Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-18 / 64. szám, péntek

Ezek a sérelmek semmiségek azok szenvedéseihez képest, akiket 68-as gerinces magatartásuk miatt két évtizedre elnémítottak vagy akiket aktív ellenállásuk okán üldöztek ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 18. GONDOLAT 13 • Nyolc sötét nap - Zaklatások a napfényes oldalon Hazai magyar közéletünk- 9 ben tabunak tűnő témát nyitott Kövesdi Károly a Vasárnapban, amikor a né­hai Hét hetilapra neheze­dő titkosrendőrségi ár­mánykodásról lebbentette fel a fátylat. Jómagam ab­ban a lapban folytatom a témát, ahova csaknem négy évtizedes publiciszti­kai tevékenységem legin­kább köt. SZILVÁSSY JÓZSEF Nem szerecsenmosdatással pró­bálkozom, hősködni vagy magya­rázkodni sem akarok, hanem té­nyeket közölni. A tanúk nevével, akiknek - miként más kollégáim­nak - ezután is a szemébe nézek. Nem is most állok a nyilvánosság elé először, hiszen minderről már öt éve a Fórum Társadalomtudo­mányi Szemle Oral History soroza­tában - igaz, nem ennyire részlete­sen - beszéltem. Az Új Szó kulturális rovatának 9 vezetőjeként és a Csemadok elnök- ájjfr ségi tagjaként kerülhettem a titkos­rendőrség látószögébe. Történe­tem 1978 körül kezdődik, amikor a 9 szlovákiai magyar iskolák tervezett elsorvasztása ellen tiltakoztak több százan. Eljött az Új Szóba Ľudovít Pezlár ideológiai titkár, és sovén szándékaik előnyeit bizonygatta. Ketten emeltük fel a szavunkat: Kövesdi János és én. Azokban a hó­napokban a Csehszlovákiai (???) Jogvédő Bizottság több személy - bátorságukért máig nagy tiszteletet érdemlő - aláírásával megerősített tiltakozásokat tett közzé. Mások fő­leg Gustáv Husáknak címzett név­telen levelekben fejezték ki ellen­kezésüket. Négyen - Dobos László, H. Mészáros Erzsébet, Szigeti Lász­ló és én - ugyanígy cselekedtünk. 1980-ban Balatonszéplakon nyaraltam a családommal, amikor kora este telefonon ért utol Sz. I. főszerkesztő-helyettes (ő már nem él, ezért inkább semmit sem írok róla), s arra utasított, hogy nagyon fontos ügyben azonnal térjek haza. Másnap reggel a szomszédom, Zalabai Zsigmond közölte velem, hogy Bodnár Gyulát, Szigeti Lász­lót és őt bevitték a titkosok, nyil­ván rám is fenik a fogukat. Alig­hogy beértem a szerkesztőségbe, hívatott Sz. I., akinek a szobájában két férfi ült. Felszólítottak, hogy menjek velük. Zsigulival vittek be a „februárkára” (a titkosrendőrség pozsonyi székhelyére). Nyájasan, olykor a hangjukat megemelve kérdezgettek Duray Miklósról, A. Nagy Lászlóról, a tiltakozó levelek­ről, a rovat kapcsolatairól, majd megfenyegettek: ha továbbra is magyarkodunk, kirúgatnak ben­nünket R. Z. főszerkesztővel (már ő sem él). Duray Miklós bátor kiál­lásáról akkortájt még keveset tud­tam. A. Nagy László tevékenységét valamivel jobban ismertem, de er­ről sosem beszéltem. Egykori jegyzeteim szerint ez­után még hétszer hívtak be. Egy­szer azt szimatolták, vajon miért jártam két kollégámmal Félen. A Pozsonyhoz közeli faluban ugyanis éppen akkor tüntettek a szülők, mert a jórészt társadalmi munká­ban felépített iskola nem magyar tannyelvű lett. Tagadtam, mire gú­nyosan elém raktak néhány fényké­pet, amelyen az ottani magyar szü­lők vezetőjével beszélgetek. Újból megfenyegettek. Többször arról faggattak, kikkel találkozom Ma­gyarországon, mit kerestünk Szige­ti Lászlóval Illyés Gyulánál, akinek a villáját (ezt jóval később tudtam meg) már csak azért is megfigyel­ték, mert a szomszédja Kádár Já­nos volt. Nagy röhejt váltott ki vála­szom, miszerint interjút szerettünk volna vele készíteni. Valóban így volt, de a Janics-könyv előszava és a Magyar Nemzetben megjelent cikksorozata miatt Csehszlovákiá­ból is kitiltott író kijelentette: erre csak akkor hajlandó, ha szavatoljuk a közlést, méghozzá Pozsonyban. 1985-ben azért dühöngtek, mert az Új Szóban megjelent három recen­ziómat beolvasták a Szabad Euró­pa magyar adásában. Ezután men­tem be Sz. I.-hez, s közöltem, hogy szeretném tájékoztatni Pezlárt a beidézésekről. Mire ő ezt sziszegte: - Hát azt hiszed, nem tud róla? Mit gondolsz, ki irányítja a rendőrsé­get? Kötelességed bemenni! - kö­zölte. Nem volt bátorságom ellen­szegülni, ami mai szemmel nézve súlyos hiba volt. 1982-ben Sidó Zoltán, a Csema­dok akkor megválasztott országos elnöke felkért, vállaljam el a kultu­rális szövetség vezető titkári poszt­ját. Igent mondtam. Néhány nap múlva magához hívatott Miroslav Válek kulturális miniszter, akivel egy ideig semmiségekről beszélget­tünk, aztán félreérthetetlen jelekkel mutogatott a falra, és kikísért. A fo­lyosón súgta meg, hogy az ŠtB nem egyezik bele a kinevezésembe, mert magyar nacionalista vagyok. 1986 februáijában Végh Lászlóval Buda­pesten voltunk Márai A kassai pol­gárok c. darabjának bemutatóján. Éjfél körül, nagy hóviharban érkez­tünk a teljesen kihalt vámosszabadi határátkelőhöz, ahol nekirontottak a Skodámnak. - Minden könyvet ki­pakolni! - csattant fel a magyar vámtiszt hangja. Szlovákiai társa, akit egyébként ismertem, miköz­ben zseblámpával vizslatta a motor­házat, odasúgta: - Pozsonyból jött a parancs, hogy jól nézzük meg, nem hoznak-e Duray- vagy Janics- könyvet. A magyar tiszt kisvártatva hátba veregetett, és visszarakta a többi közé Dsida Jenő és Gyóni Gé­za köteteit, aztán megkérdezte: - Is­meri Sajó Sándort? Bólintottam, aztán együtt mormogtuk a hóvihar­ban: Magyarnak lenni, tudod-e, mit jelent? A „szolgálatos fülek” (Sütő András) 1987-ben amiatt háborog- tak, a Csemadok somoijai városi szervezetének elnökeként miért egyeztem bele, hogy a Dunaszer- dahelyről kitiltott Hodossy Gyula mégis abban a járásban rendezhes­sen Iródia-találkozót. Legutoljára 1989 februárjában hívattak. A Har­minchármak tiltakozásáról kérdez­gettek, amelyet Kiss József főszer­kesztő kérésére végül én nem írtam alá. Ennek fejében ő megígérte, hogy annak a két kollégámnak, aki névvel vállalta a pártközpontnak címzett dokumentumot, nem esik bántódása. Állta a szavát. Dusza Ist­ván és Török Elemér maradhatott a szerkesztőségben. Miként csaknem két évtizedig ugyanott létezett az a kulturális rovat, amelynek színvo­nalát riportkönyvek, verseskötetek és más alkotások fémjelzik. A sötét kort meg a megjelent sok ideológiai baromság tanúsítja. Leginkább pedig a máskéntgondolkodók és a kizártak meghurcoltatásai. Ha pontosan jegyzeteltem, sze­mélyesen összesen nyolc alkalom­mal, telefonon pedig ennél jóval többször zargattak. Mindez a meg­félemlítést szolgálta, és akkor bi­zony eléggé riasztóan hatott szá­momra is. Pedig semmiség volt azok szenvedéseihez képest, akiket hatvannyolcas gerinces magatartá­suk miatt két évtizedre elnémítot­tak vagy akiket aktív ellenállásuk okán üldöztek. Erkölcsi ítéletet el­sősorban ők mondhatnak mások fe­lett. Mélységesen egyetértek a kö­zéjük tartozó Martin M. Šimeč- kával. A Sme főszerkesztője nem­rég egy esszében figyelmeztetett: akit egyszer sem vittek be a titko­sok, az ne ítélkezzék. És azért - ezt Tamás Gáspár Miklós hangsúlyozta - a titkosrendőrség irányítóiról, a néhai pártvezetőkről meg a végre­hajtókról, a tartótisztekről, az emlé­keinkben máig kísértő őrnagyokról se feledkezzenek meg. Csak így igazságos az ítélkezés. Amikor 1992-ben a szerkesztő­ség vezetőinek átvilágítása megtör­tént, közöltük az én negatív lusztrációs bizonylatomat is. Ján Langoš szövetségi belügyminiszter írta alá. Aztán legnagyobb meg­döbbenésemre ott szerepelt a ne­vem Petr Cibulka ügynöklistáján. Felkerülök a világhálóra is, holott a kihallgatási jegyzőkönyveken és a titoktartási kötelezettségen kívül semmit sem írtam alá. Ezt egyszer sem követelték tőlem. Talán azért, mert párttag voltam. Jelentéseket sem gyártottam. Hónapokkal ez­előtt kérvénnyel fordultam a Nem­zeti Emlékezet Intézetéhez, hadd tekinthessek bele az aktáimba. Nyilvánosságra akarom hozni vala­mennyit, hiszen a jegyzőkönyve­ken, esetleg a rólam írt jelentése­ken kívül ott más nem lehet. Né­hány napja hivatalosan értesítet­tek, hogy az egyetlen bejegyzésen kívül - amelyet nyilvánosságra hoznak - eddig semmilyen iratot nem találtak, de a kutatás folytató­dik. Vívódásaimban közvetve az a besztercebányai tartótiszt igazított el, aki néhány napja a Sme hasábja­in elmondta: az is előfordult, hogy az illető a beszervező papírt nem ír­ta alá, mégis ügynökként jegyezték be. Ilyet egyébként a cseh bíróság is megállapított. Természetesen tud­tam, kik hívnak be, s kikkel állok szóba. Ezt minősíthették együtt­működésnek, hiszen ha hívtak, mentem, meg is ígértették velem ezt. Csakhogy kihallgatásra beren­delt személyként, nem pedig besú­góként érkeztem. És távoztam. Akikről kérdeztek, azoknak a vála­szaim miatt a hajuk szála sem gör­bült. Ha bárkinek bármüyen terhe­lő bizonyítéka van vagy lesz elle­nem (az említett intézetben min­denki megkaphatja saját aktáit, de kutatóként más iratokba is bete­kinthet), ezennel felhatalmazom, tegye közzé azokat. A törvénynek megfelelően az ÚPN honlapján vagy akár ezeken a hasábokon. ŠkodaEredeti alkatrészek AZ EREDETI ALKATRÉSZEKET SEMMI SEM PÓTOLHATJA ŠKODA KOCSIJÁBA CSAK EREDETI ŠKODA ALKATRÉSZEK VALÓK A ŠkodaEredeti alkatrészek eleget tesznek a legszigorúbb biztonsági, megbízhatósági és az élettartamra vonatko/o előírásoknak. Identikusak I VT;*­az eredeti alkatrészekkel, és ugyanolyan műszaki újításokon, teszteken és próbákon mennek át. Ha ŠkodaEredeti alkatrészt vásárol, a legjobb minőséget kapja 2 év jótállással, a biztonságos működés és gazdaságos üzemelés garanciájával. Ha összehasonlítja az egyes alkatrészek élettartamát és működését, megállapíthatja, az eredeti valóban megéri a pénzét. Kocsiját nálunknál jobban senki nem ismeri, ^ jr ezért örömmel várjuk látogatását a Škoda márkaszervizeinkben. Képzett személyzetünk szívesen ad részletes tájékoztatást, es készségesen összeállítja a legjobb eredetialkatrész- és -felszerelésajánlatot Škoda gépkocsija számára. ŠkodaService® ŠkodaOriginálne dielce® ŠkodaOriginálne príslušenstvo "»r *^1»^ FabíaCombl í »mbinált üzemanyag-fogyasztás: 4,6-7,7 1/100 km, a kipufogógáz C02-tartaima: 174-185 g/km, a motor típusa szerint J ; x. .skoda-auto.sk BP-5-11484

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents