Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-21 / 16. szám, péntek

15 új szó 2005. január 2i.__________________________________________________________________________________________________________________________GONDOLAT - HIRDETÉS A hazai szellemi élet langymelegében végül is neki sem sikerült irodalmi botrányhőssé válnia, pedig - isten látja lelkét! - ő aztán igazán mindent megtett érte Jó ízléssel megkomponált önazonosság Bettes Istvánt tavaly, 50. születésnapja alkalmából rendhagyó szöveggel kö­szöntöttük. E köszöntőnek egy megvalósulatlan ese­mény alkalmából írott laudáció képezte a magját. Megjelent azonban a jubi­leumra a Bettes Uhr című versválogatás. Ez aztán már egy valóságos ese­mény volt. Alábbi beszéd ennek az ötven verset tar­talmazó könyvecskének a bemutatóján hangzott el a dunaszer-dahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban. HIZSNYAI ZOLTÁN Tisztelt Hölgyeim és Uhraim! Mielőtt az előttem álló feladat elvégzésébe belefognék, és bemu­tatnám Bettes Uhr vele azonos cí­mű versgyűjteményét, hogy ked­vet csináljak hozzája, az iroda­lomelmélet mai állása szerint tu­dománytalan, vagyis eléggé el nem ítélhető módon megkísérlem bemutatni az életrajzi szerzőt, va­gyis magát Bettes Uhrat. Életrajzának részletes ismerte­tésére persze nem fecsérlem a drága időt (hiszen már hajdani munkahelyeinek listájából is ösz- szeállítható lenne egy vaskos cég­index), lelki habitusának feltérké­pezése sem szándékom (például annak az igencsak összetett, több­szörösen rétegzett ambivalenciá­nak a bemutatása, amely sokszor akár egyetlen költeményben is emelkedettség és irónia, bőséges - elsősorban filológiai jellegű - műveltséganyagra épülő gondo­latiság és trivialitás együttes je­lenléte révén manifesztálódik). Csupán a drága anyanyelvvel való kapcsolatának néhány elemére térnék itt ki, különös tekintettel nevezett Uhr szóroncsoló és szó­játékalkotó munkásságára. Arra a magatartására, amely korántsem csupán írói életművének legsajá­tosabb darabjaira jellemző, ha­nem annak az átkozott életrajzi szerzőnek a mindennapjaira is, akinek helyenként óhatatlanul felsejlő képét a kortárs irodalom- kritika még a textus hátteréből is szeretné egyszer és mindenkorra kiradírozni. Hogy érzékeltessem, mekkora lehetetlenség a civil és az írói én, illetve a hétköznapok és a versek nyelvének-nyelvlogi­kájának szétválasztása Bettes Uhr esetében, legelébb elmondok ta­lán egypár anekdotát. Bettes Uhr máhr akkohr is szehrette a jó szivahrt, amikohr még kohrántsem volt akkohra Uhr, mint most. Egyszehr bement egy dohányboltba, és azt mondta: „Kéhrek egy szivahrt!” „Milyet tet­szik pah-raccsolni?” - kéhrdezte a boltos, mihre Bettes Uhr - aki akkohr még kohrántsem volt akkohra Uhr, mint most - messzihre és magashra nézett a vastagkehretes ókulája mögül, és mehrengfe, a hangsúlyt is fönt felejtve hihrtelen jött ötlettel azt találta mondani: „Ha vanna Havanna...” Máskor meg feldúltan érkezett, és izgatottan kérdezte: „Hallottál a nagy vonatszerencsé­ről?!” És tudják-e önök, hogyan neve­zik a biodrogot? Talán igen, mert úgy tapasztalom, terjedőben van: „Marihónalja”. Persze ezt is Bettes Uhr jegyzi. Azon rettentően kis számú végsőkig letisztult, igazán frappáns vicc közé tartozik ez, amelynek ismert a szerzője. Az egypárt túlkapásai és a múlt rendszer agóniája természetesen mindig bőven szolgáltatott muníci­ót Bettes Uhr anyanyelvnyű- véséhez, de a rendszerváltást köve­tő általános nemzeti túlfűtöttség idején is feltalálta magát. Egyszer például öntudatos ábrázatot vágva, határozott léptekkel elindult Po­zsony belvárosában a parlament ré­gi épülete felé, és azt kiabálta: „Samostatnú Slovenku!!!” Ami ugyebár első hallásra a független Szlovákia követelésének tűnik, ám ekként torzítva nem más, mint egy függeden szlovák hölgyre való igény bejelentése. A felfokozott közhangulatban persze nem tűntek fel az efféle nyelvi finomságok, és nemsokára egy kisebb tömeg csat­lakozott hozzája, ő meg erőteljes karlendítésekkel masírozott előt­tük, majd váratlanul sarkon fordult, és elballagott egy fröccsre. Egyszóval, Bettes Uhr szemé­lyében merész lázadót kell tisztel­nünk. És hát a verseiben sem ta­gadta meg soha önmagát. Hiszen ezen uhri - Bettes Uhr-i - költészet kibontakozásával párhuzamosan már az is egyre vakmerőbb láza­dásnak számított, hogy a szemé­lyes szféra pofátlanul betolako­dott a versbe. Bettes Uhr verseibe pedig nemcsak hogy bepofát- lankodott, hanem ott aztán ne­megyszer olyan lázadozásra alkal­mas formai megoldásokkal is bag- zott, amelyekre akkortájt a nyílt személyességet mindegyre snasszabbnak érző költői modo­rok tartottak kizárólagos igényt. Ráadásul a beszivárgó személyes hang holmi népi-népéleti-táj- nyelvi motívumokat is kimosott a költő falusi - és hangsúlyozottan dél-gömöri - élményvilágából. Szóval: Szodoma és Gomorra! Az egyetemes magyar iroda­lomban és itthon egyaránt. Az úgynevezett szlovákiai ma­gyar irodalom kontextusában ér­dekes módon talán mégiscsak va­lamivel kevésbé számított ez a szélsőséges megszólalásmódokat integráló alkotói magatartás vér- lázítónak - legalábbis a viszonyla­gosan zökkenőmentes megjelenés és a meglepően pozitív, a langyos- .tól szerencsére sosem hűvösebb (és általában sajnos nem is heve­sebb) fogadtatás erre látszik utal­ni. A hazai szellemi élet langyme­legében mindig minden kisebbet durrant a kelleténél, végül is neki sem sikerült irodalmi botrányhős­sé válnia, pedig - isten látja lelkét! - ő aztán igazán mindent megtett érte. Mert hát előtte is volt nálunk odamondogatás az irodalomban, meg óvatos formai lázadásokra is akadt már példa, de hogy a kettő ilyen természetességgel habaro­dott volna össze egy, a dada radi­kalizmusáig feszített versnyelv­ben, olyan még nem volt. Amikor egyik versében igen­csak szuggesztíven azt írja: „Ke­reszteztem a piros kőevőt / a vas­orrú bába lányával” (huh, végig­fut a hátamon a bőr!!!) - szóval, amikor ilyen megállapításokat ol­vasunk nála, olybá tűnik, ő is pontosan tudja, mi­lyen radikális kutyulás- ban van, s hogy ez talán egy afféle tudatos törek­vés. Ne adj’ isten, költői program. De aztán to­vábblapozva ebben a meglátá­sunkban is elbizonytalanít. Olyan hőfokon lázad, hogy még saját késztetéseivel is szembeszáll. Van kurázsija még ellágyulni is. Se is­tent, sem embert nem ismer a lá­zadásban. Mindazonáltal, amikor egy re­bellis költőt próbálunk elképzel­ni, nem éppen Bettes Uhr ábráza­ta jelenik meg lelki szemeink előtt. Olyan szervilis például en­nek a születésnapi versgyűjte­ménynek a címképén is, mint egy középkori feszület Krisztus-alak­ja. És aki jobban ismeri, tudja, nem hazudik a kép: a lelke leg­mélyén ilyen ő. Meg amolyan. Meg az ellentétje. Merthogy ott legeslegmélyebben még minden megvan. Megvan - és együtt van. Kérdés, mit - s az összetevők mi­lyen arányában - kérődzik fel on­nan a poétái szenvedély konfúzus korunkban. A szétcincált ének idején. A neurotikus lázongást, a szer­telen, önmagáért való és önpusz­tító rebelliót különben se tévesz- szük össze a lázadással. Lázadoz­ni puszta modorosságból vagy a lelki egyensúly megbillenésének hatására szokott az ember, de lá­zadni csak sziklaszilárd jellem, erős egyéniség képes. A lázadás ugyanis az egyén legbelső énjé­nek a társadalom méltatlan korlá­tozásaival folytatott önvédelmi harca. Mélyen individuális parti­zánháború a megfeneklésre min­dig hajlamos kultúra megcsonto­sodott struktúrái ellen. A hiteles lázadás mégis mindig önzetlen. Tudniillik mindig másokért, má­sok önvédelmi reflexeinek aktivi­zálása, vagyis - következményei­ben -: a mindenkori társadalmi progresszió érdekében is történik. Hiszen hát benne van még a szó­ban is: „láz adni”, vagyis „lázat adni” - illetve „láz-adás”. Bettes Uhr - minden látszat, fe­lületes nézet ellenére - sziklaszi­lárd jellem és rendkívül erős egyé­niség. Persze a maga törvényei sze­rint az. Ezeket a törvényeket pedig ügyesen mindenkori uhri szeszé­lyeihez igazítja. Bettes uhri szeszélyei viszont valamiképpen mindig az emberi­írói közvetlenség, a humanizmus és valamiféle vegetatív vagy koz­mikus harmónia gerjesztette böl­csesség humuszából sarjadnak. És ennek az emberiesség-sarjnak az oldalhajtása elementáris humora is, mely azért sosem mentes leg­alább egy csipetnyi szarkazmustól és öngúnytól.. Közvetve a gro­teszk, sőt az abszurd iránti fogé­konysága is ebből adódik: az oe­uvre egészét vizsgálva világossá válik, ezeket kontúrozásra, ki­emelésre - kontrapunktként hasz­nálja. Sőt néha már-már úgy tű­nik, parodizálja. Mindenesetre sa­játos, és valahogy mindig kicsit barátságos, meghitt abszurdja fényévekre van a becketti-iones- cui elidegenedettségtől. Sokan mindent elkövetnek, hogy szert tegyenek valamicske egyediségre, de hiába növelik az átlag többszörösére a spanyolvi­asz napi felhozatalát, összeizza­dott újdonatúj kunsztjaikkal is be­lemosódnak a szürke tömegter­melésbe, ő meg a tokáját sem ké­pes úgy megvakarni, hogy ne le­gyen benne kreatív elem és jelen­tős szellemi tőkét jelentő know­how, de még a csontig rágott frá­zisokat is képes olyan sejtelmes félmosolyokba ágyazni, hogy szinte már korszakos felismeré­seknek hatnak. Sunyi pali: úgy adja önmagát, hogy közben sikerül elhitetnie, csupán szerepjátékról van szó - ami annyiban, ugyebár, igaz is, hogy az én lényegi tulajdonságait megjeleníteni hivatott modor, bi­zony, mindig csak egy ízlés szerin­ti válogatás a saját szerep- és esz­közkészletünkből. Ez annyit jelent, hogy az a frá­nya - értelmiségiek-művészek kö­rében korábban sokat emlegetett - „önazonosság”, vagyis az indivi­duum valójában maga a stílus - de még inkább a stílust összerakó ízlés. Bettes Uhr ízlése elképesztően hiteles és mégis sajátságos „én­reprezentáló” modorokat - Bet- tes-képeket (világképeket) képes összerakni. Mindez természetesen nem csupán az itt ülő ötvenéves - ha­nem az előttünk fekvő vadiúj Bettes Uhr-ra is érvényes. A kettőnek annyi köze van egy­máshoz, mint mindkettőnek ön­magához. Nem semmi! E közt mi, olvasói rakjuk össze valamivé. Nosza!!! (Bettes István: Bettes Uhr, Nap Kiadó, 2004) Verseit emelkedettség és irónia, gondolatiság és trivialitás jellemzi. A tokáját sem képes úgy megvakami, hogy ne le­gyen benne kreatív elem. Még abban az esetben is kifizetjük a teljes összeget, függetlenül a távolságtól, ha mi megyünk ■I a kocsiért. mm Adja el a kotsit a legjobb áron az AAA AUTO Autócenterben! Az egyetlen igazi, cseh-ausztrál, használt autókkal üzletelő társaság az AAA AUTO Rt. BRATISLAVA, PANÓNSKA CESTA • hétfő-vasárnap: 8-20 • tel.: 0268 268 268 KOŠICE, MEDZI MOSTAMI5 • hétfő-péntek: 8-18 • tel.: 055 799 5859 • www.aaaauto.sk A AUTO * C v BP-5-10219

Next

/
Thumbnails
Contents