Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-26 / 47. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Szöveg nélkül (Szalay Zoltán rajza) HÉTVÉG(R)E Szabadságdózis a téren TALLÓZÓ MTI A Magyar Szó című újvidéki napilap pénteken közölte a vajdasági nemzeti színezetű jogsértéseket vizsgáló európai parlamenti tényfeltáró'bizottság szlovén tagjának, Jelko Ka- cinnak a személyes véleményét a tartomány helyzetéről, az ott élő kisebbségek gondjairól és az ellenük elkövetett jogsértésekről. Kacin terjedelmes cikkében rámutatott, hogy az évtizedes délszláv háborúk durván kihatottak az élet- és munkakörülményekre és az eseményekre a Vajdaságban. Az értelmiség elmenekülését nagyon megérezte a magyar kisebbség, a magyar fiatalok tízezrei mentek el a tartományból. Az áldatlan gazdasági helyzet, a nagy munkanélküliség és a külföldi beruházások hiánya miatt a tartomány gazdasága kilátástalan helyzetben van, semmi jele a lényeges javulásnak, ezért ezeknek az emigránsoknak a nagy része tartósan elveszett a tartomány számára, melynek demográfiai helyzete kimondottan rossz. SZABADSÁG Egyre nagyobb szakadék tátong a társadalmi rétegek kö- "zött, írja a romániai magyar napilap. Miközben a lakosság zömének egyre nagyobb anyagi megterhelést jelent az Európai Unióhoz való csatlakozás okozta folyamatos áremelkedés, egy szűk társadalmi rétegnek nem kell, hogy fájjon a feje, miből fizeti ki a számlákat. Ebbe a csoportba tartoznak a magas állami tisztséget betöltő személyek, akiknek a kormány az idén jelentős mértékben növelte a fizetését. Az új kormány által elfogadott rendelet értelmében a magas állami tisztség- viselők fizetése az idén tavalyhoz képest megkétszereződik. A látványos jövedelemnövekedésnek a tisztségviselők nem örvendhetnek majd egyszerre, hiszen a kormány két részletben tervezi végrehajtani a rendeletet. E szerint január elsejétől 45 százalékkal nőtt a fizetésük, október 1-jétől pedig 55 százalékkal ugrik meg bérük. Ha jobban belegondolunk, nem történt ezen a héten semmi sem Szlovákiában. Igaz, a világ ide költözött, de csak unatkozni és untatni jött, meg zaklattatni az embereket. MOLNÁR NORBERT A szociálisan alulkalibrált kelet- és észak-szlovákiai rétegek el- szalasztották életük nagy lehetőségét. Nem szerveztek éhséglázadást, pedig minden rendőr Pozsonyban volt szerdán, csütörtökön és pénteken. Bankrablásból is csak egyre futotta. Ennél azért többet néztem ki a népből. Ha egy külföldi (történetesen nem Bush- ra vagy Putyinra gondoltam) a szlovák fővárosba látogatott a héten, azt gondolhatta, itt mindenki rendőr. Rendőr rendőr hegyén, rendőr rendőr hátán. Mesterlövészek a háztetőn, aligátorok az utcán - ez a mondat nagyon floridaira sikeredett, pedig ízig-vérig pozsonyi. (A Sme weboldalán órákig volt olvasható, hogy Pozsony utcáit aligátorok, elefántok, zsiráfok és egyéb állatfajták őrzik.) Szóval, ötezer rendőr jutott húsz tüntetőre, vagyis 250 egyre. Ezt alaposan megszerveztük. De hova tűnt a sok terrorista és anti- globalista? Az első fajta leginkább arról nevezetes, hogy nem tudjuk, hol bujkál, tehát esetükben a kérdés költői. A második fajta azonban mindenhol ott van, ahol valami történik. Márpedig nem lehet nem eseménynek nevezni két ilyen világfi találkozóját. Egy igazi antiglobalista Putyin és Bush nevének hallatán beizgul. Kerestük a választ, aztán megtaláltuk: az antiglobalisták Ljubljanában voltak. Szlo- vánia, Szlovákia, egyre megy. Szerintünk. Mégis van előnye annak, ha egy országról azt se tudják, hol van, meg micsoda is valójában. Az a néhány tüntető találta meg végül Pozsonyt, aki valószínűleg itt is született. Vérszegény kis tiltakozás volt, pontosan olyan, mint mondjuk Bush és Dzurinda beszéde a külföldieknek kimondhatatlan Hviezdoslav téren. Akkora dózist kaptunk a „szabadság” szóból Bushtól, hogy ha egészségre ártalmas lenne a szó, az egész tér halott. Hiába hallózik a világsajtó arról, hogy új hidegháború kezdődött Pozsonyban, én semmit sem éreztem ebből, persze nem is vettem részt a tárgyalásokon, amiért kicsit neheztelek is Con- doleezzára. Ezek ketten, mármint Push-Butyin szimbiózisban élnek. Mindegyiknek szüksége van a másikra, hogy meg tudja tartani hatalmát. Kicsit mutogatnak egymásra, hazamennek, és mindkettő beleveti magát a háborúiba és az olajügyeibe. De a népnek a cirkuszra szüksége van. Még ha unalmas is. De a népnek a cirkuszra szüksége van. Még ha unalmas is. HETI GAZDA(G)SÁG Nincs több állami pénz a villamos műveknek goztatja, hogy szándéka befejezni a Mohi Atomerőművet. Tegye csak, ha neki megéri, végre nem a közösből veszik el erre a pénzt. Az ügy persze felvet egy sor kérdőjelet, majd meglátjuk, hogy a nagyszámú hazai hivatal erre milyen válaszokat ad. A villamos művek magánkézbe kerülése után pedig már Pavol Rusko gazdasági miniszter is visszafoghatja magát, hiszen a V 1-es atomerőmű leállításának elodázása érdekében nek láttán majd másnak kell feltennie a kérdést a jegybanknak, hogy mit fog tenni az elmúlt hetekben immár túlságosan drágán megvásárolt egymilliárd eurójával. Mi, kisemberek egy érdekes információval gazdagodhattunk ezzel kapcsolatban. A jegybank egyik fegyvere az volt, hogy a héAz ENEL hangoztatja, hogy szándéka befejezni a Mohi Atomerőművet. TUBA LAJOS Elkelt a beteg ló. A múlt hét végén az illetékesek aláírták a Szlovák Villamos Művek (SE) eladásáról szóló szerződést, az ENEL pedig néhány napja ki is fizette a 32 milliárd koronás vételár első részletét. A többit majd akkor adja, ha valóban átvette a céget. Mert az nem megy egyik napról a másikra. Az SE ugyanis felettébb furcsa állapotban van. Ennek oka, hogy az elmúlt 15 évben minden hatalmi garnitúra jócskán végigment rajta. így azután egy sor nehéz teher húzza, ezek sorsa a nyilvánosság számára igazán a privatizációs szerződés közzététele után tisztázódik. Reméljük, hogy az 50 milliárd koronás adósságot sikerült az új tulajdonos nyakába varrni. A felrobbant bohunicei atomerőmű és a besavanyodott bősi vízlépcső azonban biztosan a nyakunkon marad, az átadás előtt leválasztották azokat az SE-ről. Az ENEL egyelőre fennen hanmár-már addig ment, hogy hovatovább az uniós csatlakozási szerződés újratárgyalásának kérdését feszegette. A héten enyhe kárörömmel figyeltük a jegybank eredménytelen küzdelmét a korona erősödése ellen. Továbbra sem magyarázta meg senki, hogy a szomszédainkkal ellentétben nekünk ez miért nem jó. Mindenesetre a beavatkozások nem vezettek eredményre és megdőlt a 38 koronás határ is. Enten újra nem vett át a bankoktól ideiglenes letétként egyetlen koronát sem. Pedig a bankok háromszáz milliárd koronát ajánlottak fel. Ekkora rettenetes összeget helyeztek volna el a vékonyka jegybanki kamatra, ahelyett, hogy kölcsönként és hitelként adták volna ki. Ilyenek a mi bankjaink. Pedig a szintén a héten közzétett statisztika szerint a mostani uzsorakamattal kínált produktumaikat is nagyszámban vesszük igénybe. A bankok a lakosságnak eddig 116 milliárd koronás kölcsönt és jelzáloghiteit nyújtottak. Ha szerényebbek lennének és csökkentenék az elképesztően magas nyereségüket, akkor azt akár meg is duplázhatnák. De hát nekik úgy látszik, jobban megfelel a jegybanki letét. Szerencse, hogy a jegybank most nincs olyan helyzetben, hogy ezt a szívességet megtegye nekik. így azután lassan normális bankokként kell viselkedniük. Ha már a kisember pénzénél tartunk, diadalmasan menetel az új nyugdíjbiztosítás is. Néhány hónappal a kezdés után már több mint félmillióan spórolnak, a fele annak, akikkel számítanak. Az összetétel is normálisan alakul, főként a húszon- és harmincévesek léptek be. Jól tették, az új világ elsősorban nekik szól. Egy fél százalék erejéig akadtak viszont olyanok is, akik ötven év felett döntöttek így. Hiába, vannak még optimisták. KOMMENTÁR Bush-nyitány MALINAK ISTVÁN Teljesítette célját a négynapos európai Bush-körút, többet nem is lehetett elvárni: teljes áttörést nem hozott minden fronton, de markáns nyitánya lehet a transzatlanti kapcsolatok helyreállításának. A legjelentősebb Bush-beszéd hétfőn hangzott el Brüsszelben, az elnök az új amerikai külpolitikai stratégiát foglalta össze, s ez adta a keretet a további tárgyalásokhoz Chirac- kal, Schröderrel, majd végül Putyinnal. Visszazökkenés a szó szerinti régi kerékvágásba nem lehetséges a kibővült EU külpolitikai ambíciói miatt, Washingtonnak ezért el kellett döntenie, marad a konfrontáció mellett vagy pedig tara épít, ami közös. A gyakorlati kérdésekben még mindig fennálló véleménykülönbségek miatt Bushnak a nyugati demokráciák által közösen vallott alapvető értékeket kellett hangsúlyoznia. A Bush-adminisztráció új stratégiájának legnagyobb buktatói akkor jönnek elő, amikor az olyan fennkölt eszméket, mint a szabadság és demokrácia napi külpolitikai célokként fogalmazza meg, hiszen a megvalósítás folyamán az idea nem annak látszik, mint aminek szánták, a fennköltségről már nem is beszélve - lásd Irakot. A közös értékeken alapuló együttműködéshez Bushnak erős Európára van szüksége - ez volt az egyik alaptétel. A másik, hogy a NATO szerepe mint fő egyeztető-döntésbozó szervé nem csökkenhet. Fel kellett adnia Rumsfeld tézisét a régi és új Európáról, valamint az Irak kapcsán ebből fakadó „szövetségesi” besorolást is: megbocsátani az oroszoknak, semmibe venni a németeket és megbüntetni a franciákat. Nagy és közös eredmény, hogy Szíria együttes francia-amerikai nyomásra rákényszerül csapatainak kivonására Libanonból. Hogy a németek az együttes NATO-elha- tározás keretében meghatározó szerepet játszanak Afganisztánban és részt vállalnak a kiképzésekből Irakban. Minderre lehet építeni, de az együttműködés minősége mégis attól függ majd, hogy a módszerekben, a végrehajtás mikéntjében lesz-e egyetértés Európa és Amerika között. Egyelőre nincs, lásd Iránt vagy a környezetvédelemmel összefüggő problémákat. Nem is mondta ki Bush azt Mainzban, amit Schröder nagyon várt: a teljes egyenjogúságot, közös felelősséget a világ ügyeiért. Azáltal, hogy a demokráciát és a szabadságot külpolitikai alapelvekként fogalmazta meg Bush, az Oroszországhoz fűződő eddigi „felhőtlen” viszonynak is új kereteket kellett szabnia. Talán nem ez jött át a képernyőkön, de mind közül épp a pozsonyi amerikai-orosz csúcs volt a legkimértebb. Itt már csak közös célokról eshetett szó - terrorizmus elleni harc, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása, nukleáris biztonság stb. -, közös értékekről nem. Putyinnak végig kellett hallgatnia az oroszországi demokrácia, sajtószabadság, beruházás-biztonság miatti aggodalmakat. A két évvel ezelőtti állapothoz képest ez nagy változás, még akkor is, ha az amerikai szemrehányások nagyon óvatosak voltak. A fordulatnak inkább elvi jelentősége van, a gyakorlatban egyelőre esélye sincs annak, hogy Putyin változtasson például a csecsenekkel kapcsolatos politikáján. Ha a Bush-kormányzat tartja magát az elvekhez, akkor az elkövetkező időszakban az amerikai-orosz viszony jellemzője a kettősség lesz: markánsabban elkülöníthetők lesznek azok a területek, ahol közösek áz érdekek azoktól az erőfeszítésektől, amelyek a befolyási övezetek megszerzésére és kiterjesztésére irányulnak. Nem kell sem fanyalogni, sem lelkendezni. A mögöttünk álló külpolitikai nagyhetet annak kell tekinteni, aminek szánták: kezdetnek. JEGYZET Pozsony első látásra... MOLNÁR IVÁN A kormány több százmillió koronát fordított arra, hogy az orosz-amerikai csúcsra érkező politikusok és újságírók a lehető legpozitívabb képet vigyék haza Szlovákiáról. Viszonylag modern repülőtér, a városba vezető új autópálya, csillogó-villogó szállodák, kicsi, ám az elmúlt években sokat szépült belváros. Ha a médiák csak ezt a képet közvetítik a nyugat-európai és amerikai tévénézőknek, sokan kedvet kaphatnak Pozsony felfedezéséhez. De milyen fogadtatásban részesülnek, ha a közép-európai „turistaparadicsomot” nem repülővel, hanem vonattal vagy busszal keresik fel? Ha a tengerentúli vagy nyugat-európai turista leszáll a vonatról a pozsonyi főpályaudvaron, fővároshoz méltatlanul kicsi, ennélfogva túlzsúfolt és piszkos állomásépületben találja magát. Hideg időben a pénzesebb turistákat külön „fogadóbizottság” várja: hajléktalanok, kötözködő koldusok koszorújában, nem egyszer gyomorforgató pisiszagban teheti meg az állomásról kivezető utat. Ha nem fordul vissza azonnal, és nincs pénze a taxira, a következő akadály a tömegközlekedés. Bonyolult jegyrendszer, idegen nyelvet nem beszélő sofőrök és jegyárusok, durva ellenőrök. A vasútállomáshoz hasonló a helyzet a buszpályaudvaron is. Persze azzal a kis különbséggel, hogy a külföldieknek ott a bandákban dolgozó valutaüzérekkel is meggyűlhet a baja, akiket persze a pályaudvar őrző-védő szolgálata nem zavar a munkájukban. Ha a külföldi turista ennek ellenére mégis megszereti Pozsonyt, egy biztos, a pályaudvaroknak köszönhetően ez nem lesz szerelem első látásra.
