Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-04 / 28. szám, péntek
12 Gondolat ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 4. népvédelemnek arról a részéről, amely a nép értelmi és erkölcsi értékét ismeretterjesztés útján kívánja különösen emelni. A népet szellemi táplálékától megfosztani nem lehet. A nép tanítása pedig - akár írásban, akár szóban - csak azon a nyelven folyhat, amelyet a nép ismer. Az egyA püspöki kripta ház nem mondhat le arról a jogáról és kötelességéről, hogy szent eszméit terjessze; nem mondhat le csupán azért, mert a nép nem tud magyarul. Az egyháznak minden nemzetiséggel a maga nyelvén kell érintkeznie.” „Egyházmegyénk tót nyelvű népe egyébként megbízható, komoly, hazafias nép” - olvashatjuk a 11. oldalon, s itt az eredeti szövegben egy csillag következik. Az oldal alján pedig a csillag alatti lábjegyzet ekképpen szól: „Réz Mihálynak e kérdésben nem lehet eltérő álláspontja. Idézett cikkében többek közt a következőket mondja: »Nem a született magyarok, hanem a magyar állameszme uralma az, amit mi akarunk. A keleti tót, aki ennek a híve: magyar ... Kultúrailag és gazdaságilag is támogatni kell ezt a tótságot, amely ma a magyar állameszme egyik legszilárdabb támasza.« De hát mi mást tesz a kassai püspök?” Ezután a főszöveg a következőképpen folytatódik: [A szlovákság] Századok óta együtt érez a nemzettel. Velünk küzdötte meg a nemzet nagy szabadságharcait. Velünk szenvedett, velünk örült. Erős támasza a magyar államiságnak. Kötelességünk támogatni és erősíteni, mert ha gyöngülni hagyjuk, kénytelen lesz itt hagyni földünket s más, kevésbé megbízható elemeknek engedni át helyét.” Réz szintén el akarta kerülni a felekezeti harcot, másrészt nyilván már e díszközgyűlés előtt híre járhatott a más katolikus szervezetek fölháborodásának, így aztán a jogakadémiai professzor az Eperjesi Lapokban tisztázni igyekszik magát, gyakorlatilag elhatárolódik önmagától: „Sem a püspök úr személyét, sem kulturális tevékenységét nem támadtam, erről a cikkben nem is lehetett szó, nem is tartozik oda, sem azt nem mondtam, hogy magyarellenes irányt támogat.” A Magyar Figyelő pedig szerkesztőségi közleményben mutat rá, hogy Réz Mihály a saját álláspontját fejtette ki az inkriminált tanulmányban, nem a folyóiratét. De milyen összefüggésbe került korábban a püspök tevékenysége a Magyar Figyelőben megjelent írásban? Réz egyenként vette számba az ország nemzetiségeit, tagolta és osztályozta őket abból a szempontból, hogy melyikük milyen hányadában tekinthető megbízhatónak a magyar államiság szempontjából. Szerinte a felföldi szlovákság nyugati része ki van szolgáltatva a cseh imperializmus propagandájának, amelynek célja „nem felszabadítá- si, hanem uralmi törekvés”; a felföldi szociális mozgolódás „nem a tót proletariátus, hanem a cseh kapitalizmus érdeke”. Ugyanakkor egyértelműen állást foglalt a faji politika ellen; álláspontja szerint eredményes tájékoztatás mellett visszaszorítható a nemzetiségi agitáció, s a románok, rutének, svábok, szászok és a keleti szlovákok az állameszme támaszai, „leghívebb szövetségeseink” lesznek, illetve maradnak. Ezért is kell támogatni őket. „Legyenek is meggyőződve, hogy midőn a politikai világban »a« nemzetiségekről s a nemzetiségi »veszély«-ről esik szó: sohasem reájuk gondolunk. Elég hiba az, hogy nincs erre precíz kifejezésünk, mellyel megjelöljük az idegen anyanyelvű állampolgárok állambontó tendenciájú elemeit. Ezek azok, akiknek nem akarunk politikai jogokat adni; ezek azok, akiktől féltjük országunkat. A magyar nemzeti politika nem valamely közös vérségi kötelékkel egybekapcsolt faj önző, érvényesülő törekvése; hanem oly európai viszonyok követelménye, amelyek tőlünk magunktól is rendkívüli áldozatot és lemondást kívánnak. Az a magyar állam, amelynek fennáll- hatása más faji aspirációktól áldozatokat követel: saját faji aspirációiból maga is áldozni kénytelen. Valamint a magyar állam létfenntartása kívánja tőlünk ez áldozatokat; úgy a mi aspirációinknak is hatást szabnak a monarchia létfeltételei.” A status quóról van szó tehát, amely az európai béke garanciája is; annak feltétele volna az egységes magyar állam, amelynek létét pedig e gondolkodás szerint semmi egyéb nem biztosítja, mint a magyar hegemónia. Egyébként maga Réz magyar-román vonatkozásban a magyar nemességet hibáztatja a helyzet kiéleződéséért, s elvileg nem akar több áldozatot a nemzetiségektől, mint amit az állam fönntartása szerinte föltételez: „amit az állam egysége és magyarsága megkívánt, attól elállnunk nem lehet, de azon túlmenni nem érdekünk”. Tizenhárom év múlva Čarsky püspök mondotta szlovák nyelvű búcsúbeszédében a kassai dóm előtt Fischer-Colbrie Ágostról: „Hivatásában felülemelkedett a politikai és szociális irányokon. Nem ismert különbséget. »Mindenkinek mindene akart lenni.« Hogy a dómban nem szűntek meg a szlovák istentiszteletek, hogy a kispapok szlovák katekizmust tanultak, hogy terjesztette a szlovák folyóiratokat s megparancsolta a Szent Adalbert Társulat [kiadványainak] terjesztését, mind nagy érdeme. Nem értették meg akkor, mint ahogy ma sem. Ez is csak azt bizonyítja, hogy kötelességeit nem egyoldalú, pillanatnyi nézőpontból, de magasabb vallási nézőpontból látta.” Réz Mihály kulcsfogalmai: status quo és hegemónia. Mögöttük-alat- tuk ott a rém: az állam (egységes) nyelve. Ugyanezek lettek a fordulat után a Csehszlovák Köztársaság kulcsfogalmai is. Ezt az ördögkört törte át a maga eszközeivel a kassai püspök. Nyilvánvaló, hogy a magyar nemzetállamiság szempontjából sem érdemel ezért bírálatot. Éppen az elszakadás szempontjából közömbös volt ugyanis mind az anyanyelvükön művelődő, mind a nemzetük nyelvét elveszítő szlovákok akarata. A versailles-i béke- rendszer dokumentumaiban kizárólag a nagyhatalmi érdekeknek jutott szerep - s az új nemzetállamok irányítására kész elitek propagandájának. Azon elitekről van szó természetesen, melyek fő célja - nyilatkozataik szerint - e nagyhatalmi érdekek védelme és szolgálata volt. „A magyar nemzeti politika nem valamely (...) faj önző törekvése.” Volt-e lehetősége a magyar nemzeti kisebbségnek „gazdasági alrendszer” kialakítására az első Csehszlovák Köztársaságban, s ha igen, élt-e ezzel a lehetőséggel? A gazdaságszervezés kérdései kisebbségben A Komáromi Járási Ipartársulat által kiadott felszabadulási oklevél 1929-ből (Pozsonyi Állami Levéltár, Vágsellyei Fióklevéltár) A kelet-közép-európai térségben a Monarchia romjain 1918 után létrejövő nemzetállamok az államépítés és a nemzetgazdaság kiépítésének egyik fontos eszközévé tették a gazdasági szervezetépítést és az intézményi feltételek kialakítását. GAUCSÍK ISTVÁN A cseh és szlovák gazdasági és politikai elit számára a gazdasági célok követése mellett a döntéshozó rendszerek, kormányzati struktúrák és a tulajdonjogok megszerzése jelentette a nemzetállam-építés megalapozását. A csehszlovák gazdaságpolitika legfőbb célját a tőkeviszonyok és a tulajdonosi státusok (a nosztri- fikálás és a repatriálás, a bankpolitika, a földreform) megváltoztatásában határozhatjuk meg. Gazdasági lemorzsolódás - kisebbségi érdekvédelem A szlovákiai magyarság első kisebbségtörténeti korszakában a társadalmi kapcsolatok és cselekvések újradefiniálásának szükségességével, az önszerveződés dilemmáival és az intézményépítés nehézségeivel szembesült. A többség konszolidáló hajlamával, a nemzetállam-építő adminisztratív, gazdasági és kulturális inkorporációval szemben a kisebbség az öndefiníció és az önigazgatás jeSzent-Ivány József (1884-1941) gyében teljességre törekvő etnikai alapú társadalmi struktúrát (politikai vezetés, hivatalnoki, vállalkozói réteg, szervezett parasztság és munkásság) próbált meg létrehozni. A politikai elit tehát „felülről” tett kísérleteket a kisebbségi társadalom megszervezésére. A politikumnak a befolyásolási szféráján kívül álló kezdeményezésekkel való találkozása esetenként feszültségeket generálhatott, és belső törésvonalakat teremthetett. A közösségi (kényszer- vagy vállalt) szolidaritást egyik részről a kulturális hagyomány és az érzelmi beállítottság próbálta megalapozni, másik részről az érdekek összekapcsolása és érvényesítése, azaz a racionális lépések sorozatai. Ez utóbbiak tehették lehetővé a „kisebbségi szervezeteken” belül az egyének személyes részvételét és érdekeik képviseletében, védelmében, önkéntes egyesülésüket. A szükségletek kielégítésére és a nyereségre törekvő egyéni cselekvések tehát gazdasági közösségeket is létrehozhattak, amelyek a kultúratámogatás, segélyezés, karitatív tevékenység felé való elmozdulással, saját vállalkozásukat eszköznek tekintve, gazdálkodó csoportokká válhattak. A gazdasági szerveződések céljait és stratégiáit a nyelvhasználat és a kulturális értékek (is) alapvetően meghatározták, alakították. Ezek közé tartoztak a nyereség- orientáltak, így a pénzintézeti részvénytársaságok, az ipari és mezőgazdasági vállalkozások, valamint a közösségi motiváltsá- gúak: a belső demokratizmusra épülő szövetkezetek, amelyek egyenlőségre törekvő, filantróp jegyekkel is rendelkeztek, emellett „haszonszerző” tulajdonságú szervezetekként működtek. Önérdek és erkölcsiség nem szükségszerűen kerültek egymással ellentétbe, hanem párosulhattak és kiegészíthették egymást. Szervezeti kezdemények A gazdasági egyesülések, társulások (államilag kötött) rendszerben kaptak helyet, amelyek csoportokra tagolódtak, társadalmi és nemzetközi erőtérben, meghatározott társadalompolitikai, gazdasági és kulturális környezetben mozogtak. A „gazdasági vonatkozású” oktatásügyi, közművelődési, kulturális szervezetek gazdaságon kívüli szervezeti cselekvései mozaiksze- rűek voltak, hiszen maga a kulturális keretrendszer is csak töredékesen tudott kiépülni. A magyarság képviselete teljes mértékben hiányzott a „gazdaságszabályozás” felsőbb struktúráiból, tehát azokból az állami intézményekből (kormány, minisztériumok), amelyek a gazdaságpolitikát irányították, meghatározták. Az alsóbb struktúrákban már nagyobb lehetősége adódhatott a részvételre, egyes csoportokon keresztül közvetve nyomást is gyakorolhatott, véleményt formálhatott (szakszervezetek, kamarák, iparos és kereskedelmi szövetségek, szövetkezeti központok). A korszak kisebbségi magyar gazdasági szerveződéseit két csoportba sorolhatjuk: 1. Szakmai vezetésűek (funkcionálisak), egy-egy gazdasági területre koncentrálok, amelyre a politikai pártok aktivitásai is hatottak. 2. Nagyobb szervezeti keretekhez tartozók (divizionáli- sak), annak egyik részterüle- tét/alrendszerét képezők. 1. Szakmai vezetésű szervezetek 1.1 Gazdasági egyesületek Az egykori megyei szinteken működő gazdasági egyesületek szervezeti rendszere az új államhatár következtében hiányosan került Szlovákia területére. Ez a foghíjas struktúra a szlovák politikai érdekek célpontjává vált, hiszen a magyar nemzetiségű gazdatársadalmat integráló egyesületek már 1920-tól az ellenzéki magyar politikai szerveződések - ezek közül is elsősorban a kisgazdapárt - egyik bázisát képezték. A Szent-Ivány József nevével fémjelezhető irányvonal a magyar gazdasági érdekvédelem potenciális bázisának tekintette a gazdasági egyesületeket. Ő maga 1918 előtt a Gömör-Kishont Megyei Gazdasági Egyesületet Vezette, és erre támaszkodva szervezte meg a kisgazdák adminisztrációs központját Rimaszombatban. Az 1923-as szlovákiai közigazgatási reform, amelynek során az egykori magyar megyék maradványait számolták fel, a gazdasági egyesületek jogi megszüntetését vonta maga után. Ezzel párhuzamosan ment végbe 1921-1922 folyamán a Gömör-Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület bírósági úton történő feloszlatása. A hatalom a nyílt politikai szerepvállalást az ország területi integritása elleni támadásnak könyvelte el. A gazdasági egyesületek rekonstruálására az 1920-as évek végétől került sor. Az egykori Bars Megyei Gazdasági Egyesület tevékenységét - részben megváltozott földrajzi, törvényi és közigazgatási környezetben - a lévai székhelyű Magyar Gazdák Szövetkezete vállalta fel, amely az Alsó-Garam völgyének gazdarétegére támaszkodott. A magyar ellenzéki pártok - és főleg a Magyar Nemzeti Párt gazdaságszervező tevékenysége az 1930-as évek elejétől a régiók szintjén létrehozott egyesületekben öltött testet. A szervezőmunkát Fodor Jenő irányította, aki már az államfordulat előtt szorosan együttműködött Szent-Iványval. Fodor koncepciója egy hosszabb távra tervezett gazdaérdek-védelemre, azaz érdekképviseletre, felvilágosításra és jogsegélynyújtásra, valamint a „mindennapiságban zajló” érdekellátásra, tehát vagyoni-szociális biztonságteremtésre, a gazdálkodás modernizációjára és a szakképzésre épült. 1938-ig az egyes tájegységi, regionális keretekben nyolc szervezet jött létre. Érdekvédelmi tevékenységüket a gazdaosztályra terjesztették ki. Nemzetiségi alapú egyesülésük az anyanyelven történő adminisztrációt biztosította és a magyarság nyelvhasználatának körét tágította. Fontos oktatási-képzési feladatokat (földműves- és gazdatanfolyamok) vállaltak fel. Az egyesületek fedőszervét, a Dél-szlovákiai Gazdasági Egyesületek Szövetségét csak 1938 júliusában hozták létre. 1.2 Szövetkezetek Az eddigi történeti kutatások a magyar szövetkezeti mozgalom egyik típusában, a fogyasztási szövetkezetekben, illetve legfőképpen a Hanza-központban jogosan vélték felfedezni azt a területet, amely - Jócsik Lajos szavaival élve - a kisebbségi magyar „anyagi erő”, a kiskereskedelem-központúság és a paraszti érdekvédelem legszembetűnőbb megnyilvánulása volt. A kisebbségi közösség- vagy nemzetépítésbe ágyazódó szövetkezeti mozgalom megítélése azonban sokkal árnyaltabb megközelítést igényel, hiszen olyan típusbeli problémák (a magyarság döntően agrárnépességként elsősorban a foMAGYAR GAZDA n mum msua (issm, foidmíves rs üisiparos mi mmusiswutp hetiiapja. (gfr| A7. ÉVI ELŐFIZETÉSI ÁR 40 K ~ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ?■ FELELŐS SZERKESZTŐ: FODOR jENÖ XXVII. ÉVFOLYAM . 1923 MÁRCIUS HÓ 11 HMM A kisgazdapárt „gazdaságpolitikai” lapjának fejléce
