Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-05 / 29. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 5. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ KOMMERSZANT Zoran Djindjics szerb kor­mányfő meggyilkolásával hoz­ta összefüggésbe Zurab Zsva- nia grúz miniszterelnök halálát a moszkvai lap. A bársonyos forradalom útjára lépett há­rom európai országból kettő­ben, Szerbiában és Grúziában furcsa körülmények között halt meg a miniszterelnök, míg a harmadik, Ukrajna kormány­fője még megerősítésre vár - jegyezte meg a Kommerszant. A miniszterelnök mindhárom államban sokkal több az elnö­ki döntések végrehajtójánál: minden esetben erős, önálló politikusegyéniségről van szó, a néhai Djindjics az elnöknél is erősebb volt - fejtegette az orosz liberális lap.- Eltemethetnénk már a nemzetiségi gyűlölködést is! (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Csupasz fenekekről a képviselők ebben a formában nem igaz, de ki­felé nagyon úgy tűnt. A T. Ház va­lahogy nem és nem bírta elfogadni a programját. Márpedig napirend nélkül ülés sincsen. Obstrukció! - írták a lapok. Szakasztott ugyan­úgy, mint Mikszáth Kálmán or­szággyűlési karcolataiban. De mi­kor végre sor került az ülésre, ab­ban sem volt sok köszönet: a csu­pasz fenekekről beszéltek, mintha nem az ország jövőjéről döntő in­tézményben, hanem egy harmadosztályú talponál­lóban lennének. Az égjük ellenzéki honatya azt ve­tette az önmaga és vállal­kozásai iránt határtalan zentatív - felmérés szerint a tör­vényhozást mindössze a lakosok 24 százaléka tartja megbízható in- tézménjmek (ebből 2,8 bízik meg benne teljesen, 21,2 pedig inkább igen, mint nem). Nem kell hozzá matekzseninek lenni, hogy kiszá­mítsuk, 2 százaléknyi nemtudom- ka mellett a lakosok 74 százaléka szerint a parlament nem megbíz­ható intézmény. Talán feldobná a megbízhatósági indexet, ha a fene­Különben megnézhetik, hányán mennek el szavazni 2006-ban. Olyan látványban volt ré­szem tegnap, mint még életemben soha! Na nem Naomi Campbell lépett be a szerkesztőségbe, leg­újabb fürdőruha-kollekció­ját prezentálva. Nem. Amit láttam, még ennél is sok­kal felkavaróbb volt. KOCUR LÁSZLÓ A pozsonyi régi vásárcsarnok környékén ebédelni igyekvő, jólfé­sült minisztériumi hivatalnokok, gyermekükkel a téli napfényben sütkérező családanyák, a közeli kórházból hazafelé ballagó nyugdí­jasok álltak meg egy néma pillanat erejéig egy várakozást tiltó tábla tö­vében. Mercedes parkolt ott, és ke­rékbilincs volt rajta. Úgy látszik, a pozsonyi városi rendőrök is komo­lyan vették az egyik főrendőr közel­múltban kiadott parancsát, hogy ne csak a 120-as Škodával közleke­dőket buzerálják. Remélem, azóta nincsenek elhantolva... Politikusaink a héten nem akar­tak dolgozni. Lehet, hogy ez így, szociális érzékenységgel rendelkező szociális ügyi minisz­ter, Ľudovít Kaník szemére, hogy a legtöbb csupasz fenék neki kö­szönhető ebben az országban. Sze­gény Hrušovský házelnöknek oly­kor közbe-közbe kellett szólni, hogy a képviselő urak őrizzék meg a parlament méltóságát. Annyit azért magam is figyelmébe ajánla­nék a csupasz fenekekbe révedő honatyáknak, nézzék meg, mit gondolnak az emberek a munka­helyükről. Egy decemberi - repre­kekről a büfében beszélnének egy sör mellett, az ülésteremben pedig arról szövegelnének, amiért fizet­jük őket. Különben megnézhetik, hányán mennek majd el szavazni 2006-ban. Bár az álluk akkor sem fog felkopni, hisz tegnap mély egyetértéssel fogadták el a pártok­ról szóló törvényt - 139 képviselő­ből 108 mellette voksolt -, mely­nek értelmében még több pénzt kapnak majd, miközben az ellen­őrzés formája változatlan marad. De legalább a rendőrök dolgoz­tak a héten. Az országos rendőrfő­kapitány fanyar humoráról közis­mert első helyettese három sajtó- értekezletet is tartott, arról, hogy zsarolókat, gyilkosokat, kábszer- csempészeket juttattak oda, ahova valók: rács mögé. Szép-szép, de hát alapvetően ez a dolguk. Nem lehet, hogy Jaroslav Spišiak azért villogott minden nap a képernyőn, hogy letörölje a Jozef Šátek által mundérjára fröcskölt sarat? De az sem elképzelhetetlen, hogy így szeretné hatékonyabb munkára ösztönözni kollégáit, akikre lassan nem lesz szükség, mert mindenki ártatlan. A pozsonyi kerületi ügyész arra jutott, hogy a Nemzeti Vagyonalap által kezelt garázsok és lakások kö­rüli mismásolás nem bűncselek­mény. A könnyű motorvonatok egy bizonyos típusa iránt elkötelezett Jozef Macejko exminiszter sem sér­tett törvényt, legfeljebb lobbizott. Az ügyészi indoklás szerint ugyan társaival befolyásolták a pályáza­tot, de ez nem bűncselekmény. Vajon lehet-e még börtönbe ke­rülni valamiért egy adott bérkate­gória felett? HETI GAZDA(G)SAG Ne legyenek illúzióink, hogy csak lesz valahogy TUBA LAJOS Milyen legyen a jövő? - tette fel szerdán a kérdést a magyar mi­niszterelnök a négy parlamenti párt vezetőjének. Ez komoly kér­dés, legalábbis hosszú idő óta elő­ször történt meg, mivel egyik párt­elnök sem látta jónak, hogy a szé­ket maga alól kirúgva látszatfelhá­borodást színlelve a helyszínről el­rohanva gondoskodjon az aktuális médiaszereplésről. A magyar kor­mányfő ugyanis az elkövetkező hétéves uniós támogatási stratégi­ával kapcsolatban tanácskozott a politika erős embereivel. Valóban, milyen is lesz a jövő? - merülhetne fel nálunk is. De nem merül, legalábbis a csúcs egyelőre nem tárgyalt erről a témáról. Pe­dig nagyon időszerű lenne, hiszen nálunk sem lehet megmondani, mi lesz 2006 után. Nem csak arról van szó, hogy egy kicsit aggódunk a jövő miatt. Képzeljük el, hogy a mostani jobboldal által megfogal­mazott stratégia megvalósítása Ficóra marad. Ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióink. Budapes­ten ezt egyelőre azzal kezelik, hogy a kormány javaslatát kiegé­szítették Orbán Viktoréval; azt majd meglátjuk, ebből mi sül ki. Valami ilyesmire nálunk is szük­ség lenne, de Pozsonyban még a kormánykoalíció sem állt a nép elé, hogy ők bizony egyeztetnek a súlyponti kérdésekről. Pedig nem csak az uniós tervek miatt állunk válaszút előtt. Ro­bert Ficónak a héten volt egy, a szokásosnál is kínosabb produk­ciója. A cseh kommentátorok ál­tal a politikai paletta legnagyobb pojácájának tartott és saját párt­jában is a legoldalsóbb mellékvá- gányra parkolt prágai politikussal boncolgatott néhány demagóg té­mát. Egy dolgot azonban eszükbe juttatott. Az elmúlt két-három év után tulajdonképpen itt lenne az ideje, hogy felvázoljuk, hol van­nak a reform határai. Hol tart ma a szlovák társadalom, és melyik az a pont, ahol már lazulhat a gyeplő, s már nem kell tovább az optimális görbe mentén haladni. Nem biztos, hogy már elértük ezt a pontot, de azért jó lenne vitat­kozni róla. Ezt valószínűleg a re­formerek is érzik, legalábbis a hé­ten a legérzékenyebb húron játsz­va, a keresetek terén igyekeztek pozitív bejelentést tenni. Ilyesmi­ket kellene a jövőképbe építeni, egy ilyennek a keretében még azt is könnyebben megemésztenénk, hogy mondjuk, az euró bevezeté­se érdekében az elkövetkező négy évben további megszorításokat kell elviselnünk. Lazítani ugyanis csak kicsit szabad, legalábbis Ma­gyarország példája mutatja, hogy ilyen esetben nagyon hamar évek­kel kitolódik a megfelelő pers­pektíva. Az euró egyébként is gyakran szerepelt a heti híradá­sokban. Mindenki bólogatott a jegybank kétségbeesett árfolyam- letörési kísérletei láttán, pedig tudták, nem sokat érnek. Egyéb­ként pedig nem nagyon érthető a hazai termelők versenyképessége miatti nagy riadalom. Miközben az illetékesek aggódnak a korona szárnyalása miatt, bárki láthatja, hogy a határ menti pénzváltók­ban hónapok óta nem javul a fo- rint/korona árfolyam. A környe­ző országok pénze ugyanis ha­sonló ütemben javul, emellett az olcsó munkaerőre számító cége­ink ugyanolyan esélyekkel száll­nak ringbe külföldön, mint a ma­gyar, lengyel vagy cseh vállala­tok. Tehát nem kell félreverni a harangokat, és piacra dobni a jegybank eurotartalékait. Végezetül foglalkozzunk a kis falvak problémájával. Ivan Mik- lošék ezeket pénzügyi megszorí­tásokkal idén szerették volna rá­kényszeríteni a hatékony me­nedzsment kialakítására. Az MKP kétéves átmeneti időszakot har­colt ki, de azóta sem tapasztal­tuk, hogy valamiképpen segíteni szeretné őket a megoldás megta­lálásában. így továbbra is a kor­mányra várunk. Ez állítólag a má­sodik negyedévben terjeszti be a megoldási javaslatát. Parancsolni viszont nem tud, így legfeljebb arra számíthatunk, hogy néhány helyen mintaprogramok lefutta­tásával igyekszik majd bizonyíta­ni, hogy a közös ügjvitel nem je­lenti a kis falvak önállóságának elvesztését. KOMMENTÁR A kapkodó Budapest MOLNÁR NORBERT Soha nem volt ilyen szertelen Magyarország szomszédságpolitikája, mint mostanság. Folyamatosan az az érzése az embernek, hogy Bu­dapestnek fogalma sincs arról, mit akar. A történet genealógiája vi­lágos, az viszont nem, hogy ha az illetékesek ismerik a fejlődés folya­matát, miért nem tudnak a-t vagy b-t mondani. Orbán Viktor kormányzása idején Budapest a támadó szerepét ját­szotta, amivel többnyire magára haragította szomszédait. Medgyessy Péter merőben más politikát folytatott: meghunyászko­dott és folyamatosan védekezett. Mivel Gyurcsány Ferencet minden­ki pragmatikus politikusként jellemezte, az elvárás vele szemben a kettő közötti út megtalálása volt. Ehelyett Gyurcsány folyamatosan gesztusokat próbál tenni, méghozzá mindenkinek. A kettős állam- polgárságról szóló népszavazási kampányban karakánul kiállt a nem mellett, amit a szomszédos kormányok jó szemmel néztek, majd belőtte a köztudatba az autonómiakoncepciót, a nemzeti vízu­mot, a Szülőföld programot és még sorolhatnám, de nem vetette el teljesen az esetleges kettős állampolgárságot sem, amit a szomszé­dos országok nem néznek jó szemmel. Igazodjon el ezen valaki. A legfelfoghatatlanabb az egészben az, hogy a Gyurcsány- kormány egyetlenegy esetben sem lépett fel kezdeményezően, mindig csak futott az események után. Az MVSZ által kezdemé­nyezett, a határon túli magyar és a magyarországi ellenzéki pártok által támogatott népszavazás idején Gyurcsány előállt a Szülőföld programmal, csak hogy mondjon valamit, hogy ne az ellenzék tematizáljon. Amikor a határon túli magyar pártok összeültek a Vajdaságban, hogy számba vegyék az aktuális magyar kormány bűneit, akkor Gyurcsány bejelentette, hogy támogat mindenféle autonómiaötletet. Amikor elkezdődött a magyar-magyar szakmai egyeztetés, akkor a kormány nemzeti vízummal meg ilyesmikkel rukkolt elő. Aztán, ha megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy a Szülőföld programról senkinek nincs elképzelése, igazából pénz­zel kellene megtölteni, ami szintén nincs. (Nem beszélve arról, hogy a határon túlra guruló forintok összege egyre csak nő, miköz­ben látszata nemigen van.) Nem tudni azt sem, mi az a nemzeti ví­zum, mert azt sem gondolta senki végig. Csak azt tudni, hogy az autonómiakoncepciók en bloc támogatása sem a kisebbségeknek, sem a szomszédoknak nem jó. Ezek után mit gondoljon egy szom­széd kormány az egymást követő magyar kabinetekről? Például azt, hogy Budapestnek nincs nemzetkoncepciója. Ehhez mi hozzátehetjük, hogy ez nemcsak a mai magyar kormányra vonatko­zik, hanem az elmúlt tizenöt évre is. Fogalma sincs arról, mit akar kezdeni a határon túliakkal, a határon túliak pedig nem tudják, mit várhatnak Budapesttől, ezért a folyamatos követelődzés és vagdal- kozás. Egyszer össze kellene zárni egy vadászkastélyba az összes magyar politikust, s - mint a pápaválasztásnál - addig ki nem en­gedni őket, amíg nincs meg a vízió. Addig ugyanis ez a kérdés a napi politika kútmérgezője lesz az egész Kárpát-medencében. JEGYZET A gyógyítás „orvoslása” PÉTERFISZONYA Az egészségügyi reformok a be­tegek javát szolgálják - hirdeti Rudof Zajac miniszter. Újabban az ellátás minősének javítására összpontosít, és azzal riogatja az orvosokat, hogy értékelésüknél (egyebek között) számba veszik, ki milyen gyógyszerrel kezeli be­tegét. A gondom az, hogy nem az orvosság minőségére kíváncsi a lelkem, hanem kizárólag az árára. Vagyis arra, hogy az a frá­nya fehérköpenyes eredeti, tehát drága gyógyszert vagy „kiónt” (a miniszter kedvelt kifejezése - a szerző megj.), vagyis olcsóbb ge­nerikus orvosságot ír fel a beteg­nek. Nem vitás, bizonyos esetek­ben a minőségi betegellátás ka­tegóriájába belefér az is, ha az orvos a 25 éve piacon lévő or­vossággal gyógyít. A baj csak az, hogy az illetékeseket kizárólag a költségek érdeklik, a betegek nem. Egy sok nyavalyában szen­vedő turócszentmártoni kis­nyugdíjas szívbaját eredeti or­vossággal kezelte a kardiológus. A szer bevált, amit nemcsak a bácsi közérzete, hanem vizsgála­ti eredményei is bizonyították. De mert sok szívgyógyász élt a minőségi kezelés lehetőségével, a biztosítók tiltakozni kezdtek a megemelkedett gyógyszerkiadá­sok miatt. A legközelebbi kate­gorizáláskor „orvosolták” a bajt, minimálisra csökkentették a gyógyszertámogatás összegét. Azzal érvelve, hogy az eredeti gyógyszer hatóanyagának van megfelelő, olcsóbb változata. A kisnyugdíjas nem tudta vállalni a havi több mint 400 koronás többletkiadást, ezért orvosa át­állította generikus gyógyszerre. Nem érezte magát jól, de mert az élet türelemre szoktatta, ki akarta várni, míg szervezete megszokja a „kiónt”. Nem szok­ta meg, allergiás rohamot ka­pott, hetekig kezelték drága or­vosságokkal, kenőcsökkel. A kardiológus újabb generikum- mal próbálkozott, ám az eset megismétlődött. Csak a válasz­reakciójóval erősebb volt az elő­zőnél, a kenőcsökön, orvosságo­kon kívül a bácsit injekciózni kellett, infúziós kezelésre szo­rult. A szakorvos ajánlására, hi­szen esetében a másolatok bizo­nyítottan nem váltak be, a bácsi az egészségbiztosító felülvizsgá­ló orvosánál kérvényezte az ere­deti gyógyszer térítését. Hiszen a törvény is kimondja, indokolt esetben kivételt tehet a biztosító. A felelős személy másképp érté­kelte a kisnyugdíjas helyzetét, állapotát - és kérését elutasítot­ta. Hozzáértése, jó szíve, együtt­érzése (sic!) jeléül azt ajánlotta a szerencsétlennek, hogy a két kudarc után próbálkozzon csak tovább, még vagy ötfajta generi­kus gyógyszer közül választhat... Milyen minőséget emleget a mi­niszter úr?!

Next

/
Thumbnails
Contents