Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-24 / 69. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ A szerbiai és vajdasági köz­jogi méltóságokhoz és intéz­ményekhez, valamint európai fórumokhoz fordult az újvidéki magyar televízió és rádió szer­kesztősége tiltakozva a beha­rangozott leépítések ellen. Az aláírók azt követelik, hogy a rá­dió és televízió magyar szer­kesztőségeire ne vonatkozzon a beharangozott leépítés, a nyugdíjba vonulók vagy ön­ként távozók munkahelyét ne szüntessék meg, mert ez auto­matikusan a műsorok minősé­gi és mennyiségi romlását von­ná maga után. Követelik továb­bá, hogy hagyjanak fel „a rög­tönzött és romboló hatású in­tézkedésekkel”. Csupán rajtunk múlik, hogy magyar iskolában indulnak-e el az elsősök a megismerés és tudás ösvényén Többre menni kevés gyerekkel is Az idei iskolai beíratások eredményei előrevetítik, mire is számíthatnak isko­láink szeptember else­jétől: növekszik vagy csökken a magyar tanulók száma. SZIGETI LÁSZLÓ Az Új Szó múlt heti Szülőföl­dünk mellékletében megjelent fi­gyelemre méltó és hiánypótló tá­jékoztatója fontos információkat közöl. Természetesen akkor lenne komoly következtetések levonásá­ra alkalmas a megjelentetett anyag, ha az egyes régiók telepü­lésein az összes (szlovák és ma­gyar nemzetiségű) első osztályba beíratott gyermekek statisztikáját tudnánk elemezni. Tudom, ez nem egyszerű feladat, mert ilyen jellegű információk gyűjtése időigényes, és lehet, hogy az adat­védelmi törvénnyel is összeütkö­zésbe kerülnénk. Most is, mint annyiszor az utób­bi évek során, elsírjuk magunkat, hogy kevés a gyerek, mi lesz a ma­gyar iskolákkal. Vigasztalhatna bennünket, hogy országos vi­szonylatban is csökken a beíratott tanulók száma, hisz 10 év alatt több mint 100 ezerrel csökkent Szlovákiában az alapiskolások száma. Egyszóval: demográfiai hullámban vagyunk, s ez kihat ránk, magyarokra is. Az abszolút számok terén, figyelembe véve a nyár folyamán még beíratható ta­nulók számát, a helyzet az előző évekhez viszonyítva nem is annyi­ra aggasztó. Riasztó viszont az egyes régiók behatási számadatai közti jelzésértékű különbség. Lé­vától keletre - egy-egy települést kivéve - inkább csökken a beíra­tott tanulók száma, míg tőle nyu­gatra stagnál, helyenként emel­kedő behatási adatokat tapasztal­hatunk. Alapigazság, hogy gyermekek, tanulók nélkül nincs iskola; iskola és iskolás gyermek nélkül nincs jövője a nemzetnek. Ha nem tör­ténik szemléletváltás, s marad a jelenleg, sajnos, nagyon elterjedt 1-2 gyermekes család modellje, jelentős javulásra nem lehet szá­mítani. Arra kell törekednünk, hogy erősödjön és elterjedjen a legalább két gyermeket vállaló házaspár modellje. A jól bevált, immáron közhelynek számító gondolatot nem lehet elégszer el­mondani: magyar gyerek magyar iskolába való. Sajnos, ezen a téren veszítünk a legtöbbet. Noha az utóbbi 4-5 év elemzései pozitív változásokat jeleznek, s relatív mutatókban je­lentősen csökken azon magyar szülők aránya, akik gyermeküket szlovák iskolába íratták, még min­dig érvényes, hogy min­den ötödik magyar nem­zetiségű gyerek szlovák iskolába kerül. Vajon miért? Erre kellene megtalálni a választ. Elfogadható nyilván nincs, de megérne egy alapos felmérést. Nagy a lemor­zsolódás a vegyes házasságból származó gyerekek behatásánál. A tapasztalat és a számadatok nem a mi malmunkra hajtják a vi­zet. Minden közösség valamennyi tagjának - nem csupán a pedagó­gusnak, iskolavezetőnek, polgár­mesternek, iskolatanácstagnak - aktívan be kellene kapcsolódnia a behatás folyamatába. Meggyőzni, bátorítani, segíteni az ingadozó­kat, érvelni a magyariskola-vá- lasztás mellett. Természetesen is­koláinkat vonzóvá, attraktívvá kell tenni, tájékoztatni a benne fo­lyó minőségi oktatás eredménye­iről, s többet kell nyújtani, mint az utca túlsó oldalán lévő „konku­rens” iskola. Ha csak egy ingado­zó szülőt tudok meggyőzni és jó útra téríteni, már akkor is óriási értelme volt. Természetesen az idő és kor hozta változásokra reagálnunk kell. Sokszor elhangzik a siránko­zás: miért nincs minden települé­sen, ahol magyarok élnek, magyar iskola? Eddig sem volt és ezután sem lesz, noha érzelmi megközelí­tés alapján talán mindnyájan ezt szeretnénk. Azonban az értelemre hallgatva belátjuk, nem lehet min­denhol magyar iskola. Közeledik az idő, amikor fel kell tenni a kér­dést: életképes, megtartható? És ha igen, akkor milyen áron az az alig valamivel több mint 300 ma­gyar tanítási nyelvű alapiskola, amely az intézmények hálózatá­ban szerepel. A kérdésre a helyi közösségeknek kell megadniuk a választ. Valószínű, hogy az alsó tagozatos iskolák esetében a 20- as, a teljes felépítésűekében pe­dig a 110-es létszám alá kerülő in­tézmények helyzete lehet majd kritikus. Sajnos, elég sok van ezekből, s ha nem sikerül a tanu­lói létszámot emelni, ezek sorsa megpecsételődhet. Rövid, közép- és hosszú távú stratégiát kell ki­dolgozni közösségeinknek iskolá­ink megtartása érdekében. A tele­pülések közti együttműködés ke­retében regionális oktatáspoliti­kai stratégiát kell készítenünk, így biztosítva magyar iskoláink megmaradását. Ésszerűsítő intézkedéseket kell szorgalmaznia az átmeneti tanu­lóhiány miatt felmerülő gondok kezelésére szülőnek, pedagógus­nak, fenntartónak egyaránt. Isko­labuszprogramokat kell szervez­ni, hogy gyermekeink eljuthassa­nak a régió magyar iskolájába. Bölcs döntéseket kell hozni az „erős” behatási években a követ­kező, „gyengébb” évek javára. Ér­vekkel hatni nagyvárosaink köze­lében található településeink kö­zössége felé a hazai táj, a szülőföld szeretetére és megtartó erejére hivatkozva - a nagyváros csábító erejével szemben. Ne fe­ledjük, ha személyes példával já­runk elöl, ha magatartásunkkal igazoljuk a szavak és tettek har­móniáját, ez előbb-utóbb köve­tendő lesz. Sajnos, a magyar iskolába írat­ható gyermekek számát külső be­folyással nem tudjuk emelni, de oda tudunk hatni, hogy közülük minél többen a megismerés és tu­dás ösvényén magyar iskolában induljanak el. Tegyünk meg min­dent azért, hogy ez így legyen! A szerző az oktatási miniszté­rium államtitkára Elsírjuk magunkat, hogy kevés a gyerek:., mi lesz az iskolákkal. Nyilvánvalóvá vált, hogy a munkahely betöltetlen, s Dunkovát roma volta miatt utasították el Csehországban Kártérítés hátrányos megkülönböztetés miatt KOKES JÁNOS Nyilvános bocsánatkérésre és pénzbeli kártérítés megfizetésére köteleztek Prágában egy cseh cé­get, mert hátrányos megkülön­böztetést alkalmazott egy roma asszonnyal szemben. A Legfelsőbb Bíróság egy több mint kétéves ügy végére tett pontot, s a határozat már megfellebbezhetetlen. A 36 éves Viera Dunková 2003 tava­szán megpályázott egy eladói munkahelyet Prága központjában. Az üzletvezető azonban azzal uta­sította el, hogy a munkahely már be van töltve. Dunkovának ez gya­nús volt, s azonnal szólt annak az emberi jogi ügyekkel foglalkozó szervezetnek, amellyel már évek óta rendszeresen együttműkö­dött. Alig néhány percnyi különb­séggel ezután egy „fehér” nő ér­deklődött a munkahely iránt, aki­vel az üzletvezető azonnal le is ült beszélgetni. Nyilvánvalóvá vált te­hát, hogy a munkahely betöltet­len, s Dunkovát roma volta miatt utasították el. A Prágai Kerületi Bí­róság tavaly Dunkovának adott igazat, de a döntést a cég megfel­lebbezte. A fellebbviteli bíróság vi­szont megerősítette az alsóbb tes­tület döntését, s a céget nyilvános bocsánatkérésre és mintegy 1000 dollár anyagi kártérítés megfizeté­sére kötelezte. Ugyancsak a cég­nek kell állnia a perköltségeket, valamint Dunková ügyvédjének költségeit és tiszteletdíját. A múlt évben egy nemzetközi kozmetikai üzletláncot köteleztek Csehor­szágban bocsánatkérésre és kárté­rítés kifizetésére, mert nem volt hajlandó alkalmazni egy roma asszonyt. Nem gyakoriak az ilyen perek és döntések Prága. Az ilyen jellegű perek és döntések nem gyakoriak Cseh­országban. Bár a 2001-es népszámlálás eredményei szerint Cseh­országban csak valamivel több mint tízezer roma él, nem hivatalo­san legalább százezerre becsülik lélekszámúkat. A munkanélküli­ség aránya körükben a csehországi átlag többszöröse. Ugyanakkor a roma szervezetek gyakran panaszkodnak arra, hogy a munkálta­tók, a cégek hátrányosan megkülönböztetik őket. (kés) KOMMENTÁR Olykor-olykor kiborul POLÁK LÁSZLÓ A böjt idején és húsvét előtt szépecskén elfoglaltuk magunkat az ügynökügyekkel. Mit tegyünk, a nemzet kissé lyukacsos és héza­gos emlékezete most jött működésbe. Természetesen újfent felte­hetjük a kérdést, hogy ez az intézményesített emlékezet miért pont most jött működésbe. S hogy ez mennyire volt összehan­golt, legalábbis a V4-ek országaiban. Mert ügynöközés nem csak a Tátra és a Duna közt folyt. Persze, mondhatjuk, rendszerváltás­ra, tehát a kommunista rendszer leváltására soha sincs késő. Fel­tehető a kérdés: miért nem tisztítottuk meg a közéletet másfél évtizede? Emlékszünk az akkori forradalmárok dilemmájára. Amikor Prá­gából, Havel környezetéből jöttek a szép üzenetek: a szeretet győzedelmeskedjen a gyűlölet felett. Csak gyengéden, csak bár­sonyosan, mert ennek tapsol a világ, amely inkább az ilyen rend­szerváltásokat kedveli. S végbe is ment a mi, talán túl gyengédre sikerült forradalmunk, amely annyira bársonyosra sikerült, hogy még ma is azt nyögjük. A múltkoriban láttam a volt kommunista rezsim egyik kulcsfiguráját, a szovjetek 1968-as behívóját, Vasil Bilakot. Öregecske már, megroggyant az évek és események sú­lya alatt. Vejére és botjára támaszkodva tötyögött a Csalogány­völgy sétányán. És mosolyogva fogadta az emberek köszönését nem létező bajsza alatt. Mert nyilván az öregecske pártvezér fi­gyeli, mi minden történik az országban. És azért azt is látja és ér­zékeli, ha még működik némi logikai készsége, hogy a sorkato­nákat meghurcolják, de azokat, akik szovjet tankok segítségével egy rezsimnek próbáltak valamiféle legitimitást teremteni, azok­nak a haja szála sem görbül. A kisstílű spiclikkel meg újfent a la­pok első oldalain foglalkozunk, mintha minden bajunk belőlük származna. Pedig minden bajunk abból származik, hogy kom­munizmus egyáltalán volt. A mostani „listázásnak” sok értelme, eredménye nem lesz. Miu­tán semmiféle törvényes szankció nem létezik, azokra nézve, akik a most közzétett listán bármely kategóriában szerepelnek. Ők lehetnek képviselők, miniszterek, bármik. Szankció nélkül ugyanis annyit ér az egész ügynöközés, mint a halottnak a csók. Emlékezzenek csak, amikor Horn Gyuláról kiderült pufajkás múltja, s központi téma lett a sajtóban. Horn még annyit se mon­dott, hogy „na és”, s lett az ország miniszterelnöke. Szóval, ezért hiszem én, hogy ez a most zajló vihar csupán vihar a biliben. Persze, azért vigyázzunk, mert a bili olykor-olykor ki szokott borulni. JEGYZET Elszáradó olajág SZÁSZI ZOLTÁN Rajtam a köntös, mire majd sorsot vetnek. A szamár béké­sen ballag, csikója unottan kö­veti. Keserű zöld fűszerek illa­tára támaszkodik az éledő szél, a viskók, az otthonnak neve­zett tákolmányok felől kergeti felém ezt a szagot. A nép lakik ott, a megváltásra várók népe. Virágot, olaj ágat kapnak fel jöttömre, énekelnek, hozsan- náznak, pedig ez az út, ez a be­felé vezető út igen keserves sorsé. Emberi félelem árnyéka a homlokomon, ott, ahol a bőr már sejti a tövisek ölelését. Lát­ni már azt az utcát, amelyet majd a szenvedésről neveznek el. Az öt kenyér morzsáit is megették már, s kérdeznek, ki vagyok én. Kik jönnek itt fe­lém? Apró gyermekek. A füge­fa nem adott gyümölcsöt. A templomot le kell rombolnom, hogy harmadnapra újjáépít­hessem. Hát kinek hisztek ti engem? Érzéssel vagy értelem­mel szerettek-e? Tudjátok-e, miért jöttem? Kérdések ezre, ezek az én keresztjeim. Még vár az utolsó vacsora, a tanít­vány áruló csókja, amely nél­kül nem lehetne meg a felsőbb akarat. Harminc ezüstért lehet majd temetőnek helyet venni ebben a városban, ahová a jött- menteket lehet elkaparni. Bi­zonyosság. Igen, csak ez kell a népnek. Bizonyosság, hogy teli a has, hogy vackukon asszonyt ölelhetnek, ha éppen kedvük tartja, hogy cirkuszt bámulja­nak, bortól részegen fetrengje- nek mocskos bordélyokban, hogy kockázhassanak és áruba bocsátott lányok testét tapo­gassák a rabszolgapiacon. Ez, íme, a világ! Olajágat lenget­nek felém, felkavarva a port, s ahogy integetnek véle, koszos szütyőj ükből kikandikálnak a fényes tőrök. Oda kell még áll- nom a főpap elé, a tanácstagok majd kigúnyolnak, vádolnak, s el kell viselni. Ilyen az írás ha­talma! Megtagad majd Péter, háromszor is, míg megszólal a kakas, de rá, a kősziklára épí­tem mégis a házamat, hová majd megtérhet a nép. A római megmossa majd a kezét, mert nem talál bennem semmi bűnt. Megkínoznak, sorsot vet­nek köntösömre, röhögő kato­nák piszkálnak majd végig az úton, fel a Koponyák Hegyére. Tódul majd a nép, az a nép, amely ma még olaj ágat lenget, látni egy kis kivégzést. Velem lesznek első tanúim, a mellet­tem lévő lator, a százados, aki­nek megvilágosodik a pillanat. Szomorúnak tűnnék? Még em­ber vagyok, még remeg a test temploma a nagy csoda előtt, még csak a meleget, a keserű fűszerek illatát, a szelet érzem, még csak a béke olaj ágát len­gető kezek hullámzását látom, még kék az ég a város felett.- Harmadnapig oly sok minden történik még. Alkonyat után test már nem maradhat a fán. Szigorú az írás. Anyámnak új fiat ad a rendelés, testvérem­nek új anyát. S majd elgördül a nagy kő a sírbolt elől, látni le­het, üres az! Jön majd a hitet­lenkedő, belenyúl a sebembe, mert hinni akar. Kezdődik-e egy új világ építése?

Next

/
Thumbnails
Contents