Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-12 / 59. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános)

CSALÁDI KOR

gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével. ” (AranyJános)

2005. március 12., szombat

9. évfolyam 10. szám

A jó házasság elhagyással indul, hiszen a fiataloknak fel kell tudniuk bontani a szülőkkel fenntartott legfontosabb köteléket, mert helyette egy új és erősebb született

A jó házasság alapjai négy pontban -1. rész

A házasság a legszorosabb és legmélyebb szeretetkapcsolat ember és ember között

(Pongrátz Anita felvételei)

A jó házasság négy dologra épül, melyek a következők:

1. Társra találás

2. A legfontosabb szövetség

3. Ragaszkodás

4. Egy testté levés Nézzük ezeket részletesen.

GONDOLKODÁS CSARNOKA

1. Társra találás

Az igaz szerelemben, igazi társra találunk, ami megoldja az ember ősproblémáját, a magányt és az elszigeteltséget. A szerelem mindig szükségérzettel kezdődik, ami nem más, mint a kiegészítőtárs utáni vágyakozás. A valódi szerelemben, amikor megleljük társunkat, ez az egyetemes hiányérzetünk elégítte- tik ki. Azért hangsúlyozom, hogy a valódi szerelemben, mert a nem valódiban, a pótcselekvésben nem. La Rochefoucauld szerint „szerelem csak egyféle van, de másolata ezerféle”. A szerelemnek hitt másolatokban az ember ugyanolyan társtalan és magányos marad, mintha egyedül lenne, sőt sokszor még az egyedüllét állapotánál is rosszabb a helyzete. Az ilyen kapcsolatban az emberek sokszor játszanak szerepet egymás előtt, környezetük előtt, s van, hogy önmaguk előtt is. (Ezáltal a szerelem - mely ember és ember között a legboldogabb érzés kellene, hogy legyen - a legfájdalmasabb tévedéssé lesz.)

A valódi szerelemben viszont igazi társra találunk a másik személyében. Sok költő és filozófus megfogalmazta már ezt a „téged kerestelek és magamra találtam” állapotot. Mert így igaz. Az ember szerelmében mintha önmagát találná meg, más szóval olyan társra lel, aki úgy érti őt, mint ő saját magát.

A társra találás két szempontból valósul meg: kiegészítőtárs és segítőtárs vonatkozásában.

A nő és a férfi egymást segítve tud teljességgel kibontakozni. Mind a nő, mind a férfi teljességgel egyenrangú és egyformán értékes ember. Mégis, értékük teljessége lelki egymásbanvalóságukban teljesedik ki. A két nem egymásból plusz értékeket hoz felszínre, olyanokat, amelyek külön-külön nem léteznek. Ilyen érték a család, a gyermekek, az otthon melege stb. Ennek megteremtéséhez valóban segítő- és kiegészítőtársra van szükség. Ehhez teremt alapot a jó házasság. Az első szempont tehát'a társra találás.

2. A legfontosabb szövetség

A második szempont, az úgynevezett legfontosabb vagy legszorosabb szövetség szempontja. Amikor egy ember megszületik, édesanyja a legfontosabb számára. Ahogy növekszik (pár hónaposán már) édesapja is fontossá válik, majd a felnőtté válásig ők

(szüleik) a legfontosabbak számára. Ők adják a táplálékot, ők nevelik, ők elégítik ki testi, lelki és szellemi szükségleteit.

A felnőtté válásig (és azon is túl) sok személy, dolog, tárgy és közeg veszi körül a felnövekvőt. Amikor hősünk megtalálja a nagy Őt, és társával együtt kölcsönösen úgy döntenek, hogy életük párjául választják egymást, ez a döntés a korábbi kötelékek felbomlását jelenti. Nem a teljes felszámolásra gondolok, hanem arra, hogy a legfontosabb kötelék ezután már nem a gyermek-szülő kapocs, hanem a párkapcsolatot összekötő kapocs.

Gyermekként, s ifjúként (ideális esetben) a szülőkkel való kapcsolat volt a legfontosabb. Ez most megszűnik, ami nem azt jelenti, hogy cserben hagyják szüleiket, hanem azt, hogy egy új és mindennél erősebb szövetség kezdődik köztük, amelybe senki más nem léphet be rajtuk kívül. A jó házasság legfontosabb szempontja tehát elhagyással indul. A fiataloknak el kell tudniuk hagyni a szülőkkel fenntartott legfontosabb köteléket, mert helyette egy új és erősebb született.

Talán sokakban felmerül itt a kérdés: Erősebb?

Azt mondom: igen, erősebb! Mert a legideálisabb szülő-gyermek kapcsolat sem lehet olyan mély, mint a jó házasság. Egy jó szülő-gyermek kapcsolatban lehet komoly szellemi és lelki egyetértés, de testi nem lehet. A házasságban viszont lehet jó szellemilelki kapcsolat (sőt talán még mélyebb is, mert vannak olyan intimitások, melyeket az ember a párjával gördülékeny természetességgel meg tud beszélni, míg a szüleivel nem), s emellett ott van a testi régió, a teljes testi-lelki feloldódás és odaadás a nemi területen. Már ebből is látszik, hogy az ideális párkapcsolat három kapoccsal van összekapcsolva, míg a szülői-gyermeki kötelék legfeljebb kettővel lehet.

Emellett ott van még az idő tényezője is. Normális esetben (ha fájó is, de így van) szüléink előbb elhunynak, mint házastársunk, így nem szüléinkkel, hanem házastársunkkal maradunk egy sze- retetközösségben. Ha nem lehetnek gyermekeink (mert ilyen is

megtörténhet), akkor megint csak párunk az, akivel kettesben maradunk egy szeretetközösség- ben. Ha gyermekeink születnek és megnőnek, ők is kirepülnek, ők is családot alapítanak, és megint csak házastársunkkal kettesben maradunk egy szeretetkö- zösségben.

Végül egy harmadik szempontot is figyelembe kell vennünk, s ez az élet továbbadása. Amikor felbontjuk a szüléinkkel való legfontosabb köteléket, azért tesz- szük, hogy egy új családot alapítsunk, utódokat teremtsünk. Ezzel szüléink életét, génjeit, tulajdonságait tovább örökítjük utódainkban. Ez az élet egyik legszebb alkotása, amikor az élet életet teremt. Ebben megint csak házastársunk egy velünk, és nem a szüléink.

S amikor gyermekeink kirepülnek, ők is megteremtik saját utódaikat, így biztosítva az élet továbbadását. Nem véletlenül és nem ok nélkül szakadnak el tőlünk, s mi sem véletlenül szakadtunk el szüléinktől, hanem az élet érdekében. Röviden: a házasság a legszorosabb és legmélyebb szeretetkapcsolat ember és ember között, ami egy

olyan szövetség, mely az addigiak elhagyásával és felszámolásával indul. Ez tehát nem azt jelenti, hogy cserben hagyjuk szüleinket vagy barátainkat, hanem azt, hogy sorrendcsere történik a szívünkben. Eddig talán ők, de ezután a szerelmünk, a házastársunk válik legfontosabbá számunkra.

Mindezt tudva, milyen szomorú, amikor a férj vagy a feleség nem tud elszakadni valamelyik szülőjétől, leggyakrabban az édesanyjától. Vagy az is, ha a szülők folyton beleszólnak az ifjú pár életébe, s ezzel állandóan átlépik a legszentebb határokat, ahova nem léphet be senki.

Az is komoly hiba, amikor a feleség vagy a férj kipletykálja párját a barátnőinek, barátainak. Ezek az esetekben mind-mind ennek a legszorosabb szövetségnek az elárulását jelentik. Akárcsak az, amikor valaki egy barátot, hobbit, időtöltést, valamilyen szórakozásfajtát, iskolát, munkahelyet, a karriert vagy bármit fontosabbnak tart élete párjánál. Sőt, ha a szüleit vagy a gyermekeit fontosabbnak tartja, az is!

Hányszor megtörténik, hogy a férj az anyukájához hasonlítgatja

feleségét, s ezt meg azt kritizál benne. De az is mélyen elszomorító, amikor egy nő jobban szereti gyermekeit, mint a férjét, magának mondogatván, hogy „de hiszen én ANYA vagyok!” Ezek a nők és ezek a férfiak azt felejtik el, amit mi már tudunk, hogy a legszorosabb kötelék nem a gyermek-szülő viszony, hanem a házasság.

Ahol tehát ilyen hibák vannak jelen, ott ez a második szempont - a legszorosabb szövetség szempontja - nincs meg, így jó házasságról sem beszélhetünk. A jó házasság második szempontja minden házasságban a legfontosabb alap kellene, hogy legyen, amikor a felek mindent és mindenkit képesek házasságuk mögé sorolni. Ha kell a szülői házat, a munkát, a karriert, a barátokat, a hobbit és bármit, csakhogy ezt a legfontosabb szövetséget létrehozzák és fenntartsák.

(Ugyanakkor fontos a megfelelő egyensúly, hiszen a házasság célja nem lehet az önző boldogság, mindezek mellett kifelé cselekvő céllal kell rendelkeznie; de erről majd egy másik részben szólok.) (zsolo)

Nem lehet nem észrevenni a szombat-vasárnapi erkélyeket és udvarokat, melyeken a szárítókötelek többnyire ekkor telnek meg tiszta, frissen mosott ruhákkal

Március nyolcadika margójára

MARKÓ EMIL

Nemzetközi nőnap. Nem piros betűs nap a naptárban. A hölgyek megszokták, kicsit talán unják is a nőnapi köszöntőket, ha csupán az illem, a külső szabványokhoz, formákhoz való ragaszkodás diktálja gyermeknek, férjnek, hogy virággal kedveskedjen. És ilyenkor joggal gondolják a magukét, hogy:

„... bizony, édes gyermekem, közönséges hétköznapokon is jólesne, ha különösebb kérés, felszólítás nélkül elmosogatnál, felmosnád a konyhát, ha időben szólnál, hogy nem tudsz hatra, nyolcra stb. hazaérni, ha a kenyérre, tejre, vajra adott háztartási pénzből nem rágógumit vennél, ha nem kellene a lelkemet is kibeszélni, amíg megtanulod, hogy a piszkos zoknit, zsebkendőt ne a sarokba, a könyveid alatt tárold, hanem a szennyestartóban...” De hát mégis örül az ember lánya, ha legalább nőnapkor kedvesek, figyelmesek hozzá az emberek, ha akkor nem rohannak annyira, és észreveszik, figyelik, hogy örül, hogy meghatódik.

És bizony jólesne, ha a férj nem a kolléganőknek járó protokoll- szegfűt hozná neki is március nyolcadikén, hanem azt a virágot, amelyik a kedvence, amelyhez közös emlékek fűzik, amely felidéz valamit..., de hát hány évig emlékszik erre egy férfi? Hát ilyenekre is gondolnak március 8-án a nők, már ha kaptak legalább protokollszegfűt.

Úgy gondolom, hogy köszöntő helyett könnyed ünnepi szavakkal kellene - illenék - szólni most lányokról és asszonyokról, édesanyákról és feleségekről - a nőkről, akik a világ szebbik felét alkotják, ahogy egy régi nagy szellem mondotta volt. Hálás feladat is lenne, báj és humor keveredhetne az írásomba, játékos mozzanatok a mindennapokról. Csak hát itt vannak ezek a makacs kérdések, melyek úgyszintén a mindennapokból jönnek, mindennél erőteljesebbek, és ünnep ide, ünnep oda, betolakodnak március nyolcadika sajátos hangulatú óráiba is, azt sugalmazva, hogy tegyem félre az emelkedett lírai hangot, és ne a nőkről szóljak, hanem a nőkért, akik akar- va-akaradanul mind többet vállalnak magukra, nemcsak sikerek, örömök részesei, hanem sokszor feszült helyzetek elszenvedői is. Inkább illő munka ez most egy férfi számára, aki bizonyos tévhitekkel ellentétben, sok-sok társával egyetemben látja, mit, mennyit végez ma egy nő, különösen, ha feleség, ha édesanya, és emellett még állásban is van, amiként a legtöbben.

Nem lehet nem észrevenni a reggelenként gyermekükkel óvodába, iskolába kerékpározó vagy, gyalog

rohanó édesanyákat, akik délután hazafelé igyekeznek ugyanígy, az agyonemlegetett híres-hírhedett második műszakra, amelyben sok mindenre nem is jut idejük, gyakran a gyerekekre sem elegendő, s talán még kevesebb a férjre, aki természetesen mindemellett még azt is szeretné, ha mindig üde és szép volna a felesége. Nem lehet nem észrevenni a szombat-vasárnapi erkélyeket és udvarokat, melyeken a szárítókötelek többnyire ekkor telnek meg tiszta ruhákkal, ekkor tisztul meg a lakás is a női kezek nyomán. Azaz a hétvégeken sincs pihenőnap. És akkor még nem beszéltünk a munkahelyről, az ottani feladatokról, ami korántsem egykét papír elintézéséből és kávéfőzésből áll. És mennyi feszült pillanat: hogyan maradni otthon a megint beteg gyerekkel. Nem sorolom tovább, ismerős helyzetek, gondok...

A nő már jó ideje sokkal több, mint feleség és édesanya..., aminek akár örülhetnénk is, ha nem volna annyi a negatív kísérőjelenség, amelyekről egyébiránt több szó esik a szociológusok körében.

Nem kevés, amit még tennünk kell a nőkért - a lányokért és asz- szonyokért,^ húgokért és nővérekért, az édesanyákért és feleségekért. Saját örömükre, és hát a miénkre is, fiákéra, férjekére, férfiakéra.