Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-01 / 25. szám, kedd
Vélemény és háttér 7 ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 1. TALLÓZÓ S. CHINA MORNING POST Az elmúlt évek legnagyobb arányú kádercseréje zajlik Kína központi és tartományi hatalmi szerveinél az Országos Népi Gyűlés (a törvényhozás) márciusi ülésszakának közeledtével - írta hétfői számában az egyik hongkongi újság. A South China Morning Post című lap közlése szerint Hu Csin-tao, a Kínai Népköz- társág elnöke személyesen felügyeli a vezetői posztokon zajló cseréket. Előírás a 60 éves nyugdíjkorhatárt elérő hivatalos személyek nyugdíjazása egészen miniszterhelyettesi rangig, a minisztereknél pedig 65 év a határ.- Legalább nekem ne próbáld meg bemesélni, hogy csak az újságból tudtad meg, hogy az előző rendszerben besúgó voltál! (Peter Gossányi karikatúrája) Hetven éve nem mosott, múzeumban őrzött alsónadrágján spermanyomokat találtak Megoldódik a Kirov-rejtély? Nemrég múlott hetven esztendeje, hogy meggyilkolták Szergej Kirovót, a bolsevikok egyik vezetőjét, a leningrádi párttitkárt. Ezt a gyilkosságot követte Sztálin parancsára a legnagyobb terrorhullám, amely még a véres szovjet múltban is párját ritkítja. A bűntettet eddig öt állami bizottság vizsgálta. De hogyan? E. FEHÉR PÁL A moszkvai televízió a napokban vetítette azt a dokumentumműsorát, amelyben egyebek mellett azt állapítja meg, hogy a hetven esztendő során lezajlott nyomozások során az elemi kriminalisztikai vizsgálatokat sem végezték el. Közvetlenül a gyilkosság, 1934. december elseje után maga Sztálin irányította a vizsgálatot. Ő már akkor tudta, amit a merénylő, Leonyid Nyikolajev csak a fogságban töltött négy nap után tudhatott meg, hogy Kirov meggyilkolására a bolsevik párton belüli ellenzék adott neki megbízást. Be is vallotta, de ez sem mentette meg a golyótól. A barátait, az ismerőseit, sőt annak az utcának a lakóit is kiirtották, ahol lakott. 1956-ban, a kommunista párt XX. kongresszusán, Nyikita Hruscsov egyenesen Sztálint vádolta meg, hogy az ő utasítására ölték meg Kirovót, mert annak népszerűségét veszélyesnek tartotta személyi hatalmára nézvést. A bizonyítékok ezúttal is hiányoztak, csupán az lett nyilvánvaló, hogy a merénylet egyedüli haszonélvezője Sztálin volt. Brezsnyevék idején szintén elrendeltek egy nyomozást: ezt úgy zárták le, hogy nem bizonyítható Sztálin személyes felelőssége a történtekért. Gorbacsov új vizsgálatot rendelt el, azonban ez is kizárólag a politikai közeggel foglalkozott, és nem tudta megállapítani még a gyilkos indítékait sem. Aztán vége lett a Szovjetuniónak, úgy tetszett, most már nem pártszervek vizsgálják az ügyet, amelynek gyászos következményeként több millió ember halt meg kivégzőosztagok előtt a börtönökben, hanem a Legfelsőbb Bíróság. Jelcinéket azonban nem érdekelték a bűnjelek, ugyanúgy, mint az elődöket. A bíróság állásfoglalása az volt, hogy ma már leheteüen a pontos történések és a valódi bűnösök megállapítása. Alekszej Pimanov, az ismert tévé-riporter nem nyugodott bele a kudarcba. Saját szakállára - kriminológusok bevonásával - új nyomozásba kezdett. Megvizsgáltatta Kirov megmaradt ruhadarabjait, a golyónyomokat a ruházaton, sőt még az áldozat múzeumban őrzött jégeralsónadrágját is. Egyeztette a nyomozati iratokban szereplő időpontokat, megtudta, hogy milyen volt Kirov családi élete. Nem foglalkozott a kor politikai eseményeivel, nem elemezte Sztálin és Kirov viszonyát. Úgy tett, mint egy egyszerű rendőr tett volna a lehető leghétköznapibb ügyekben. Mert hogy rendőrök hét évtizede nem vizsgálták ezt a gyilkosságot. Mindenki tudta előre, hogy ki a felelős, ki a felbújtó. Pimanov nem tart igényt arra, hogy ő az igazság egyedüli letéteményese. Ő mindössze néhány tényt tárt a nyilvánosság elé, amely erősen megkérdőjelezi eddigi ismereteinket. Tehát arról van szó, hogy nem Trockij, nem Sztálin, hanem a féltékenység okozta Kirov vesztét. Pimanov szerint 1934. december elsején Kirovnak a Szmolnij (a leningrádi pártközpont) egyik félreeső szobájában szerelmi légyottja volt. Egy lett nő már több esztendeje a szeretője, hiszen nálánál hét évvel idősebb felesége (Kirov 48 éves életerős férfi, aki egyébként is a női nem kedvelőjének hírében állt) hosszabb ideje szanatóriumban él. A bensőséges együttlétet a nő férje, a gyilkos zavarta meg, aki felhasználta, hogy Kirov testőre - nyilván főnöke utasítására - távolabb tartózkodott. A bírósági orvos szakértő pedig most azt állapította meg a gyilkos golyó behatolási szögéből, hogy Kirovót hátulról és fekvő helyzetben érte a találat, a hetven éve mosatlanul, múzeumi tárgyként őrzött alsónadrágján pedig spermanyomok mutathatók ki. A'szerelmi drámáról természetesen azonnal tájékoztatták Sztálint. A vezér nyomban Leningrádba utazott. Részint azért, hogy eltüntesse azokat a nyomokat, amelyek - a bolsevik dogmák szerint - árnyékot vethettek Kirov erkölcseire. Persze, Sztálin pontosan tudta, hogy nemcsak Kirov, hanem a párt legfelsőbb vezetéséből többen nem éppen hűséges házastársak, sőt ezt önmagáról sem mondhatta volna el. Ám még sem méltó dolog, ha egy olyan személyiség, mint Kirov ennyire méltaüan körülmények között távozik a másvilágra... Egy bolsevik az árulókkal vívott harc közepette áldozza fel az életét. így döntött Sztálin. Ezért legelőbb a kellemetlen tanúkat némította el. Nyomtalanul tűnt el, a többi között, Marija Draule, Kirov szeretője, valamint két kiskorú gyermeke, az egyiknek a keresztneve Marx volt, a másiké Lenin, ahogyan ez ekkortájt szokásos volt, noha ők aztán semmit nem tudhattak. Megölték a biztonsági embert, aki viszont tudhatta, hogy Kirov a gyilkosság idején mivel foglalkozott. Sztálin azonnal felismerte azt a lehetőséget, hogy elérkezett a várva várt pillanat, amikor leszámolhat valódi és vélt ellenfeleivel. Hiszen ő volt az, aki tudta, hogy az általa a „győztesek kongresszusának” minősített legfelsőbb pártfórumon, 1934 februáijában a titkos szavazáskor leadott 1225 szavazatból 292 ellene szólt, noha a hivatalos végeredmény szerint Sztálint egyhangúlag választották újra. Alig-alig maradtak életben azok közül, akik ennek a kongresszusnak a küldöttei voltak. A leszámolásra adott ürügyet Kirov elvtárs félrelépése. Egyébként valószínűsíthető, hogy Kirov akkor sem maradt volna életben, ha történetesen elmaradt az in flagranti. Roj Medvegyev orosz történész szerint, aki a sztálini kor legalaposabb ismerői közé tartozik, Kirov körül sok olyan középszintű pártvezető csoportosult, akik ugyancsak elégedetlenek lehettek Sztálin vezetési módszereivel. Persze, a kérdés nyitott marad: ha Kirovót nem ölik meg, ha ő kerül Sztálin helyére, akkor mi történhetett volna? Érdekes ez ma még? Talán annyira, hogy újra megbizonyosodhassunk: a diktátorok nem válogatnak az eszközökben... FIGYELŐ Az iraki választás visszhangja Irak szavazott, az öngyilkos merénylők vereséget szenvedtek - hangsúlyozta hétfői számának szalagcímében a La Repubblica. A liberális római napilap szerint egyértelmű siker a csaknem 60 százalékos részvétel, habár intő jel, hogy a szunniták távol maradtak a szavazóhelyiségektől. Az arab világban új mozaikkocka jelent meg, bár az ország élete még nem normalizálódott, s ez a rendezés még elég távoli. A szunnita szavazók elmaradása szinte „végtagcsonkolásnak“ felel meg, amelyből a gerillák hasznot húzhatnak, e közösségből toborozva harcosokat és bűntársakat. Ez növeli egy igazi polgárháború kirobbanásának veszélyeit, de ennek ellenére megmarad a győzelemnek beillő választási siker - írta a római lap. A milánói Corriere della Sera szerint minden várakozást felülmúlt a magas részvételi arány a választásokon: az iraki nép megmutatta erejét - a biztonság hiánya és a pokolgépes merényletek közepette is -, s a voksolás történelmi napja az arab világnak. A szavazás nemcsak Irakban, hanem az egész iszlám-arab világban rendkívül fontos esemény volt. Ugyanis a példák ragadósak: nagyon is lehetséges, hogy a térség más országaiban is egyre hangosabban követelnek majd az emberek szabad választásokat az uralkodó önkényuralmi rendszerektől. A torinói La Stampa szerint az a pszichológiai nyomás, melyet a merényletektől, a pokolgépektől való félelem idézett elő, nem hiúsította meg az iraki voksolást. A terror légköre ellenére regisztrált magas részvételi arány meggyőző bizonyítéka az iraki nép eltökéltségének, a népakarat választ adott a terrorizmus kihívására. Az irakiak világos üzenetének minősítette hétfőn a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap a vasárnapi iraki választásokat. A konzervatív újság kommentárjában egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy a választók a tömeges részvétellel - főképpen a kurdok és a síiták lakta vidékeken - nagy nyomatékkai kifejezésre juttatták azt az akaratukat, hogy maguk határozzák meg országuk sorsát. Az üzenet az amerikai megszállóknak és a fegyveres ellenállásnak egyaránt szól, mivel mindkettő erőszakkal akarja rákényszeríteni az irakiakra az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseit. A lap úgy látja, hogy az új iraki kormánynak és a parlamentnek minél előbb nemzeti konszenzust kell elérnie a szunnitákkal, ha meg akarják akadályozni, hogy az ország továbbcsússzon a polgárháborúba. KOMMENTÁR Az első és egyetlen KOCUR LÁSZLÓ Boldog lehet az 1822-ben fiatalon elhunyt angol romantikus költő, Percy Bysshe Shelley. Bár a harmincat nem érte meg, az utókor tegnap méltó elégtételt szolgáltatott neki: egyetemet neveztek el róla, melyet az angol-magyar barátság okán magyar rektor fog vezetni. Nem szeretnék ízetlen glosszát írni Albert Sándor rektori kinevezéséről, de aki ott volt tegnap a köztársasági elnöki palota nagytermében, könnyen azt gondolhatta, túl korán jött, a Selye János Egyetem rektorának kinevezése csak később kezdődik. A köztársasági elnöki iroda vezetője, Milan Čič, egykori miniszterelnökjogászprofesszor, volt alkotmánybíró, a tudományok doktora, a Szlovák Tudományos Akadémia rendes tagja ugyanis beszédében mindvégig következetesen [seli] egyetemről beszélt. Ha hasonló dolog egy vidéki kulturális rendezvényen esik meg, az ember hajlamos elintézni az egészet egy elnéző mosollyal. De ha mindez az ország első emberének hivatalában történik, s az elnök legközelebbi munkatársa az elkövető, nem pedig egy helyi CSEMADOK-titkár, akkor ott vagy rosszindulatról, vagy műveletlenségről van szó. 2003 októberében a parlament megszavazta az egyetem létrejöttét, s az új oktatási intézmény - hazánkban huszonötödikként - tavaly szeptemberben megnyitotta kapuit. Az egyetemi tanács pedig 2004. október 11-én rektorrá választotta Albert Sándort, aki tegnaptól immár nem megbízott vezető. Albert 2004-től miniszteri biztosi minőségben készítette elő az egyetem megnyitását, némi túlzással leírhatjuk, biztosra vehető volt, hogy ő lesz a rektor, tegnapi kinevezése „csak” hivatalos megerősítése volt annak, amit már tudunk egy ideje. Az esemény mégis mérföldkő a szlovákiai magyarság életében: a Dunán innen Albert Sándor 85 év óta az első magyar rektor. Kinevezésekor biztosította a köztársasági elnököt, hogy a Selye Egyetem kapui minden diák előtt nyitva állnak; s hogy az egyetem mintegy hidat fog képezni a két nemzet között. Az elsőként megszólaló Ivan Gašparovič is meglehetősen diplomatikusan, mondhatni államférfihoz illően nyilatkozott. Még emlékszünk rá, nem egészen egy évvel ezelőtt azt mondta, a Selye Egyetemre fordított 100 milliót okosabban is fel lehetett volna használni. Az elnöki expozéban viszont nem hangzott el, hogy Szlovákia első magyar egyeteméről van szó. Még ha az elnök nemzetien gondolkodik is, ahogy választási plakátjain hirdette, talán egy aprócska gesztust tehetett volna a szlovákiai magyarok felé. Albert Sándor az egyetem honlapján is olvasható rektori köszöntőjében Wladyslaw Stanislaw Reymontot idézi, aki szerint „a gyermekeknek nagyobb szükségük van iskolára, mint csizmára”. A szlovákiai magyarságnak is szüksége van egyetemre. De csak egy jó egyetemre. Egy aforizma szerint egy jó egyetemet kiépíteni száz évig tart. A Selyének ennyi ideje nincs, de még feleennyi sem: sajnos, legkevesebb fél évszázados késéssel jö(hete) tt létre, ez idő alatt más egyetemek kiépítették oktatói és infrastrukturális bázisukat. A komáromi intézménynek tehát eléggé egyenlőtlen közegben kell bizonyítania, hogy nem egy provinciális vidéki felsőoktatási intézmény szeretne lenni. Az új, első és egyetlen magyar rektorra tehát soha nem látott felelősség nehezedik. JEGYZET Az utolsó állomáson SZÁZ ILDIKÓ Hólepte sínpár mellett álldogált az ifjú pár, az egyik kisváros vasútállomásán. A lány a fiatalember vállára hajtotta fejét, hosszú szőke haja a derekát takarta. A vonatra várakozók közül néhányan első szerelmükre gondoltak, a nagy találkozásokra és búcsúzásokra, melyeket a vasútállomáson dolgozók jól ismertek. A lány ebben a pillanatban eszméletét vesztve a sínekre rogyott. Haj- zuhataga vastag takaróként az arcába omlott. A fagyosan ácsorgó utasok legnagyobb ámulatára a fiatalembert mindez egyáltalán nem rázta meg. -Talán most az egyszer túladagolta magát. Nem ismerem őt, csak nemrég találkoztunk! - vetette oda félvállról a gyorsmentővel érkező orvosnak, akit a pénztárban dolgozó hölgy hívott ki nagy sietve a beteghez. A hónál is fehérebb élettelen testét beemelték a mentőautóba. A vonat eközben begördült az állomásra, a fiatalember felszállt rá, sokan azonban még ekkor is a szirénázva elhajtó mentő után néztek riadtan. Egyszer egy kedves barátomat kísértem el az érsekújvári drogambulanciára, ahol akkor még Ľubomír Gábris doktor rendelt. Azóta már Tótmegyer közelében, egy eldugott kis tanyán foglalkozik a függőségben szenvedő ifjú védenceivel. Az én betegemnek látogatásunkkor még nem igazán szervi, sokkal inkább anyagi gondjai voltak, és felgyülemlett tartozásai miatt döntött úgy, hogy függőségétől szeretne szabadulni. Kórházi kezelése idején, egyik látogatásom alkalmával elárulta, van, aki a rokonoktól, elemózsiába rejtve továbbra is kapja a SZERT! Kezelőorvosuk előbb-utóbb válaszút elé állítja őket, vagy abbahagyják ezt a kettős játékot, vagy elhagyják az intézetet. Jelenleg a piacon a korábbinál sokkal erősebb koncentrátumú, keletről jó áron becsempészett kábítószer kapható. Félő, hogy a vasútállomáson eszméletlenül földre zuhanó fiatal lány esete egyre gyakrabban fog megismétlődni. Kár, hogy nem volt igazi kedvese! Kár, hogy élete utolsó állomásán nem várt rá senki a családtagjai közül...
