Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-08 / 5. szám, szombat

12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 8. MINDENNAPI KENYERÜNK CD-k és keresztelők HAĽKO JÓZSEF Amikor egy szlovák nyelvű internetes keresőprogramba be­gépeltem azt a szókapcsolatot, hogy „CD-keresztelő”, összesen 9040 találatot jelzett a gép. Pon­tosabban fogalmazva, a világhá­lón több mint kilencezer szlovák nyelvű dokumentum számol be valamilyen hanghordozó „ke­resztelőjéről”. És mindannak el­lenére ilyen sok, hogy.a szertar­tás, bár alighanem nagyon ko­molyan gondolják, a maga ne­mében rendkívül komikus, hi­szen az énekes kezében tartja sa­ját dalgyűjteményét, melyet az­tán valaki pezsgővel öntöz le, miközben a jelenlevők lelkesen tapsolnak. Legtöbb esetben a „megkeresztelt” tárgynak ke­resztapja is van, általában vala­milyen híresség. De akadnak ki­vételek is. Amikor az egyik szlo­vák színpadi író és humorista, Stanislav Štepka leg­újabb könyvének „ke­resztelőjéről” esett szó, ő elutasítóan azt válaszol­ta, hogy „keresztelni ki­zárólag a gyerekeket kel­lene, nem pedig min­denféle élettelen csoda­bogarakat mindenféle folyadékokkal megöntözni”. Ezért aztán a művét nagyon jó­pofán inkább úgy „indította” út­jára, mint ahogyan a forgalmis­ták indítják a vonatot az állomá­sokon. Jellemző, hogy éppen egy komikus, egy olyan ember, aki hivatásszerűen mindent ki­forgat, mindenből viccet csinál, hogy éppen ő vette a bátorságot, és az álkeresztelőt elutasította, kifejezve ezzel a komoly dolgok iránti tiszteletet, s egyben állást foglalva: igen, vannak olyan ko­moly dolgok, melyekből egysze­rűen nem való viccet csinálni so­ha... A keresztelő komolyságát hangsúlyozta a karácsonyi ün­nepkör utolsó vasárnapi evangé­liuma is. Bizony, nem buborékos pezsgőfürdőről szól a történet, hanem a szent Jordánról, és nem egy élettelen hanghordozó­ról, hanem az élő Krisztusról, élő „hordozójáról” a leglényegesebb üzenetnek, mely mindörökkön letörölhetetlen: az Atya az, aki küldte a Fiát, hogy visszavezesse az emberiséget a vele való egy­ségbe. Ezért nem véleüen, hogy a karácsonyi időszak éppen ab­ban az ismert jelenetben csúcso­sodik ki, melyben Keresztelő Já­nos Jézust megkereszteli. A bib­liai folyó vizében merítkezik meg, mintegy magára véve mindazokat a bűnöket, melyeket a vezeklők belemostak maguk­ról. Jézus új Mózesként lép a víz­be - már nem a Vörös-tengeren, hanem az ígéret földjének misz­tikus határán át akarja vezetni mindazokat, akik elfogadják őt pásztoruknak és vezetőjüknek. Karácsony kezdetén egy tehetet­len csecsemő feküdt a jászolban, a végén pediglen itt áll előttünk az érett férfi, aki harminc rej­tőzködő év után megkezdi nyil­vános szereplését. Soha nem felejtem el egy nyá­ri kirándulásunkat még alapis­kolás koromból. A strandon egyik osztálytársam rám vetette magát, hogy csak úgy „viccből” a víz alá nyomjon. Bizony, néhány pillanatig eltartott, mire kisza­badítottam magam a szörnyű fogságból, és sikerült kibuknom. Aki átélt már hasonlót, biztosan ismeri az érzést: az em­ber hirtelen nem hall semmit, nem lát sem­mit, csak nő, egyre nő benne a legyőzhetetlen vágy, hogy megmentse életét, hogy tudjon végre felbukni, és jó mélyet lé­legezni. Biztosan ezért is jelképezi a keresztelőt a vízbe merülés: megszűnik minden életfunkció, hogy aztán újra be­induljanak egy valóban új léleg­zetvétellel. „Mert... meghaltunk a bűnnek - írja Szent Pál levelé­ben a rómaiaknak -, akik meg- keresztelkedtünk Jézus Krisztus­ra ... Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség ál­tal, hogy amint az Atya dicsősé­ge feltámasztotta Krisztust a ha­lálból, éppúgy mi is új életet él­jünk. Ha ugyanis hasonlókká let­tünk hozzá halálának hasonló­ságában, úgy majd a feltámadá­sában is egy leszünk vele.” (Rom 6,1-5) Ilyen feltámadásnak kel­lett lennie ennek a karácsonynak is, ezért Betlehem romantikájá­tól a Jordán elkötelezettségéhez vezet, a betlehemi gyermektől a Názáretihez, ki fölött - miköz­ben a folyó vizében állt - az Atya hangja szólalt meg: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Áldott új esztendőt kívánok olvasóimnak. Újat az egyre na­gyobb Jézus-szeretetben, hogy az Ő segítségével ez az év is egy újabb lépést jelentsen az élet másik partja felé vezető úton. A szerző római katolikus pap Beíratások előtti-utáni teendők -1. ELSŐS LESZ A GYERMEKÜNK El kell érni, hogy a gyermek tudjon egyedül dolgozni: festeni, rajzolni (Lukács Erika illusztrációs felvétele) Az elkövetkező napokban számos családban merül fel a kérdések tömkelegé: Iskolaérett-e a gyerme­künk, adjuk-e be iskolába, nem hoz-e ránk szégyent, hiszen ő még annyira gyer­mek, mit is fog ő ott csinál­ni a rázúduló feladatok so­kaságával...? PÉNZES ISTVÁN Ezeket a kérdéseket jövendőbeli kisiskolások szülei zúdítják szű- kebb-tágabb baráti körükre, a leg­bizalmasabb barátnőket vonva be a tanácsadói szerepkörbe. A legrit­kább esetben fordul csupán elő, hogy első osztályos tanító nénitől várják a kételyek eloszlatását. Mert, valljuk be őszintén, kételyek­ből akad bőségesen: Vajon kibírja-e csendben ülve a negyvenöt percet az én izgága gyermekem? Tudja-e majd figyelemmel követni a tanítói utasításokat? Megjegyzi-e, mit kapnak másnapra feladatul? Tud-e rendet tartani táskájában, a holmi­ja között? Mindazok ellenére, hogy az óvo­da a gyermekeket céltudatosan és következetesen készíti fel az alapis­kola első évfolyamába, az iskolába lépés a gyermekek életében mégis - ha nem is törést, de - jelentős vál­tozást jelerlt: eddigi életük napi­rendje gyökeresen megváltozik. Ezt a legtöbb szülő tudatosítja, hi­szen úton-útfélen hallja: egyre ma­gasabbak az első osztályosokra há­ruló követelmények. S az esetleges buktatóknak hitt akadályok köny- nyebb leküzdése érdekében inten­zívebben kezd foglalkozni ebben az időben gyermekével, mint ezt meg­előzően. S előfordulhat, hogy olyan ismeretekkel igyekszik cse­metéjét felruházni, amelyek idő- s energiaigényesek, a gyermek isko­lai előmenetelében viszont nem gyümölcsözőek - ráadásul idegőr- lőek mindkét fél számára. A szülői igényesség komoly feszültség for­rásává válhat, nem kívánt, kiélezett légkört eredményezhet, s egyre gyakrabban merül fel ez egyébként felesleges kérdés: iskolába való-e ez a gyerek? Az ilyen - egyébként jó szándéktól vezérelt, de pedagó­giailag elítélendő - „gyermeknyú­zó” foglalkozások nem csupán cél­jukat nem érik el, hanem ellentétes előjellel csapódnak le. Például a be- íratás idejére viszonylag sok szülő igyekszik elérni, hogy gyermeke - legalább nyomtatott betűkkel - le tudja írni nevét, tudjon számolni százig, összeadni és kivonni a tízes számkörben, tárgyakat, személye­ket megnevezni németül vagy an­gol nyelven... Ne igyekezzék erőnek erejével bizonyítani, hogy csemetéje mennyire okos! A tanítást hagyja az iskolára, nem kell attól tartania, hogy gyermeke majd nem tud ele­get tenni az elvárásoknak, nem kell azon aggódnia, hogy már a startnál lemarad osztálytársaitól! Viszont más jellegű foglalkozásokkal igenis sokat segíthet gyermeke „felzár­kóztatása” érdekében! Mi a szülő feladata a beíratások idején? Az iskolaérettséget nagy mérték­ben befolyásolja a családi háttér. Az óvodába járó gyermekek között ke­vesebb az „iskolaéretlen”, mint az otthon neveltek között, ezért aján­latos, hogy az iskolakezdés előtt legalább egy évet legyen gyermek­közösségben. A szülőkhöz való túl­zott kötődés ugyanis gátolhatja az iskolai életbe való beilleszkedést. A dédelgetett, körülrajongott gyer­mek esetében a negatív megnyilvá­nulások hatványozottabban kerül­nek felszínre. A gyermeknek el kell viselnie, hogy távol van a szerettei­től - ezt a szülőnek is tudatosítania kell! Lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy minél többet játszhas­son kortársaival. El kell viselnie az idegenek társaságát. Odahaza, ha vendégek érkeznek, idegenek kere­sik fel aput, anyut, tudnia kell, ho­gyan illő viselkednie. A szülőnek munkával, feladatokkal kell ellát­nia gyermekét, nem szabad azon­ban minden tettét, cselekedetét ajándékkal - még szóbeli dicséret­tel sem! - jutalmaznia. Rá kell őt szoktatni, hogy tudja elviselni a kri­tikát, a bírálatot is. Még a magabiz­tos gyermek is tudatosítsa: nem mindig tökéletes az, amit ő alkot; amit ő hoz létre, abban is lehet kifo­gásolnivaló. El kell érni, hogy a gyermek tudjon egyedül dolgozni: festeni, rajzolni, logikai építőele­mekkel alkotni, figyelmét hosszabb ideig, tizenöt, húsz percig a végzett tevékenységre összpontosítani. Nem gond, ha balkezes, a lényeg: a kéz és az ujj mozgása finomuljon. Az sem baj, ha nem rajzol szépen, de a ceruzafogása biztos, határo­zott legyen. Meg kell tanulnia ki­várni, míg rá kerül a sor. Odahaza ne mindig ő kapja elsőként az asz­talnál az ételt! Ne ugorjon a szülő azonnal az ő óhaját teljesíteni! Az iskolában sem ő lesz (nem lehet) állandóan a központban - a család­ban se legyen! Azt is meg kell szok­nia, hogy nem mindig közölheti azonnal azt, ami éppen az eszébe jut, nem teheti azt, amihez éppen kedve van. Tudja abba- vagy félbe­hagyni a játékot, a rajzot, s bizo­nyos idő (étkezés, szemétlevitel) elteltével újra folytami a megkez­dett munkát. Ezek talán apróságnak tűnő, de rendszerességet, következetességet igénylő mozzanatok, amelyek a család minden tagja számára köte­lező jellegűek. Mert ha a családta­gok közül valaki (apuka, anyuka, testvér vagy nagyszülő) vét e Já­tékszabályok” ellen, akkor a többi­ek fáradozása feleslegessé válik, az iskolakezdéskor pedig a gondok halmozottan jelentkeznek. A felsoroltak csak első hallásra tűnnek „temérdek” tiltásnak, az ed­dig megszokott tevékenységfor­mák megvonásának: a minél több játékos együttlét, a rendszeressé váló, meghitt beszélgetések soka­sága, a szeretettől átitatott humor az, ami segít a nehézségek áthida­lásában. Szidás, megrovás helyett nevetve figyelmeztessük a gyerme­ket, ha felcserélve húzza fel lábbeli­jét, mosollyal az arcunkon közöljük vele, hogy pulcsijáról leolvasható az aznapi menü, fejcsóválva hívjuk fel figyelmét feledékenységére: már megint a szomszédja sapkájá­ban jött haza... (Ha őrjöng a szülő, attól még a bal lábbeli nem kerül át a jobb lábra, a pulóver is étlap ma­rad, a sapka pedig másnap tombo- lás nélkül is visszacserélhető.) Fon­tos, hogy amikor a gyermek elfelejt valamit, amikor hibát vét, a szülő mellette álljon. Nyugodtan, szere­tetteljesen mutassuk meg neki a helyes utat, a helyes cselekedetet, s az lesz az igazi öröm, ha szülő s gyermek együtt, közösen győzi le a felmerülő akadályokat. Ebben az időszakban szilárduló szülői türe­lem fogja majd átsegíteni a gyer­meket s a felnőttet egyaránt az írás­olvasás tanulásának időszakában. (Pénzesné B. Ilona jegyzete­inek felhasználásával) Siker, pénz, boldogulás - mindez csupán a megfelelő motiváció kérdése, s ha alkalmazzuk ezt a sikertréninget, megerősödve indulhatunk csatába céljainkért Új motivációs stratégia - a sikeresebb hétköznapokért VANDA Tiszta célkitűzést! - Gondoljuk végig, mire van szükségünk. Ha el­határoztuk magunkat, könnyebb lesz egy cél érdekében mindent be­verni. „Több időt kell magamra for­dítanom”, esetleg „Jó volna három kilót leadnom” vagy „Ideje beirat­koznom egy internetes tanfolyam­ra”. Ha döntöttünk, a következő nehéz lépés, hogy mikor szánjunk időt a kivitelezésre. Mert ha nincs idő sportolni, fogyókúrázni vagy takarítani - az egyre felhalmozódó lelkiismeret-furdalás csak megne­hezíti az ember dolgát. Legegysze­rűbb, ha egy darab papírra össze­írunk mindent, amit szeretnénk. Aztán a célcsoporton belül rangso­roljunk, így könnyebb lesz eldönte­ni, hogy a rendelkezésre álló idő­ben melyiket valósítsuk meg. Aki igazán boldog akar lenni, annak nem mások értékrendje szerint kell élnie, hanem saját elhatározásai alapján. Egyszerre csak egy cél megvalósításán fáradozzunk, mert aki sokat akar, az elvész a feladatok között. Legyen bátorságunk az önálló­sághoz! - Ki ne szeretne több sza­badságot, nagyobb mozgásteret? Ez a vágy mindannyiunk kívánság- listáján rajta van. Hiába szakítunk azonban időt testedzésre, ha egy fél év múlva elvesztegetettnek te­kintjük az egészet, mert az adott sport nem a műfajunk. Csak az le­het sikeres, aki ismeri önnön hibáit és erősségét, és mindezt beveti cél­ja érdekében. Már a célok kijelölé­sénél érdemes mérlegelnünk, hogy van-e valóban kedvünk a dolog­hoz, esetleg kellő tehetségünk is adott-e hozzá. Sajnos különösen a nőkben azonban nagy a megfelelé­si vágy, így sokszor akkor fogadják csak el önmagukat olyannak, ami­lyenek, ha mások szemében úgy látják, rendben vannak. Az önmeg­valósítás viszont egyénre szabott utat kíván, ami nincs kitaposva. Hát ehhez kell a bátorság. Pozitív gondolkodást! - E nél­kül nem megy. Zsuzsi, miután befe­jezte iskoláit, gyerekkönyveket sze­retett volna illusztrálni. Majdnem egy éven keresztül küldözgette raj­zait a különböző kiadóknak, amíg végre kapott egy kedvező ajánlatot. Ám ahelyett, hogy örült volna, a nagy feladat rögtön nyomni kezd­te: még sok tanulnivalóm van, va­jon bírom-e? A végén már egyene­sen úgy beszélt, hogy nagy a kocká­zat, és biztos nem sikerül. Egy új feladat megoldásába belekezdeni mindig nehéz, ám a legrosszabb, ha elkezdünk ezen rágódni. Önbi­zalmunkat növelni kell, ezért in­kább biztassuk magunkat. A nega­tív gondolatok ugyanis befolyásol­ják ellenőrizhetetlen tudatalattin­kat, és végül kihatnak az ered­ményre. A pszichológusok ezt úgy nevezik: az önmagát beteljesítő jós­lat. Aki várakozással tekint a jövő­be, az végül megnyeri a játszmát. Végezzünk el mindent szép sotjában! - Az egy kilométer is egy centivel kezdődik. Megtételében az első lépés a legfontosabb. A siker titka a változtatás képességében rejlik. Minden egyes lépés kicsi si­kerként könyvelhető el, és mind­egyik előbbre visz a nagy cél felé. A bizonytalanság apránként tűnik el, a kis sikerek pedig erőt adnak a na­gyobb feladatok elvégzéséhez. Hagyjunk szabadidőt is! - Krisztina régen sokat festett, és ez rengeteg örömet okozott neki. Egyedül azt nem tudta, hogyan kell helyesen kezelnie az ecsetet, és mi­lyen anyag milyen feldolgozást kí­ván. Végül beiratkozott egy művé­szeti kurzusra. Munka után nem volt másra ideje, csak gyorsan be­vásárolt, és rohant a tanfolyamra. Aztán egyszer egy hosszú sorban állás után elege lett, és úgy érezte, már nem érdemes elmennie az is­kolába. Ehhez a történethez tud­nunk kell, hogy napunk kb. 40 szá­zaléka váratlan eseményekből te­vődik össze. A legtöbb tervbe tehát akkor csúszik hiba, ha a határidők túl szűkösek. Nem lehet ne­gyedórákra felbontani a munka­időt, számolni kell minden eshető­séggel. A feszült tempó ugyanis nyomásként nehezedhet ránk, és végül elveszítjük a kedvünket. Csak akkor tudunk energiával feltöltőd­ni, ha néha leeresztünk, és időt sza­kítunk egy teára vagy kávéra. 1 Számítani kell a nehézségek­re! - Az élethez hozzátartozik, hogy nem mindig megy minden úgy, mint a karikacsapás. Ám az apró kudarcok ne hátráltassanak minket. Fogjuk fel úgy, hogy ezek a jelek, amelyek segítenek reálisan látni a világot, két lábbal állni a ta­lajon. (Ideál)

Next

/
Thumbnails
Contents