Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-22 / 67. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 22. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA Államalkotó tényezőkként kívánja meghatározni a kisebb­ségeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által ki­dolgozott kisebbségitörvény­tervezet - fejtette ki Varga Atti­la RMDSZ-es képviselő, a ja­vaslatot kidolgozó munkacso­port tagja. Az erdélyi napilap hétfői számában az interjú ké­szítője azt firtatta: átcsúszhat-e ez a meghatározás az alkot­mány szűrőjén, az alaptörvény tudniillik nemzetállamként ha­tározza meg Romániát. Varga szerint elképzelhető, egyesek azt fogják majd hangoztatni: a meghatározás nincs összhang­ban az alkotmánnyal. „Ma azonban már a politikai és a jo­gi valóság is meghaladta a nemzetállam alkotmányos óhaját” - mondta. Egy parla­mentben politizáló szervezet­nek meg kell próbálnia tágítani az adott törvényes vagy akár alkotmányos kereteket. „Olyan szöveget viszont nem érdemes benyújtani, amelyiknek nincs esélye az elfogadtatására” - fűzte hozzá. A tervezet nem használja a kollektív jogok kife­jezést, de utal az egyéni és a közösségi jogok létjogosultsá­gára. Megjeleníti az autonómia célját és megadja a kulturális autonómia szabályozási kere­tét. Arra a kérdésre, hogy a tör­vény miért csak választható le­hetőségként ajánlja fel az auto­nómiát, Varga így felelt: az au­tonómia nem lehet kötelező valamennyi kisebbség számá­ra, arra vonatkozik, amelyik kí­ván és képes élni vele. ♦ ♦ ♦ A Krónika ugyanebben a számában - több más romániai magyar laphoz hasonlóan - Tőkés László református püs­pököt, az Erdélyi Magyar Nem­zeti Tanács (EMNT) elnökét is idézte, aki szerint az RMDSZ csak látszatautonómiát ajánl. A Marosvásárhelyen nyilatko­zó Tőkés szerint az RMDSZ munkacsoportja által kidolgo­zott tervezet elfogadása elvág­ná az utat egy olyan törvény megalkotása előtt, amely a va­lódi autonómiát rögzíti. Mint fogalmazott, a javaslat nem sok újat hoz az 1945-ös kisebb­ségi törvényhez képest. „A nemzetközi szinten jól kodifi­kált személyi elvű autonómia helyett az RMDSZ kulturális autonómiát ajánl, ez pedig meghatározadan fogalom, s bármire rámondható” - vallja az EMNT elnöke. A szociális és érzelmi leépülés hálójában vergődik a szlovákiai magyar oktatás Kis közösségünk kórképe Az önálló Szlovákia mega­lakulása óta minden év ta­vaszán futótűzként söpör végig magyar közösségün­kön a sirám, kevés gyer­mekjelentkezett magyar elemi iskolába. PETHEŐ ATTILA Az első alkalom, hogy a nagy- közönség elé tárul a kép, merre tart felvidéki magyarságunk. Az Új Szó által megjelentetett nyolc­oldalas kórképet ki-ki a saját szája íze szerint értelmezheti. Mi, kívülállók sosem fogjuk megérteni, miért íratja egy ma­gyar ember a gyermekét szlovák iskolába. Ilyenkor kizök­kenünk szánalmas álom­világunkból, és megvála- szolhatatlannak látszó kérdéseket szegezünk a nagyvilágnak. Tesszük ezt úgy, hogy közéletünk még a 2001-es népszámlálás sokkjára sem talált magyarázatot. Ha lelt volna, most egy koncepció men­tén építkezne szlovákiai magyar társadalmunk, nem ad hoc jellegű lépéseket tennénk. Ilyenkor lenne itt az idő, hogy önvizsgálatot tartsunk, és közéle­ti szereplőinken számon kérjük a miérteket. Jogunk és kötelessé­günk lenne ezt megtenni, hiszen a rendszer már több mint másfél évtizede megváltozott. Ránk om­lott a szabadság, amely új haszo- nélezőinek valószínűleg nem kell azon gondolkozniuk, hogy a kö­zeli szlovák iskolába vagy a szom­széd falu omladozó magyar isko­lájába írassák gyermeküket. Még mindig nem tanították meg ne­künk, hogy a gondolat kifejezésé­nek szabadsága egyszersmind a gondolat másságát jelentheti. Ettől fél minden centralizált rendszer. A magyar iskolák helyzete ka­tasztrofális. Az elmúlt évek esetle­ges javulása jórészt nem a hazai, hanem a magyarországi támoga­tásoknak (Rákóczi Szövetség, Pázmány Péter Alapítvány) kö­szönhető. Ezek azonban mind tűzoltójellegű intézkedések. A legégetőbb problémákra nem je­lentenek gyógyírt. Nincs minden magyar településen magyar'isko- la. A nemzeti öntudatot fejlesztő tárgyak oktatására kevés a szakos tanár iskoláinkban. A tankönyve­ink jó része szlovákból „egyene­sen” fordított könyvek. (Lapozza­nak csak bele alapiskolás gyerme­keik történelemkönyvébe.) Társadalmunk hazug magyari­rodalom- és történelemoktatá­son szocializálódott, ezáltal még a szürke hétköznapokon is elhi­tetjük magunkkal, hogy kisebb­ség vagyunk. Aki kisebbségi, az az esetek döntő hányadában a többséghez akar tartozni, hogy velük egy falkában voníthasson. A falka pedig a szlovák iskolát csaholja. Azt ugatja, hogy meg kell felelned, jobb szlovákká kell nevelődnöd, mint a született szlovák. Mindegy, milyen áron, csak neki, a gyermeknek jobb le­gyen. Ha felnő, akkor ne a sáros csizma, hanem a „Cityben” meg­evett hamburger, az internet, a mobiltelefon és az egyetem jus­son neki. A szegény ember gyak­ran meggondolatlanul szövöget álmokat. Aki pedig tudatában kisebbségi marad, az az etnobiznisz áldoza­tává válik. Sajátjai pofozzák és butítják el, hiszen nem szabad el­felejtenie, hogy ő kisebbségi, mert ez hoz a konyhára. Súlyosak és lehangolóak az Új Szó hasábjain közölt adatok. A szociális helyzetünk rá fogja nyomni bélyegét műveltségi szin­tünkre. Akinek elege van, lábbal szavaz, és eltűnik az országból, a szülőföldjéről. Nincs világos jövőkép az emberek szeme előtt, amiért érdemesnek találnák a küzdelmet. A rövid távú célok hangzatosak, de csak egyes egyé­nek sorsát határozzák meg, kö­zösségünkét nem. Hiányzik a fel­vidéki magyar társadalom min­denre kiterjedő nemzetstratégiai koncepciója, ami nélkül az egye­temünket sem lehet majd működ­tetni az elkövetkezendő évtize­dekben. A szerző történelemtanár Súlyosak és lehango­lóak az Új Szó hasábjain közölt adatok. Stanislav Gross cseh miniszterelnököt bíráló óriásplakátok jelentek meg Prága forgalmas városrészeiben Akik szégyellik magukat a kormányfő miatt KOKES JÁNOS A nagy bevásárlóközpontok­nál és a forgalmas tereken elhe­lyezett mintegy három tucat pla­káton a „Szégyellem magam a kormányfőnk miatt” felirat mel­lett a kijelentést vállaló személy fényképe és neve is szerepel. Az akció szervezői ezzel szeretnék felhívni a kormányfő figyelmét arra, hogy nem értenek egyet vi­selkedésével, és szeretnék, ha le­mondana. Stanislav Gross személye feb­ruár elején került az érdeklődés középpontjába, amikor az egyik cseh napilap bírálatára válaszol­va a kormányfő nem tudta egé­szen hitelesen megmagyarázni, honnan volt 1999-ben majdnem ötmillió koronája egy prágai lu­xuslakásra. Az ügy mára kor­mányválsággá terebélyesedett, mert az egyik koalíciós partner Gross lemondását követeli, s az­zal fenyegetődzik, kilép a kor­mányból. A szociáldemokrata miniszterelnök erre nem hajlan­dó, s pártja is kiállt mellette. En­nek következtében Csehország­ban fennáll a koalíció szétesésé­nek, azaz az előrehozott válasz­tásoknak a veszélye. „Nagyon zavar minket, hogy a kormányfő nem tudja megma­gyarázni vagyoni helyzetét. Nem a szociáldemokratákkal, nem a koalícióval, hanem Stanislav Gross-szal van bajunk” - mondta újságíróknak Filip Humplík, az akció egyik szervezője. Kifejtette: az óriásplakátok egy hónapig fogják „díszíteni” a cseh fővárost. Az általa vezetett rek­lámügynökség nyilvánosan fela­jánlotta, az akcióba kedvezmé­nyes áron - háromezer cseh koro­náért - bárki bekapcsolódhat. A kampány iránt állítólag nagy az érdeklődés, s már nyomják a pla­kátok újabb tucatjait. A cseh kormányfő népszerűsé­ge lakásbotránya, valamint fe­leségének zavaros vállalkozásai miatt márciusban - egy felmérés szerint - rövid idő alatt a mély­pontra zuhant. Grösst jelenleg a megkérdezettek csupán 18 száza­léka támogatja, 29 százalékkal kevesebben, mint januárban, a botrány kirobbanása előtt. A 35 éves kormányfő ugyanakkor a rendszerváltás óta egészen tavaly nyárig a cseh politikusok nép­szerűségi listájának az élén ta­nyázott mintegy 80 százalékos tá­mogatottsággal. A botrány ellenére várható, hogy a szociáldemokrata párt húsvéti tisztújító kongresszusán megőrzi pártelnöki tisztségét. A párt vezető személyiségei nyíltan kiálltak Gross mellett. „A kor­mányfő viselkedésében nem lá­tok semmiféle erkölcsi problé­mát” - nyilatkozta Pavel Dostál kulturális miniszter, aki jelenleg a cseh politikusok népszerűségi listáját vezeti. KOMMENTÁR Spekulánsok spiráljában SIDÓ H. ZOLTÁN Mint könnyű prédával, úgy játszadoznak térségünk fi­zetőeszközeivel a nagybefektetők. Tegnap például úgy dön­töttek, hogy mintegy 60 fillérrel meggyengítik a koronát az euróhoz viszonyítva. Az utóbbi hónapokban a Szlovák Nem­zeti Bank kétségbeesetten küzdött a hazai fizetőeszköz lát­szólag megállíthatatlannak tűnő erősödése ellen. Azonban amilyen hatalmas és diadalittasan az eget fúró a jegybank székháza, olyan csekély volt az intézmény tényleges ereje. A heroikus küzdelemben rendre alulmaradt, ami nem cso­da, hiszen az 1990-es évek hajnalán az angol központi bank sem bírta a küzdelmet Sorosékkal. A korona az év első heteiben korábban nem tapasztalt kur­zuskorlátokat tört át. Még mielőtt elhittük volna, hogy min­dez kétkezi munkánk eredménye, azaz végre a külföld érté­keli a reformjainkat, gazdasági fejlődésünket, jött múlt hét derekán a hideg zuhany. Térségünkön eladási hullám söpört végig, a spekulánsok lefölözték az árfolyamkülönbségekből adódó nyereséget és továbbálltak. A befektetők megszedték magukat, fizetőeszközünket legalább 1,50 koronával gyen­gítve visszadobták, s most új játszótereket, pénzpiaci homo­kozókat keresnek. Tehát szó sincs arról, hogy valamit elron­tottunk volna, porszem került volna a gépezetbe. Nem. Eddig volt hihetetlenül szerencsés a régió, nem most törté­nik baj - mondta Zékány András, az ING Bank elemzője, s hozzátette: egy lagymatag és alacsony kamatot produkáló világpiaci környezetben nagyon sok befektető Közép- és Ke- let-Európa szárnyalásában látta a legnagyobb fantáziát. Hogy igazuk volt, azt mutatja az is, hogy egyes elemzések szerint a befektetési alapok két hónap alatt elérték azt a 8- 10 százalékos hozamszintet, melyet egész évre terveztek it­teni befektetéseik révén. Újabb lekciót kaptunk tehát a glo­bális világpiac működéséből. Szerencsére a tanulságért nem kell komolyabb árat fizetnünk, hiszen a hetek óta panaszko­dó fő exportőreink most végre megmutathatják, milyen ver­senyképesek a gyengébb korona révén. Ha majd az euróhoz kötjük a fizetőeszközünket, akkor ellenállunk a pénzpiaci hullámveréseknek, igaz, így meg beszűkül a mozgásterünk. Ez viszont már egy újabb adalék a kisebb országok csapda­helyzetének történetéhez. JEGYZET A konfekció áldozatai MISLAY EDIT Nem érdemes kilógni a sor­ból. Az embernek csak gond­jai vannak belőle. Legalábbis akkor, ha kilóg a „normál” konfekcióméretből. Amíg a „normál” méretű emberek csak gondolnak egyet, és ha cipőre, ruhára van szüksé­gük, egyszerűen nekivágnak shoppingolni, addig a sorból kilógók számára ez külön tortúra. És a sikerélmény so­ha nem garantált. Itt vannak például a női ci­pők. Tudom, hogy nagy lá­bon élni kellemesebb, mint kicsin, de miért gondolják a cipőgyártók, hogy a női ci­pők csakis harminchatos mé­retnél kezdődnek, és akinek ennél kisebb lába van, az csak kiskorú lehet? Jó pár nőt ismerek, aki hasonló ci­pőben jár. Persze, felfoghat­juk optimistán is a dolgokat: vásároljunk gyereklábbelit, és akkor egy rakat pénzt meg is takarítunk. Ez igaz, de valljuk be, egy bizonyos kor után már nem igazán áll jól az ember lányának a lá­bán a gyerekcipő. Vagy leg­alábbis nem felel meg min­den alkalomra. Nem azt vá­rom el persze, hogy minden cipőbolt tömve legyen a mé­reten aluliaknak szánt lábbe­livel, de talán jó lenne, ha tudnák az illetékesek, hogy ilyesmire is igény van, és nem lenne haszontalan, ha lenne legalább egy szaküzlet az országban - mondjuk, a fővárosban ahol a „mére­ten aluliak” is választhatná­nak a lábukra illő cipőt. Mint ahogy megtehetik Ausztriában vagy Olaszor­szágban. Ez utóbbi nem hiá­ba csizma alakú, mert ott az­tán igazán tudják, mennyire fontos a megfelelő lábbeli: olyan speciális üzleteik is vannak, ahol azok a nők is találnak maguknak cipőt, akiknek nem egyforma mé­retű a lábuk! Aki pedig azt hinné, hogy csak a nőknek vannak ilyen gondjaik, annak elárulom: bizony, bizony, vannak olyan férfiak, akiknek a legkisebb méretű férficipő is nagy! Persze lehet, hogy ők bátrab­ban nyúlhatnak a gyerekmé­ret után, hiszen általában nincs szükségük magas sar­kú cipőre. És még tovább sorolom: nem csupán a női cipőméretben a legkisebb a 36-os, hanem a férfiingek is ennél a számnál kezdődnek. Aki olyan kar­csú, hogy még ez a méret is nagy neki - márpedig ilyen is van, tanúsíthatom, mert személyesen ismerek ebbe „a konfekció áldozata” kate­góriába tartozó férfiút -, an­nak két lehetősége van: ha sok pénze van, varrat magá­nak sok-sok inget, vagy pe­dig marad a sportos „style”, azaz a pólók, pulóverek. Vagy ha nagyon jó a humor­érzéke, akkor magára veszi a legkisebb „férfiinget”, amely szintén sportos - szinte úsz­hat benne. Reménykedjünk, hogy egy­szer eljön a nap, amikor a ruha- és a cipőipar vezetői megvilágosodnak, és rájön­nek: a konfekcióméret alatt is élnek emberek.

Next

/
Thumbnails
Contents