Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-12 / 59. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 12. MINDENNAPI KENYERÜNK Egyenlők és egyenlőbbek ÉDES ÁRPÁD Ige: „így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Sirasd el a népek leányaival Egyiptom népe tömegét, és küldd le őket a föld mélyébe, a sírba roskadókhoz! Különb vagy-e bárkinél is? Menj, és feküdj a körülmetéletlenek mellé!” (Ezékiel könyve 32, 17-19) A maga idejében jó nagy port kavart George Orwell Állatfarm című szatirikus regénye, amelyben az állatokkal mondatja ki azokat az igazságokat, fonák helyzeteket, amelyeket egyenesen néven nevezve aligha fogadnánk el. A viccbeli Móricka is sokkal többet engedhet meg magának, mint anyakönyvi kivonattal, születési számmal rendelkező sorstársai. Pár évtizeddel ezelőtt tán én sem mertem volna idézni az említett könyv néhány érdekes gondolatát, például az alaptézis módosulását, mely szerint: „Minden állat egyenlő.” Amihez később valaki hozzáírta, hogy... „de némely állat egyenlőbb!” Vagy a disznók állatfarmon belül betöltött „vezető szerepéről” is aligha mertem volna nyíltan példálózni. Elég fiatal voltam még akkor, de az „öncenzúra” lényegét a polgári nevelés órákon jól belénk gyömöszölték. így visszatekintve könnyűnek tűnik ítélkezni az akkori kor és akkori önmagam fölött. Változott-e valami lényeges azóta? Jobbak let- tünk-e, vagy csupán másmilyenek?! A régi egyenlősdi már a múlté, még akkor is, ha a nosztalgia a parlamenten belül is hangot kap. (Az „egyenlőb- besdi” ma talán egyházainkat fenyegeti legjobban, és sokszor megingatni látszik a „testvéri’ vagy a „felebarát” szavaink igazi jelentését!) A társadalom differencializálódásával (tagolódásával) ma inkább a „különbségek” és a „másságok” válnak hangsúlyosabbakká, néha már- már úgy érezzük, hogy túlságosan is nagy fontosságot kapnak. Miért is csodálkozunk, ha a próféta már több ezer évvel ezelőtt is ezekért korholja Egyiptom népét és a fáraóját: „Különb vagy-e bárkinél is?” Sem a Nílus gazdagsága, sem a piramisok nagysága, sem egyéb kiváltságok nem tesznek téged az Isten előtt kivételezetté. Az isteni igazság és ítélet utolér még akkor is, ha „népek tömege” tartozik is hozzád. Bármennyire beképzelt vagy fölfuvalkodott vagy Isten előtt, azok közé kerülsz, akiket előzőleg semmibe vettél és lenéztél. Babilon zsákmányává leszel, a halálban meg ott fekszel a körülmetéletlenek között. Mert nagyságod rossz irányba nőtt! A koleszterinszintünk és az infláció kivételével ma is a növekedésnek örülünk a legjobban. Órára, napra kész lebontásban mutatják a tőzsdei indexek mozgását. Megtakarításaink növekedésével, vagy sokszor azt meghaladóan nő az önbizalmunk, önbecsülésünk, önhittségünk. „Különb voltunk” sokszor nagyon viszonylagos és kicsinyes. A felnőttek tévedései meg halmozottan jelentkeznek a gyermekekben. A kiemelkedés helyébe (tanulásban, sportban, képességben stb.), a kivagyiság, a rossz vagányság lépett (külsőségben, menő cuccokban, mindig újabb mobilban, pimaszságban...). Ha meg valamiben már nagyon kilóg a lóláb, hát akkor szólunk apucinak, vagy majd apu szól valakinek, az meg majd ad nekünk, vagy éppen nem ad nekünk! Az iskola és a tanító meg azért van, hogy mindezt kiszolgálja. Különb vagy-e bárkinél is? - teszi fel most nekünk is a kérdést a próféta. Ha ezek a nagyon is ingatag, ideig-óráig tartó biztonságaink elfogynak mellőlünk! Ha a végső kérdésekre kell megfelelnünk, ha a végítélet előtt kell számot adnunk, akkor vajon mekkora lesz az önbizalmunk? Egyben mindnyájan megegyezünk a Biblia szerint. A Római levél 3,23-ban azt olvassuk: „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” Az Újszövetség népeként azt is tudjuk, az Úr Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Nem a „különbségünk” vagy „egyenlőbb- ségünk”, hanem az Isten az, aki „ingyen igazít meg kegyelméből, miután megváltott a Krisztus Jézus által (Róma 3,24). Ebben tűnhetünk ki igazán, ez az igazi kitüntetés. A szerző református lelkész A testi szerelemről megfelelő módon: álszemérem nélkül, hitelesen és a téma iránti nagy tisztelettel beszéljünk A családi életre nevelés fontossága A nemzetnél kisebb közösség a család: szereteten és szerződésen alapuló szövetség, a társadalom alapsejtje, az ember léttere. A családi életre nevelés egyúttal felkészítés a felelősséggel vállalt párválasztásra. Nyilvánvaló, hogy igényt kell támasztani a gyerekekben (tanulókban) a családi hagyományok és ünnepek tiszteletére, ápolására, a rokoni kapcsolatok erősítésére. MARKQ EMIL Hangsúlyozzuk az egymás iránti megbecsülés, a szülőkhöz, a testvérekhez, az idősebb családtagokhoz való alkalmazkodás jelentőségét. A többgyermekesek, a nagycsaládok által vállalt értékeket és áldozatokat is mutassuk meg. A mi társadalmunk még nem rendelkezett be arra, hogy a nemzet reprodukciójához, a fogyatkozás megállításához szükséges három vagy több gyermeket vállaló családot elismerje. Az iskolában is gyakran olyan feladatokat adnak a gyermekeknek - ezzel a családnak -, hogy az csak akkor teljesíthető, ha nem kell otthon gondot fordítani a testvérekre is. Az iskolaévek kezdetén az a legfontosabb, hogy a gyermekek vonzó családpéldákkal találkozzanak. Legyen magától értetődő az, hogy családban élni jó, és ez a természetes. A jélentős számban csonka családokban élő kisiskolások érzékenységére különös figyelmet kell fordítani. A családi életre nevelés nem választható el a megfelelő szexuális felvilágosítástól. A nemi érzéssel kapcsolatos tudnivalók átadása elsősorban a család feladata, viszont a nevelőknek is fel kell vállalniuk ezt a szerepet. A kisiskoláskor .végén a lányok biológiai érése felgyorsul. Az a helyes, ha a tanítók, tanárok keresik a lehetőségét annak, hogy a serdülő lányokkal személyesen, baráti hangnemben beszélgessenek a felmerült kérdésekről. Adjunk nekik tanácsokat a megfelelő higiéniára vonatkozóan is. Idejében tanítsuk meg a diákokat arra, hogy miben áll az ember kétneműségének lélektani gyökere, mit jelent az, hogy „nem jó az embernek egyedül”. Tudniuk kell, hogy miben vagyunk mások, melyek a másik nem fejlődési problémái, élettani, lélektani nehézségei. Próbáljuk megértetni diákjainkkal az embernek e két nemben megvalósuló egységét. A családnak fontos szerepe van a helyes nőies és férfias magatartás kialakításában. Fontos feladatunk, hogy a fiúkat a lányok iránti lovagiasságra neveljük, a lányokat pedig megfelelő tartózkodásra. A hűséget erényként kell a fiataloknak bemutatni. Erre a szemléletre nagy szükség van, hiszen lassan megfordulnak a nemi szerepek; jól megfigyelhető, hogy az utcán csókolódzó fiatal párok közül manapság nagyon gyakran a fiú áll háttal a falnak. A testi szerelemről megfelelő módon: álszemérem nélkül, hitelesen és a téma iránti nagy tisztelettel beszéljünk. Meg kell vitatni a gyermekvállalás feltételeit, a megfelelő biológiai, pszichológiai és társadalmi érettséget. Találjunk alkalmat arra, hogy a család- tervezés felelős módjairól a fiatalok időben megfelelő ismereteket kapjanak. Rá kell mutatnunk, hogy az abortusz nem születésszabályozási módszer. Értékeljék az élet védelmének minden más szempontot megelőző fontosságát. Tudatosítsuk bennük, hogy az élet a fogantatás pillanatától kezdődik, éppen ezért a már megfogant élet felelősséget, szerete- tet, hatékony védelmet igényel és érdemel. Fordítsunk gondot arra, hogy a fiatalok a gyermekvárással, a szüléssel, a gyermekek ápolásával és nevelésével kapcsolatos szükséges elemi ismereteket, a házastárs és a családi életvitel jó példáit is megkapják. Ezzel kapcsolatban a népszerű pedagógus, Beke Kata így ír: „És úgy látom: a rendelkezésünkre álló kísérleti periódusban, az emberiség eddig ismert történetében mégiscsak az európai modell bizonyult a legsikeresebbnek. Mert megfelel az ember kétnemű voltának, az egymást kiegészítő különbözőségek génjeinkbe rejtett programjának. Mert ez felel meg az új nemzedék érdekeinek, mert csak itt növekedhet a kiskorú ember egy normális - azaz: kétnemű - világban, egymást szerető, egymásra utalt emberek közösségében. És mert ez bizonyult a legru- galmasabbnak is, követve gazdasági és társadalmi körülmények, ideológiák, erkölcs, ízlés és szokás változásait, égszakadásokat-föld- indulásokat... És, furcsa, még a legjobb könyvekben is alig esik szó arról, hogy az ember a lelkében is kétnemű. Hogy egy normális, egészséges fiatal lány egyszerűen nem igényli a test szerelmét. Mást igényel. Önmaga nő voltának felfedezését abban a tükörben, ami csak egy fiú lehet, s miközben azt hiszi, hogy belé szerelmes, szerel- mesebb magába a szerelembe. És határtalanul kíváncsi rá, vonzó és taszító az ismeretlen tartomány. És gyöngédséget igényel, azt, hogy szeressék, azt a fokról fokra erősödő tudást, hogy szép és vonzó és méltó a szerelemre, ami ott várakozik a küszöbön, és biztosan boldogság lesz, de addig még táncolni és nevetni lehet, és kiválasztani és kiválasztatni, hosszan-hos- szan beszélgetni, kéz a kézben sétálgatni, és megtanulni a közeledés és távolodás, a kölcsönös választás rítusait, fokról fokra, évről évre, hogy amikor a lélek és a szerelem utoléri a testet, maga döntse el, hogy mikor, kiért, kivel vállalja a szerelem boldogságát és kockázatát... Nem divatosak a férfias erények. Nemcsak fegyelemre nem nevelik őket - noha a férfiasság ott kezdődik, amikor valaki parancsolni tud önmagának -, hanem egy másik, klasszikusan férfias erényről sem esik szó: a lovagiasságról. Ami mindig a gyöngébbet illeti meg, s ebben a viszonylatban a lányok a gyöngébbek.” A családi életre neveléssel és a nemi neveléssel összefügg az egészséges életmódra nevelés; az egészség a teljes testi, lelki és szociális harmónia állapota. Az a fontos, hogy a fiatalság ismerje fel: az egészség olyan érték, amelyet az egyénnek és a közösségnek egyaránt óvnia, ápolnia, védenie kell. E cél csak akkor érhető el, ha párosul az önmagunkért és másokért - családunkért, környezetünkért - érzett felelősséggel. Az egészséges életmódra nevelés kiemelt szerepet játszik az egész családi és iskolai életben. A legfontosabb a megelőzés, az egészségmegőrző szokások tevékeny kialakítása. Már ebben a korban különös gondot kell fordítani a drogmegelőzésre. Meg kell tanítani a gyermekeket arra is, hogy édességet, gyógyszert idegenektől ne, hanem csak a szüleiktől, a nevelőiktől és az orvosoktól fogadjanak el: legtöbbet talán kisiskolás korban tehetünk, hiszen a tanító tekintélye, meggyőző példája többet érhet, mint később a hosszan tartó rábeszélések. A szerző gyakorló pedagógus EMBERNEVELŐ Szófogadatlan a gyermek? (Csepécz Szilvia illusztrációs felvétele) KOMLÓSI ÁKOS A családban, majd később a társadalomban való együttéléshez nélkülözheteüen, hogy a gyerek megtanuljon alkalmazkodni. Ez az alkalmazkodás egyáltalán nem könnyű dolog, és nem megy egyik napról a másikra. Mióta világ a világ, a gyermeki szófogadás középpontban lévő szülői probléma. A szülők gyors alkalmazkodást várnának el gyermeküktől, hisz ezzel ezerszer könnyebb lenne (saját) életük. Jó volna, ha a gyermek cselekvésének egyszeri korlátozása már eredményt hozna, s többé nem is kellene alkalmazkodásra kényszeríteni őt. Természetes, hogy a korlátozó követelményeket a gyerek kényelmetlennek tartja, és megkísérel kitérni előlük. Ha például nem akarja megérteni, hogy pakolja el maga után a játékait, a dolgait, mert a rendetlenség nagyon zavarja a szüleit, akkor ne erőnek erejével akarjuk őt kényszeríteni, hanem adjunk neki választási lehetőségeket: „Kérlek, rakd helyre a játékokat, vagy vacsora előtt tégy rendet a szobádban, mert így ágyazni sem lehet.” Ily módon tekintélyelvű parancsolgatás nélkül közölhetjük igényünket, elvárásainkat, ugyanakkor megadjuk neki a lehetőséget, hogy a saját elképzelését is megvalósítsa. Követelések nélkül nem lehet gyermeket nevelni, de azok legyenek mindig ésszerűek. Legtöbbször az a hiba, hogy a szülői szeszély függvénye, mit követelek meg egyszer, s máskor nem várom el ugyanazt, harmadszor szinte ellentétes elvárásaim vannak. És ami még nagy baj, hogy mindezt magyarázatok nélkül teszem. A gyermeknek meg kell értenie, miért kell megtenni ezt vagy azt. A „csak” soha nem hoz eredményt. Sőt, az ellenállást, az ellenkezést növeli. A célunk pedig az, hogy ismerje fel az együttélési szabályokat, s tartsa be őket. A kezdeti figyelmeztetések, felszólítások, kérések után már maga is képes legyen betartani bizonyos viselkedési normákat. Például azt, hogy mások kárára semmit nem cselekedhet, nem bánthat mást sem fizikailag, sem lelkileg; nem adhat másoknak munkát, amellyel az ő dolgait kell rendbe hozni. Nincs joga ezekhez! De aki ezeket megköveteli, maga is betartja? Megfelelő mintát ad gyermekének? Hogyan kerülje el tehát, hogy „ezerszer” kelljen elmondania? ♦ Úgy ne követeljen semmit gyermekétől, hogy nem mondja el neki, miért pont így szeretné. Ezáltal megtanulja a gyerek megérteni a szófogadás és a követelés értelmét. ♦ Következetes legyen a követeléseiben. Amit tegnap nem engedett meg, azt ma se engedje, mert elbizonytalanítja gyermekét, ha nem talál értelmet, logikát az Ön viselkedésében. ♦ Először gondolja meg, miért fontos Önnek, hogy gyermeke pont most engedelmeskedjék, és indokolja meg a vele szemben támasztott követelményeit. ♦ Kerülje a hatalmi harcokat, ha gyermeke ellenszegül utasításának. Az nem vezet jóra, ha mérgében elveszti az önuralmát, kiabál vele, vagy megveri. Ezzel elárulja gyengeségét és megfontolatlanságát. Hagyja, hogy gyermeke védje igazát, és tudatosítsa benne, hogy vállalnia kell döntésének következményeit. A szerző pszichológus, a Derűs Gyermekkor Alapítvány munkatársa
