Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-22 / 17. szám, szombat
Családi kör 13 ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 22. Házasságterápiának is beillik a Markíza kereskedelmi televízió Feleségcsere című műsora Mindenkinek a maga családja Nagy volt a viszontlátás öröme, hiszen a kamerák előtti élet nagy erőpróbát jelentett, és igazolta, mindenkinek a maga társa a legjobb (Képek a tévé archívumából) Az egyik magyar kereskedelmi csatornán Anyacsavar címen láthatták olvasóink azt a valóságshow-t, melyet most Szlovákiában Feleségcsereként sugároz a Markíza. Csütörtök esti műsorában egy alsószeli magyar család is szerepelt, Takács Izabella váltotta fel feleség- és anyaszerepében a 24 éves Selmecbányái Michaela Sajvaldovát, aki mint lapunknak nyilatkozta, jól érezte magát Alsószeliben. PÉTERFISZONYA- Ha velem lehettek volna a gyerekeim, nem két hetet, akár egy évet is kibírtam volna Takácséknál - mondta a „cserefeleség”.- A műsorba jelentkezőket igyekszünk az „ellentétek vonzzák egymást” elve alapján összepárosítani. A mostani csütörtöki műsorban szerepelt két család, az egyikben mindig a férj akarata érvényesült, a másikban viszont a feleség volt a hangadó. A feleségcsere eredménye az lett, hogy mindketten rádöbbentek, ha engednek a negyvennyolcból, kellemesebb lehet az együttélés. A visszajelzések pozitívak, akár házasságterápiának is vehető a kéthetes forgatás - magyarázza a műsorkészítés lényegét Ludmüa Raceková, a tévé munkatársa. Nem tudta, hová viszik cserefeleségnek A gyesen lévő Michaela asz- szonyt bántotta, hogy félje soha nincs odahaza, nem értékeli eléggé mindazt, amit ő tesz a család zavartalan működéséért. - Annak ellenére, hogy a párom a kenyérkereső, szükségünk van rá, arra, hogy több időt töltsön velem és a gyerekekkel, a 4,5 éves fiunkkal s a másfél éves kislánnyal. Mi egy Selmecbányához közeli tanyán élünk, a legközelebbi élelmiszerbolt másfél kilométerre van. Ha esik az eső, ha tűz a nap, meg kell tennem a távot. A megpakolt táskákkal, persze, tolom a gyerekkocsit is. A férjem nem tudatosította, hogy ez fárasztó is lehet, az sem jutott az eszébe, menynyire magányosnak érzem magam. A műsorba azért jelentkeztem, hogy rádöbbentsem: szükségünk van a jelenlétére, és én igenis igénylem az elismerését - jelezte indítékait, hiszen sokakban felmerülhet a kérdés, egy 24 éves fiatal- asszonyt mi késztet arra, hogy két hétre családot cseréljen. Michaela csereférjéhez tartva az autóban döbbent rá - a magyarul feltüntetett községnevek láttán -, hogy magyarlakta vidéken, magyar családban látja majd el a háziasszonyi teendőket. Meg is ijedt kissé, tartott a fogadtatástól, bár megjegyezte, soha nem volt, nincs benne ellenszenv a más nemzetiséghez tartozók iránt. Az is tény, hogy eddig „élőben” magyarral nem találkozott, nem is beszélt. - Mindig sejtettem, de most teljes bizonyosságot szereztem arról, nem az a fontos, ki milyen nyelven beszél, hanem hogy milyen ember. Családomban soha nem került terítékre, megvitatásra a nemzetiségi kérdés, bárhogy alakult is a politikai hangulat - közölte meggyőződéssel. A pihenés fárasztotta Alsószeliben kiválóan érezte magát, de nem azért, mert átmeneti családja jóval jobb módban él, mint sajátja. A játékszabályok szerint csak a nappalokat töltötte a családtagokkal, éjszakára saját szobájába vonult vissza. Az első héten az eredeti feleség utasításai alapján volt köteles ellátni a háztartást, a második héten saját belátása, szokásai szerint. - Egy hétre 5000 korona kosztpénzt kaptam, odahaza enynyiből majd egy hónapig élünk. Lehet, hogy István, valamint a gyerekek, a 22 éves Tünde és a 18 éves Bálint máshoz voltak szokva, de én bizony nagyon odafigyeltem a kiadásokra, pazarlásról szó sem lehetett. Csupán 1900 koronát költöttem. Holott ünnepi menü került az asztalra, elvégre szilveszterkor is ott tartózkodtam. Élvezettel emlékezett arra, hogy Takács István, akit inkább apjának, mint férjének tekintett, elképzelhetetlenül kényeztette, odafigyelt arra, hogy napjai kellemesen teljenek. Mivel az esti beszélgetések során őszintén feltárta gondjait, utalt magányosságára is, István változatos programokat szervezett, sőt elvitte barátaihoz is. - Otthon másképp búcsúztatjuk az óévet, nem hallgatjuk a himnuszt. Számomra érdekes volt a többiekkel együtt éjfélkor állva hallgatni a magyar himnuszt. Nem jelentett gondot, ha a társaság néha ösztönösen magyar nyelvre váltott, elvégre számukra ez a természetes. Amikor észrevették, elnézést kértek, és nyomban szlovák nyelven folyt a társalgás. Holott engem igazán nem zavart, ha például a gyerekek magyarul szóltak egymáshoz, édesapjukhoz. Cserefeleségként döbbenten tapasztaltam, míg odahaza a temérdek sok tennivalótól, Alsószeliben a szórakozástól voltam fáradt. Nagy különbség, igaz? Izabella többet dolgozott És ügyesen gazdálkodott. A csereházaspárok eredeti családjukkal telefonkapcsolatban lehettek, Mi- chaelának tudnia kellett, Takács Izabella hogyan boldogul két kicsi gyermekével, a férjével. - Neki a biztonság kedvéért az édesanyám asszisztált, de mert Izabella óvónő, gond nélkül vezette a háztartást, foglalkozott Brankóval és Kristíná- val. Neki heti 2000 koronából kellett gazdálkodnia, hiszen a mi havi bevételünk kb. 15 ezer korona. Ügyes volt, a megszabottnál ő is néhány koronával kevesebbet költött. És mert kénytelen volt kipróbálni a bevásárlással járó gyaloglást, megtappasztalta és elismerte, hogy a helyzetem valóban nem irigylésre méltó. Annak ellenére, hogy jóval több munkája volt, mint nekem, jól érezte magát nálunk, élvezte a cserét, a másságot. Branislav szintén elégedett volt, és mert Izabella korban akár az édesanyja lehetne, az az érzésem, a beszélgetések során elhangzott tanácsait, intelmeit komolyan vette, megfogadta. Azóta ugyanis több időt tölt velünk, elmélyült a kapcsolata a kicsikkel, és ami jelentős változás: kiveszi részét a házimunkából. Másképp viszonyul hozzám, jobban megbecsül. Annak ellenére, hogy a változatosság valóban gyönyörködtet, a kamerák előtti élet nagy erőpróba volt, Takácsék és mi is tudatosítottuk: az eredeti partner, az eredeti család az igazi. Magától értetődő, hogy Takács István és felesége, Izabella asszony élménybeszámolójára, tapasztalataira is kíváncsiak voltunk, de a családfő rövidre fogta a telefonbeszélgetést. - Nem kívánunk tovább szerepelni a nyilvánosság előtt. A műsort levetítették, akit érdekelt, láthatta, hogyan, miként zajlott a házastárscse- re. Nincs több mondanivalóm. És valóban, azoknak, akik nem látták, elmondhatjuk, két rendkívül rokonszenves párt ismerhettünk meg. Michaela Sajvaldová és férje, Branislav SZÓ MI SZÓ Üzleti kényszerkészség CSEPÉCZ SZILVIA Margitka meglehetősen szófukar teremtés. Nem morc ember, egyszerűen csak nem szeret beszélni. Majdnem annyira hallgatag, mint a húszas évek egyik amerikai elnöke, Calvin Coolidge. (Az anekdota szerint egy díszvacsorán a Fehér Házban egy hölgy fogadást kötött, hogy legalább három szót kicsal az elnökből. A fogadás híre eljutott Coolidge fülébe is, aki az est folyamán ugyanúgy viselkedett, mint máskor: meg se szólalt. Amikor azonban a hölgy mellette termett, és mindenáron megpróbált beszélgetésbe elegyedni vele, az elnök illedelmesen végighallgatta, majd mélyen a szemébe nézett, és annyit mondott: „Maga vesztett!” Azzal sarkon fordult és visszavonult.) Margitka soha nem hallott Coolidge-ról. Clinton szaxofonja és szivarja még esetleg bizsergetően dereng, de ifjabb Bush Amerikáját már pont úgy utálja, mint az európai Nyugatot. Számára a globalizáció ismérve annyi, hogy tizenkét órás műszakokban ronthatja mindenét a multik kábelgyárának szalagja mellett, ahol a pisilés gyakoriságát és időhosszát is megszabják. Egyetlen dolog van, amit Margitka a Nyugatból azonnal megkedvelt, éspedig a szupermarket. Nem mintha imádná szórni a pénzét, épp ellenkezőleg. De ha már muszáj, szívesebben spájzol be a személytelen élelmiszer-áruházban, ahol az eladók, mintha csak Margitka rokon lelkecskéi volnának, a világért sem szólítanák meg a tétován keresgélő vásárlót. S ha a tapasztalatlan vevő megkérdezi, hogy merre találja ezt vagy amazt, a válasz rendszerint annyi, hogy „Nem az én részlegem!” Margitka nem szokott kérdezősködni, nincsenek különösebb elvárásai, kedvenc márkája és hasonlók, azt viszont mindig alaposan megnézi, hogy mit vesz. Most is kivárta, amíg lecseng a nagy árleszállítások (az idén kivételesen pofátlan átverésekkel gazdagított) időszaka, és csak a héten indult ez évi első bevásárló kőrútjára. Kedvenc szupermarketjében nem is volt semmi gond, pakolt, fizetett, köszönt és távozott. A köszönés említése azért fontos, mert Margitka amúgy tudja az illemet, használja is, csak a fölös fecsegéstől idegenkedik. Ez alkalommal azonban új télikabátot is szeretett volna. A drága butikokat - mint mindig - messzire kerülte, ment inkább a kínaihoz (aki ugyan Vietnamban látta meg a napot, de kit is érdekel, honnan származik ő vagy az áruja, a lényeg, hogy a csinosnak mondott pufikabátot hétszázért adja). Igen ám, csakhogy az áruháznyi üzlet elárusítónői korántsem viselkedtek úgy, mint a „marketosok”. Margitkának arra sem maradt ideje, hogy fél szemmel felmérje a kínálatot, már jött is egy szőke (aki nem a poén kedvéért szőke, hanem igaziból, és szemüveges, és égettre dauerolt negyvenes) hölgy, hogy „Mit tetszik parancsolni, fantasztikus nadrágjaink vannak, a pulóverek ezen a héten csak kétszázötvenbe kerülnek, de ha hármat vesz, ötszázalékos kedvezmény is jár...” Margitka rábámult. „Köszönöm, előbb körülnéznék!” A szőke eladó azonban nem hagyta magára. Lelkesen és nagyon hangosan sorolta, hogy mi mennyibe kerül, és mi mennyivel olcsóbb. Margitkát lassan elöntötte az indulat. „Kabát - mondta -, az ott.” „A piros? Ó, hát az a legjobb! Az utolsó darab, pontosan a maga mérete! Kicsit gyűrött a csomagolástól, de elég egyszer kivasalni...” Margitka belebújt a kabátba, meghúzogatta az árnyalatnyit rövidnek tűnő kabátujjakat, bólintott és indult volna a pénztárhoz. „A grafitszürkét is megmutathatom...” Margitka ez egyszer köszönés (és a piros kabát) nélkül távozott az üzletből. Meg sem fordult a fejében, hogy az elárusítónő muszájból dicsérte az árut. Nehogy a kínai kirúgja. A maszek eladói kódex szerint ugyanis kötelező a kedves vevővel társalogni. Akkor is, ha a kedves vevőn nagyon látszik, hogy szeremé, ha hagynák bámészkodni, és csak akkor válaszolnának neki, amikor kérdez (de akkor tényleg, és tényszerű pontossággal). Hiába, a reklámokból megismert, s a fogyasztás komfortörömét diktáló marketingkommunikációt ugyanúgy átvettük a Nyugattól, mint a kábelgyárak munkastílusát. A mogorvaság és a harsányság között pedig lassan már csak a (piros) kabátok lógnak. Mint valós és dekódolható emberi üzenetek. Család kerestetik. A héten körbejárta a világot egy e-mailes felhívás: Küldje tovább ezt az elektronikus levelet mindenkinek, akinek csak lehet. A képen látható, kétéves körüli kisfiú a cunami áldozata, Khao Lakban veszítette el szüleit. Nem beszél, nem tudni, honnan származik. Ha valaki felismeri, hívja a 076 249400 4 ext. 1336, 1339 telefonszámot, vagy jelezze az info@phuket-inter- hospitaLco.th e-mail címen. Takács Izabella és férje, István
