Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-19 / 41. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 19. MINDENNAPI KENYERÜNK Szupersztár kerestetik HAĽKO JÓZSEF Magyarország után hosszú hetek óta már Szlovákiát is a Szupersztár című szórakoztató tévéműsor uralja. Mivel a nemzet szupercsillagának kiválasztásába a nézők is beleszólhatnak, a show minden olyan csatornán, ahol adásba kerül, rendkívüli nézettségnek örvend. A rámenősebb újságírók közben a kiválasztott versenyzők magánéletének rejtettebb rétegeit is kifürkészték, s arra a megállapításra jutottak, hogy a kulisszák mögött némelyikük nem is olyan „szuper”, legalábbis ami az életről vallott nézeteiket illeti. A gyors hírnév utáni leplezetlen vágyukról, a felelőtlen, bohém életvitelükről vagy bevallott öngyilkossági kísérleteikről és drogtapasztalataikról már nem is beszélve. A nagyszabású show némely hősének lelkivilága leginkább az ember törékenységéről, ingatagságáról, sekélyességéről, kiegyensúlyozatlanságáról vall. „Gyakran úgy érzem - nyilatkozta egyikük -, hogy nem a megfelelő időben s nem a megfelelő helyre születtem. A legszívesebben belerúgnék mindabba, ami körülvesz.” És mégis, az egyik bulvárlap olyan partira csábítja olvasóit, melyen „megérinthetik kiválasztott szupersztárjukat”... Szerencsére a valós szupercsillagot sokan megérinthették már rég és másutt, a filmművészet igazi csillagait sem kivéve. A Szupersztár rajongói aligha tudják, hogy ezek közé tartozott Louis de Funes is. A híres francia komikus egyszer megvallotta, hogy Krisztus volt „fényes útmutatója nemcsak gyermek- és kamaszkoromnak, hanem családi életemnek és hivatásomnak is.” Az effajta, tapasztalaton alapuló érintettség bizonyára nem - egyébként is kétes, mert a piac irányította - össznépi szavazás gyümölcse, hanem a bibliai üzenet vonzerejének hiteles eredménye. Az e vasárnapi evangélium Péter, Jakab és János apostolról szól, amint ők is megérintik Mesterük, Jézus mélyebb magánvalóját. Meglepetés érte őket, csakhogy a mondvacsinált sztárocskák esetlensége helyett ők a szentség és a tisztaság valódi, hiteles fényét látták meg. A színeváltozás hegyén Jézusnak ragyogott az arca, „mint a nap”, a ruhái pedig fehérek lettek, „mint a napsugár”. És megszólalt a magyarázó hang: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok” (Mt 17,2-5). Annak a szupersztáijelöltnek, aki a sajtónak vallja meg, menynyire elveszettnek, létében elté- velyedettnek érzi magát, ideje megüzenni, hogy csendesedjék el, s keressen sürgősen valami tájékozódási pontot életében. Magába merülve, eltöprengve valamiféle saját színeváltozás hegyét, mely lehetőséget adhat megismernie Jézust, s hallani az Atya hangját - a meghívást egy mély kapcsolatba. Jézus azért lett valamennyiünk fivérévé, hogy vele együtt mi Isten gyermekeivé lehessünk. A pszichológusok véleménye szerint a média elsősorban a nézettség emelésének eszközét látja a versenyzőkben. Egyénenkénti eredetiségük és belső átélésük csak másodlagos valami, amit alá kell rendelniük a vad show- biznisznek. Isten azonban az efféle hidegvérű, személytelen, számító magatartás helyett személyes fogadtatást és szellemi beteljesülést kínál. Ezért sürget bennünket fia, Jézus Krisztus, hogy fogadjuk el és értsük meg őt. Amint arra hajdanán a hippi mozgalom egy ironizáló röplapja figyelmeztetett: „Vigyázzunk Jézusra, erre a rendkívül veszélyes gyújtogatóra! A szabadságról és a szeretetről szóló üzenete olyan, akár a tűz, mely főként a fiatalokat lobbantja lángra. Ez a csavargó prédikátor, aki még mindig szabadlábon van, különösen veszélyes a fogyasztói társadalomra!” Mekkora igazság! A szerző római katolikus pap ■ mm csaladivilag@ujszo.com Gárdonyi Géza szavait idézve: „A virágot a napfény fejleszti ki, a gyermeki lelket a szeretet.” Beíratások előtt-után a családban Az iskolára való lelki ráhangolást segíti elő a szükséges taneszközök megvásárlása: az iskolatáska, a tolltartó, a füzetek, a műanyag vonalzó, a képző- művészeti órákra szükséges taneszközök - vízfesték, gyurma, rajzlap, zsírkréta, színes ceruza... stb. bebiztosítása. PÉNZES ISTVÁN Igaz, a szükséges taneszközök mennyiségét, müyenségét az osztálytanító határozza majd meg, sőt az utóbbi időben az iskolák vezetői e terhek nagy részét (a különböző alapítványok támogatásának köszönhetően) leveszik a szülők válláról, mindezek ellenére vásároljunk néhány darab kelléket! A lelki hatás ugyanis leírhatatlan. S attól sem kell tartanunk, hogy haszontalan dologra fecséreltünk el néhány koronát - az ilyen kellékek mindig jól jönnek ott, ahol gyermek van a háznál. Mert ezeket a segédeszközöket ajánlatos elővenni még a tanév megkezdése előtt, kísérletezni velük, megismerni küldetésüket, például kipróbálni a faragó, a radírgumi használatát, gyakorolni a táskában, a tolltartóban való rendtartást. Apropó, radírgumi! Akkora belőle a kínálat, hogy a szülőt rabul ejti a bőség, s ő igyekszik minél színesebbet, minél illatosabbat választani. Pedig radírból a fehér és a puha jó. Ugyanígy a ceruzafaragó se legyen kicico- mázott szerkezet: a rajta levő figura ugyan lehet kiváló játszótárs (ezáltal nagyszerűen hozzájárul a gyermek figyelmének az eltereléséhez!), de nem biztos, hogy a feladatát is be tudja maradéktalanul tölteni. A faragó legyen külső cicomáktól mentes, dupla élű, amely a vékony és a vastag ceruzák hegyezé- sére is alkalmas. A technika (munkára nevelés, képzőművészet) tantárgyhoz szükséges olló vásárlásakor pedig arra ügyeljünk, hogy legyen bár éles, vagyis pontos vágásra, munkára alkalmas, de (a balesetek elkerülése érdekében) ne legyen hegyes! Kötelességtudat A beíratás előtti időszakban is ajánlott, de az azt követőben mindenképpen üdvös rászoktatni a gyermeket arra, hogy kötelességei is vannak. Szabad idejében segítsen szüleinek, játsszon kistestvérével, illetve ügyeljen rá; vegye ki részét a háztartási munkálatokból, vonjuk be őt a ház körüli teendők végzésébe. Hat-hét éves gyermekre már kisebb bevásárlásokat is rábízhatunk. Éltető elemek Ne feledkezzünk meg a játék jelentőségéről! Téves az a nézet, hogy a kisiskolás gyermek idejének nagy részét a tanulás töltse ki, s a játék csak akkor jöhet szóba, ha a tanulást követően marad rá idő! Sőt, nemegyszer hallani, hogy a játszani akaró gyermek kérését a felnőtt azzal a kijelentéssel utasítja vissza, hogy az iskolás gyermek már nem játszik, hanem tanul! Pedig több mint kétezer évvel ezelőtt már Platón felhívta a játék fontosságára a figyelmet: „Ne erőszakkal oktasd a gyermekeket a tanulmányokra, drága barátom, hanem játszva tanuljanak, már csak azért is, hogy könnyebben megfigyel- hesd, melyiknek mire van hajlama.” A játék a kisgyermek éltető eleme, benne vetíti ki örömét, bánatát, vezeti le a felgyülemlett feszültségét, s általa kaphat sikerélményeket. A mozgékony gyermeknek zajosabb játékokra is szüksége van. Ha megtanulja, hogy „a zajosnak kinevezett időszakban” kiabálhat, rohangálhat, akkor képes lesz kivárni az iskolai szünetet, amikor kieresztheti a felgyülemlett energiát, sikí- tozhat, tombolhat. így ismét képes figyelmét tevékenységére összpontosítani. A közösséghez szokott gyermekek szívesen játszanak csoportosan, ezáltal elképzeléseivel, ötleteivel gazdagíthatja a játék menetét, szabályait, ugyanakkor ő is kénytelen elfogadni mások utasításait. A közösségi játékok nagyban elősegítik a kollektívákba való beilleszkedés képességének kialakulását. Vannak gyerekek, akik nem szeretik közösségben tölteni idejüket, szívesebben múlatják az időt magukban. Ne bántsuk őket emiatt, ne kényszerítsük őket a csoportos játékra, de utaljunk arra, próbálja meg a társakkal való közös időtöltést. Alkalomadtán lepjük meg játékkal gyermekünket, üljünk mellé, váljunk mi is gyermekké! Megnyílik előttünk, s az igaz, őszinte gyermek-szülő kapcsolat, amely a későbbi viszonyoknak is meghatározója lesz, ekkor, a közös játékok során fogan. Ha együtt játszunk, engedjük a gyermek fantáziáját szárnyalni, vagyis ő irányítsa a játékot. Fogadjuk el ötleteit. A barlang lehet akár szétnyitott könyv is; amikor viszont figyelmeztetem, hogy én oda nem férek el, más búvóhelyet kell kitalálni, engedjük, hogy a fotelok ülőkéiből készítsen apuka számára rejtekhelyét. Késztessük őt arra, hogy találjon megoldásokat a felmerülő gondok elhárítására! A játékba vigyünk problémamegoldó elemeket - és szárnyaljon a képzelete! Az építőkockákat kinevezhetjük hatalmas fatörzseknek, amelyeket el kell szállítani, a fát azonban nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Jelenleg azonban csak egy autónk van, a fa viszont legalább két kocsira való. Mitévők legyünk? Meglepődve tapasztaljuk, hogy soijáznak a megoldási lehetőségek: egyikünk az őr lesz, másikunk a szállító, aki kettőt tér; kérjünk kölcsön még egy gépkocsit, s apu te is szállíthatsz; a teherkocsi után kapcsolunk egy pótkocsit, s egy téréssel elvisszük az összes fát; megkérjük a szomszéd bácsit, segítsen nekünk a faszállításban, mi meg segítünk neki homokot fuvarozni... stb. A szállítási útvonalon útjelző táblákat is elhelyezhetünk, ezáltal játék közben hasznos ismereteket is szippant magába, s a problémamegoldó játék eredményeként csiszolódik logikája. Oktató jellegű játék a nap minden szakában, bármilyen munkafolyamat végzésekor kialakítható. Még ebéd készítésekor is! „A sárgarépából vagy a petrezselyemgyökérből van több megtisztítva? Számold meg, melyikből mennyi van!” „Hány darabot kellene a gyökérhez tenni, hogy annyi legyen, mint a sárgarépa?” Szeretet Ezek a játszva tanítási, oktató formák elősegítik, hogy majd szeptemberben a kisiskolásnak a másnapra való felkészülése ne tartson tovább fél óránál! (A lassúbb mozgású, a figyelmét nehezen összpontosító gyermek esetében sem szabad az egyórás időtartamot túllépni.) Általában a kettőtől fél négyig tartó időszak a legalkalmasabb a tanulásra. Ha ez valami okból nem elégséges, akkor majd este hat óra után vegyük elő újabb fél órára a könyvet, füzetet. Nyolc órakor a gyermek mindenképp bújjék az ágyba, még akkor is, ha valamilyen feladat elmaradt. A kisiskolásnak napi 11 órás alvásra van igénye. Lefekvéskor simogassuk, pusziljuk meg, mondjunk el egy mesét, vagy ő meséljen nekünk, amit figyelemmel hallgatunk... Gondok, problémák mindig, minden korban merül(het)nek fel. Nyugodt, higgadt beszélgetéssel puhatoljuk ki az okokat. A problémákat soha ne kiabálva, büntető szankciók felállításával igyekezzük megoldani, hanem szeretetteljes légkörben. Ha tanulási nehézségei vagy beilleszkedési problémái van- nak-lesznek, foglalkozzunk vele többet. „Nem nagy bölcsesség az - írta Gogol -, ha valaki szemrehányó szót mond. Az a nagy bölcsesség, ha olyan szót mond, amely az embert, ki bajba jutott, bátorítja szidalmazás nélkül, s megbíztatja, mint sarkantyú a lovat, amikor felfrissült már az hatónál.” Kétségtelen, az iskolakezdő szülőnek sok mindenről le kell mondania, gyermekét kell előtérbe helyeznie - de ugye ezt már a születésével vállaltuk. Ha a beíratás és a szeptemberi tanévkezdés közötti időszak szabad perceit gyermekünk társaságában töltjük, s burkolt játékos feladatokkal múlatjuk az időt, akkor bizakodva várhatjuk szeptembert. (Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával) Vannak gyerekek, akik nem szeretik közösségben tölteni idejüket, de ne bántsuk őket emiatt (Méry Zsóka felvétele) KI-KAPCSOLÁS Látszólag mobilbotrány SZ1LVÁSSY JÓZSEF Elmúlt már hamvazószerda, mégis áll a bál Dunaszerdahelyen. Nem fényes vigadókban, hanem a regionális hetilap hasábjain és az egyik helyi iskola tanári karában. A botrányt egy tudósítás robbantotta ki, amelyben a szerző megírta, hogy az egyik szakközépiskola a minap kivonult a kassai Thália Színház Hamletjének a megtekintésére. Az előadás előtt a pedagógusok nyomatékosan felszólították a diáksereget, kapcsolja ki ki-ki a mobilját. Erre az előadás alatt megcsörrent az égjük tanító készüléke, zajos és kárörvendő visszhangot váltva ki. Nem késett a dörgedelmes válaszcikk: valóban bizony, szégyen a mobücsörgés, de azt is vegyék észre, hogy tanítványaik nagy része unatkozott, akár csak az Antigoné vagy a Fáklyaláng iskolai elemzése közben. Többet el nem viszik az iskolásokat színházi előadásra, mert a méltó viselkedést az alapiskolának vagy a családnak kellett volna megtanítania velük. Kioktatta a névtelenségbe burkolózó pedagógus a színészeket is, akiknek azt üzente, hogy legközelebb ne a nézőteret elhagyó vagy az egymással szórakozó diákokat kémleljék, hanem beszéljenek érthetőbben. A tárgyüagos olvasó a nagy angol drámaíróra gondolva, sok hűhó semmiért minősítéssel zárja le a történteket, meg azzal a megjegyzéssel, hogy máskor a tanárnő is szíveskedjék kikapcsolni a mobilját, punktum. Ám a felszín mögött számos nyugtalanító jelenség sejlik fel. Az egyik pedagógus ismerősöm bizonygatja egyre nekikeseredettebben, amire egyébként a válaszadó is hivatkozik: nincs értékrendjük a mai fiataloknak. Nemrég a példaképükről íratott velük dolgozatot, s akadtak, akik Zámbó Jimmyt, Lagzi Lajcsit, Győzikét és Anettkát választották. Akkor borult ki teljesen, amikor a Légy jó mindhalálig szereplőit elemezve több fiú azt írta Nyilas Misiről, hogy szerencsétlen, mafla, határozatlan, nyámnyila, önállótlan. A lányok kicsit kedvesebben ítélték meg: melegszívű, tisztességes, de szerintük se életrevaló. Sokkal életszerűbb Doroghy Sanyika, szerintük már csak azért is, mert tehetős szülei úgyis kibuliznak neki valamflyen jó sulit meg foglalkozást. A híres debreceni kollégium és tanári kara a „tiszta szadi” jelzőt kapta. Egyébként a regényt az osztály csaknem negyven százaléka nem olvasta. Nem ször- nyülködni kellene, hanem okulni a történtekből. Fiatal ismerősömnek drága emlékű, nemrég elhunyt pedagógusomat, Husvéth Máriát említettem, aki például élményszerűvé tette az Antigoné elemzését is. Nem távoli görög történetet hadart el, hanem mai sztorivá emelte a tragédia emberi, erkölcsi vonatkozásait, s arra ösztönzött, képzeljük magunkat a hősnő vagy Kreon, esetleg az öngyilkos fia vagy édesanyja helyzetébe. Istenem, ha ma elemezhetné a Fáklyalángot, mennyire izgalmassá varázsolná a mai gimnazisták számára Kossuth és Görgey ösz- szecsapását. Azt például, hogy a meg nem alkuvó küzdelemnek vagy bármilyen fegyverletételnek van-e értelme. Nem a távoli csatatéren, hanem itt és most: életünk küzdőterein. Nincs felmentés a szülők számára sem. Mert majdnem reménytelen az iskola helyzete, ha odahaza a gyerkőc csak Győzike böfögéseit, Bochkor és több tucat ripacs időtlenségeit bámulja, s olvasmányként legfeljebb bulvárlapot talál. Annál több feszültséget, perpatvart, képmutatást, nemtörődömséget. - Ha esténként fáradtan hazatérek, ne idegesítsen a gyerek. Ott a tévé, számítógép, szórakozzon azzal - csattan fel nem egy apa. Anya is. Közhelynek tűnhet, de azért még tény: ezek a mai gyerkőcök sem eleve agresszívak, bűnözőjelöltek. Sokkal több információ zúdul rájuk, ezért kreatívabbak, az idegőrlő napi tempó miatt pedig rendszerint ingerlékenyek. Mindenképpen mások, mint mi, pedagógusok és szülők voltunk. Ezért volna fontos kellő empátiával, odafigyeléssel hozzájuk igazítani nevelési módszereinket. Ahogy nem is olyan régen a Husvéth Máriák tették, és a mi apáink, édesanyáink megpróbálták. Nemrég a nagy viharban nálunk vagy két órára megszűnt az áramszolgáltatás. Jobb híján meséltem az unokámnak. Iparkodtam válaszolni a kérdéseire, meghökkentő kételyeire. Azóta többször mondogatja: - Papa, kapcsoljuk le a villanyt! Bizony, hetente legalább egyszer, néhány percre'vagy órára ki kellene kapcsolni odahaza a világot, a tévét, és a többi szerkentyűt. Az iskolában meg óra közben pedagógusként a magánéleti gondokat, a hivatás ezernyi visszúhúzó keservét. Akkor majd sokkal több lesz az olyan diákelőadás is, amelyen nem rakoncátlankodnak az ifjú nézők. S ha megtanulta a kikapcsolást, nem lesz olyan tanár, akinek éppen akkor csörren meg a mobüja.
