél kiló olvasztott zsírt, valamint a sertés bőrét. 1954. január 2-ai dátummal a fel- vásárlási minisztérium pecséttel szentesítette a disznóölés időpontját, egyúttal figyelmeztette apámat, hét napon belül köteles beszolgáltatni a zsírt és a disznóbőrt, és három hónapon belül legalább 5 kg csontot... Hatalmas disznótort csaptunk, mindenki elrontotta a gyomrát (kivéve egyik unokabátyámat, ő éhes maradt...) A hurkát mind megettük, a kolbászt felfüstöltük, a sonkát, a szalonnát anyám a kenyérdagasztó fateknőben locsolgatta... Apám 1954. január 21-én eleget tett állampolgári kötelességének: leadta a disznóbőrt (12 koronát kapott érte, de a nyúzás 40 koronájába került), valamint a zsírt (ezért 84 korona ütötte a markát). Csak remélni tudom, hogy apám letagadott a disznó súlyából, mert egy 120 kilós csocsának alig lehetett több zsírja, mint amit be kellett szolgáltatni... Nyárig kitartott a zsír, a szalonna, a kolbász meg a sonka. Az egyik sonkát húsvétkor főztük meg, a másikat nyáron kezdtük meg, nyersen ettük, vöröshagymával, puha kenyérrel, de 1954. július 22-én vacsorára dinsztelt krumpli volt sonkával meg uborkasalátával (a fontos eseményeket feljegyeztem a naplómba). A kolbász fogyott el a leghamarabb. Jutalomfalatként szolgált. (Ha megeszed a főzeléket, kapsz egy darab füstölt kolbászt!) Anyánk főztje A főzelék nem tartozott a kedvenc ételeim közé. A sárgarépa meg a karalábéfőzeléket kifejezetten utáltam, a sóskát viszont imádtam. Ha anyám megkérdezte, mit főzzön, azt feleltem, hogy sóskamártást, dinsztelt krumplival meg rántottával. Fevágottakat és egyéb - ma kapható finomságokat - nem is láttunk. Anyám megtartotta a tésztanapokat - nemcsak hagyomány- tiszteletből, hanem kényszerűségből is. (Ötvennyolcban, amikor a városba költöztünk, hetente egyszer mértek húst a hentesnél, és apám már hajnalban beállt a sorba, hogy kapjon egy kiló fagyasztott marhahúst, s nyaranta a szomszéd asszony hűtőjébe tettük, vasárnapig.) Sok tésztafélét ettünk: tejfelesen. A zsíron megpirította anyám a hagymát, pirospaprikát, tejfelt tett rá. Télen legtöbbször kacsazsíros sült krumplit Vacsoráztunk, teával. Én vöröshagymával bővítettem a menüt. Mindenhez hagymát ettem: a tökfőzelékhez, a káposztás tésztához, a zsíros kenyérre is hagymát karikáztam, és kakaót ittam hozzá. (Kakaót csak én kaptam, öcsém beérte meltakávéval.) A furcsa kombinációnál csak öcsém kedvence volt meghökkentőbb. Ő habcsókot evett a kocsonyához. Legeslegjobban a túrós tésztát szerettem - lecsóval. A nyarakat anyai nagymamáméknál töltöttem, Kürtön. Szüleim levegőváltozásra küldtek, hátha jobban fogok enni, és egy kicsit felszedek. Nagyapám kiváló étvágygerjesztőt rendelt: fél deci fehérbort. Ebéd utáni rövid pihenőjéből felkelve odaszólt nekem (néha nem is hallottam, annyira belemerültem az olvasásba), hogy „menj be az ebédlőbe, ott a borod”. Mit főzzünk? - kérdezte reggelente nagymamám. Túrós tésztát. Lecsóval. Szegény feje a hét unokája legsoványabbikának nem mondhatott nemet, főzte másodnaponként a túrós tésztát. „Gyerekem, te ezt úgy megutálod, hogy anyád az életben többé nem főzhet neked túrós tésztát.” Drága nagyanyám tévedett. Hetente legalább egyszer azóta is túrós tészta szerepel az édapon, de kolbászos lecsóval. A tésztát már nem gyúrom, mint nagyanyám és anyám, olasz spagettit főzök ki olajos vízben (eltördelve), a lecsót már diétásán készítem, a finom Hlavicska-féle gazdakolbászt felkarikázom, a zsírján pirítom meg a sok vöröshagymát, beleteszem a zöldpaprikát, kevés paradicsomot (meghámozva), piros- paprikát szórok rá, és fedő nélkül erős lángon megpirítom. A tésztára jó sok túrót teszek, megtrágyázom a kolbászos lecsóval, és vöröshagymát eszem hozzá... A hétköznapi sietségben gyakran megfeledkezünk a maradékokról, végül a szemétbe kerülnek - sokan éreznek emiatt lelkiismeret-furdalást, nekik ajánljuk ötleteinket A maradékok felhasználása Rakott tészta pörköltmaradékból Hozzávalók: Egy kis maradék pörkölt szaftjával együtt, 30 dkg tészta, 25 dkg bimbós kel, 10 dkg maradék sajt, 2 tojás, 4 dl tejföl, só, ételízesítő, vaj. Elkészítése: A bimbós kelt jól megmossuk, a nagyobbakat kettévágjuk, a kisebbeket egészben hagyjuk, majd kevés, forrásban levő enyhén sós vízbe tesszük, és lefedve félpuhára pároljuk. Kiszedjük a főzővízből, a levét újraforraljuk, és kifőzzük benne a tésztát is. A pörkölt húsait kisebb darabokra vagdossuk, majd visszatéve a szaftba, felmelegítjük. Nagy jénai tálat vagy kisebb tepsit vajjal kikenünk és egyujjnyi vastagon tésztát terítünk bele. A tejfölt ételízesítővel fűszerezzük, két nyers tojást is beleütünk és jó simára keverjük. A tésztára ezt a tejfölös mártást csu- rogatjuk, arra pörkölthúsokat rakunk szafttal együtt, és a kel egy részét. Addig rétegezzük, amíg az összes alapanyag el nem fogy. A tetejére tojásos tejfölt csurgatunk és reszelt sajttal alaposan megszórjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, kis lángon addig sütjük, amíg a teteje pirulni kezd. MÉRI MAGDOLNA A gazdag amerikaiakat a filmekben látható árubőség és fogyasztási szokások alapján bízvást gondolhatnánk pazarlóknak. Ám az igazi, kertvárosi amerikai háziasszonyok gondosan szelektálják a hulladékot, és kimosott, félretett vajas, tejfölös vagy egyéb dobozkákban csomagolják el a maradék ételt. Nemcsak takarékosságból, hanem az étel iránti tiszteletből. Ismerkedjünk hát meg a maradékfelhasználás néhány alapeljárásával! 1. A maradék tojássárgáját óvatosan csúsztassuk csészébe, töltsünk rá hideg vizet, tegyük a hűtőbe. így néhány napig jól eltartható, nem szárad ki. 2. A tojásfehérjét mélyhűtőben akár hónapokig is tárolhatjuk, műanyag dobozkában vagy pohárban. 3. A maradék leveszöldséget ri- zottók színesítésére is felhasználhatjuk, készíthetünk belőle majo- nézes salátát uborkával, almával gazdagítva, tartármártással leöntve. 4. A maradék párolt rizst pedig levesekhez adhatjuk, sűrítőanyagnak, levesbetétnek. 5. A főtt húst belekeverhetjük töltelékekbe, valamint lehet belőle pástétom-alapanyag, vagy készíthetünk egy finom hagymás szaftot, és újra tálalhatjuk főzelékkel feltétként. 6. A maradék sült húst is sokféleképpen hasznosíthatjuk: megdarálva, vajjal összekeverjük, paprikával, paradicsompürével ízesítjük és finom szendvicskrémnek használhatjuk. Darálva és fűszerezve rakhatjuk töltelékbe, karalábéba, burgonyába, gombába, káposztába, sőt még palacsintát is tölthetünk vele. 7. A maradék pörköltből pedig ugyancsak lehet töltelék, darálva, fűszerezve, tejszínnel vagy tejföllel elkeverve. Kis fantázia kell csak hozzá, no meg jó étvágy, és mindjárt rengeteg ötletünk támadhat a megmaradt ételek felhasználására. Jó konyhavezetés mellett semmi nem vész kárba, sőt a maradékokkal még változatosabbá tehetjük étrendünket.
