Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-22 / 17. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 22. MINDENNAPI KENYERÜNK Négyszázötezer- nyolcvanöt katolikus pap ELSŐS LESZ A GYERMEKÜNK Beíratások előtt a családban - 3. HALKO JÓZSEF A legutóbbi vatikáni statisztikai évkönyv szerint a világon 405 085 katolikus pap ténykedik. Ám sokkal megragadóbb ennél a magas számnál az elképzelés, hogy mennyire különbözőek lehettek azok az utak, melyek minden egyes lelkészi hivatáshoz elvezettek. Az egészen legegyszerűbbtől, a középiskola egyenes vonalú folytatásától a papi szemináriumba, egészen a drámai hivatásválasztásokig, amikor a közönséges hétköznapok sodrában, a virágzó karrier és felnőtt lét kellős közepén váratlanul áll be a fordulat. Példákkal tele van a történelem. így lett püspök az észak-afrikai Hippó- ban a retorika tanítójából, Ágostonból, az észak-olasz tartományok kormányzójából pedig szent Ambrus püspök, így változott át a nagyreményű kereskedő, Bernardone Szent Ferenc rendjének, a ferenceseknek alapítójává, így lett a magabiztos, öntudatos, majd súlyosan sebesült loyolai lovagból Szent Ignác, a jezsuita rend megalapítója. És így lesz titkos szeminarista, később püspök és pápa a színészből és munkás diákból, Karol Wojtylából. Mind valamennyi hivatásban az a figyelemre méltó, hogy indítója egy bizonyos töréspont, valamiféle „telítettségi pillanat”, amikor is az érintett egy határozott fordulattal megváltoztatta életének irányát, stílusát és tartalmát. Amikor határozott vágyat érzett arra, hogy teljes mértékben szolgálja Istent és az egyházat. Az egyház történelmében tehát újra meg újra megismétlődik az a híres jelenet a Galileai-ten- ger mellett, ahol is Jézus megszólította első tanítványait. A két testvérpárnak, Péternek és Andrásnak, valamint Jakabnak és Jánosnak csak ennyit mondott: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” És ami a meglepő, „azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt” (Mt 4,19-20). Miért hagyták el hálóikat, és ráadásul miért „azonnal”? Hiszen sejteniük kellett, hogy emberek halászának lenni jóval igényesebb feladat, jóval bizonytalanabb és veszélyesebb, mint halat fogni. És ezzel persze a hatósugár is kiszélesedett: már nem csupán a néhány küométeres Galileai-tenger a ténykedés helye, hanem az egész föld, a küldetés a világ végéig szól. Már nemcsak az otthoni közösség létezik a jól ismert szokásokkal, lelkiséggel, hanem más kultúrák, más mentalitású népek vallási ingoványai is... Hogyan lehetséges, hogy mindezek ellenére otthagytak mindent, és elindultak? A kétségeket kizárólag egy hatalom, belső szilárdság és annak a meggyőzőereje árnyékolhatta be, aki megszólította őket, s aki kijelentette magáról: „Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15,5). A már említett évkönyv adatai alapján úgy tűnhet, a „halászat” több mint sikeres volt, hiszen 2002 végén a világon csak katolikus keresztényből volt 1,07 milliárd. Nagy szám? Nagy bizony. Csakhogy a halászat eredményét nem lehet kizárólag a mennyiséggel mérni, fontosabb a halállomány minősége. Ezért az igazi lelki halászat tulajdonképpen örökös újabb és újabb lelki csata az emberek újabb és újabb generációjáért. Nem elég bejegyezni az anyakönyvbe, hanem el kell vezetni őket a legbelsőbb elmélyülésig, Isten törvényének elfogadásához és valóra váltásához. Jézus tanácsa szerint a csodás halászaton: „Evezz a mélyre” (Lk 5,4). A lelki halásznak tehát nem kell befolyásos propagandistának lennie, de még csak ügyes szónoknak vagy jártas szervezőnek sem, hanem mindenekelőtt olyan embernek, aki maga is hagyta magát „kifogni” a legfelsőbb halász, Jézus Krisztus által. A pápai évkönyv szerint 2002-ben a világ papi szemináriumaiban összesen 113 119 fiatalember tanult, akik mind elhagyták a hétköznapi élet hálóit, és vallási pályára készülnek. Nem marad más, mint imádkozni, hogy tanulmányaik befejeztével ne csak tanítók és igehirdetők legyenek, hanem főleg Krisztus evangéliumának tanúságtevői. A szerző római katolikus pap Gyermekeink a hatodik életévük betöltése után válnak iskolakötelessé. A tankötelezettség és az iskolaérettség fogalmának felcserélése, tévesztése nem komoly, de gyakran előforduló, megmosolyogtató vétség. A két kifejezés ugyanis más-más tartalmat hordoz. Nem biztos, hogy a tanköteles kort elért gyermek megfelel az iskolaérettség követelmény- rendszerének. PÉNZES ISTVÁN Szlovákiában a gyermek attól a naptári évtől válik tankötelessé, amelyben a hatodik életévét augusztus 31-éig betölti. Az ilyen korú gyermek szülei készüljenek a behatásra, vagy ha úgy érzik, hogy csemetéjük fáradékony, figyelme kalandozó, nincs benne elég kitartás, nem vonzódik gyermekközösségbe, vagyis biológiai, intellektuális (értelmi) és szociális (közösségi) érettsége nem éri el a kívánt szintet, akkor kérvényezzék a halasztást. Miből állapítható meg, hogy a szülő gyermekével ko- pogtathat-e a beíratások napján a kiválasztott iskolában? Sok mindenből, csak figyelmesnek, türelmesnek kell lennie anyukának, apukának. Az életkor ugyanis nem meghatározója az iskolaérettségnek. Sokszor semmi külső jel nem mutat arra, hogy a gyermek iskolaéretté vált: lehetséges, hogy az apróbb növésű, vékonyabb csontozató gyermek iskolaérett, a tőle másfél fejjel magasabb, jó súlyban levő társa pedig nem. (Bár előnyösebb, ha a fizikai fejlettség is adott.) Iskolaköteles gyermek csak akkor képes az iskolai teendők eredményes végzésére, ha életkorának megfelelően fejlett testileg és érett szellemileg. A testi fejlettségen a testsúly, a magasság, az izom- és csontrendszer szemmel látható fejlettségét értjük. Nagyon lényeges az ideg- rendszer fejlettségi szintje is, a gyermeknek ugyanis hatéves korában már illő (lenne) uralkodnia indulatain, mozgásigényén. Az ideg- rendszer fejlettsége-fejletlensége hatással van a figyelemösszpontosításra, a feladatok pontos végzésére, a finommozdulatok (vonalvezetés, betűalakok rajzolása) betartására, vagyis az hás elsajátítására. Talán meglepő, de az idegrendszeri fejlettség mellett biológiai érettség is kell ahhoz, hogy a gyermek tudjon „egy helyben”, vagyis nyugodtan ülni: a hátgerinc s az izomzat fejletlensége is közrejátszik az állandóan fészkelődő, testhelyzetét gyakorta változtató, társait s a tanítói utasításokat viselkedésével zavaró gyermek „tevékenységéhez”. El kell érnie egy bizonyos testi fejlettséget, hogy az iskolatáska cipelése se idézzen elő fáradtságot, kimerültséget. Az érzékszervi fogyatékosságok (nagyothallás, a látáshibák bármelyike) nagyban nehezítheti az ismeretek megszerzését. Ezeket még a behatás előtt - szakorvossal kell megbeszélnie a szülőnek, s véleményeztetni az észlelteket. A szellemi érettségnek számos jele figyelhető meg a gyermek viselkedésén. Mindenekelőtt az, hogy érdeklődik azjskola felől, kérdéseket tesz fel az ottani munkával, tartózkodással kapcsolatban. Előfordulhat viszont az is, hogy az iskolai élettel kapcsolatos szülői kérdésekre elutasító válaszokat ad. Ezt nem kell rossz előjelnek tekinteni, hiszen tapasztalatok, információk hiányában nem tudja, hogy mi történik majd ott vele. Az erőltetett kérdések, a kikényszerített beszélgetések általában nem eredményesek: várjuk meg az adódó alkalmat, s csak annyit mondjunk, amennyire a gyermek kíváncsi! Felkeltheti a szülő gyermeke iskola iránti kíváncsiságát az által, hogy olykor mesél saját diákköri élményeiről, kedves tanítójáról, az ott történtekről. Ezek a kis sztorik elősegít(het)ik, hogy örömmel várja a behatás napját, s félelemtől mentes, derűs kíváncsisággal készül a szeptemberi tanévnyitóra. Az iskolaérettség égjük fontos megnyilvánulása lehet az, hogy a gyermek vágyik az iskolába, s ezt a vágyát kinyilvánítja. Érdeklik azok az események, amelyeket nagyobb, iskolás társaitól hall, beleképzeli magát egyes szituációkba, társaival iskolásdit játszik. Elég gyakran úgy jelentkezik az iskola utáni vágy, hogy az óvodai élet már nem nyújt kellő elfoglaltságot neki, unatkozik ott, tehernek tartja, igényesebb elfoglaltságot szeretne. Lépten-nyo- mon rajzolni, számolni akar, betűalakokat másol, az olvasás rejtélye felől érdeklődik. A szülőnek tudatosítania kell, hogy gyermekére az iskolában más követelményrendszer vár, mint amit az óvodában megszokott. Az egyik leglényegesebb különbség: amíg az óvodában a foglalkozásokkal szembeni közöny, az ímmel- ámmal való bekapcsolódás nem jár különösebb következményekkel, az iskolában nincs kibúvó a kötelezettségek alól. Kétségtelen, óvodáink többsége jól működő, körültekintően kidolgozott, hatékony iskola-előkészítő program alapján végzi nevelő munkáját, mindezek ellenére nem beszélhetünk az óvodából az iskolába történő folyamatos átmenetről. A két intézményrendszer között nagy a törés. Az óvodai foglalkozások alkalmával 25-40 percig kell figyelnie a gyermeknek, az iskolában viszont háromszor, négyszer ennyi időt kell aktív figyelemmel töltenie. S ezzel még korántsem merül ki a „megpróbáltatások sorozata”: a tanítási idő letelte után, a délutáni órákra is jut tennivaló, mégpedig a házi feladatok elkészítése, írásbeli, szóbeli munkavégzés, a másnapra való készülődés. Nem csoda hát, ha a szétszórt figyelmű, fáradékony gyerekek hamar kimerülnek az iskola által diktált, nap nap utáni, testi, lelki edzettséget megkívánó, kemény munkában. Az iskolakezdéshez szükséges ismeretek közt találunk elméleti s gyakorlati jellegű tudnivalókat, önállóságra, ugyanakkor közösségben való viselkedésre utaló magatartás- formákat egyaránt: ♦ nevének, korának, lakhelyének ismerete ♦ szülei neve, foglalkozása ♦ a család fogalma, a „fiatal”, „idősebb” kifejezések értelmezése ♦ a testrészek megnevezése ♦ a színek felismerése ♦ a napok nevének felsorolása sorrendben ♦ az évszakok megnevezése, a legjellemzőbb sajátosságaik ismerete ♦ számok felsorolása tízig, tárgyak számlálása ♦ a több-kevesebb fogalma ♦ kör, négyzet, háromszög felismerése ♦ térbeli távolságok megítélése: a közel-távol, a kisebb-nagyobb, a magasabb-alacsonyabb, a hosz- szabb-rövidebb fogalmak alkalmazása ♦ a ház, a lakás helyiségeinek, berendezési tárgyainak ismerete ♦ a háztartási gépek nevének ismerete ♦ a zöldségesben, gyümölcsösben termő növények ismerete ♦ erdőben, mezőn, vízben, vízparton élő néhány állatfaj ismerete ♦ hazánkban nem honos, csupán állatkertekben látható állatok megnevezése ♦ önállóság az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben ♦ szükséges a viselkedés alapvető szabályainak ismerete, a megfelelő közösségi magatartás kialakulása (Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával) Az iskolaérettség egyik fontos megnyilvánulása, hogy a gyermek társaival iskolásdit játszik (Fotó: Vári) EMBERNEVELŐ Az elfoglalt szülő is lehet jó szülő KOMLÓSI ÁKOS Minden gyermek fejlődéséhez gyengédség, elismerés és szellemi ösztönzés szükséges. A fejlődésben visszamaradnak az olyan gyerekek, akik nélkülözik az intenzív szülői támogatást. A személyiség- fejlődést már a korai gyerekkorban kell és lehet megalapozni, ezért ebben az életkorban különösen nagy szerepe van az intenzív szülő-gyermek kapcsolatnak. Ez akkor is megvalósítható, ha a szülők korlátozott időt tudnak csak a gyermeknevelésnek szentelni - különösen érvényes ez az egyedülálló anyák és apák esetében. A hivatását gyakorló szülő legyen tudatában a családon kívüli terheltség és a gyakori távoliét gyermeknevelésre vonatkozó következményeinek. Nem feltétlenül rossz az a szülő, aki egész nap távol van a családjától, ha munka után és szabadidejében sikerül a családi életnek, közösségnek szentelnie magát. Ezért gondoskodni kell egy mindenki számára megfelelő megoldásról úgy, hogy gyerekeinek egész nap gondját viselje valaki. A szülők távolléte áthidalható kell, hogy legyen szomszédok, rokonok, ismerősök vagy nevelők segítségével. A gyerek egész napos felügyeletét illetően érdemes egy, a gyerek sajátosságainak, egyéniségének leginkább megfelelő megoldást keresni, a gyermekfelügyelet ugyanis lényegesen több pusztán szervezési vagy időkérdésnél. A nagyszülők általi nevelés csak abban az esetben jöhet szóba, ha köztük és a gyermek között jó viszony áll fenn, és a nagyszülők önszántukból vállalják unokájukat. Azzal is számolni lehet, hogy a gyermek- nevelés elveiben is eltérhetnek egymástól. Ha a különbségek szülő-nagyszülő konfliktust eredményeznek, melyek a gyermek előtt zajlanak, rosszabb hatással lesz a gyermek fejlődésére, mint egy, a szülők és a kívülálló személy (nevelő) közti viszály. A nevelésbeli különbözőségek, pl. hogy a nagymama kényezteti a gyereket - ha nem csinál konfliktust ebből a szülő - egyáltalán nem zavarják meg a fejlődését. A gyerek nagyon jól helyre tudja tenni, hogy mit szabad a mamánál és mit otthon. A bölcsőde, az óvoda és a napközi otthon olyan szükségmegoldások, amelyeket csak akkor kell igénybe vennie a családnak, ha a gyerek elhelyezése nem oldható meg családon belül. Ha az anya nincs rákényszerítve arra, hogy dolgozzon gyermeke első életéveiben, mondjon le átmenetileg a többórás elfoglaltságokról. Idejét szentelje a kicsinek. így későbbi életútjához a legjobb kiindulást adja meg neki. Ha bezártságot érez, keresse más kismamák társaságát, járjon gyermekével pl. bölcsődei játszóházba. Ha valamilyen okból mégis munkát kell vállalnia, vagy szeretne, abban az esetben gondoskodjon gyerekének helyes felügyeletről erre az időre. Ha pl. bölcsődei gondozónőnek a gondjaira bízza, akivel a kapcsolata rendszeres, tapasztalataikat, megfigyeléseiket cseréljék ki egymással. Ilyen módon a gyerek az anyát és a gondozónőjét nem konkurens személyekként, hanem partnerként éli meg. Ha gyerekét gondozónőre, vagy óvónőre bízta, Önnek készséget kell mutatnia a napi tapasztalatok megbeszélésére, mely történhet négyszemközt, vagy egy szülőkből és gondozónőkből álló csoportban is. Ha ilyen beszélgetés nem jön létre a szülő és a bölcsődei vagy óvodai nevelők között, a gyerek a felnőttek közti viszonyt rivalizálásként és nem mint közös feladatot éli meg. A lényeg, hogy figyelmüket a gyermek fejlődésére irányítsák, és tudjanak örülni minden kis változásnak, hisz így teljesedik ki a gyermek gazdag személyisége. Sok szülő képes arra, hogy azt a kevés időt amit gyerekével együtt eltölt - általában kora reggel és este - olyan szeretetteljessé és meleg légkörűvé tegye, amely egész napra való feltöltést ad a számára, vagy oldja a napi feszültségeket. így a gyerekben nem alakul ki hiányérzet. A szülő munkahelyi elfoglaltsága magában még nem oka a gyerek fejlődési nehézségeinek. A szerző pszichológus, a Derűs Gyermekkor Alapítvány munkatársa
