Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-16 / 38. szám, szerda

Vélemény és háttér 7 ÚJ SZŐ 2005.FEBRUÁR TALLÓZÓ KRÓNIKA Tankönyv nélkül maradhat­nak néhány tantárgyból a tize­dik osztályos romániai magyar diákok, mivel a magyar tan­könyvek piacra bocsátására ki­írt közbeszerzési pályázaton csak román nyelvű könyvekkel lehet jelentkezni. Kötő József oktatási államtitkár (RMDSZ) elmondta: Sikerült elérnünk, hogy a harmadik osztályosok esetében magyar kéziratokkal is lehessen pályázni, de a tize- dikes könyvek kiadására to­vábbra is román nyelvű kézira­tokat kell benyújtani. Hozzá­tette, fordítások révén ugyan, de idővel biztosítani tudják majd a könyveket. TU L.A J P O Aj PPEUU Jevis ti Firenre MEfir . ______ (S zalay Zoltán rajza) A létező kisebb-nagyobb problémák ellenére sokkal fontosabbak a közös érdekek Az orosz-amerikai viszony Az amerikai és az orosz el­nök pozsonyi találkozója kapcsán az elemzők nagy része abban reménykedik, hogy új lendületet kap a két hatalom viszonya. ONDREJCSÁK RÓBERT Az Egyesült Államok és Oroszor­szág viszonya a Szovjetunió szét­esése után meglehetősen érdeke­sen alakult, és több korszakra oszt­ható. A Szovjetunió széthullását követően eléggé ellentmondásos volt, egyszerre jellemezte az opti­mizmus, amely a kétpólusú világ­rend felbomlásából fakadt, és a „ré­gi” gondolkodásmód továbbélése, amely alapján még mindig egy­mást tekintették fő stratégiai ellen­félnek. Ráadásul a problémát még egy további fontos tényező is bo­nyolította: a hidegháború lezárulá­sa után Moszkvának és Washing­tonnak is definiálnia kellett új „identitását”, illetve „küldetését” a nemzetközi kapcsolatokban. Ez an­nál is fontosabb volt, mivel Orosz­ország nem örökölte a Szovjetunió globális szuperhatalmi státusát, de mindenképp erős regionális hata­lomnak számított, ráadásul az új határokon belül kellett meghatá­roznia geopolitikai érdekeit. Már­pedig ez, ha visszaemlékszünk, egyáltalán nem volt egyszerű fel­adat. Ez a probléma az USA-t is érintette, hiszen nagyon rövid idő alatt Washington maradt az egyet­len globális hatalom, amely a gya­korlatilag unipoláris világ vezető ereje volt, és mint ilyennek, komo­lyan el kellett gondolkodnia, mit is kezd ezzel a kedvező helyzettel. Részben e relatív bizonytalanság következtében a kezdeti eufória után nem voltak problémamente­sek az orosz-amerikai kapcsolatok a kilencvenes években. Különösen Jevgenyij Primakov korszaka alatt, hisz ő az orosz érdekek „kemény vo­nalas” védelmezőjének számított. Ebbe többek között beletartozott a viszonylag szoros kapcsolatok ápo­lása néhány nem igazán Amerika- barát arab állammal, vagy éppen Müosevics Jugoszláviájával. Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a régi, „hidegháborús” külpolitikai és biztonságpolitikai elit mindkét oldalon meglehetős bizonytalan­sággal viseltetett a másik fél iránt. Jelentős változás állt be Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével, aki számára a Washingtonnal való együttműködés a külpolitika alap­köve lett. Moszkva és Washington közeledéséhez hozzájárultak a 2001. szeptember 11-i is, illetve an­nak tudatosítása, hogy az Oroszor­szágot és az USA-t fenyegető veszé­lyek sok esetben fedik egymást és gyökereik a szélsőséges iszlám mozgalmakkal kapcsolhatók össze. Ez utóbbi szorosan összefügg a ge­ográfiai, elsősorban a Közép-Ázsiai és Közel-Keleti tényezőkkel. Az el­múlt időszakban viszont az általá­nos javulás ellenére kicsit elhide- gült Moszkva és Washington kap­csolata. Ez ismét csak több dolog­gal magyarázható, amelyek közül a legfontosabbak az iraki háborúval kapcsolatos diplomáciai viaskodás, valamint az emberi jogok oroszor­szági helyzetének romlására figyel­meztető amerikai hangok. Ezen kívül természetesen létez­nek olyan régiók is, amelyekben Oroszország és az Egyesült Álla­mok érdekei továbbra is ütköznek. Ezek közé tartozik például a Kau­kázus térsége és Ukrajna. Oroszor­szág számára Ukrajna központi kérdés, a kijevi politika feletti befo­lyás megszerzése első számú orosz külpolitikai érdek. Az elmúl hóna­pok kijevi eseményei után az oro­szok úgy érzik, kiszorulnak Ukraj­nából. Természetesen a kép nem ennyire egyszerű, aki ezt állítja, fi­gyelmen kívül hagyja a továbbra is létező, rendkívül erős orosz gazda­sági befolyást Ukrajnában. Itt ne csak a kőolajfüggőségre gondol­junk, az ukrán gazdaság ezer szál­lal kötődik az oroszhoz. További ré­gió, ahol az orosz és amerikai érde­kek ütközhetnek, a Kaukázus. Az elmúlt év grúziai eseményei rámu­tattak, hogy Tbiliszi külpolitikája egyre inkább Nyugat-, ezen belül is, Amerika-baráttá válik (Grúzia például katonákat is küldött Irak­ba). Természetesen azonban nem szabad megfeledkeznünk a tovább­ra is létező, nagyon fontos érdekkö­zösségről az USA és Oroszország között. Ezek egyik eleme a közép­ázsiai stabilitás. Azzal például, hogy az USA és a NATO stabilizálni igyekszik Afganisztánt, nagyon fontos szolgálatot tesz Moszkvának is, hiszen az említett térségből ere­dő veszélyforrások az orosz bizton­ságot is komolyan fenyegetik. Ter­mészetesen ezt is lehet úgy értel­mezni, mint egy még szélesebb ér­dekközösség, a terrorizmus elleni harc részét. Egyértelmű ugyanis, hogy a terrorizmus jelenleg egyfor­mán a legfontosabb veszélyt jelenti éppen úgy Oroszország, műit az Egyesült Államok számára. Ezen kívül ne feledkezzünk meg a gaz­dasági együttműködés speciális formáiról sem, amelyek közül a legnagyobb perspektívája az USA- ba irányuló potenciális orosz kőolajexportnak lehet. Ha ehhez hozzáadjuk még például a „kínai faktort”, amely néhány évtized táv­latában még közelebb hozhatja Moszkvát és Washingtont, láthat­juk, hogy minden mostani problé­ma ellenére több a közös érdek, mint az érdekellentét Oroszország és az Egyesült Államok között. A szerző külpolitikai elemző Az MVK ezúttal azt vizsgálta, hogyan viszonyulna a lakosság Fico és Mečiar esetleges összeborulásához Valamiért érdekes lett a HZDS KOCUR LÁSZLÓ Bizonyára sokan ismerik azt a múlt rendszerből származó álhírt, mely szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti versenyben a kapitalisták a megalázó utolsó előtti helyen végeztek, míg a szov­jeteknek sikerült elérni a második helyezést. Ez jutott eszembe annak kapcsán, hányféleképpen lehet in­terpretálni azt az MVK ügynökség által közzétett felmérést, mely sze­rint a lakosság 39 százalékának nem tetszene, ha koalícióra lépne a Smer a HZDS-szel. Mert ugyebár ez azt is jelentheti, hogy 61 százalé­kának meg tetszene... A kép ennél szerencsére árnyal­tabb. Politikai beállítottságtól füg- gedenül a megkérdezettek 5,2%-á- nak nagyon tetszene ez a koah'ció, 23,4 %-nak inkább igen, műit nem. Velük szemben 17,3% teljesen el­utasító álláspontot képvisel, 21,6% pedig inkább elutasítót. (14,1% nem tudott felelni a kérdésre, 18,4%-nak pedig mindegy. Ezek a mutatók az emberek politikához való viszonyáról is árulkodnak.) A Smer-szavazók körében nagyobb az elutasítás, 32,7%, míg a Mečiar pártjára voksolók között ennek kö­rülbelül a fele, 16,4%. Úgy látszik, a HZDS valamiért érdekes lett az utóbbi időben. A múlt héten ez az ügynökség azt vizsgálta, hogyan viszonyulnának a választók a HZDS és az SDKÚ ko­alíciójához. Ezt 54% utasítja el, és csak 12,3% támogatja. Természe­tesen 2006-ig még sok minden vál­tozhat. De a politikusok népszerű­ségi listáját hosszú ideje Robert Fi­co vezeti. Pozíciója megingathatat­lannak látszik, preferenciái akkor sem csökkentek, mikor egy bulvár­lap beszámolt házasságon kívüli kapcsolatáról. Vladimír Mečiar vi­szont a sarkában van (általában a másodüt, bár januárban megelőzte őt egykori párttársa, a köztársasági elnök). Ugyanez mondható el párt­szinten is. Ez a két politikai erő te­hát bizonyosan ott lesz, mikor 2006-ban a lapokat fogják osztani. Kettejük koalíciója azonban azért is képzelhető el nehezen, mivel Fico - némi egyszerűsítéssel - ugyanaz, mint Mečiar, nem tudnák egymás preferenciáit erősítem azonos reto­rikájukkal. Egyébként sem túl ró­zsás a viszonyuk, bár ez elmondha­tó a jelenlegi koalíciós pártok ve­zetőiről is, a szekér mégis halad. Más lehet a helyzet egy Mečiar nélküli HZDS-szel. Az egy időben sportcsarnokok megtöltésére spe­cializálódott politikus részéről nem volt túl szerencsés, mikor kijelen­tette, kereskedelmi médiumoknak csak pénzért nyilatkozik. így ön­magát helyezte kommunikációs karanténba, előnyös helyzetbe jut­tatva ezzel az esedeges trónköve­telőket, ám a vezér 2006-ban csak 64 éves lesz, tehát semmi nem in­dokolja, hogy visszavonuljon. Ő maga sem tett erre utaló kijelen­tést, ezért a Mečiar nélküli HZDS egyelőre hipotézis. Az biztos, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok szerint a Smer-HZDS ket­tős nagyon közel lenne a parlamen­ti többséghez. Ha viszont a HZDS az SDKÚ-val való kokettálását akár választási együttműködés formájá­ban is vállalná, januári felmérések szerint alig volna 23%-uk, ami na­gyon kevés az üdvösséghez. Úgy gondolhatnánk, 2005-ben ezt még korai számolgatni, ráadá­sul az „igazi” választás gyakran más, mint egy közvélemény-kuta­tás, ám a pártok már úgy tesznek, mintha legalábbis jövő szombaton kellene az urnákhoz járulni. A je­lenlegi helyzetet vizsgálva akár a politikai játéktér radikális átrende­ződése is elképzelhető a következő választások során. A kérdés üyen esetben számunkra az lehet, ho­gyan tudja magát pozícionálni az MKP egy megváltozott közegben. KOMMENTÁR Életveszélyes szakma MALINÁK ISTVÁN Még a szakértőket is meglepi az a határozottság, amellyel Mah- múd Abbász halad a cél, az izraeli-palesztin béke, a palesztin ál­lam megteremtése felé. Nem kis politikai bátorság kellett hozzá: a múlt héten kirúgta a gázai biztonsági szolgálatok vezetőit, ami­ért nem akadályozták meg a sarm-es-sejki tűzszünet megsértésé­nek számító, Izrael elleni aknatámadás-sorozatot. Kivétel nélkül a néhai Arafat embereiről volt szó. Abbász amellett, hogy látvá­nyos tárgyalásokat folytat Izraellel, taktikusan egyeztet a szélsőséges palesztin csoportokkal - főleg a Hamásszal - a tűzszünetről, a háttérben kemény hatalmi harcot vív Koréi kor­mányfővel is. Abbász elnök menesztené a kabinet néhány tehe­tetlen vagy korrumpálódott miniszterét, ugyancsak Arafat embe­reit, amivel Koréi nem ért egyet. Abbász tehát meg akarja valósí­tani a nagy csodát, a békét, amihez apróbb csodák egész soroza­ta kellene, de félő, ehhez nincs elég erős háttere. Izrael is érzi ezt, talán ez az oka annak, hogy korábban sosem tapasztalt gesztus­sorozattal próbálja meg támogatni a palesztin elnököt. Szorít az idő is, a pár héttel ezelőtti önkormányzati választások eredmé­nyei előrevetítik, hogy a nyári parlamenti választásokat a Ha- mász fogja nyerni, nem a Fatah. Vakság lenne nem látni: a Hariri volt libanoni kormányfő elleni merénylet részben a kedvezően alakuló izraeli-palesztin folya­matra is csapást kívánt mérni. Ismét destabüizálódhat Libanon­ban a helyzet, hiszen a vér vért kíván, a térségben a bosszú szent hagyomány. A polgárháborúból kikecmergett, az utóbbi időszak­ban viszonylagos nyugalmat élvező országban ismét a polgárhá­ború rémképe fenyeget. Szíria a tavalyi BT-határozat ellenére sem hajlandó kivonni katonáit Libanonból, ahonnan a Hezbollah rendszeresen támadja a határhoz közeli izraeli településeket. Nyilvánvalóan Szíria áldásával - ha nem ösztönzésére. Mint ahogy az is egyértelmű, Izrael nem elsősorban a Hezbollah által érzi fenyegetve libanoni határait, hanem az erős szíriai csapatok által. És az is egyértelmű, hogy átfogó közel-keleti rendezés az izraeli-szíriai békekötéshez elvezető tárgyalások megkezdése nélkül elképzelhetetlen. Hariri volt a legtekintélyesebb libanoni politikus, aki átállt a szíriai csapatok távozását követelő ellenzék­hez. Mintha a Közel-Keleten fokozottan érvényesülne a minden min­dennel összefügg elve. Hariri meggyilkolásának következményei az egész békefolyamatra csapást jelenthetnek. Az izraeli tit­kosszolgálat, a Sin Bét szerint tartani lehet egy Abbász elleni merénylettől is. Az izraeli szélsőjobb kampányt indított az izraeli kormány ellen a gázai kivonulási terv miatt, a kormányfő és a miniszterek hetek óta fenyegető üzenetek százait kapják, a zsidó városok utcáin leggyakrabban olvasható falfirka: Sáron, elka­punk! A Sin Bét szerint mindezt nagyon komolyan kell venni, s a titkosszolgálat különösen tart attól, hogy a zsidó szélsőségesek hatalmas robbantásos merényletet hajthatnak végre az iszlám harmadik legszentebb helye, a jeruzsálemi Mecsetek tere ellen. Egy ilyen provokáció az egész térséget lángba borítaná, megtor­pedózná a kivonulási tervet, az izraeli-palesztin kiegyezést. A tanulság: a Közel-Keleten a békecsinálás életveszélyes szakma. JEGYZET Kutyaélet LŐRINCZ ADRIÁN Mit mondjak...? Nem irigylem a dicső amerikai hadsereg fog­ságába esett terroristákat. Kü­lönösen azóta nem, amióta ki­derült: már a katonalányok és hölgykatonák is kínozzák őket. Lelki szemeim előtt fel is sej­lett, amint robbantgatok vagy éppen merényleteket követek el a magam csendességében, katonai transzportokat táma­dok meg vagy éppen civileket gyilkolok halomra - ahogy a szükség megkívánja -, termé­szetesen a hit nevében. Aztán egyszer csak lebukok, bezár­nak az Abu Garibba vagy Gu- antanámóra, és addig pofoz­nak, amíg be. nem vallom azt is, amit el se követtem. Ez így még rendben van, Allah hatal­mas, Mohamed pedig az ő prófétája, mormolgatom ma­gamban, a hetedik mennyor­szág víziójával lelki szemeim előtt, és akkor jön egy övön aluli dolog. Mert odajön hoz­zám valami egyenruhába búj­tatott fruska, és egy rögtönzött sztriptízt követően hozzám dörgölődzik! Azokkal a feszes melleivel, formás fenekével, majd combjai közé zár, és ad­dig izeg-mozog, míg ki nem térek a hitemből, huhhh... Mi­vel persze egy ellenálló a leg­szorultabb helyzetben is ellen­álló marad, arra gondolok, hogy micsoda erkölcsi fertőbe csöppentem, korábban a hadi­foglyokat emberséges módsze­rekkel kínozták, majd kivégez­ték, és tessenek már engem is kivégezni, vagy rángassák le rólam ezt a hitetlen cafkát... de senki nem hallgat rám. Ha egyszer élve kikerülök in­nen - fogadkozom magamban -, minimum a hágai bíróságig viszem a dolgot. Igaz ugyan, hogy a fél világ rajtam fog rö­högni, de a másik fele bosszút áll értem! Nemzeti hős leszek így is, úgy is; aztán ha Allah hosszúra növeszti a szakálla­mat, a fügefák árnyékában, vízipipázgatva elmesélem majd az unokáknak, hogy volt egyszer ezen a világon egy olyan embertelen háború, amelyben az egyetlen igaz hit katonái szálltak szembe a hi­tetlenek leányaival és asszo­nyaival, és ez utóbbiak sem­milyen, de semmilyen kínzás­tól sem riadtak vissza. Ez a háború azóta sem dőlt el - de hogy nagyon embert próbáló, kegyetlen egy háború volt, az biztos...!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents