Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-07 / 54. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ NEW STATESMAN A „szupergazdagok” még gazdagabbak lettek 1997, a Tony Blair vezette munkáspárti kormány hatalomra jutása óta - állítja a brit baloldali hetilap hivatalos statisztikai adatokra hivatkozva. A britek leggazdagabb 1 százalékának - 600 ezer személyt - összvagyona hat év alatt megkétszereződött és elérte a 797 milliárd fontot, ámi a nemzeti vagyon 23 százalékával ér fel (a hat évvel ezelőtt általuk birtokolt rész 20 százaléknak felelt meg). Tony Atkinson oxfordi egyetemi tanár szerint, aki a jövedelmi különbségek elismert szakértőjének számít, a britek leggazdagabb 1 százaléka 1930 óta még sohasem rendelkezett a nemzeti vagyon ekkora részével. Kellett neki ázsiai pipi... (Szalay Zoltán rajza) Magda Vášáryovának felkínálták a bécsi cseh nagyköveti funkciót is, de a szlovák diplomáciát választotta A szlovák diplomácia kezdetei Göncz Árpád - a protokoll- tól eltérve - a szlovák fél kérését megelőzve közölte, hogy Rudolf Chmelt, az addigi csehszlovák nagykövetet 1993. január 1. után szlovák nagykövetként ismeri el. Hasonlóan jártak el a románok is Milan Resutík esetében. Gyorsítani akarták a fiatal szlovák állam diplomáciai elfogadását. E. FEHÉR PÁL Ezen az állásponton volt Milan Kňažko is, aki akkor a külügyminisztériumot irányította, viszont Chmel esetében a miniszterelnök, Vladimír Mečiar - Kňažko sokszoros szóbeli és írásos győzködése dacára - megmakacsolta magát. Chmelt visszahívták a posztjáról, és vagy másfél évig nem nagykövet, hanem ideiglenes ügyvivő képviselte Szlovákiát Budapesten. Egyszersmind a „prípad Chmel” külön fejezet lett abban a diplomáciatörténeti kézikönyvben, amelyet Miroslav Mojžita nagykövet, az adott időpontban a szlovák külügyminisztérium hivatalának vezetője írt meg és adott közre a Szlovák Tudományos Akadémia kiadójánál, a Vedánál „A szlovák diplomácia formálódása 1990 és 1992 között” címmel, Michal Kováč volt köztársasági elnök és Eduard Kukán jelenlegi külügyminiszter hitelesítő ajánlásával. A bevezetőben felidézett história tulajdonképpen ismert, hiszen maga Chmel számolt be róla a Moja maďarská otázka című könyvében és a szlovák külügyi szolgálat különválásának sok momentumát megörökítette Jirí Dientsbier, hajdani csehszlovák külügyminiszter is Od snéní k realite címmel közreadott emlékezéseiben. Mutatja azt az útkeresést, amely az új állam születését szinte törvényszerűen kísérte. Mojžita nézőpontja szerint Szlovákiának külpolitikai szempontból is szüksége volt az önállóságra, mivel a korábbi közös államban érdekeit nem kielégítően képviselte a közös diplomácia, és mindenképpen a kor igényeivel volt összhangban, hogy Szlovákia önállóan érvényesítse azokat az érdekeit, amelyek eltértek a cseh céloktól. Az egyik ilyen pont kétségtelenül a magyar kérdés volt. Úgyis, hogy - ugyancsak Mojžita szerint - a szlovák önállósodási törekvésekkel szemben sokszor hangzott el a prágai riogatás: gyengék, sőt védtelenek lesznek a magyarokkal szemben. Ugyanakkor azonban a cseh fél erős késztetést érzett, hogy a csehszlovák-magyar viszony kényes ügyeit a szlovákokkal intéz- tesse. Az sem vitatható, hogy a rendszerváltás utáni magyar diplomácia némely képviselője, mindenek előtt Jeszenszky Géza külügyminiszter meglehetősen különösen viselkedett a magyar-szlovák találkozókon. Mojžita könyvében az egyik legrokonszenvesebb diplomataként szerepel a korábbi főkonzul, majd a Magyar Köztársaság első pozsonyi nagykövete, Boros Jenő, akit emberként is, szakmailag is ugyancsak megbecsül a szerző. Mojžita módszeréhez tartozik, hogy a dokumentumok mellett mozgósítja az emlékeket. A sajátjait meg másokét. Például érdekes, ahogyan tudatja, hogy Milan Kňažko miként tért vissza Pozsonyba Prágából, ahol Havel tanácsadója lett a rendszerváltás után. Kňažko azt vette észre, hogy a korábbi naponkénti tanácskozások az elnökkel egyre ritkábbak lesznek, majd eljutottak odáig, hogy már csak véletlenül találkozott a folyóson Havellal, aki csodálkozva jegyezte meg: „Jé, Milan, te itt vagy?” Kňažko javasolta Magda Vášáryovát a közös állam bécsi nagykövetének, de Jirí Dientsbier külügyminiszternek nem nagyon tetszett az ötlet, úgy vélte: a színpadról túlságosan nagy az ugrás a nagyköveti funkcióig. Kňažko erre megkérdezte Dientsbiert. hogy a kazánházból a külügyminiszteri székig talán nem nagy az ugrás? Kňažko arra célzott, hogy Dientsbier - eredeti foglalkozását tekintve külpolitikai újságíró - a normalizáció évtizedeiben fűtőként kereste kenyerét. A miniszter értette a célzást és nevetett. így lett Vášáryová az egyik legsikeresebb szlovák diplomata, akinek Csehszlovákia szétválásakor felajánlották a bécsi cseh nagyköveti posztot, de ő inkább Szlovákiát választotta, noha Mečiarék idején a külügyi szolgálatot el kellett hagynia. Felmerülhet az a kérdés, hogy nem túlságosan korai hozzálátni azoknak az eseményeknek a tudományos igényű feldolgozásához, amelyek alig 13-15 évvel ezelőtt történtek és amelyek szervesen hozzátartoznak az immár önálló szlovák állam történetéhez? Talán még azt is állíthatnánk, hogy meglehetősen jelentős a késés. Vegyük példaként az Osztrák-Magyar Monarchia romjain felépült új államokat. 15 esztendővel a Csehszlovák Köztársaság kikiáltása után, 1933ban kezdi el Ferdinand Peroutka fő művének, a Budovám státu-nak a közreadását, amely mindmáig az első és egyetlen tudományos hitelességű munka erről az időszakról (még ha fanyalognak is a lustább történészek, hogy a szerző „csak” újságíró volt és semmilyen szak- képzettséggel nem rendelkezett). És ekkor már nagyjából ismertek voltak a kor politikai szereplőinek személyes emlékei. Ugyancsak ezen a másfél évtizedes korhatáron belül jelentek meg a magyar októberi forradalom, az „őszirózsás” vezetőinek, de az ellenforradalmi politikusoknak is az emlékezései. Például egy családon belül, ám kibékíthetetlenül ellentétes álláspontot tükrözve gróf Károlyi Mihály 1923-ban, apósa, gróf Andrássy Gyula 1925-ben adta közre memoárjait. Persze, szokták a szükséges távlatok objektivitásra inkább szorító hatását emlegetni. A távlat azonban nem biztos, hogy garantálja az objektivitást. Az emlékezet azonban garantáltan módosul, romlik - objektiven. Tehát sohasem lehet eléggé korán feldolgozni a történéseket, amelyekről gyanítható, hogy a történelem részei lesznek. Van magyar érdek is a szlovák diplomáciatörténet kidolgozása. Részint azért, mert a két ország kapcsolat- rendszerének alakulása sohasem volt és sohasem lesz közömbös Magyarország számára sem. Részint pedig talán annak is elérkezett az ideje, hogy valaki nekilásson annak tanulmányozásához: milyen szerepe van a diplomáciai életben a magyar nemzetiség politikai aktivitásának? Ez pedig már általánosabban értelmezhető problematika, közép-kelet-európai érvénye is lehet. Az izraeli külügyminiszter szerint Damaszkusz fedezi a libanoni kábítószer-kereskedelmet és hasznot húz belőle Szíriának köze van a terrorizmushoz MTI-FIGYELŐ Szilvan Salom izraeli külügyminiszter tegnap megvádolta Szíriát, hogy köze van a terrorizmushoz és ismételten a szíriai csapatok teljes kivonását követelte Libanonból. „A szíriaiak veszélyesek. Még mindig belekeverednek egyrészt Izrael elleni terrortámadásokba, másrészt az amerikaiak ellen Irakban elkövetett merényletekbe” mondta Salom az izraeli közszolgálati rádióban, mielőtt elutazott volna az Egyesült Államokba. „Szíria mindent megtesz azért, hogy ne hajtsa végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1559. számú határozatát, amely csapatai teljes kivonására szólítja fel Libanonból... A Bassár el-Aszad elnök által bejelentett csapatátcsoportosítás egyszerű látszatintézkedés. Ez elfogadhatatlan” - fűzte hozzá. „Libanonnak joga van arra, hogy szabad, demokratikus, szuverén és független legyen. Ez lenne a Libanon és Izrael közötti jobb kapcsolat, sőt egy békeszerződés záloga” - folytatta. Salom jelezte egyúttal, hogy „Izrael kész a párbeszédre Szíriával és bizalmas kapcsolatfelvételt kezdett e tárgyban”. Kijelentette, hogy „Szíria nem beszélhet a békéről úgy, hogy közben támogatja a terrorizmust, fedezi a libanoni kábítószer-kereskedelmet és hasznot húz belőle”. Aszad elnök szombaton a damaszkuszi parlamentben mondott beszédében bejelentette, hogy a Libanonban állomásozó szíriai erők visszahúzódnak a Bekaa-völgy irányába, később pedig a szíriai-libanoni határ felé. A szíriai államfő nem közölte az intézkedések ütemtervét és nem pontosította azt sem, hogy az alakulatok visszavonulnak-e Szíriába vagy a határon maradnak. KOMMENTÁR Csehország civilizáltabb SZILVÁSSY JÓZSEF Ha valamelyik nyugati országban pattan ki ekkora botrány a kormányfő és a családja körül, akkor az illető azonnal lemond. Csehország nem civilizált állam, hiszen a miniszterelnök csak nem veszi a kalapját - jelentette ki az elmúlt héten egy cseh néppárti politikus. Stanislav Gross valóban elképesztően rúgkapálózott heteken keresztül. Posztszocialista recept szerint a médiát szidta, holott a prágai oknyomozó újságíróknak mindenben igazuk volt: a ma harminchat éves kormányfő az ezredfordulóig nem gyűjthetett 4,3 milliót, amennyibe barrandovi luxusvillája került. A hitelezőkkel kapcsolatos magyarázkodásairól pedig kiváló bohózatot lehetne írni. A cseh kormányfő vállalkozó felesége, Šárka asszony, nemrég jelzáloghiteire vásárolt potom 5,9 millió cseh koronáért ingatlant. Kezese után azóta biztosítási csalás alapos gyanúja miatt nyomoznak. A fiatal - és Miloš Zeman mostani sikerkönyve szerint karrierista, ráadásul műveletlen - Gross mégis rádöbbent arra (vagy meggyőzték arról), hogy mindez nem magánügy. Súlyos tévedéseiért szombaton bocsánatot kért a cseh közszolgálati tévében. Mindeközben Vladimír Mečiar dajkameséi jutottak eszembe a trencsénteplici luxusvillájának megvásárlására kapott 41 milliós kölcsönéről. Meg Pavol Kanis volt védelmi miniszter, aki azzal etette a közvéleményt, hogy szerencsejátékokból nyert pénzekből épített hatalmas villát. Felvillantak az SDKÚ zavaros ügyei is, például azok a vállalkozók, akik a párt könyvelése szerint milliókat adományoztak, holott ők nem is tudtak róla. Mostanság az érintettek még nyugodtabban aludhatnak, hiszen a szlovák legfőbb ügyész sorra dobálja vissza - állítólag bizonyítékok hiányában - azokat az újabb gyanús ügyeket, amelyek több politikusra vetnek árnyékot. Annyira sem vagyunk civilizáltak, mint Csehország, hiszen eddig egyetlen politikus sem kért bocsánatot csúsztatásaiért. Sőt. Mečiar többször nem csak szitokáradatokkal, hanem tettlegesen is bántalmazta az újságírókat. Ajelenlegi kormányfő pedig mindenféle zavaros összeesküvésről gagyogott. Most azonban újabb lehetőség kínálkozik, hogy előbbre lépjünk. Sokadszor kerül a pozsonyi parlament elé az a tervezet, amely a mindenkori minimálbér ezerszeresénél, jelenleg tehát a 6,5 milliónál nagyobb vagyont indokolt esetben elszámoltatná. Jelzésértékű lesz, hogy az indítvány végre eljut-e legalább a második olvasatig. Amikor a többség európai léptékűvé csiszolhatja, ha a honatyák többségének és rokonságának valóban nincs mit takargatnia. JEGYZET Hol az igazság? PÉTERFI SZONYA Lenyúlják a pénzünket. Mármint a nyugdíj mellett dolgozókét. Sajnos, amikor a sok módosító javaslat után a parlament elfogadta az egészségügyi reformtörvényeket, nem akadt senki, aki „észre vette” volna, milyen csapda vár a mit sem sejtő nyugdíjasokra. Holott Rudolf Zajac egészségügyi miniszter váltig állította: nyugi, a reform nem érinti pénztárcájukat. Sajnos, ez megint nem igaz. Néhány hete derült ki, hogy a nyugdíj mellett ilyen-olyan szerződés alapján munkát vállaló nyugdíjasoknak egészségbiztosítást kell fizetniük. Feltételezem, az ágazat illetékesei szellőztették meg ezt a kötelességet azért, mert a várt és követelt összeg nem érkezett meg arra a bizonyos számlára. A januártól érvényes törvény szerint a minimálbérnél többet kereső nyugdíjas köteles a megemelt havi illeték, a 910 korona befizetésére. Mit mondjak, ez nem igazságos. Azért, mert a csak nyugdíjas életet „élvezők” után a járulékot az állam téríti. A dolgozó idősek viszont továbbra is kötelesek szolidárisak lenni a többséggel, holott munkával töltött életük során bőven eleget tettek ennek a követelésnek is. Az állam persze, ha bevételről van szó, ezt nem értékeli. Figyelmen kívül hagyja azt, hogy aki nyugdíjasként munkát vállal, egészen biztosan odafigyel életvitelére, egészségének megőrzésére, vagyis szabad idejét nem az orvosi várótermekben tölti, nincs szüksége a drága ellátásra, kivizsgálásokra, kezelésekre. Nem fogyaszt a „közellátási csomagból”, s ha netán fájnak az ízületei, a feje, esetleg megfázik, készpénzért vásárol gyógyszert a patikában. Az okos honatyáknak és honanyáknak eszébe sem jut, hogy diszkriminálják a nyugdíj mellett dolgozókat. Nem csupán azzal, hogy az önként nem dolgozó fiatalabbak után az állam fizeti az egészségbiztosítás költségét, hanem azzal is, hogy a nem dolgozó nyugdíjasokért, illetve az összes általa biztosítottért - összesen több mint 3 millió emberért - kevesebbet fizet. Kivetési alapul a 2003-ban érvényes 14 365 koronás átlagkereset négy százalékát veszi, ami 575 korona. Feltételezem, elég sok dolgozó nyugdíjas bevétele nem éri el az átlagbért, ám ők, előlegként, mégis havi 910 koronás egészségbiztosítási járulékot kötelesek fizetni. Ezért jogos a kérdés: hol itt az igazság?
