Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-03 / 27. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 3. RÖVIDEN Közel 300 ezer áldozat Jakarta. Délkelet-Ázsiában 290 ezer fölé emelkedett a december végi szökőár halálos áldozatainak a száma. Az indonéz egészségügyi tárca illetékese közölte, több mint 120 ezer embert eltűntként tartanak számon, de biztosra vehető, hogy ők is életüket vesztették a katasztrófában, (mr) Castro fütyül az unióra is Washington. Fidel Castro szerint az USA csak egy atomtámadással tudná megdönteni a kubai kommunista rendszert. Az állami televízió részleteket sugárzott az elnök keddi, közel négyórás beszédéből. A 78 éves Castro megismételte többször hangoztatott vádját: Washington az irakihoz hasonló támadást akar Kuba ellen indítani. Mint mondta, végignézte az amerikai elnök januári beiktatási beszédét, s egy elmebeteg arcát vélte látni a képernyőn. Castro nem mutatott nagy lelkesedést az EU e heti bejelentése iránt, miszerint fél évre felfüggeszti a Kubával szembeni szankciókat. Szerinte az EU is úgy kezeli Kubát, mint egy börtönbe zárt elítéltet. (MTI) Gorbi kirohant Putyin ellen Moszkva. Most először fordult szembe Putyin politikájával Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke. Ha Putyin csak arra használja fel második elnöki ciklusát, hogy megerősítse hatalmát, akkor az emberek csalódottak lesznek - mondta egy sajtóértekezleten. Szerinte Putyin - szemben első négyéves tevékenységével, amikor sikerült stabilitást teremtenie - ezúttal nem váltotta be az oroszok hozzá fűzött reményeit, (mr) Gorbi az orosz elnök stílusát is kritizálta (Képarchívum) Hajtóvadászat Gotovina után Zágráb. Hajtóvadászatot indítottak Horvátországban Ante Gotovina tábornok után, akit a hágai törvényszék köröz háborús bűncselekmények miatt. Erről Stipe Mesic államfő és Ivó Sanader kormányfő közös nyilatkozatot adott ki. A két legmagasabb állami méltóság első ízben lépett fel közösen az ügyben. A 49 éves Gotovina 2001 óta van szökésben, az idegenlégió veteránja, francia útlevele is van. (MTI) A római templomokban a hívek folyamatosan imádkoznak a pápa felépüléséért Nincs ok az aggodalomra Róma/Vatikánváros. Az influenzával küszködő II. János Pál néhány napig kórházi kezelés alatt marad. Joaquin Navarro-Valls szentszéki szóvivő tegnap elmondta: különös aggodalomra ok nincs, mivel a vizsgálatok azt mutatták, hogy az egyházfő szívműködése és légzése normális. A 84 éves pápának enyhe láza van, állapota azonban kielégítő - tette hozzá. A katolikus egyházfőt „elővigyázatosságból” szállították kedden késő délután a római Gemelli klinikára, miután orvosai úgy ítélték meg, hogy kezelése biztonságosabb az egészségügyi intézményben. Az influenzás beteg vasárnap óta heveny gégehuruttal és gégegörcsrohamokkal küszködött, ezért kedden már elodázhatatlanná vált kórházba szállítása. A szóvivő elmondta: a híresztelésekkel szemben II. János Pál egy pillanatra sem vesztette el eszméletét. A pápa titkára szentmisét mutatott be a beteg egyházfő szobájában, s a pápa ágyából együtt misézett vele. (MTI) Navarro-Valls viccesen megjegyezte: mentőautóra is csak azért volt szükség, mert a metró nem megy el teljesen a kórházig (TASR/AP-felvétel) Egy iraki terrorcsoport ízetlen tréfája: próbababát öltöztettek amerikai katonának Felülvizsgált újjáépítés Washington/Bagdad/Mo- szul/Szamarra. Nagyobb döntési jogkört ad Iraknak az újjáépítésben az Egyesült Államok, mint azt eddig Washingtonban tervezték. ÖSSZEFOGLALÓ Az USA felülvizsgálja 18 és fél milliárd dolláros újjáépítési tervét Irakban. Ez nem azt jelenti, hogy csökkenti az újjáépítésre adandó összeget, hanem azt, hogy nagyobb hatáskört ad az iraki minisztereknek abban, kivel és milyen vállalkozói szerződéseket kössenek. Az első washingtoni kommentárok máris azt valószínűsítik, az olyan nagy cégek, mint például a Halliburton, a Bechtel vagy a Parsons jóval kevesebb hasznot zsebelnek majd be, mint remélték. Állítólag erről is szó lesz Bush elnöknek az unió helyzetéről szóló beszédében, amely az előzetes tájékoztatás szerint ma hajnali háromkor hangzott el a Kongresszusban. Az USA azt szeretné, ha a nemzetközi közösség az iraki választások után egységesen támogatná Irakot, és nem a kivonulási stratégiában gondolkodna - jelentette ki amerikai külügyminiszter. Condo- leezza Rice egy interjúban elmondta, ez lesz az egyik üzenete ma kezdődő egyhetes útjának, amelynek keretében nyolc európai országba, valamint Izraelbe és Ciszjordániába látogat el. Hangsúlyozta: reméli, hogy Európa és az USA a következő években összefog a terrorizmus ellen. Egy amerikai katona kivégzésével fenyegetett egy iraki szélsőséges csoport internetes közleményében. A Mudzsahed Brigádok az amerikaiak kezén lévő börtönökben fogva tartott iraki nők és férfiak szabadon bocsátását követelte a John Adamként megnevezett fogoly életéért cserébe. A közleményhez mellékelt fotón egy amerikai katona látható fekete zászló előtt ülve. A katona fejéhez fegyvert szegeznek. Az amerikai hadvezetés közölte: nincs tudomása arról, hogy eltűnt volna egy katonája Irakban. A hírt iszlámista honlapok is cáfolták, rosszízű tréfának nevezve a kísérő fotót. Egy amerikai pró- bababagyártó cég szerint egy általuk gyártott bábut használhattak fel a fotóhoz. Ultimátumot intézett a Moszul környéki lázadókhoz az észak-iraki város rendőrkapitánya, két hetet adva fegyvereik beszolgáltatására, ellenkező esetben kilátásba helyezte a biztonsági erők támadását. A felhívás a felkelők fenyegetőzései ellenére sikeresen megtartott választások után két nappal hangzott el. Az ultimátum azért számít váratlan fordulatnak, mert két hónappal ezelőtt a moszuli rendőrség egész állománya dezertált, miután a lázadók átfogó támadást intéztek ellenük, (m, mr, t) Választás három kilót nyom Bagdad. Megszületett Választás: lány és nagyjából három kiló. Választás az Intikhabat névre hallgat, mert iraki. Szülei a hét végi, Irak történetében az első szabad választás, a demokrácia megszületésének örömére és tiszteletére nevezték el Intikhabatnak, azaz Választásnak gyermeküket. Választás a választással egy napon született, (m) Ismerkedés Rice-szal - Bush útját készíti elő Rendkívüli NATO-ülés MTI-HIR Brüsszel. Soron kívüli NATO- külügyminiszteri tanácskozást tartanak a jövő héten Brüsszelben. A 26 tagállam diplomáciai vezetői február 9-én munkaebéden találkoznak az új amerikai külügyminiszterrel, Condoleezza Rice-szal. Február amúgy is a rendkívüli NATO-megbeszélések hónapja: 22-én egyenesen csúcsértekezletet tartanak a belga fővárosban abból az alkalomból, hogy az újraválasztott George Bush amerikai elnök Európába látogat. A különböző nyilatkozatok mellett ezek a tanácskozások is azt jelzik, az elmúlt évek vitái után immár mind Washington, mind a vele számos kérdésben, de főleg Irak ügyében vitába keveredett európai államok szeretnék javítani a transzatlanti viszonyt. A francia Le Monde például tegnap címoldalon emelte ki, s a békülés jeleként értékeli, hogy Bush hétfőn telefonált Jacques Chirac francia elnöknek, illetve Gerhard Schröder német kancellárnak, akikkel az előző napi iraki választásokról cserélt véleményt. Rice a brüsszeli látogatással - egy európai és közel-keleti körút részeként kerül rá sor - főként Bush útját készíti elő, de nyilván szóba kerülnek majd a katonai szövetség legfontosabb kérdéskörei, így az afganisztáni és az iraki misz- szió sorsa is. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár az amerikai politika számára nagy sikert hozó vasárnapi iraki választások után úgy nyilatkozott, hogy felgyorsulhat a katonai szövetség által vállalt kiképzési misszió létrehozásának üteme. Afganisztánban pedig a NATO vezette biztonsági erők, az ISAF mandátumának kiterjesztése van napirenden. Négy közép-európai ország nyilatkozata Emlékezet és KOKES JÁNOS Varsó/Prága. Emlékezet és szolidaritás elnevezéssel európai kutatóközpontokból álló hálózatot kíván létrehozni négy közép-európai ország azzal a céllal, hogy feltérképezzék és dokumentálják a 20. századi erőszakos kitelepítéseket. Az erről szóló nyilatkozatot tegnap írta alá Varsóban a lengyel, a magyar, a német és a szlovák kulturális minisztérium képviselője. „A hálózat célja a XX. századi történelem elemzése, dokumentálása és az ismeretek kibővítése” - szögezték le a nyilatkozat aláírói. Kifejtették: nem egy újfajta emlékművet vagy intézményt kívánnak létrehozni, hanem egy varsói központ, titkárság által a már létezőket összefogni. A hálózat anyagilag szolidaritás támogatná a kitelepítéseket feltérképező és kutató közös projekteket. Az egyelőre nem ismeretes, milyen lesz a hálózat költségvetése, illetve milyen forrásokból teremtik elő a pénzt. Csehország és Ausztria egyelőre nem csatlakoztak a hálózathoz, holott a meghívást ők is megkapták. „Cseh szakértők szerint ma lehetetlen megállapítani, hogy az ilyen szerkezetbe való bekapcsolódás milyen kötelezettségeket róna az államkasszára. Célravezetőbbnek tartjuk, ha Csehország konkrét programokba kapcsolódik be, akár kétoldalú, akár szélesebb európai alapon is” - magyarázta a múlt héten a prágai álláspontot Katerina Bessová, a kulturális tárca szóvivője. Bécs is úgy véli, a projekt néhány vonatkozása nem eléggé világos. Élesen bírálták Doris Pack megállapításait Megsértődtek a szerbek MTI-HIR Belgrád. Sértésnek tekinti a szerbiai menekültügyi szövetség a vajdasági nemzetiségek közötti viszonyokat vizsgáló EP-bizottság elnökének, Doris Packnak a megállapítását, miszerint az etnikumok közötti incidensekért részben a tartományba érkezett nagyszámú menekült okolható. A szövetség szerint a boszniai és a horvátországi menekültekre nézve sértő- ek a testület vezetőjének ama megállapításai, hogy a Vajdaságba menekültek számára szokatlan a több nemzetiség együttélése és a nemzetek közötti tolerancia, ezért az oktatás terén teendő intézkedésekkel pótlólag kell ezen javítani. A szövetség szerint Packnak találkoznia kellett volna a menekültök képviselőivel is, és akkor tudatosult volna benne, hogy a menekültek az őshonos lakossághoz képest általában magasabb képzettségűek, mivel ipari központokból és városi környezetből érkeztek. Gesztus Abbásznak: amnesztiát kaphatnak azok a palesztin radikálisok, akik önként leadják fegyvereiket Életjáradék-vita Egyiptomban lesz az izraeli-palesztin csúcs ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem/Rámalláh/Am- mán. Izraeli és palesztin részvétellel csúcstalálkozót tartanak a jövő héten Egyiptomban. Ezt tegnap jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal. Ariel Sáron izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke február 8-án, kedden a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejk üdülőhelyen ül tárgyalóasztalhoz Hoszni Mubarak egyiptomi elnök meghívására. A négy éve tartó erőszakhullám után ez lesz az első izraeli-palesztin csúcstalálkozó, amelyen jordániai és palesztin források szerint II. Abdalláh jordániai király is részt vesz. Sáron és Omar Szuleiman, az egyiptomi katonai hírszerzés főnöke tegnap kétórás megbeszélést folytatott, elsősorban a közös egyiptomi-izraeli-palesztin fellépés lehetőségéről az Egyiptomból kiinduló és a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészet ellen, valamint az egyiptomi rendőrség megerősítéséről a szóban forgó térségben - jelentette az izraeli köz- szolgálati rádió. Az izraeli kormányfő vasárnap Jeruzsálemben találkozik Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel, aki új minőségében először tesz látogatást a Közel-Keleten. Sáron hivatalának közleményéből nem derült ki, Rice részt vesz-e a sarm-es-sejki csúcstalálkozón, amely várható volt azután, hogy a múlt hónapban megválasztott Abbásznak sikerült rábírnia az izraeliek elleni támadások felfüggesztésére a palesztin felkelést kirobbantó szélsőséges csoportokat. Rámalláhban tegnap azt is bejelentették, hogy Abbász hivatalos látogatásra Iránba utazik. A palesztin elnök meghívásnak tesz eleget, utazása időpontját még nem rögzítették. Irán szabályszerűen megesküdött a zsidó állam elpusztítására, s az utóbbi egy évtizedben tartózkodott attól, hogy hivatalosan érintkezzen az Izraellel kötött ideiglenes békeegyezmények keretében létrehozott Palesztin Hatóság vezetőivel. Izrael a militáns palesztin csoportok támogatásával vádolja Teheránt. Egy izraeli-palesztin tervezet szerint amnesztiát kaphatnak azok a palesztin radikálisok, akik önként leadják fegyvereiket, és írásban megígérik, hogy nem támadnak izraeli célpontokat. Ilyen esetben az izraeli hatóságok lemondanának arról, hogy elfogják a terrortevékenységgel gyanúsított palesztinokat. Az amnesztiáról döntő vegyes bizottság létrehozásáról a héten határoz az izraeli kormány - közölte az izraeli védelmi minisztérium ületékese. (m, mr,) Kucsma elleni eljárás Kijev. Az ukrán parlament tegnap követelte a kormánytól, vonja vissza rendeletét, amely Leonyid Kucsma volt elnök élethosszig szóló járadékát a költségvetésből biztosítaná. Az előterjesztést a parlament egyöntetűen támogatta, és eljuttatja Julija Timosenko ügyvezető kormányfőhöz. Hrihorij Omelcsenko ellenzéki parlamenti képviselő a parlament ülésén azt javasolta, hogy a Georgij Gongadze-ügyben való érintettsége miatt indítsanak bűnvádi eljárást Kucsma ellen. A képviselő szerint a volt államfő elleni vád hatalommal való visszaélés és törvénytelen eszközökkel való információszerzés lenne. (MTI)