Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-31 / 24. szám, hétfő

4 Külföld ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 31. RÖVIDEN HIV-fertőzött miniszter London. Több mint másfél évtizede HIV-vírussal fertőzött a brit munkáspárti kormány előző kulturális minisztere, ezt azonban még Tony Blair kor­mányfő sem tudta, amikor ki­nevezte őt a posztra - írta a The Sunday Times. A vezető vasárnapi brit lapnak maga Chris Smith mondta el, hogy már tizenhét éve hordozza az AIDS-betegséget okozó vírust. Smith, - aki a tizennyolc évi konzervatív kormányzás után, 1997-ben alakult előző mun­káspárti kormányban állt a kulturális tárca élén, az első olyan brit kabinettag volt, aki a nyilvánosság elé tárta homo- szexualitását. (MTI) Végtisztesség Csao Ce-jangnak Peking. Szigorú biztonsági intézkedések és ellenőrzés mellett szombaton Pekingben örök nyugalomra helyezték Csao Ce-jang néhai reformer kínai politikust, aki életének utolsó 15 évét házi őrizetben élte le. Csao január 17-én 85 esztendős korában hunyt el egy pekingi kórházban. (MTI) Földrengés Spanyolországban Murcia. Közepes erejű, a Richter-skála szerinti 4,6-es földrengés volt tegnap Spa­nyolország délkeleti részén. Lezuhanó kődarabok négy embert megsebesítettek. Több mint ötszáz ház megrongáló­dott, mintegy ötven házat lak­hatatlanná nyilvánítottak a ke­letkezett repedések miatt. A földrengés epicentruma Mur­cia tartományban, Lorca köze­lében volt. (MTI) Taposóaknás merényletek Iszlámábád. Tizenhét halá­los áldozatot szedtek taposó­aknákkal elkövetett merényle­tek a hétvégén Afganisztán­ban -jelentette vasárnap a pa­kisztáni székhelyű afgán AIP hírügynökség. Tegnap a dél- afganisztáni Kandahár város közelében öten haltak meg, amikor aknára futott egy te­herautó. Ugyanaznap Kunár tartományban két merénylőt ölt meg az a taposóakna, amit épp el akartak helyezni az úton. Szombaton a pakisztáni határhoz közeli Kandahár tar­tományban legkevesebb ki­lenc afgán katona halt meg ta­posóakna robbanása követ­keztében. A támadásért tálib radikálisok vállalták a felelős­séget. (MTI) Robbantott az ETA Denia. Bomba robbant teg­nap a spanyol Valencia tarto­mányban, Denia tengerparti fürdőhely egyik szállodájában, megsebesítve két embert. A robbanást az Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet nevében érkezett te­lefonhívás előzte meg. Az EFE spanyol hírügynökség jelenté­se szerint a figyelmeztetés után a szállodát kiürítették még azelőtt, hogy a robbanás fél órával később bekövetke­zett. Az épületben jelentős károk keletkeztek. (MTI) Abbász első külföldi útja keretében keresi fel Moszkvát - előbb, mint Washingtont és Európát - a Kreml vissza akarja nyerni régi befolyását Putyin-Abbász találkozó Moszkvában A cél az orosz-palesztin barátság erősítése (AP-felvétel) Moszkva. Mahmúd Ab­bász, a palesztin hatóság új elnöke tegnap érkezett Moszkvába háromnapos látogatásra, de orosz elemzők kételkednek a Kreml lehetőségeiben ar­ra, hogy visszanyerjen va­lamit a Szovjetunió 1991- es széthullása után meg­fogyatkozott közel-keleti befolyásából. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Abbász ma készül találkozni meghívójával, Vlagyimir Putyin el­nökkel, valamint Szergej Lavrov külügyminiszterrel és II. Alekszij pátriárkával is. Oroszország (amely az Egyesült Államok, az EU és az ENSZ mellett tagja a közel-keleti kvartettnek) bi­zakodott, hogy a január 9-én meg­választott Abbász képes demokra­tikus reformokat véghezvinni, és támogatást szerezni a nemzetközi közösségtől és Izraeltől egyaránt. Putyin kifejezte készségét az Abbásszal való szoros együttműkö­désre a hagyományos orosz-palesz­tin barátság szilárdítása végett, no­ha Moszkva az elmúlt években in­kább a nagyszámú orosz ajkút be­fogadó Izraelhez fűződő jó kapcso­latokkal törődött a terrorellenes harc jegyében. Az arab kártya befo­lyásszerző kihasználásának szán­dékára vallott, hogy Putyin ezen a héten fogadta Bassár el-Aszad Szíri­ái elnököt, elengedve Szíria szovjet adósságának csaknem háromne­gyedét, és előirányozva a haditech­nikai együttműködés fejlesztését. A palesztinoknak szükségük van Oroszországra, hogy ne kizárólag a nyugatiaktól függjenek - jelezték moszkvai megfigyelők azzal kap­csolatban, hogy Abbász első külföl­di útja keretében keresi fel Moszk­vát: előbb, mint Washingtont és Európát. Mindamellett orosz elem­zők is kétségbe vonták Moszkva ké­pességét komoly szerep betöltésére a térségben. Amerika cseppet sem érdekelt abban, hogy Oroszország megerő­södjön a Közel-Keleten - mondta Konsztantyin Szimonov politoló­gus, hozzátéve: a térség kulcsfon­tosságát Washington számára mu­tatja, hogy Condoleezza Rice első­ként közel-keleti utat jelentett be külügyminiszteri minőségében. (Ez a vizit egybeesik Abbász és Ariel Sáron izraeli miniszterelnök találkozójával, amely február 8-án várható médiajelentések szerint.) Oroszország periférikus helyet foglal el Palesztina érdekkörében, és nem számíthat arra, hogy meg­fogadják a palesztin jövőre vonat­kozó javaslatait - vélte Jevgenyij Szatanovszkij keletkutató, rámu­tatva, hogy Amerikán kívül számos más erő hat a régióban: Izrael, Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, más iszlám országok. Szatanov­szkij kétségbe vonta azt is, hogy Abbász konszenzust érhet el a pa­lesztin csoportok között, még ha egy asztalhoz is tudja ültetni vala­mennyit. Szatanovszkij elég komolynak ítélte az Egyesült Államok katonai expanziójának veszélyét Szíriában. Hamarosan elválik, hatalmon ma- rad-e Aszad és kormánya, vagy Amerika ugyanúgy lép fel Szíriá­ban is, mint Irakban - mondta az Interfaxnak. Oroszországot meg­vádolhatják, hogy túl szoros kap­csolatokat tart fenn olyan arab rendszerekkel, amelyek Washing­ton szerint terrorista csoportokat támogatnak - intett Szimonov. Abbász egyébként 1982-ben a moszkvai Keletkutató Intézetben védte meg kandidátusi értekezését, amely a cionista mozgalom vezetői által a náci Németországgal 1933- tól 1939-ig fenntartott titkos kap­csolatokról szólt. Putyin korábban pártolta Izraellel békében és biz­tonságban élő, független palesztin állam létrehozását. Eközben Saul Mofaz izraeli vé­delmi miniszter tegnap bejelentet­te, hogy az izraeli hadsereg már né­hány napon belül kivonulhat több ciszjordániai városból. Ezt az új pa­lesztin vezetéssel újrakezdett tár­gyalások kimenetelétől teszi függő­vé. Mofaz szombat este a lehetsé­ges bizalomerősítő lépésekről tár­gyalt Mohammed Dahlán palesztin tisztségviselővel, a Gázai övezet volt biztonsági főnökével, aki közel áll a palesztin kormányfőhöz. A vé­delmi miniszter az izraeli rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy ezen lehetséges lépések egyike az volt: az izraeli katonák a következő né­hány napban kivonulnának bizo­nyos ciszjordániai városokból. De ezeket a lépéseket még véglegesíte­ni kell - tette hozzá. Elmondta: ő azt szeremé, ha az év végére min­den ciszjordániai városból és az egész Gázai övezetből ki tudnák vonni az izraeli erőket. A közszol­gálati rádió szerint az első olyan városok, amelyekből az izraeliek kivonulnának, Rámalláh, Túl- Karm, majd Kalkilíja, Jerikó és Bet­lehem volna. Szaeb Erekat palesz­tin kabinetminiszter erre reagálva azt mondta: a közeli napokban le­hetséges kivonulás egy jó irányba tett lépés lenne. A palesztin fegyvereseknek Izra- el-ellenes erőszakos cselekményei­nek száma nagyon lecsökkent az­óta, hogy Abbász az utóbbi napok­ban megerősítette a palesztin rend­őrséget a Gázai övezetben. „A ter­ror ezzel még nem szűnt meg, de legalább hajlandóságot mutattak arra, hogy felelősségteljesen cse­lekszenek és együttműködnek ve­lünk a biztonsági kérdésekben” - mondta Mofaz. Egymást lőtték a Fatah és a Hamász hívei Gáza. Lövöldözésbe és heves összetűzésbe torkollott szombaton a Hamász radikális palesztin szervezet politikai gyűlése a Gázai övezetben: a Fatah rivális mozgalom hívei tüzet nyitottak, s az azt követő összetűzésben legkevesebb huszonötén megsebesültek - közölték palesztin illetékesek. Ez volt az első erőszakos cselek­mény a rivális palesztin szervezetek között Mahmúd Abbász pa­lesztin elnökké történt januári megválasztása óta. (MTI) A hétvégén ismeretlenek a Magyar Rádió tudósítóját bántalmazták Tucatnyian meghaltak, száz személyt őrizetbe vettek Ismét magyarverés Szabadkán Tüntetőkre lőttek ÖSSZEFOGLALÓ Szabadka/Belgrád. Vasár­napra virradó éjszaka Szabad­kán ismeretlenek bántalmazták a Magyar Rádió tudósítóját, Hevér Lórántot. A férfi elmond­ta, éjszaka két óra körül ért haza Szabadkán, és néhány száz mé­terre az otthonától, egy kicsit sö- tétebb utcarészen megtámadták. Előtte néhány másodperccel tet­te le a telefont, és nyilvánvalóan hallották, hogy magyarul be­szélt. Leteperték a földre, hár­man vagy négyen lehettek a tet­tesek. Pénzt kértek tőle és töb­bek között magyarságára is el­hangzott szidalmazás. Eközben Újvidéken folytatta tényfeltáró útját az Európai Par­lament öttagú bizottsága, amely három napos missziója során a vajdasági nemzeti közösségek kö­zötti viszonyokat és a múltbeli et­nikai színezetű incidensek hátte­rét vizsgálja. A tényfeltáró bizottság a vajda­sági székváros polgármesterével, Maja Gojkoviccsal kezdte meg tár­gyalássorozatát. Előző nap, szom­baton a tényfeltáró bizottság Sza­badkán és Temerinben járt. A tes­tület magyar tagjai, Hegyi Gyula és Becsey Zsolt úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Vajdaságban gondok terhelik a nemzetek kö­zötti viszonyt, az etnikai alapú jogsértések sorozata nem jut el bí­rósági szakaszba, miközben tár­gyalópartnereik azt panaszolták, hogy a hatóságok nem tettek kéz­zelfogható lépéseket az intoleran­cia csökkentésére. Doris Pack, a EP-délszláv ve­gyes bizottságának német elnöke úgy nyilatkozott Szabadkán, hogy az EU segíteni kíván a Vaj­daság soknemzetiségű és sokkul­túrájú jellegének megőrzésében. Pack szerint a rendőrségnek gyorsabban kell reagálnia az in­cidensekre, a kárvallottaknak biztonságérzet kell, nem félhet­nek attól, hogy áldozatokként vétkesekké válhatnak. Pack úgy fogalmazott, hogy a kisebbségek bevonása a rendőrség köteléké­ben segíthetne a problémák meg­oldásában. (MTI) MTI-HÍR Kartúm. Zavargások törtek ki Szudán keleti részén, Port-Szudán vörös-tengeri kikötővárosban, amelyek során legkevesebb tizen­négy személy életét vesztette. A zavargások után több mint száz személyt őrizetbe vettek - kö­zölte szombaton Abdallah Musza Abdallah, a Bedzsa Kongresszus nevű lázadó szervezet főtitkára. Port-Szudán kormányzója szerint a Bedzsa Kongresszus által szerve­zett tüntetés célja az volt, hogy tá­mogassa a bedzsa nép fegyveres harcát a központi kormány ellen, és tiltakozznak az ellen, hogy a bedzsa népet kizárták kartúmi kor­mány és több lázadó szervezet kö­zött megkötött kairói és naivashai megállapodásokból - közölte a szervezet szóvivője. Szemtanúk szerint a hadsereg a rendőrök olda­lán részt vett a zavargások elfojtá­sában, és a tüntetőkre lőtt. Abdallah elmondta: a szervezet közölte a kormány képviselőjével, hogy „a szombati gyilkosságok a (nyugat-szudáni) Dárfúrban folyó­hoz hasonló népirtást jelentenek és erről tájékoztatják Kofi Annan ENSZ-főtitkárt is”. Abdallah közöl­te Magzub al-Kalifa mezőgazdasá­gi és erdészeti miniszterrel, hogy „rendőröknek öltözött lövészeket küldtek Kartúmból, akik válogatás nélkül lőttek a lakosokra”. A mi­niszter ígéretet tett, a történtek ki­vizsgálására. Kofi Annan áttörésre sürgette az afrikai országokat a szegénység elleni harcban Afrika jócskán elmaradt kitűzött céljaitól Prágába várják a kormányfőt és a külügyminisztert Cseh-magyar kapcsolatok MTI-HÍR Abuja/Kairó. Áttörést sürge­tett a szegénység elleni küzdelem­ben 2005-ben az afrikai vezetők­től tegnap Kofi Annan ENSZ-főtit- kár az Afrikai Unió abujai csúcsér­tekezletén. Az Afrikai Unió államainak kö­zel negyven vezetője vesz részt a szervezet félévenkénti rendes ülé­sén, amely tegnap kezdődött a ni­gériai fővárosban. A kétnapos csúcsértekezlet napirendjén a sze­génység és a járványok elleni küz­delem mellett szerepelnek a regi­onális konfliktusok és az ENSZ re­formja is. A világszervezet re­formja révén a kontinens országai nagyobb befolyást szeretnének nyerni a világpolitikában. A 2015- re kitűzött globális fejlődési célok - köztük a szegénységben élők és az éhezők számának felére csök­kentése, a malária és az AIDS ter­jedésének visszafordítása, az alapvető oktatás biztosítása - te­rén elért eredmények hivatalos értékelése csak szeptemberben következik, Annan azonban már most figyelmeztette az AU- országok vezetőit: Afrika elmarad az öt évvel ezelőtt vállalt globális fejlődési célkitűzésektől, továbbra is messze lemarad a fejlődő világ többi része mögött a gyenge kor­mányzati teljesítmény és fegyve­res konfliktusok tragikus követ­kezményeitől szenvedve. „Afrika nem várhat a holnap át­töréseire a ma problémáinak keze­lésében. A már rendelkezésre álló, alapvető technológiai eszközök is alkalmasak arra, hogy a kormá­nyok hozzákezdjenek a gondok le­küzdéséhez” - emlékeztette a főtit­kár a politikusokat azokra az ENSZ-ajánlásokra, amelyek között szerepel többek között az egészség- ügyi ellátás ingyenessé tétele és moszkítóhálók szétosztása. A tanácskozáshoz időzítve, va­sárnap békefenntartókat kért az Afrikai Uniótól a szudáni Dárfúr tartomány egyik lázadócsoportja, a Szudáni Felszabadítási Mozgalom, hogy felváltsák a szervezet tűzszü- neti megfigyelőit és hogy lefegyve­rezzék a fekete lakosságot terrori­záló arab dzsandzsavíd milíciákat. MTI-JELENTÉS Prága. Csehországba várják Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Somogyi Ferenc külügyminisztert. Mindkét politikusnak ez lesz az el­ső hivatalos látogatása Csehor­szágban - jelentették be tegnap Prágában. A cseh hírügynökség szerint a magyar diplomácia veze­tője február 15-én keresi fel a cseh fővárost, ahol vendéglátójával Cyril Svoboda cseh külügyminisz­terrel folytat tárgyalásokat. Gyur­csány Ferenc hivatalos látogatásá­ra március elsején kerül sor. Csehországnak és Magyaror­szágnak ugyan Csehszlovákia megszűnése óta már nincs közös határa, de a két országot össze­kötik az európai érdekeik. Mind­két ország 1999 óta tagja a NATO-nak, s 2004 májusától az Európai Uniónak is. Lengyelor­szággal és Szlovákiával együtt pedig eredményes együttműkö­dést folytatnak a visegrádi cso­porton belül is. „A cseh-magyar kapcsolatok problémamentesek. Kisebb diplo­máciai viszályt csak Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök váltott ki 2002-ben, amikor az úgyneve­zett Beneš-dekrétumok megszün­tetése mellett szállt síkra. Szerinte ezek ellentétben vannak az Euró­pai Unió jogrendjével. Orbán kije­lentése a visegrádi csoport együtt­működését is megzavarta” - állí­totta a cseh hírügynökség.

Next

/
Thumbnails
Contents