Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-31 / 24. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 31. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 FIGYELŐ IRÁNI RÁDIÓ „Az iráni nemzet nem ret­ten meg az Egyesült Államok fenyegetéseitől, és egységes marad” - mondta Teherán val­lási és politikai vezetője. Sze­rinte az amerikaiak ostobán azt gondolják, hogy az iráni nép meghajol a fenyegetések előtt. „Semmilyen fenyegetés nem ijeszt meg minket. Az irá­ni nép és az iráni vezetők bát­ran és bölcsen ellenállnak az ellenség csaholásának. Amed­dig a nép és a vezetők egy aka­raton vannak, az Egyesült Ál­lamok nem tehet semmit” - je­lentette ki Szajed Ali Hamenei ajatollah a teheráni rádióban. Hamenei nagy tömeggyűlést hirdetett február 20-ára, az 1979-es iszlám forradalom év­fordulójára.- Doktor úr, nekem tényleg rossz a szemem, mert nem látok okot magyarellenes hangulat keltésé­re? (Peter Gossányi rajza) A tervek szerint a kezdeményezés 2006-ig fog tartani; a petíciós íveket már több százan írták alá Sziléziában Kétnyelvű feliratokat követelnek Kétnyelvű, cseh-lengyel táblákat kérnek elhelyezni a középületeken, valamint a hivatalokban a morvaszi­léziai lengyelek. KOKES JÁNOS A kétnyelvűség elérése érdeké­ben nemrég petíciós kampány in­dult a lengyelek lakta vidéken. Az akció 2006-ig fog tartani, s a petí­ciót már eddig is több százan írták alá. A lengyel határ mentén fekvő morvasziléziai megyében a leg­utóbbi, 2001-es népszámlálás adatai szerint 52 ezer lengyel él. Csehországban ez az egyetlen olyan nemzeti kisebbség, amely egy tömbben található, s így le­hetősége van szélesebb körben él­ni a kisebbségi jogokkal. A len­gyelek kulturális központja Český Téšín, ahol lengyel általános isko­la és gimnázium, valamint szín­ház is működik. Ebben a város­ban, amelyet magyar-szlovák ha­táron lévő Komáromhoz hasonló­an 1918 óta szintén megoszt az ál­lamhatár, a kétnyelvűség minden­napi gyakorlat. Más városokban és falvakban azonban még nem, így a lengyel kulturális szerveze­tek petíciót kezdeményeztek a kétnyelvűség általánossá tételére a lengyelek által lakott régióban. A petíciós kezdeményezés Trinecből indult, amelynek 39 ezer ■ lakosából 7000 vallja magát len­gyelnek. „Kétnyelvű feliratokat kö­vetelünk elsősorban a középülete­ken. A városházán ugyan már ilyen feliratok vannak, de a többi hivata­lon még nem. Követeljük, hogy minden ilyen épületen kétnyelvű legyen a felirat” - nyilatkozta új­ságíróknak Trinecben Wieslaw Si- kora, a petíciós bizottság elnöke. Megjegyezte, a kétnyelvű táblákat szeretnék szélesebb körre is kiter­jeszteni, a városok, falvak, terek, utcák megnevezésére is. Csehországban a törvények en­gedélyezik a kétnyelvű felirato­kat. A hatóságok ezt saját belátá­suk szerint alkalmazhatják is. Máskülönben azonban ezt min­denütt a helyi lakosoknak kell hi­vatalosan kérelmezniük. Ha a két- nyelvűségi kérvényt a lakosság tíz százaléka aláírásával támogatja, akkor a hatóságok számára ennek megvalósítása kötelező. Az állami intézmények és helyi önkormányzatok nyelvhasznála­tét Csehországban hivatalosan nem szabályozzák. Ugyanakkor a cseh norma érdekes kitétele, hogy az adóhivatalban minden nemze­tiség a saját anyanyelvét használ­hatja. Megfelelő tolmácsot azon­ban a kisebbséginek kell előkerí­tenie, viszont tiszteletdíját ebben az esetben az adóhivatal fizeti. Kétnyelvű feliratok - külföldi turistáknak Csehországban leginkább a volt szudétanémet területeken, te­hát a német és az osztrák határ mentén vannak két-, valamint többnyelvű feliratok. Ezek azonban nincsenek összefüggésben a kisebbségi jogokkal, hanem az odalátogató nagyszámú német és osztrák turistáknak szólnak. A vidéken ugyanis ma már egy-két ki­vétellel nincsenek olyan települések, ahol a németek száma meg­határozó lenne. A csehországi magyarok - a legutóbbi népszámlá­lás szerint mintegy 16 ezren - pedig szétszórtan élnek, (kj) A hét végén Svájcban elhunyt Efraim Kishon (Kishont Ferenc) a világ egyik legnépszerűbb humoristája volt Választania kellett a hit és a kételkedés között MTI-EMLÉKEZTETÓ Életének 81. évében a hét végén Svájcban elhunyt Efraim Kishon (Kishont Ferenc) magyar szárma­zású izraeli író, drámaíró. A halál oka szívinfarktus volt. Efraim Kis­hon földi maradványait tegnap Iz­raelbe szállították. Temetése Tel- Avivban lesz. Efraim Kishon Budapesten szü­letett 1924-ben Hoffmann Ferenc néven, édesapja bankigazgató volt. Teljesen asszimilált környezetben nőtt fel, bár őséi között rabbik is voltak. Korán felismerte, hogy vá­lasztania kell a hit és a szkepszis, azaz a humor között, s ő az utóbbi mellett döntött. Jezsuitákhoz járt iskolába, a zsidótörvényekig jó­módban éltek. 1942-ben érettségi­zett egy kereskedelmi iskolában, s mivel egyetemre nem mehetett zsi­dósága miatt, ötvösséget tanult. Bár kikeresztelkedett, a második világháborúban munkaszolgála­tosként Szlovákiába terelték, de sakktudása révén a századparancs­nok titkára lett. A jolsvai táborból hamis igazolvánnyal megszökött, s néhány nap alatt vasúton megérke­zett Budapestre. Számos családtag­ja a lágerekben pusztult el. Otthon bujkált, okiratokat, pecséteket ha­misított, és írt egy szatírát egy párt­ról, amely a kopaszokat akarta kiir­tani. Irodalmi versenyt nyert vele, művét azonban nem adták ki - Rá­kosi Mátyás is kopasz volt. Ám sike­re révén a Ludas Matyi és a Szabad Száj munkatársa lett, és Révai Jó­zsef megbízta egy musical írásával, mely az ipari proletariátus vezető szerepéről szólt volna. Ennek hatá­sára döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, amire Tabi László is biztatta. 1949-ben Szlovákián, Ausztrián és Olaszországon át Izraelbe ment, és ott vette fel a bevándorlási tiszt­viselő ödete alapján egy izraeli pa­tak, a Kishon nevét. Egy kibucban dolgozott, s az Új Kelet című ma­gyar lap munkatársa lett, majd az ivrit (új-héber) nyelv elsajátítása után, 1952-től 32 éven át a Maariv című lapban jelentek meg írásai, amelyekben a bevándorlók kérdé­seivel, az izraeli hétköznapokkal foglalkozott szatirikus formában. A Védenc című első darabját a Tel Aviv-i Habima színház zártkörű előadáson adta elő, mentegetve az ifjú, kezdő bevándorló szerzőt, aki bizonyára jobb műveket is fog írni. Óriási siker volt, főleg a kormányzó Munkapárt rovására elsütött viccek miatt: „Ön melyik párt tagja? - Egyiknek sem, már van lakásom.” 1957-ben Tel-Avivban kabarészín­padot alapított Zöldhagyma néven. 1959-ben jelent meg New Yorkban Forduljon meg, Lót asszony című könyve. A Broadway egyik színhá­zában mutatták be Unfair to Goli­ath című darabját, és 1964-től Hollywoodban forgatókönyvíró és rendező is volt. A legsikeresebb izraeli szerző és a világ egyik legnépszerűbb hu­moristája volt. A pesti zsidó humor hagyományait folytatta, legfőbb elődeinek Molnár Ferencet és Karinthy Frigyest tekintette. Izrael­ben és Magyarországon egyaránt igen népszerű volt, de a legolvasot­tabb Németországban volt. Több mint 50 kötete, elbeszélése, színda­rabja jelent meg héberül, műveit 37 nyelvre - köztük magyarra - fordí­tották le, és ezek a világszerte közel 40 millió példányban keltek el. Fontosabb darabjai: a Húzd ki a du­gót, forr a víz, az Aludj jól, őrmes­ter a Feketén-fehéren és a Sallah. Ez utóbbi a keled és európai zsidó bevándorlók konfliktusairól szól. A pacsirta volt az és a Házasságlevél című darabjai a házasság kérdéseit taglalják, az utóbbiból készült film főszereplője Maria Schell volt. Megkapta a Herzl-, a Jabotinsky, a Szokolov-, a Till Eulenspiegel- és a párizsi Noble-díjat. Filmjeivel két­szer nyerte el a San Franciscó-i Gol­den Gate-díjat és háromszor a hollywoodi Golden Globe-díjat. 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2002- ben az Izrael-díjat kapta meg. Ma­gyarul megjelent kötetei: Veszett ernyő nyele; Az eszed tokja;, A zanyja Krausz; Hogy volt? Volt sze­rencsém; A tengeribeteg bálna; Hi­szi a piszi; Alma a fa alatt. Bár az utóbbi időben minden évben hat hónapot a svájci Appenzellben töl­tött, szinte feltétel nélkül kiállt az izraeli politika mellett és küzdött az antiszemitizmus minden formá­ja ellen. Efraim Kishon (1924-2005) (TASR/EPA-felvétel) KOMMENTÁR Az első fecskék SZIĽVÁSSY JÓZSEF Általában nincs már különösebb hírértéke annak, ha szlováki­ai és romániai miniszterelnök-helyettes találkozik. Az elmúlt pénteken azonban a kivételt erősítő szabály érvényesült, már csak azért is, mert mind a két tisztségviselő magyar volt. Esz­mecseréjük egyszerre jelezte a két ország megváltozott belpo­litikai körülményeit és nemzetközi pozícióit. Politikai értelem­ben akár első fecskéknek is nevezhetjük őket, akik már nem­csak érzékelik a megújulást jelképező korszakváltást, amely az Európai Unióban köszönt a két országra és a magyarságra, ha­nem mielőbb élni is akarnak a lehetőségekkel. Idehaza már magyar-szlovák viszonylatban is látjuk ezeket a jótékony vál­tozásokat. Például az egyik szlovákiai egészségbiztosító rájött arra a nyil­vánvaló tényre, hogy a kórházi kezelésre szoruló párkányi bete­geiket legalább olyan hatékonyan lehet kezelni a közeli eszter­gomi létesítményben, mint a jóval távolabbi Érsekújvárban. A Komáromi, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás lakosai közül összesen legalább hétezren találtak a hazai átlagbérnél a leg­több helyen valamivel több fizetést nyújtó munkát a szomszé­dos magyarországi megyékben. Példájukat már a közép-szlová­kiai járásokban is követik. Sok lehetőséget kínál az Egy Komá­rom, két testület javaslat, és más, a határokon átívelő regionális projekt is. Ami azt igazolja, hogy helyi és regionális szinten már sok fecske igyekszik felhasználni a politikai tavaszt. Erőfeszítéseikhez jelentős hátszelet nyújthat a Magyar Koalí­ció Pártja, ha - a szimbolikus politizálással végérvényesen sza­kítva - még inkább az uniós csatlakozásunkból eredő lehetősé­gek felhasználására összpontosít. Rövidesen például azzal is, hogy a fenti célok és a tagság véleménye alapján választja ki az év végi megyei önkormányzati választásokon induló jelöltjeit. Mert a körvonalazódó szlovák nacionalista koalíciónak szak­mai és morális szempontból hiteles személyek lehetnek a le­gerősebb vetélytársai. Akár a legyőzői is. Ján Slota és ha­sonszőrű társai hőbörögnek ugyan, igyekeznek szervezkedni is, de azért azt is vegyük észre, hogy a szlovákiai közvélemény és a politikusok túlnyomó része nem horkant fel Csáky Pál bu­karesti tárgyalásain, a csallóköziek és a mátyusföldiek ma­gyarországi munkavállalásán, s más projekteken sem. Mert - olyankor legyőzve az előítéleteiket - ezeket a lépéseket európai megoldásoknak ítélik. Megyei és országos képvi­selőinken, politikusainkon is múlik, vajon sikerül-e, s mikorra, észérvekkel meggyőzni őket arról, hogy a készülő kisebbségi törvénytervezetek, a különösen fontos nyelvi charta, de még a kulturális autonómia is ugyanerről a tőről fakad. JEGYZET sokkal többet hozhattam vol­na a konyhára. Ellenálltam, erre ő kidobott otthonról. A nagyim fogadott be, aki egy romos kis falusi házban la­kott. Hogy nála maradhassak, nekem kellett fizetnem az összes számlát, sőt a házon végzett kisebb javításokat is. így míg nappal iskolába jár­tam, éjszakánként pincérke­déssel kerestem meg a szük­séges pénzt. Fél év alatt tize­nöt kilót fogytam, de úgy éreztem, megéri. Hamarosan elvégzem az iskolát, és akkor a magam ura leszek. Az utolsó évfolyam őszén meghalt a nagyim is. Anyám azonnal rátette a kezét a ház­ra, és én újra költözhettem. Ezúttal a barátom fogadott be egyszobás lakásába. A koráb­ban kedves srác azonban egy­re többször emelte rám a ke­zét. Szinte az összes, pincér­kedésből megkeresett pénze­met elszedte, egy idő után azonban ez sem volt elég. Most még több pénzt követel azért, hogy nála lakhassak. Mivel a napom nagy részét az iskolában töltöm, esténként pedig pincérkedem, csak a délutánjaim szabadok. Az is­kolát bármi áron el kell vé­geznem, ezért gyorsan meg­kereshető, sok pénzre lesz szükségem. Egy autó lassít mellettem, ko­paszodó, középkorú férfi mér végig. A hidegtől és a féle­lemtől könnyes szemmel pró­bálom elrebegni a barátom által betanított szöveget: fél óra ezer­Virág az út szélén MOLNÁR IVÁN Sziasztok! Virág vagyok, ti­zenhét éves, a „fehérek” sze­rint roma, a romák szerint „fehér”. Most itt állok az út mellett, és várok... Emlékszem, három évvel ezelőtt ugyanígy stoppoltam. Első napom a középiskolában. Tele reményekkel, félelmekkel és kíváncsisággal. Tizennégy évesen döntöttem úgy, hogy kitörök az ördögi körből. Há­rom másik lánytestvéremmel szemben, akik már tizenhat­tizenhét évesen gyereket szül­tek, megpróbálok valamit el­érni az életben. Anyám ugyan már akkor kiszemelte a jö­vendőbelimet, aki szerinte csak arra várt, hogy sok-sok gyereket szüljek neki, ám én valahogy nem erre vágytam. Továbbtanulásomat egyedül a súlyosan beteg apám támo­gatta. Ő ugyan az általános is­kolát sem fejezte be, de arról álmodott, hogy lánya egyszer egyetemre fog járni. Vendéglátó-ipari szakközépis­kolába vettek fel, ahol az első évfolyamban a legjobb tanu­lók közé küzdöttem fel ma­gam. Ekkor azonban meghalt az apám. Anyám, aki eddig is rossz szemmel nézte, hogy „roma létemre” csak a köny­veket bújom, azonnal ottha­gyatta volna velem az iskolát. Szerinte munkanélküliként

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents