Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-15 / 37. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 15. Régió 5 Budapestről érkezett, Krétára viszik tovább a kiállítást Gyermekrajzok Ipolyságon A tervek szerint a kastély felújítása és felszerelése nyolcmillió euróba kerülne (A szerző felvétele) Egészségügyi jellegű intézményeket képzelnek el az Esterházy-kastélyban Zselíz, a gyógyközpont? FORGÁCS MIKLÓS Ipolyság. Otthonunk Európa címmel február 26-ig nemzetközi gyermekrajz-kiállítás tekinthető meg a városháza emeleti előcsar­nokában. A tíz európai országból beérke­zett háromszáz alkotásból har­mincnégyet választottak ki a kiállí­tásra - köztük tizenkét ipolysági fi­atal képzőművész művét is. Az öt­letadó Breitkopfné Lossovy Beáta, a budapesti Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola képzőművé­szeti tanszakvezető tanára. A szlo­vákiai, magyar, görög, osztrák, francia, ír, lengyel, német, olasz és szlovén fiatalok képeit Budapesten már bemutatták, az anyag most Ipolyságon várja az érdeklődőket, majd innen Kréta szigetére kerül. A budapesti kiállítást több tízezren tekintették meg, és kitűnő sajtó- visszhangja volt. Breitkopfné Los­sovy Beáta egy újságcikkgyűjte­ményt adott át Lőwy János polgár- mesternek, amely dokumentálja a sikert. A polgármester köszöntötte a vendégeket és az alkotókat, min­denkinek azt kívánta, érezze jól magát Ipolyságon, és menjen híre a sok fiatal tehetségnek. A város hangulatára hivatkozott Breitkopfné Lossovy Beáta is, aki röviden vázolta a nemzetközi rajz­pályázat történetét. Elmondta, mindig vonzó volt Ipolyság Közel­sége és az emberek kedvessége, egyszer a városba látogatva szín­PÉZMAN ZOLTÁN Komárom. Tizedik alkalommal rendezik meg a Komáromi Peda­gógiai Napokat a Selye János Gimnáziumban. A tegnapi meg­nyitón a Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetsége (SZMPSZ) Komáromi Területi Választmánya és Komáromi Regionális Köz­pontja, a Selye János Gimnázium és a társszervezők nevében Andruskó Imre elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szigeti László oktatási államtitkár nyi­totta meg az egyhetes rendez­vénysorozatot. Szigeti kifejezte abbéli örömét, hogy Komárom­ban olyan rendezvénysorozatot vonalas gyerekrajzokat vett észre egy üzlet kirakatában, s fölvette a kapcsolatot a helyi művészeti alap­iskolával. A nemzetközi rajzpályá­zatot a fennállásának 25. évfordu­lóját ünneplő budapesti, Diadal Úti Általános Iskola hirdette meg, ahol Beáta asszony szintén tanít, „így már közösen örültünk az ipolysági kapcsolatnak”. Kocsis Ernő festőművész a te­matikai és technikai sokféleségre hívta fel a figyelmet. Öt fiatal alko­tó nevét külön kiemelte: Mafina Varmaki, Breitkopf Lilla, Cocco Lucia, Katona Piroska és Oláh Pi­roska képei tűntek számára a leg- kiforrottabbnak. Rédli János, a he­lyi művészeti alapiskola igazgató­ja és Czibulya Lívia, a képzőművé­szeti szak vezetője emléklapokat és a helyi vállalkozók tárgyi aján­dékait adta át. A polgármester dí­ját a budapesti Nguyen Lan Lilla kapta, Kocsis Ernő különdíját az ipolysági Varga Viktória, Kutak Adrienn keramikusművész pedig a budapesti Breitkopf Lillának adományozott különdíját. Né­meth Géza képzőművész az ipoly­sági Antal Gábornak, Cseri Ilona könyvesboltja díját pedig az ipoly­sági Saróka Dávid kapta. A meg­nyitón jelen volt Dely Csaba, a Bar­tók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola igazgatója, Raffay Gábor, a Diadal Úti Általános Iskola igazga­tóhelyettese és Szesztay Ádám, a pozsonyi magyar nagykövetség kulturális titkára is. szerveznek már tizedszer, amely igazán nívós, megvan a stabil háttere, és évről évre aktuális té­mákkal foglalkozik. Pék Zoltán, a Komáromi Városi Hivatal vezetője a város és Bastr- nák Tibor polgármester nevében köszöntötte a rendezvényt, amely már része a város életének. Jókai Tibor, az SZMPSZ központi irodá­jának vezetője elmondta, a találko­zó léte a szövetség igazi sikere. Ez­után Andruskó Imre és Varga Lajos díszoklevelet vehetett át a szakmai találkozók megszervezése terén végzett eddigi munkájáért. Az első előadást Hámori József akadémi­kus, a Magyar Tudományos Akadé­mia alelnöke tartotta. Zselíz. Magyarországi vál­lalkozás érdeklődik a rossz állapotban lévő helyi Ester- házy-kastély iránt. Elképze­léseit február 3-i, rendkívüli ülésén hallgatta meg a vá­rosi képviselő-testület és Nagy Géza polgármester. FORGÁCS MIKLÓS Konyhás Mihály magyarorszá­gi pszichológus hét éve foglalko­zik alapítványi formában idősek gondozásával. Projektje szerint a városban egy idősek otthonát, az Esterházy-kastélyban és az azt körülvevő parkban pedig egy sza­natóriumot alapítana, amely fő­ként egészségügyi szolgáltatáso­kat nyújtana, de kulturá­lis tevékenységet is foly­tatna - elsősorban ko­molyzenei koncertek ren­dezését vállalná. A tervek szerint a kas­tély felújítása és az új rendeltetés szerinti felszerelése körülbelül nyolcmillió euróba ke­rülne. Uniós pályázati pénzek és vissza nem térítendő állami köl­csönök jelentenék a befektetés pénzügyi forrását. A szanatóri­um körülbelül két és fél vagy há­rom év múlva kezdhetné meg a BAKI ATTILA Terbegec. A nagykürtösi járás­beli Terbegec községben néhány hónappal ezelőtt statikusi szakvé­leményre alapozva és hivatkozva be kellett zárni a helyi, műemlék jellegű római katolikus templo­mot, mert az épület megbomlott statikája miatt életveszélyessé vált. Azóta a falu temetőjében lévő ravatalozó szolgál a szentmisék helyszínéül. A helyi önkormány­zat gyűjtést indított, és a nyilvá­nosság segítségét kéri. „Elveszítettük mindenünket, ami még megvolt!” - sokan így sóhaj­tottak fel, amikor tudomást szerez­tek a tényekről, és egyben utaltak arra, hogy egykor a kis falu szebb napokat is megélt. Először a tele­pülés nemesi kúriái lettek az enyé­szeté, miután a pártállami időkben nem volt, ki megóvja azokat. Most az utolsó, talán Terbegec elmúlt 210 éves történetét is egyben fel­működését. A beruházás anyagi része a magyar felet terheli, de az üzemeltetés és a haszon közös lenne. A vállalkozás konzorcium­ként működne, amelybe a város a tulajdonával és a szükséges en­gedélyek megszerzésével lépne be. Magyarországon két hasonló jellegű intézmény épül, az egyik a Balaton partján, amely - Kony­hás Mihály tájékoztatása szerint - „egyedi termálvizes szociális blokk, amely külföldről hazatele­pedő magyarokra épít”. Konyhás Mihály elmondta, a városban található termálvízfor­rásokat is szeretnék kihasználni. Egy nagyobb és egy kisebb hoza­mú kút van Zselízen, felmérik, mi­lyen módon a leggazdaságosabb a felszínre hozni a hévizet. A sze­mélyzetet hely- és környékbeli ér­deklődőkből képeznék ki, ápolók­ra például nagy szükség lesz. Az idősek otthonát 150 személy be­fogadására tervezik, a szanatóri­umban pedig szinte naponta cse­rélődnek majd az emberek. A másik érdeklődő, a magyaror­szági Gelléry György szintén a idéző emléke járja végső „haláltu­sáját” (ugyanis a Szent László tisz­teletére szentelt templom szenté­lyében olvasható latin felirat tanú­sága szerint az épület 1794-ben ké­szült el). Egyetlen prózai ok: az anyagiak hiánya miatt nem sikerült megoldást találni. Már a 14. századtól teplommal bírt a település, a mai Isten hajlékát pedig a 18. század utolsó évtize­dében az akkori birtokos, Pongrácz László építtette fel. Kisebb változta­tásokat eszközölve (például 1933- ban cserélték a templomtorony te­tőszerkezetét, és ekkor változott meg a formája) a mai napig e neo­barokk építmény őrzi a múltat, és szolgál (na) a most élőknek. Az önkormányzat már egy évtizede azon fáradozik, hogy a templomot rendbe tétesse. Első lé­pésként - a toronytető kivételével - új cserépfedelet kapott az épület. Tavalyelőtt rézlemezzel fedték be a toronysisakot, és néhány kisebb kultúra és az egészségügyi szol­gáltatás összeházasításával gon­dolja kihasználni a kastélyt. Gel­léry kilenc évig volt az Európai Parlament képviselője, az ekkor szerzett kapcsolataira is épít el­képzelése tervezett megvalósítá­sakor. A felújítás után a kastély a „Kulturális Európai Örökség Köz­pont” elnevezésű hálózat részévé válna, amely komolyzenei kon­certsorozatokat szervezne zene­oktatással összekötve, de képző- művészeti és más művészeti ren­dezvényeket is felkarolna. A ren­dezvények építenének a zselízi Schubert-kultuszra is. Neves euró­pai televíziós csatornák neve is fel­bukkan a lehetséges partnerek kö­zött. A kulturális központ mellett hipoterápiás kezelések biztosítása és a környező gyógyfürdők, példá­ul Gyügy kihasználása is szerepel a tervekben. A gyógyintézet és a hipoterápiára szükséges pálya két év alatt készülhetne el, kéthetes ciklusokban 1000-1200 emberrel számolnak a vállalkozók. Az ilyen számú gyógyulni vágyó elhelyezé­sére szállodákra is szükség lesz. Egy német cég egy vagy két szállo­dát is építene a városban. Az intéz­ményben tartósan munkanélküli­eket foglalkoztatnának. A képvise­lők a február 24-i rendes önkor­mányzati ülésen foglalkoznak a beruházási tervekkel. külső munkálatot is elvégeztek. A szükséges anyagiakat állami támo­gatásból és helyi pénzadományok­ból teremtették elő. Az azonban csak tavaly ősszel derült ki, hogy az épület állagával komoly gondok vannak. Néhány évvel ezelőtt még csak hajszálrepedések voltak a fala­kon, ma pedig már életveszélyes a templomban tartózkodni. Az épület statikájának megőrzé­séhez (és csak ahhoz) a legszeré­nyebb számítások szerint is mint­egy másfél millió koronára lenne szükség a lehető legrövidebb időn belül, ekkora összeg előteremtése pedig már messze meghaladja a kétszáz lelket alig számláló falu le­hetőségeit. A helyi önkormányzat éppen ezért a nyilvánosság segítségét is kéri: akinek módjában áll hozzá­járulni a templom megmentésé­hez, a következő számlaszámra küldhet adományt: VÚB, 1719787654/0200. BEIRATAS Érsekújvár Február 17-én délelőtt nyílt órára, 16 órától rendhagyó szü­lői értekezletre várják a régió alapiskoláinak 4. osztályosait. Az Érsekújvári járás egyetlen ma­gyar gimnáziumának pedagógu­sai szeretnék bemutatni a szü­lőknek és leendő diákjaiknak, hogy az intézmény egyfajta szak­mai műhelyként szolgál a régió­ban. A Nyitrai járásban sincs ma­gyar gimnázium, onnan is van­nak diákjaik. Arról, hogy az ide­gen nyelvek oktatása a nyolcéves gimnázium egyik erőssége, a nyílt napon az iskola diákjai tesz­nek tanúbizonyságot, (száz) Breitkopf Lilla alkotása (A szerző felvétele) Szigeti: időszerű kérdésekkel a komáromi fórumon Pedagógiai napok A városban található termálvízforrásokat is szeretnék kihasználni. A helyi templom megmentéséhez legalább másfél millió koronára lenne szükség Terbegec várja az adományokat RENDŐRSÉGI NAPLÓ Egy nap alatt két halálos baleset Nyitra/Köbölkút/Kőhíd- gyarmat. A múlt héten pén­teken egy órán belül két halá­los baleset is történt a párká­nyi körzetben. Délután há­romnegyed kettőkor Köböl- kúton, a helyi alapiskola előtt egy 81 éves kerékpárost gá­zolt el egy minibusz. A férfi a helyszínen belehalt sérülései­be. Éppen az iskolához ka­nyarodott volna be, amikor a kisbusz elütötte őt, ugyanis nem adott elsőbbséget a jár­műnek. A busz magyar ál­lampolgárságú sofőrjének vé­rében nem találtak alkoholt, a minibuszban keletkezett kár 50 ezer korona - tájékoz­tatta lapunkat a kerületi rendőrkapitányság. Néhány perccel később Párkány és Kőhídgyarmat között egy Su­zuki és egy Ford személy- gépkocsi ütközött össze. A rendőrségi vizsgálat alapján a Suzuki 29 éves, magyaror­szági állampolgárságú sofőr­je valószínűleg nem az útvi­szonyoknak megfelelő sebes­séggel vezette járművét, át­sodródott a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy Forddal. Ez utóbbit egy 28 éves, török, de már hosz- szabb ideje Szlovákiában élő férfi vezette. A Suzuki sofőrje a helyszínen meghalt. A Ford vezetője és annak utastársa néhány napos gyógykezelés­re szorul. Az anyagi összkár mintegy 300 ezer korona, (ú) Halállal végződő utcai támadás Pozsony. Ismeretlen táma­dók súlyos sérüléseket okoz­tak vasárnap este a 26 éves Marcelnak és barátjának, Michalnak, aki a helyszínen életét vesztette - tájékozta­tott Silvia Miháliková, a fővá­rosi kerületi rendőrségi szó­vivő. A két férfi egy szórako­zóhelyről tért haza, amikor megtámadták őket. A rendőr­ség nagy erőkkel nyomoz a tettesek után. (ú) Összerugdosták, majd kirabolták Komárom. Rablás miatt tett pénteken vádemelési ja­vaslatot a rendőrség egy 20 és egy 21 éves fiatalember ellen. Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettese elmondta: a két ógyallai illetőségű fiatalem­ber, Tamás és Attila február 1- jén hagyott helyben egy 36 éves komáromi férfit. Fejbe és hasba rúgták őt, majd zsebeit átkutatva ellopták 3000 koro­nát érő mobiltelefonját és pénztárcáját, (ú) Keresett kocsival ütköző menekült Pozsony. Lámpaoszlopnak ütközött vasárnap este egy Ford Orion típusú személyau­tó a fővárosban. A rendőrségi vizsgálat során kiderült, a 36 éves jugoszláv állampolgársá­gú férfi által vezetett járművet 2000 óta keresi a rendőrség. A bősi menekülttábor lakója a szondáztatást és a vérvételt visszautasította, így nem álla­píthatták meg, fogyasztott-e alkoholt - közölte Silvia Mi­háliková pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő, (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents