Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-07 / 54. szám, hétfő
4 Külföld RÖVIDEN Ismét Kasza a VMSZ elnöke Nagybecskerek. Ismét elnökévé választotta a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Kasza Józsefet, aki bejelentette, ez az utolsó mandátum, amelyet vállal a párvezetői tisztségben. A 216 küldött fölényes többséggel választotta újra elnökké Kaszát, aki az egyetlen jelölt volt. A VMSZ alel- nökévé valószínűleg Dudás Károlyt és Bunyik Zoltánt, ügyvezető alelnökké valószínűleg Kern Andrást jelölik. A párt módosította alapszabályát, hogy magába integrálhassa a Kereszténydemokrata Európa-Mozgalmat és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalmat. (MTI) Összeül az iraki nemzetgyűlés Bagdad. Várhatóan március 16-án ül össze az iraki nemzetgyűlés, a vezető politikai erők reményei szerint addigra sikerül magállapodást elérni a kormány összetételéről. Ha a felek az alakuló ülésre kitűzött időpontig nem jutnak egyezségre, a nemzetgyűlés keretei között folytatódnak a tárgyalások. A január 30-i nemzetgyűlési választások után a síita Egyesült Iraki Szövetség és a kurd pártok között egyezkedés kezdődött a vezető kormányzati posztok elosztása körül. (MTI) Megalakult a portugál kormány Lisszabon. Jósé Sócrates megbízott portugál kormányfő Jósé Sampaio államfővel folytatott megbeszélése után bejelentette, megalakította kormányát, amelyben 16 miniszter lesz. A Szocialista Párt főtitkára Diogo Freitas do Anwalt, az ENSZ-közgyűlés egykori elnökét bízta meg a külügyminisztérium vezetésével. Az új kormányban nyolc szocialista és nyolc független miniszter lesz. A Szocialista Párt elsöprő győzelmet aratott a február 20-i előrehozott parlamenti választásokon: a 230 fős parlamentben 121 képviselői helyet szerzett. (MTI) Ciampi államfő fogadja a reptéren a meggyilkolt titkos szolga koporsóját (Reuters-felvétel) Róma minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér az Egyesült Államoktól Olaszország háborog Róma. Olaszország alapos vizsgálatot és kimerítő magyarázatot kér Washingtontól, hogy az amerikai katonák a bagdadi repülőtérnél miért lőtték szét nehézgéppuskával az olasz nagykövetség autóját, amely az iraki emberrablók fogságából kiszabadult Giuliana Sgrena olasz újságírónőt szállította. ÖSSZEFOGLALÓ A még pénteken történt incidens során egy olasz belbiztonsági tiszt életét vesztette, egy másik megsebesült, akárcsak Giuliana Sgrena, akit február 4-én raboltak el fegyveresek Bagdad egyetemi negyedében, ahol fallúdzsai menekültekkel akart riportot készíteni. Az olasz tiszt holttestét és a két sebesültet szombaton szállították Rómába két külön géppel, a koporsó repülőtéri fogadtatásánál jelent volt Carlo Azeglio Ciampi olasz államfő, míg a sebesülteket Silvio Berlusconi kormányfő üdvözölte. Ciampi leszögezte: az Egyesült Államoknak most tisztázniuk kell az ügyet. Minden olasz azt vátja, hogy e fájdalmas és tragikus ügyet illetően tiszta vizet öntsön a pohárba az USA. Romano Prodi volt kormányfő, az olasz balközép ellenzék vezére sokkal markánsabban fogalmazott, szavai szerint Olaszországnak joga van az igazságra e háborús tragédia kapcsán, s mindez ismét elkerülhetetlenül napirendre tűzi az iraki olasz csapatok kivonásának ügyét. Piero Fassino, a Baloldali Demokraták vezetője az incidenst „fatális tévedésnek és sorscsapásnak” minősítő Gianfranco Fini külügyminisztert bírálta, kijelentve: a sors nem tud lövöldözni, s talán választ lehetne kapni arra a kérdésre is, milyen a szövetségesek együttműködése és akcióik koordinálása Irakban. Nicola Calipari olasz belbiztonsági tiszt a római orvos szakértők szerint azonnal életét vesztette fejlövése következtében, az orvosok már nem segíthettek rajta. A római örökmécsesnél felravatalozott holttesténél - a temetést ma tartják - már olaszok ezrei rótták le kegyeletüket olasz lobogókkal, de a békemozgalom szivárványszínű zászlaival is. A vállán megsebesült 56 éves Giuliana Sgrena hétvégi tv-nyilatkozatában nem zárta ki, hogy kifejezetten ő lehetett a célpontja az amerikaiak tüzének. „Mindenki tudja, hogy az amerikaiak nem pártolják a túszok kiszabadítását célzó tárgyalásokat, éppen ezért nem látom okát, miért kellene kizárni a lehetőséget, hogy én voltam a célpontjuk” - mondta a sebesült újságíró. Sgrena megerősítette, nem tér vissza Irakba, mivel „nincsenek meg a feltételek az információk gyűjtésére”. Elrablóira utalva megjegyezte, hogy e fegyveresek minden külföldit kémnek feltételeznek. „Nincs tudomásom arról, fizettek-e értem váltságdíjat, de elrablóim bocsánatot kértek tőlem közvetlenül szabadon engedésem előtt” - mondta Sgrena. Az olasz lapok napok óta arról írnak, hogy a római kormány tekintélyes váltságdíjat fizetett ki a túsz szabadságáért cserébe. A kiszabadult olasz nő szerint a bagdadi repülőtér felé tartó autójuk nem haladt túl gyorsan, ezt a körülmények nem is tették lehetővé. Teljesen váratlanul nyitottak tüzet rájuk, s hiába próbálták minden módon jelezni, hogy olaszok utaznak a járműben, tovább lőttek rájuk. Sehol a közelben nem volt ellenőrzőpont, egy amerikai járőr nyitott tüzet szinte azonnal, amint hatalmas fényszórójával bevilágította a gépkocsit. Sgrenát és a sebesült olasz titkos ügynököt az orvosi vizsgálatok után kikérdezték a vizsgálóbírák is, akik a hétvégén „szándékos emberölés” ügyében rendeltek el nyomozást. A túlélő olaszok egyértelműen azt a tanúvallomást tették, hogy semmi sem indokolta a rájuk nyitott tüzet, gépjárművük az előírásoknak és a körülményeknek megfelelően haladt a repülőtér irányába. Szavaik szerint folyamatosan kapcsolatot tartottak, jelezték helyzetüket a bagdadi olasz nagy- követségnek. (mti) ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 7. Tovább folytatódik az agrárdemonstráció Budapesten Traktorral a parlamentbe MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Nem valószínű, hogy tegnap késő estig meg tudtak egyezni a magyar agrártárca és a demonstráló gazdák képviselői, noha mindkét fél érdeminek nevezte a tárgyalásokat. Egyes információk szerint a miniszterelnök szombati törökbálinti kijelentése miatt csúszott az egyeztetések kezdete, ami ellen a demonstráló gazdák megbízottai azzal tiltakoztak, hogy csak fél óra késéssel foglalták el helyüket a tárgyalóteremben. A kormányfő szombaton egy lakossági fórumon azt mondta: a tüntető gazdáknak világosan meg kell mondani, hogy a magyar kormány nem fog engedni. Időközben a rendőrség elutasította a gazdáknak azt a kezdeményezését, hogy újabb traktorokat vonultassanak fel a Parlament XVII-es kapujánál lévő parkolóban ma estétől. Bagi Béla, a demonstrációs bizottság vezetője jelezte: mihelyt kézhez kapják a rendőrség államigazgatási határozatát, azt bíróságon támadják meg. Bejelentette azt is, hogy újabb traktorkonvojok kívánnak Budapestre indulni és a március 16-ig bejelentett demonstráció időpontját minden budapesti helyszínen március 20-ig meghosszabbítják. A tárgyalások ideje alatt országszerte folytatták félpályás útlezáró akcióikat a gazdák. Megakadályozták Eörsi előadásának megtartását Incidens Kolozsvárott MTI-TUDÓSÍTÁS Kolozsvár. Tüntetők akadályozták meg Eörsi Mátyást Kolozsváron abban, hogy megtartsa előadását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE). Az SZDSZ országgyűlési képviselője Kolozsvár és a tágabb régió perspektívái az Európai Unióban címmel akart előadást tartani az EMTE központi székhelyén, ám mintegy húsz-harminc fiatal elállta az útját a terem bejárata előtt. Eörsi megpróbált utat tömi magának a tiltakozók között, ami miatt kisebb lökdösődés támadt, de tettlegességre nem került sor. A tiltakozókat a magyar politikus mellett a vendéglátó Eck- stein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora, a szövetség platformjaként működő Szabadelvű Kör elnöke próbálta jobb belátásra bírni, sikertelenül. Közben a tüntetők tiltakozó jelszavakat skandáltak, és azt kiabálták a vendég felé, hogy december 5- én, a kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás után ők is úgy érezték magukat, mint most Eörsi. A részvevőknek osztogatott szórólapokat a tüntetők a magyar politikusnak is átadták. Az egyiket Juhász Péter kolozsvári „magyar” írta alá, amelyben arra kérte az érdeklődőket, gondolják meg, részt vesznek-e az előadáson, hiszen ily módon legitimálják ennek a magyarellenes politikusnak a mondanivalóját. A Magyarok Világ- szövetségének sajtóközleményével kapcsolatban, miszerint Eörsi azért érkezett Kolozsvárra, hogy előkészítse Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök március 15-re Erdélybe tervezett látogatását, elmondta: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja ezt az értesülést. Szíria ma kezdi libanoni csapatainak átcsoportosítását Kivonulásról szó sincs MTI-HÍREK Bejrút. Szíria már ma megkezdi Libanonban állomásozó csapatai átcsoportosítását a Bekaa-völgy hányába. A csapatmozgás közvetlenül a szíriai-libanoni legfelső tanács mai damaszkuszi ülése után indul meg. Ezen Emile Lahud libanoni és Bassár el-Aszad szíriai elnök a Libanonban állomásozó szíriai erők két ütemben történő kivonulásának módozatait vitatja majd meg. Az átcsoportosítás ellen már tiltakozott a szélsőséges Hezbollah síita szervezet. A tervezetet bírálta az USA és már nyugati államok is, ám amiatt, hogy nem csapatkivonásról van szó. Szíria 1976-ban, Bejrút kérésére vezényelt csapatokat Libanonba, hogy segítsen véget vetni a polgár- háborúnak. A szíriai csapatok csökön: maradtak a polgárháború lezárulta után, és megfigyelők szerint azóta is Damaszkusz mozgatja a háttérből a libanoni politika szálait. Incidensek nélkül, magas részvételi aránnyal zajlottak tegnap délutánig a választások Moldáviában - a legesélyesebbnek a kormányzó kommunisták számítottak Moldovai kérdés: Romániához vagy Oroszországhoz közeledni MTI-TUDÓSÍTÁS Varnita. Incidensek és különösebb fennakadások nélkül, a jelek szerint nagy részvétellel zajlottak tegnap koraestig a parlamenti választások a Moldovai Köztársaságban. Az MTI érdeklődésére Gyarmati István, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) moldovai megfigyelő missziójának vezetője Chisinau- ban elmondta: délutánig nem érkezett hozzá jelzés incidensekről vagy bármilyen lényeges zavaró körülményről. A részvételi arányról ugyan nincsenek még adatok, de szemmel láthatóan sokan járulnak az urnák elé Moldova több műit ezer szavazókörében. Rendkívül aktív a részvételi arány a Dnyeszter menti szakadár terület (Transznisztria) határán is. Az MTI tudósítója a helyszínen győződhetett meg arról, hogy például a Dnyeszter mentén lévő - Benderhez és Tiraszpolhoz közel fekvő - Varnitában már délutánig a szavazásra jogosultak legnagyobb része leadta voksát. Ez a falu azért játszik most fontos szerepet, mert itt állították fel az egyik olyan különleges szavazóhelyiséget, ahová a Dnyeszteren-túli területről (például Tiraszpolból és más transznisztriai városokból) érkezők szavazhatnak. A szakadár köztársaságból sok busz futott be ide a „túloldalról” jöttékkel. Vagy moldovai útlevéllel, illetve személyi igazolvánnyal, vagy a még régről megmaradt szovjet - a moldovai állampolgárságot igazoló pecséttel ellátott - útlevéllel lehet szavazni. Az viszont nem voksolhatott, aki csak transznisztriai útlevéllel rendelkezett. Egy szavazókörzet ugyanis csak „virtuálisan” létezett, az a Dnyeszter menti szakadár területen működne, de az ottani hatalom nem tartott választásokat. Azt megengedte, hogy lakosai átmenjenek szavazni a szomszédos szavazókörzetekbe. A választásokon indult huszonhárom párt és független jelölt közül három vagy négy politikai alakulatnak van esélye a parlamenti bejutásra, így a négy év óta hatalmon lévő Kommunisták Moldovai Pártjának, a Demokratikus Moldova Tömbnek, valamint a Kereszténydemokrata Néppártnak. A kommunisták - tanulva a grúz és az ukrán példából - Moszkva ellen hangolják a közvéleményt, csakúgy, mint az ellenzéki pártok. A kereszténydemokraták például a Romániával való összeolvadást szorgalmazzák, amit az értelmiség támogat, az egyszerű nép ellenez. Választás Románia és Oroszország közé szorulva (Reuters-felvétel)