Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-08 / 5. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 8. MINDENNAPI KENYERÜNK CD-k és keresztelők HAĽKO JÓZSEF Amikor egy szlovák nyelvű internetes keresőprogramba begépeltem azt a szókapcsolatot, hogy „CD-keresztelő”, összesen 9040 találatot jelzett a gép. Pontosabban fogalmazva, a világhálón több mint kilencezer szlovák nyelvű dokumentum számol be valamilyen hanghordozó „keresztelőjéről”. És mindannak ellenére ilyen sok, hogy.a szertartás, bár alighanem nagyon komolyan gondolják, a maga nemében rendkívül komikus, hiszen az énekes kezében tartja saját dalgyűjteményét, melyet aztán valaki pezsgővel öntöz le, miközben a jelenlevők lelkesen tapsolnak. Legtöbb esetben a „megkeresztelt” tárgynak keresztapja is van, általában valamilyen híresség. De akadnak kivételek is. Amikor az egyik szlovák színpadi író és humorista, Stanislav Štepka legújabb könyvének „keresztelőjéről” esett szó, ő elutasítóan azt válaszolta, hogy „keresztelni kizárólag a gyerekeket kellene, nem pedig mindenféle élettelen csodabogarakat mindenféle folyadékokkal megöntözni”. Ezért aztán a művét nagyon jópofán inkább úgy „indította” útjára, mint ahogyan a forgalmisták indítják a vonatot az állomásokon. Jellemző, hogy éppen egy komikus, egy olyan ember, aki hivatásszerűen mindent kiforgat, mindenből viccet csinál, hogy éppen ő vette a bátorságot, és az álkeresztelőt elutasította, kifejezve ezzel a komoly dolgok iránti tiszteletet, s egyben állást foglalva: igen, vannak olyan komoly dolgok, melyekből egyszerűen nem való viccet csinálni soha... A keresztelő komolyságát hangsúlyozta a karácsonyi ünnepkör utolsó vasárnapi evangéliuma is. Bizony, nem buborékos pezsgőfürdőről szól a történet, hanem a szent Jordánról, és nem egy élettelen hanghordozóról, hanem az élő Krisztusról, élő „hordozójáról” a leglényegesebb üzenetnek, mely mindörökkön letörölhetetlen: az Atya az, aki küldte a Fiát, hogy visszavezesse az emberiséget a vele való egységbe. Ezért nem véleüen, hogy a karácsonyi időszak éppen abban az ismert jelenetben csúcsosodik ki, melyben Keresztelő János Jézust megkereszteli. A bibliai folyó vizében merítkezik meg, mintegy magára véve mindazokat a bűnöket, melyeket a vezeklők belemostak magukról. Jézus új Mózesként lép a vízbe - már nem a Vörös-tengeren, hanem az ígéret földjének misztikus határán át akarja vezetni mindazokat, akik elfogadják őt pásztoruknak és vezetőjüknek. Karácsony kezdetén egy tehetetlen csecsemő feküdt a jászolban, a végén pediglen itt áll előttünk az érett férfi, aki harminc rejtőzködő év után megkezdi nyilvános szereplését. Soha nem felejtem el egy nyári kirándulásunkat még alapiskolás koromból. A strandon egyik osztálytársam rám vetette magát, hogy csak úgy „viccből” a víz alá nyomjon. Bizony, néhány pillanatig eltartott, mire kiszabadítottam magam a szörnyű fogságból, és sikerült kibuknom. Aki átélt már hasonlót, biztosan ismeri az érzést: az ember hirtelen nem hall semmit, nem lát semmit, csak nő, egyre nő benne a legyőzhetetlen vágy, hogy megmentse életét, hogy tudjon végre felbukni, és jó mélyet lélegezni. Biztosan ezért is jelképezi a keresztelőt a vízbe merülés: megszűnik minden életfunkció, hogy aztán újra beinduljanak egy valóban új lélegzetvétellel. „Mert... meghaltunk a bűnnek - írja Szent Pál levelében a rómaiaknak -, akik meg- keresztelkedtünk Jézus Krisztusra ... Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halálból, éppúgy mi is új életet éljünk. Ha ugyanis hasonlókká lettünk hozzá halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásában is egy leszünk vele.” (Rom 6,1-5) Ilyen feltámadásnak kellett lennie ennek a karácsonynak is, ezért Betlehem romantikájától a Jordán elkötelezettségéhez vezet, a betlehemi gyermektől a Názáretihez, ki fölött - miközben a folyó vizében állt - az Atya hangja szólalt meg: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Áldott új esztendőt kívánok olvasóimnak. Újat az egyre nagyobb Jézus-szeretetben, hogy az Ő segítségével ez az év is egy újabb lépést jelentsen az élet másik partja felé vezető úton. A szerző római katolikus pap Beíratások előtti-utáni teendők -1. ELSŐS LESZ A GYERMEKÜNK El kell érni, hogy a gyermek tudjon egyedül dolgozni: festeni, rajzolni (Lukács Erika illusztrációs felvétele) Az elkövetkező napokban számos családban merül fel a kérdések tömkelegé: Iskolaérett-e a gyermekünk, adjuk-e be iskolába, nem hoz-e ránk szégyent, hiszen ő még annyira gyermek, mit is fog ő ott csinálni a rázúduló feladatok sokaságával...? PÉNZES ISTVÁN Ezeket a kérdéseket jövendőbeli kisiskolások szülei zúdítják szű- kebb-tágabb baráti körükre, a legbizalmasabb barátnőket vonva be a tanácsadói szerepkörbe. A legritkább esetben fordul csupán elő, hogy első osztályos tanító nénitől várják a kételyek eloszlatását. Mert, valljuk be őszintén, kételyekből akad bőségesen: Vajon kibírja-e csendben ülve a negyvenöt percet az én izgága gyermekem? Tudja-e majd figyelemmel követni a tanítói utasításokat? Megjegyzi-e, mit kapnak másnapra feladatul? Tud-e rendet tartani táskájában, a holmija között? Mindazok ellenére, hogy az óvoda a gyermekeket céltudatosan és következetesen készíti fel az alapiskola első évfolyamába, az iskolába lépés a gyermekek életében mégis - ha nem is törést, de - jelentős változást jelerlt: eddigi életük napirendje gyökeresen megváltozik. Ezt a legtöbb szülő tudatosítja, hiszen úton-útfélen hallja: egyre magasabbak az első osztályosokra háruló követelmények. S az esetleges buktatóknak hitt akadályok köny- nyebb leküzdése érdekében intenzívebben kezd foglalkozni ebben az időben gyermekével, mint ezt megelőzően. S előfordulhat, hogy olyan ismeretekkel igyekszik csemetéjét felruházni, amelyek idő- s energiaigényesek, a gyermek iskolai előmenetelében viszont nem gyümölcsözőek - ráadásul idegőr- lőek mindkét fél számára. A szülői igényesség komoly feszültség forrásává válhat, nem kívánt, kiélezett légkört eredményezhet, s egyre gyakrabban merül fel ez egyébként felesleges kérdés: iskolába való-e ez a gyerek? Az ilyen - egyébként jó szándéktól vezérelt, de pedagógiailag elítélendő - „gyermeknyúzó” foglalkozások nem csupán céljukat nem érik el, hanem ellentétes előjellel csapódnak le. Például a be- íratás idejére viszonylag sok szülő igyekszik elérni, hogy gyermeke - legalább nyomtatott betűkkel - le tudja írni nevét, tudjon számolni százig, összeadni és kivonni a tízes számkörben, tárgyakat, személyeket megnevezni németül vagy angol nyelven... Ne igyekezzék erőnek erejével bizonyítani, hogy csemetéje mennyire okos! A tanítást hagyja az iskolára, nem kell attól tartania, hogy gyermeke majd nem tud eleget tenni az elvárásoknak, nem kell azon aggódnia, hogy már a startnál lemarad osztálytársaitól! Viszont más jellegű foglalkozásokkal igenis sokat segíthet gyermeke „felzárkóztatása” érdekében! Mi a szülő feladata a beíratások idején? Az iskolaérettséget nagy mértékben befolyásolja a családi háttér. Az óvodába járó gyermekek között kevesebb az „iskolaéretlen”, mint az otthon neveltek között, ezért ajánlatos, hogy az iskolakezdés előtt legalább egy évet legyen gyermekközösségben. A szülőkhöz való túlzott kötődés ugyanis gátolhatja az iskolai életbe való beilleszkedést. A dédelgetett, körülrajongott gyermek esetében a negatív megnyilvánulások hatványozottabban kerülnek felszínre. A gyermeknek el kell viselnie, hogy távol van a szeretteitől - ezt a szülőnek is tudatosítania kell! Lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy minél többet játszhasson kortársaival. El kell viselnie az idegenek társaságát. Odahaza, ha vendégek érkeznek, idegenek keresik fel aput, anyut, tudnia kell, hogyan illő viselkednie. A szülőnek munkával, feladatokkal kell ellátnia gyermekét, nem szabad azonban minden tettét, cselekedetét ajándékkal - még szóbeli dicsérettel sem! - jutalmaznia. Rá kell őt szoktatni, hogy tudja elviselni a kritikát, a bírálatot is. Még a magabiztos gyermek is tudatosítsa: nem mindig tökéletes az, amit ő alkot; amit ő hoz létre, abban is lehet kifogásolnivaló. El kell érni, hogy a gyermek tudjon egyedül dolgozni: festeni, rajzolni, logikai építőelemekkel alkotni, figyelmét hosszabb ideig, tizenöt, húsz percig a végzett tevékenységre összpontosítani. Nem gond, ha balkezes, a lényeg: a kéz és az ujj mozgása finomuljon. Az sem baj, ha nem rajzol szépen, de a ceruzafogása biztos, határozott legyen. Meg kell tanulnia kivárni, míg rá kerül a sor. Odahaza ne mindig ő kapja elsőként az asztalnál az ételt! Ne ugorjon a szülő azonnal az ő óhaját teljesíteni! Az iskolában sem ő lesz (nem lehet) állandóan a központban - a családban se legyen! Azt is meg kell szoknia, hogy nem mindig közölheti azonnal azt, ami éppen az eszébe jut, nem teheti azt, amihez éppen kedve van. Tudja abba- vagy félbehagyni a játékot, a rajzot, s bizonyos idő (étkezés, szemétlevitel) elteltével újra folytami a megkezdett munkát. Ezek talán apróságnak tűnő, de rendszerességet, következetességet igénylő mozzanatok, amelyek a család minden tagja számára kötelező jellegűek. Mert ha a családtagok közül valaki (apuka, anyuka, testvér vagy nagyszülő) vét e Játékszabályok” ellen, akkor a többiek fáradozása feleslegessé válik, az iskolakezdéskor pedig a gondok halmozottan jelentkeznek. A felsoroltak csak első hallásra tűnnek „temérdek” tiltásnak, az eddig megszokott tevékenységformák megvonásának: a minél több játékos együttlét, a rendszeressé váló, meghitt beszélgetések sokasága, a szeretettől átitatott humor az, ami segít a nehézségek áthidalásában. Szidás, megrovás helyett nevetve figyelmeztessük a gyermeket, ha felcserélve húzza fel lábbelijét, mosollyal az arcunkon közöljük vele, hogy pulcsijáról leolvasható az aznapi menü, fejcsóválva hívjuk fel figyelmét feledékenységére: már megint a szomszédja sapkájában jött haza... (Ha őrjöng a szülő, attól még a bal lábbeli nem kerül át a jobb lábra, a pulóver is étlap marad, a sapka pedig másnap tombo- lás nélkül is visszacserélhető.) Fontos, hogy amikor a gyermek elfelejt valamit, amikor hibát vét, a szülő mellette álljon. Nyugodtan, szeretetteljesen mutassuk meg neki a helyes utat, a helyes cselekedetet, s az lesz az igazi öröm, ha szülő s gyermek együtt, közösen győzi le a felmerülő akadályokat. Ebben az időszakban szilárduló szülői türelem fogja majd átsegíteni a gyermeket s a felnőttet egyaránt az írásolvasás tanulásának időszakában. (Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával) Siker, pénz, boldogulás - mindez csupán a megfelelő motiváció kérdése, s ha alkalmazzuk ezt a sikertréninget, megerősödve indulhatunk csatába céljainkért Új motivációs stratégia - a sikeresebb hétköznapokért VANDA Tiszta célkitűzést! - Gondoljuk végig, mire van szükségünk. Ha elhatároztuk magunkat, könnyebb lesz egy cél érdekében mindent beverni. „Több időt kell magamra fordítanom”, esetleg „Jó volna három kilót leadnom” vagy „Ideje beiratkoznom egy internetes tanfolyamra”. Ha döntöttünk, a következő nehéz lépés, hogy mikor szánjunk időt a kivitelezésre. Mert ha nincs idő sportolni, fogyókúrázni vagy takarítani - az egyre felhalmozódó lelkiismeret-furdalás csak megnehezíti az ember dolgát. Legegyszerűbb, ha egy darab papírra összeírunk mindent, amit szeretnénk. Aztán a célcsoporton belül rangsoroljunk, így könnyebb lesz eldönteni, hogy a rendelkezésre álló időben melyiket valósítsuk meg. Aki igazán boldog akar lenni, annak nem mások értékrendje szerint kell élnie, hanem saját elhatározásai alapján. Egyszerre csak egy cél megvalósításán fáradozzunk, mert aki sokat akar, az elvész a feladatok között. Legyen bátorságunk az önállósághoz! - Ki ne szeretne több szabadságot, nagyobb mozgásteret? Ez a vágy mindannyiunk kívánság- listáján rajta van. Hiába szakítunk azonban időt testedzésre, ha egy fél év múlva elvesztegetettnek tekintjük az egészet, mert az adott sport nem a műfajunk. Csak az lehet sikeres, aki ismeri önnön hibáit és erősségét, és mindezt beveti célja érdekében. Már a célok kijelölésénél érdemes mérlegelnünk, hogy van-e valóban kedvünk a dologhoz, esetleg kellő tehetségünk is adott-e hozzá. Sajnos különösen a nőkben azonban nagy a megfelelési vágy, így sokszor akkor fogadják csak el önmagukat olyannak, amilyenek, ha mások szemében úgy látják, rendben vannak. Az önmegvalósítás viszont egyénre szabott utat kíván, ami nincs kitaposva. Hát ehhez kell a bátorság. Pozitív gondolkodást! - E nélkül nem megy. Zsuzsi, miután befejezte iskoláit, gyerekkönyveket szeretett volna illusztrálni. Majdnem egy éven keresztül küldözgette rajzait a különböző kiadóknak, amíg végre kapott egy kedvező ajánlatot. Ám ahelyett, hogy örült volna, a nagy feladat rögtön nyomni kezdte: még sok tanulnivalóm van, vajon bírom-e? A végén már egyenesen úgy beszélt, hogy nagy a kockázat, és biztos nem sikerül. Egy új feladat megoldásába belekezdeni mindig nehéz, ám a legrosszabb, ha elkezdünk ezen rágódni. Önbizalmunkat növelni kell, ezért inkább biztassuk magunkat. A negatív gondolatok ugyanis befolyásolják ellenőrizhetetlen tudatalattinkat, és végül kihatnak az eredményre. A pszichológusok ezt úgy nevezik: az önmagát beteljesítő jóslat. Aki várakozással tekint a jövőbe, az végül megnyeri a játszmát. Végezzünk el mindent szép sotjában! - Az egy kilométer is egy centivel kezdődik. Megtételében az első lépés a legfontosabb. A siker titka a változtatás képességében rejlik. Minden egyes lépés kicsi sikerként könyvelhető el, és mindegyik előbbre visz a nagy cél felé. A bizonytalanság apránként tűnik el, a kis sikerek pedig erőt adnak a nagyobb feladatok elvégzéséhez. Hagyjunk szabadidőt is! - Krisztina régen sokat festett, és ez rengeteg örömet okozott neki. Egyedül azt nem tudta, hogyan kell helyesen kezelnie az ecsetet, és milyen anyag milyen feldolgozást kíván. Végül beiratkozott egy művészeti kurzusra. Munka után nem volt másra ideje, csak gyorsan bevásárolt, és rohant a tanfolyamra. Aztán egyszer egy hosszú sorban állás után elege lett, és úgy érezte, már nem érdemes elmennie az iskolába. Ehhez a történethez tudnunk kell, hogy napunk kb. 40 százaléka váratlan eseményekből tevődik össze. A legtöbb tervbe tehát akkor csúszik hiba, ha a határidők túl szűkösek. Nem lehet negyedórákra felbontani a munkaidőt, számolni kell minden eshetőséggel. A feszült tempó ugyanis nyomásként nehezedhet ránk, és végül elveszítjük a kedvünket. Csak akkor tudunk energiával feltöltődni, ha néha leeresztünk, és időt szakítunk egy teára vagy kávéra. 1 Számítani kell a nehézségekre! - Az élethez hozzátartozik, hogy nem mindig megy minden úgy, mint a karikacsapás. Ám az apró kudarcok ne hátráltassanak minket. Fogjuk fel úgy, hogy ezek a jelek, amelyek segítenek reálisan látni a világot, két lábbal állni a talajon. (Ideál)
