Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-19 / 41. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 19. Családi kör 13 A megfelelően kezelt szellemi fogyatékosok és a viselkedészavarban szenvedők nem veszélyesek • Megszűnik magyarbéli otthonuk Az ország legnagyobb barokk kastélya (Somogyi Tibor felvételei) Arcukon széles mosollyal, ölelésre tárt karokkal fogadják az érkezőt. Ki szótagolva, ki hadarva mondja a magáét, és persze sokan vannak, akik idegenkedve mérik végig az ismereden vendéget. Annak ellenére, hogy néhányan - védett körülmények között, felügyelet mellett - akár eredeti családjukban is élhetnének, jobban érzik magukat a magyarbéli szociális otthonban. Nem sokáig. PÉTERFI SZONYA- Senki sem tudja előre megmondani, hogy a költözés miként hat majd az intézetben élő 130 állandó és 28 ideiglenesen elhelyezett szellemi fogyatékos ügyfél lelki állapotára. Hiába próbáljuk felkészíteni őket a változásokra, többnyire nem értik, miről van szó. De nincs mit tenni, a bíróság a magyarbéli kastélyt tíz éven át tartó pereskedés után visszaadta az állítólagos örökösöknek. Nemcsak mi, sokan nem értik, miképp lehetséges a múlt jogtalanságait új igazságtalansággal tetézni - ismerteti a tényállást Viera Toma- nová igazgatónő. Az ország legnagyobb barokk kastélya Gróf Csáky Imre esztergomi érsek 1722-ben egy neves bécsi építészt bízott meg a kastély felépítésével. A 18. század feléig papnövendékek is lakták, majd a gróf rokonának ajándékozta. Pilda Erzsébet Sipkovitz grófné lett, a lánya Dadányi Sándorhoz ment feleségül. Az első világháború kitörését követően a család miskolci birtokára költözött, s nem tért vissza többé Magyarbélre. (A házasságból született két fiú a háborúban esett el, a harmadik önkezével vetett véget életének.) A második világháborúban találat érte a kastély hátsó részét, nemcsak a jobb szárny és a tetőzet nagyobb része, hanem a kápolna is leégett. A valaha rendezett park fáit a falusiak kivágták és eltüzelték. Később a kastélyt államosították, s enyészetnek indult. Néhány helyiségébe lakókat költöztettek, de használta a helyi szövetkezet is. Csehszlovákia legnagyobb barokk kastélyának felújítási munkálataira 1956—61 között került sor, több mint 100 millió korona értékben. Aggok otthonaként működött, 1988 óta a szellemi fogyatékos és viselkedészavarokban szenvedő nők lakják. A rendszer- váltást követően az Ausztriában élő Dadányiék leszármazottja ugyan megpróbálta viszszaszerez- ni a családi vagyont, ám több „örökös” ügyesebbnek bizonyult. (A községben élő idős polgárok úgy vélik, nagyon is megkérdőjelezhető a bíróságnak benyújtott és elismert bizonyítékok valódisága. Többen kétségbe vonják azt az iratot, amely szerint Dadányi gróf ügyintézőjére hagyta a kastélyát. A valós tények elferdítésének tartják az egyik hölgy kijelentését, hogy a kastélyban töltötte gyermekkorát, ugyanis épp az általa emlegetett szárnyról hiányzott a tetőzet.) Az új tulajdonosok 100 millióért eladnák jussukat, ám Pozsony megye nem hajlandó ennyit fizetni a kastélyért. Magyarbéli Oszkár És mert nem megoldás a tetemes bérleti díj térítése sem, az otthon nemsokára kiköltözik az ódon kastélyból. A megye vezetői nem hagyták cserben a lakókat, a szociális otthon több önálló sejtben üzemel majd. - Nyárig elkészül a detrekő- váraljai (Plavecké Podhradie) rehabilitációs központ, amelyhez az Európai Fejlesztési Banktól kaptuk az anyagiakat, a szenei rendelőintézet eladásából származó bevételt pedig a városban már üzemelő részleg - az enyhébben károsultak számára - kibővítésére fordítjuk, s ha minden igaz, Báhony is befogadja a kiskorúsított szellemi és testi fogyatékosokat. Jól ismerem a magyarbélieket, nem engedhetjük, hogy a társadalom kirekessze a fogyatékkal élőket - hangsúlyozza Ľubo Roman megyei elnök. Elismeréssel szól az intézet dolgozóiról, akik nemcsak gondozzák a rájuk utalt embereket, hanem megpróbálják „kirángatni” őket saját zárt, többnyire sivár világukból. Munka- és zeneterápiával, és újabban színdarabok betanításával. - Sokakkal „kollégák” vagyunk. Tavaly ugyanis megrendezték a Magyarbéli Oszkár fesztivált, amelyen nyolc intézet kliensei szerepeltek. Óriási lelkesedés, igyekezet jellemezte a produkciókat, szellemes Hamupipőke-, Csipkerózsika-előadásokat láthattunk. Miközben vándordíját adtunk a legjobbaknak - az elismerésnek hathetente más-más intézetben örültek -, minden egyes résztvevőt is megjutalmaztunk. Egy országos találkozón eldicsekedtem a rendezvénnyel, mire polgármester kollégáim ráharaptak, s az idén kerületi versenyeket szerveztek az intézetekben: A legjobbak újra Magyarbélen mutatkoztak be. Rendszeresíteni szeretnénk az Oszkárt annak ellenére, hogy kiköltözünk a magyarbéli kastélyból. Gondolkodunk arról, hogy jövőre a pozsonyi Aréna Színházban, esetleg a Bábszínházban rendeznénk a versenyt, de arról is, hogy meghívjuk a szomszédos államok intézeteiben élőket is - ecseteli elképzeléseit a megyei elnök. Szabadon mozoghatnak A szociális intézet „nagymama szárnya” az idős ügyfelek otthona. Kétágyas szobák, tágas klubhelyiségek, étterem áll rendelkezésükre. Az orvosok általában házhoz jönnek, de mert a személyzet szigorúan felügyeli a gyógyszeradagolást, a gondozottak jó egészségnek örvendenek. - Annyira ismeijük a „lányokat”, hogy viselkedésükből következni tudunk állapotuk esetleges romlására. Igyekszünk elkerülni a kórházi kezelést, mert nehezen viselik el az idegen közeget, embereket. A legsúlyosabb zavarban szenvedőket külön szárnyban gondozzuk, az önmaga ellen fordulókat - mondjon bárki bármit - míg meg nem nyugszanak, hálós ágyban tartjuk. Nem árt tudni, hogy olyan betegekről van szó, akik súlyos zavarodottságukban embert öltek. Külön odafigyelést igényel az az ügyfelünk, akinek ivá- si kényszere van. Ha folyadékot lát, akár a vécékagylóban, meginná. Mivel nem érzékeli a hőt, felhörpintené a készülő kakaót, teát. Nem egyszer kijátszotta a személyzet éberségét, s úgy leforrázta a torkát, hogy plasztikára szorult. Van, aki nem tűri testén a ruházatot. Amikor eltörött a lába és begipszelték, néhány órán belül lefejtette a vastag kötést. A kórházban jól leszidtak minket, s a biztonság kedvéért bent tartották. Két óra múlva telefonáltak, vigyük csak vissza az intézetbe, mert újra kibontotta a gipszpólyát - meséli az igazgatónő. Pénzhiány Legnagyobb gondja, bár kevesen vannak, nem a gondozottak felügyelete, hanem az anyagiak. Az otthon lakói fedezik az ellátás terheit, az állam csak az üzemelési költségeket téríti. A kisnyugdíjak- ból kevés zsebpénzt kapnak, abból kénytelenek fedezni az orvosi ellátást, a gyógyszereket, az élvezeti cikkeket. - Az orvosságok mellékhatásait a fiatalabbak nikotinnal, koffeinnel enyhítik. Nem örülünk neki, de nem tiltjuk a dohányzást. S amikor látjuk, nincs pénzük sem cigire, sem kávéra, sem édességre, s ettől érthetően idegesek, megajándékozzuk őket. A sajátunkból, persze. Mert hát az elmebetegeket ellátó intézeteket nem nagyon támogatják a szponzorok. Rendszerint csak a hozzátartozók igyekeznek segíteni, de kevesen tehetősek. Az igazgatónőt manapság az ügyfelek megfelelő elhelyezése foglalkoztatja. Nem szakíthatja el egymástól azokat, akik megszokták egymás jelenlétét, akik között érzelmi kötelék alakult ki. Bár akadnak, akik képesek lennének visszatérni családjukhoz, hozzátartozóik általában nem merik vállalni a felelősséget. - Megértjük őket, hiszen a 24 órás gondozás fizikai, lelki erőnlétet igényel. Épp most, négy hónap után tért vissza közénk az egyik lakónk, aki nem érezte jól magát a nővérénél. Igaz, az idős hozzátartozó sem tudta megfelelően ellátni, kezelni. Amint az ügyfelünk bement a szobájába, kijelentette, reméli, hogy soha többé nem küldjük el hazulról. Mert neki ott van az otthona, ahol mi vagyunk. S ez nem kis elismerés, igaz? SZÓ MI SZÓ Mese egy olyan világról, melyben a nyugdíjas is ember GRENDEL ÁGOTA Öregszem. Mivel azonban a folyamat a születésem pillanatában elkezdődött, a megállapítás nem rendít meg. A kozmetikai cégek nem rajtam gazdagodnak meg, évtizedek óta nagyjából egyenlő mennyiségű (tehát 0 gramm) rúzst, körömlakkot, szemfestéket, arcpúdert fogyasztok, nem vagyok hajlandó évszakonként felújítani a ruhatáramat, bár még nem tartok az elöl végig gombos flanelruhánál, de az is lehet, hogy ezt a korszakomat is megérem. Nem háborodok föl, ha senki sem adja át a helyét a villamoson, bár néha jólesne lezuttyanni valamelyik, nálam öregedni később kezdő embertársam helyére, de legföljebb arra gondolok, nem néznek annyinak, amennyi vagyok, nem látszik, hogy a vakolat alatt bizony porladozik a fal. Rég elkezdődött öregedésemet nem is szokták emlegetni - a nő egyébként is kortalan -, csak legújabban. Sőt, nevetség tárgyává tesznek, hasonló korú társaimmal egyetemben, holott nekem soha az életben nem volt generációs problémám. Most sajnálom igazán, hogy nem a lányom lánya vagyok. Vagy a fiamé. Esetleg az unokámé. Akkor én vigyorognék önelégülten, lám, a születés helyét és idejét jól meg kell választani, különben nem biztos, hogy lesz, ki eltemet. Ráadásul féllábú lettem. Majdnem lábatlan. Pontosabban, pillértelen. És már ma, aktív dolgozóként gondokkal terhelem kétszülött gyermekem. Moziba is alig merek velük elmenni, és az uszodáról, valószínűleg jobb lesz, ha végképp lemondok, elvégre senkitől sem várhatom el, hogy a nyakában velem próbáljon meg fejest ugrani, netalán úszkálni egy jót a hűs medencében, kimosva magából a nap minden szennyét, fáradtságát, felüdülve, hogy másnap legyen lelki ereje a lótifutihoz. Már most úgy érzem, ülök a nyakukban, terhelem amúgy is - bár fiatal, de - agyongyötört vállukat. Nem szólva arról, hogy a moziban a mögöttem levők nem is látnak, hacsak nem velem egykorúak, és nem ülnek ők is súlyos teherként gyermekeik nyakában. Valami ilyesmi kell még a munkakedvhez, ahhoz, hogy eszem legtörékenyebb ágacskájában sem merüljön föl a gondolat, amint itt az ideje, fogom - igaz, csak képzeletbeli - kalapom, kiürítem a fiókjaimat, és érzékeny búcsút veszek munkatársaimtól. Másnap hajnalban hiába csörömpöl a villamos az ablakom alatt, fejemre húzom a takarót, valamint húzom a lóbőrt, színes tintákról álmodom, kilencig ki se nyitom a szemem, nyugodtan matatok a konyhában, órákig zuhanyozom, kis kosárkámmal elballagok a piacra, délre ebédet főzök, délután olvasgatok, elszundítok a könyv fölött, estefelé átugrom valamelyik barátnőm- höz egy traccspartira, néha uszodázom, máskor igenis moziba megyek a saját lábamon és a saját székemen ülök a saját fenekemen, nem a fiam vagy a lányom nyakában, időnként lecsippentek a kosztpénzből, azon operába, színházba látogatok, olvasok napilapokat, hallgatok híreket, elmegyek választani (mert igaz, hogy haszontalan tagja vagyok a társadalomnak, de még élek, van jövőm), sokat sétálgatok, játszom az unokáimmal, teát főzök nekik, ha megbetegszenek, beléjük imádkozom az orvosságot, mesélek Piroskáról és a farkasról, no meg a farkastörvényekről, egy olyan világról, amelyben még a nyugdíjas is ember, álljon bár négy pilléren vagy fél lábon. MONOLÓG Nagy Ilona királyrévi nyugdíjas is leleplez egy még nagyszerűbb titkot NAGY ILONA A titok kifogyhatatlan, a fantázia , határtalan. Az ember csak ámul-bámul, hogy mi mindenre derül fény. Tegnap a tévében épp az átoklevevést, -megtörést bámultam..., volt is mit. A kuruzsló olyan aranykészletet hordott magán, hogy rögvest ékszerüzletet nyithatna. Szegény, naiv becsapott ügyfelek most érezhetik csak átkozottul magukat igazán, miután nyilvánosan kizsebelték őket. Hogy az ilyeneknek úgy kell? No, de van remény! Végre gazdag leszel. Uramteremtőm, ki hitte volna, hogy ennyi az egész. Befizetsz 999 koronát, és megkapod a svéd kutató nagyszerű titkát, hogyan nyerjél a lottón nagy összeget. Otthont kínál meg luxuskocsit. Lepipálhatod azokat, akik jelképes áron megkaparintották az ország „szétprivatizált” vagyonát, és végre te, te a senki kisember Valaki leszel. Fontos ember legalábbis, mert mindenki, akinek pénze van, rögtön fontossá, pótolhatatlanná válik. Hogy ki számára? Ugyan, a bizniszezők számára. Mi az a potom 999 korona? Te, te kishitű, te még gondolkozol? Képzeld csak el, hány ezer ember lesz önmagában kétkedő, gyáván megingatható, lelkileg gyenge, aki rááll erre az üzletre?! Erre, erre jött rá a svéd kutató! A telhetetlenje! Mert mire is kell neki az a pár hitvány 999 koronácska, hiszen ő már rég akkora összegeket nyerhet, amekkorákat csak akar?! Én is leleplezek egy nagyszerű titkot, tarts velem! Teljesen ingyen közzéteszem, Te máris nyertél! Mégpedig tisztánlátást, önbecsülést, határozottságot és pénzt, nem is keveset, a családi kasszában maradt 999 koronát. Kérem az ovációt! Ezért, azt hiszem, nekem is kijár. A Hattyúk tava megihlette a férfi előadókat
