Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-17 / 12. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 17. Vélemény és háttér 5 Beneš-dekrétumok: a cseh vagyoni és jogi helyzet ma már szent és sérthetetlen Kemény és következetes KOMMENTÁR Szlovák léggömbök SZILVÁSSV JÓZSEF Megkezdődött az idei regionális és a jövő évi parlamenti voksolások kampányainak politikai előjátéka. Már eregetik fel tematikus kísérleti léggömbjeiket a pártok. A jelek szerint a szociális demagógia nem lesz nyerő, mert a több százezer szlovákiai Tiborc eddig is tűrt békességgel, és a sorsuk lassacskán jobbra fordulhat. Tavaly nem emelkedtek, hanem kis mértékben még csökkentek is az élelmiszerárak, az idén pedig növekedhetnek az átlagbérek. Az ellenzékiek ezeket a tényeket tudatosítva inkább újra a magyarkártyával próbálkoznak. Slota, Mečiar és Fico az elmúlt héten egymást is igyekezett túlharsogni az állítólagos magyarveszély, különösképpen a kulturálisautonómia-törekvések miatt. Szimpatizánsaik magyarellenes fóbiáira, valamint arra a történelmi tényre építenek, hogy amikor az elmúlt évszázadban a szlovák politikusok területi autonómiát követeltek, akkor gyakran elszakadásra gondoltak, ami 1939-ben, majd 1993-ban be is következett. A szlovák populista triumvirátus - amelyet sajnos, az államfő is nyíltan támogat - nem tudatosítja vagy elhallgatja, hogy ma merőben más nemzetközi viszonyok között élünk. Az MKP politikusainak egyik fontos feladata lesz ezt a tényt hangsúlyozva tettekkel igazolni, hogy az itteni magyar ember törvény- tisztelő szlovákiai állampolgár, rátermett tisztségviselő, akár közjogi méltóság lehet akkor is, ha kulturális értelemben az egyetemes magyarsághoz tartozónak vallja is magát, s ha ezekről a sorskérdésekről éppen Budapesten tárgyal. Senki sem gondol elszakadásra akkor sem, amikor az európai értékrendnek megfelelően saját kultúrájának, művelődésének, a nemzeti azonosság- tudata eme pilléreinek a megőrzéséről és erősítéséről - a hatályos európai joggyakorlat alapján - szuverén módon kíván dönteni. Ezek a törekvések nyilván vörös posztót jelentenek a szlovák nacionalisták szemében, akiknek a száma a hazai magyar politikusok elkövetkező magatartása révén is gyarapodhat vagy csökkenhet. Azáltal is, hogy mennyire tudják érvekkel alátámasztani, vüágos kommunikációval elfogadtatni értékrendjüket. ■S mennyire lesznek képesek távol tartani magukat a határon túli nemzetrészre gyakran csak eszközként tekintő magyarországi pártok csatározásaitól vagy a Magyarok Világszövetségének a demokráciával és milliók érzelmeivel visszaélő kalandorkodásához hasonló magamutogatásoktól. Olyan elvárások ezek, amelyekre főleg az idén és jövőre minden esetben megfontolt válaszokat kell adni, elsősorban a szlovákiai demokrácia gyarapítása, vagyis az itteni magyarság boldogulása érdekében. JEGYZET TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ. A határon túli magyar politikai vezetők szabadkai tanácskozásának fontosságáról értekezik hét végi számában az újvidéki lap, amely szerint a találkozóra éppen jókor került sor, és már látszanak is a gyümölcsei. Purger Tibor, az újság washingtoni tudósítója - aki résztvevője volt a szabadkai összejövetelnek - rámutat: úgy látszott, a nagy neki- és ellen- buzdulások magyar vonatai olyan elemi erővel vágtatnak egymás felé, hogy megállítani már nem lehet őket. A szerző tág teret szentelt a szabadkai találkozóhoz vezető eseményeknek, egyaránt keményen bírálva a magyar kormányoldalt és az ellenzéket a népszavazást megelőző „piszkos kampány” miatt. Saját tapasztalataiból merítve a cikkíró megállapítja, hogy a szabadkai tanácskozás figyelemre méltó egységben zajlott, de szerinte a mindössze 15 év alatt „nagykorosodon” magyar politikai színtéren egyesek még mindig nem tudják elképzelni vagy lenyelni, hogy kisebbségi helyzetben is lehet komolyan és felelősségteljesen politizálni. DNEVNIK Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elégedett azzal, hogy lépésről lépésre megvalósul a vajdasági magyarok perszonális autonómiája. Ettől az autonómiától senkinek sem kell félnie Szerbiában - mondta az újvidéki napilapnak adott nyilatkozatában. A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke rámutatott, létrejöttek a törvényi lehetőségek az autonómia működéséhez, és jók annak kilátásai, hogy belátható időn belül a gyakorlatban is meghonosodjék ez a forma. Kasza elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint az etnikai képviseleti arányok figyelembe vétele a vajdasági kisebbségi problémák megoldásában kedvezőtlen hatással lesz a demokratizálódásra. „Kiderült, az etnikai kulcs alkalmazása nélkül ki vagyunk szorítva minden állami intézményből. Aki bírálja a vajdasági magyarok perszonális autonómiáját, először arra adjon választ, hogy a tartományi intézményekben miért nincsenek képviselve a magyarok számarányuknak megfelelően” mondta. ♦ ♦♦ Trianoni hisztéria című írásában foglalkozik a Dnevnik a magyar nemzetegyesítési törekvésekkel és a Trianon című film erdélyi bemutatója körül kibontakozott vitával. A napilap megállapítja: a magyar diaszpóra kérdése nem került le a napirendről a kettős állam- polgárságról szóló népszavazással. Nemzetközi szövetségek, különféle kisebbségi és nemzeti szervezetek és egyes kultúrkörök keresik Magyarország és a szomszédos országok magyar szervezetei közötti szilárd együttműködés formáit. „Az ilyen törekvések központjában mindig és újból Trianon áll! - írja a lap, s idézi a román sajtó írásait, melyek szerint mostanság Koltay Gábor Trianon című filmje igazi hisztériát keltett Erdélyben és a romániai kultuszminisztériumban. Csehországban az alkotmánybíróság a napokban felülbírálta az alsóbb szintű taláros testületek korábbi jogerős döntését egy, a Beneš-dekrétumok- kal kapcsolatos vagyonjogi perben. KOKES JÁNOS Ez egyértelműen jelzi: Prága határozottan bekeményített ebben a kérdésben, és következetesen próbálja képviselni azt a hivatalos politikai-jogi vonalat, mely szerint a II. világháború után az országban kialakult vagyoni és jogi helyzet ma már szent és sérthetetlen, azaz megváltozhatatlan. Magyarán szólva: mindazok, akiknek vagyonát a II. világháború után az úgynevezett Beneš- dekrétumok alapján kobozták el - Csehországban alapvetően a németekről, Szlovákiában a magyarok van szó - ne számítsanak arra, hogy azt esetleg visszakaphatják, visszaszerezhetik. Külön érdemes figyelni Jan Musil alkotmánybíró nyilatkozatára, mely szerint az alkotmánybíróság döntése precedens, ami azt jelenti, hogy a cseh bíróságoknak a következőkben ennek szellemében kellene elbírálniuk a hasonló vagyonjogi ügyeket. Az alkotmány- bíróság egyértelműen megerősítette: a kárpótlási ügyek visszamenőleges végső határa 1948. február 25-e, a kommunista hatalomátvétel napja. A korábbi években elvett, államosított vagyon csak rendkívül szűk, kizárólag a holokauszttal, a faji népirtással összefüggő ügyekben lehet visszaigényelni. Musil leszögezte: az alkotmánybíróság szerint megengedhetetlen, hogy folytatódjék a Beneš-dekrétumok alapján hozott döntések, vagyonelkobzások felülvizsgálata. Csehországban az 1989-es rendszerváltás után a kárpótlás 1948 februári határát az egykori cseh, valamint német arisztokrata családok próbálták meg elsősorban áttörni, s számos esetben sikeresen. Vagyonukat azonban nem a kárpótlási törvények, hanem a polgári törvénykönyv adta lehetőségek alapján kérték vissza. Kihasználható volt az is, hogy a háború utáni hivatalok nem mindig voltak következetesek, s az elkobzás formálisan nem mindig folyt le az akkori törvények szerint, nem volt megfelelően dokumentálva például a telekkönyvi hivatalokban, vagy hiányoztak, elvesztek a bizonyítékok. A cseh parlament ezért az Európai Unióhoz történt csatlakozás előtt nyilatkozatott fogadott el; határozottan és egyértelműen leszögezte azt az álláspontot, amelyet most az alkotmánybíróság lényegében megismételt: a II. világháború utáni vagyoni és jogi helyzet ma már sérthetetlen és megváltoztathatatlan. A cseh álláspontot lényegében az Európai Unió is elfogadta, amikor Brüsszelben világossá tették: a Beneš-dekrétumok nem jelentenek akadályt Csehország és Szlovákia csatlakozása előtt. További lényeges dolog, hogy miután a múlt évben a Lengyelországból kitelepített szudétanémetek kárpótlása ügyében is éles vita alakult ki Varsó és a kárvallottak szövetsége között, a német kormány is kénytelen volt nyíltan állást foglalni. Gerhard Schröder kancellár leszögezte: a hivatalos Berlin nem támogatja a szudétanémetek kárpótlási igényeit sem Lengyelországgal, sem Csehországgal szemben. Ez az állásfoglalás azért is fontos, mert mintegy 80 kitelepített szudétanémet a strasbourgi európai emberi jogi bírósághoz fordult egykori vagyona visszaszerzésének kérdésében. Erre azután nyílt jogilag lehetőség, hogy Csehország és Lengyelország (valamint Szlovákia) is tagja lett az uniónak. A csehországi „bekeményí- tést” a Beneš-dekrétumok ügyében az utóbbi hónapok bírósági pereinek eredményei is jól jelzik. Míg Kinsky, Salma, Colloredo- Mansfeld, Walderode vagy a magyar Kálnoky Sándor gróf családja a korábbi években visszakapott vagyonából ezt-azt, most az arisztokraták egymás után veszítik el folytatódó, esetleg újabb pereiket. Néhányan közülük jelezték, szintén Strasbourghoz kívánnak fordulni. Nehéz megmondani, milyen az esélyük. Prágai szakvélemények szerint állítólag nem sok. Bár a cseh média és történettudomány az utóbbi években aránylag részletesen és jóval objektívebben írt a II. világháború utáni súlyos jogsértésekről és zavaros eseményekről, a szudétanémetek kitelepítését a lakosság döntő többsége indokoltnak és igazságosnak tartja. Az általános vélemény az, hogy a II. világháború szörnyűségeiért ugyan elsősorban a náci Németország a felelős, de a csehországi németek döntően támogatták, ezért a háború utáni kitelepítésük jogos volt. Szükséges megjegyezni, hogy az események kronológiájának (háború, kitelepítés) fontosságára a cseh-német megbékélési nyilatkozat is felhívta a figyelmet. Prágában azt sem felejtik el hangsúlyozni, hogy a szudétanémetek kitelepítésére a potsdami nagyhatalmi konferencia is áldását adta. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy már a politika, a média és a közvélemény is elismeri a németek ellen elkövetett törvénytelenségeket, brutalitást, kegyetlenségeket, s mai szempontból ezeket elfogadhatatlannak tartja. Mindez azonban nem változtat az akkori helyzet lényegi megítélésén, csak módosítja, árnyalja. Hazafelé SZÁSZI ZOLTÁN Az úton járók tudják, milyen érzés az, mikor a távolban kirajzolódó dombok vonalai már az otthont keretezik. Ilyenkor meg kell állni egy- egy pillanatra, megmerítkez- ni a január vakítóan élesen szikrázó fényeiben. Hol gyümölcsfát metszenek, hol éppen a szőlőt, hol disznótor vége felé tartva sürögnek az udvaron. Van, aki éppen keresztelőről tart hazafelé a templomból, van, ahol baráti társaságot várnak, s van, aki dolog után beül egy pofa sörre a kocsmába, megbeszélni ezt az elmúlt hetet, elemezni a múltat és jövőt. Ilyen társaságba cseppentem bele az Ipoly mentén, egy kedves kisközségben. Háttérzajnak televízió, sercenő szódásszifon, koccanó poharak, s vágható cigarettafüst, méregerős kávé igaz illata adja a méltó keretét egy beszélgetésnek a világ éppen aktuális állásáról. Ám nem csak napi gondok olvasóját morzsolgatják az emberek. Jópofa fogadás születik, nem is akármilyen téttel és témában. Aki hirtelenjében elmond egy verset csak úgy, fejből, annak kedve szerint lehet rendelni, a két kételkedő pedig köteles állni a rendelést egy egészen népes asztaltársaság számára. Már előre kajánul rajzolódó mosollyal várják a fogadás végét a hitetlen- kedők, hogy a legdrágább italt rendelhessék. A kihívott fél egy sóhajnyi gondolkodás után Arany János Fülemüle című versét hibátlanul, mondhatni, egészen profi, de mégis kedves előadásban mondja el, természetesen a kihívók legnagyobb megrökönyödésére. Avers elhangzik, a hangsúlyok elhelyezésében, a trópusok melegében fürdő szöveg hatásában bármely középiskolai magyartanár nyugodtan elégedett lehetne. Pedig a versmondó már harmincon túl van, egyáltalán nem szakmája a versmondás, de még a szó se nagyon. Mezőgazdász a lelkes versmondó emberünk, akinek mégis fontos, hogy legyenek az életében más kapaszkodók, más értékek felé nyitó kapuk is a munkán, a mindennapi kérdéseken kívül is. A kávét felhörpintve megnyugodva indul hazafelé az ember. Mégse hiábavaló ez az élet! Mert ugyan a napi politika befolyásolja az életünket, de azért érdekes volna egy- egy ilyen helyen, de akár még komolyabb társaságban is feltenni a kérdést, ki volt éppen a miniszterelnök abban az országban, abban az időben, ahol és amikor Arany János Fülemüle című verse született. Bizony mondom, hirtelenjében nem vágja ki a választ akárki. Áldva a verstudó jóember által gerjesztett, élhető világot meghatározó hangulatot, az út is gyorsabban szalad el hazáig. Megtartja mégis az embert a szülőföldje, nyelve, a politika minden szemétsége ellenére is. Ebben rejtezik az egyszeri ember csodálatos túlélőképessége! Kellene ma is a megkülönböztetés Magyar szempontból azonnal meg kell jegyezni, hogy a potsdami állásfoglalás ez az egyik meghatározó, döntő momentum, amely alapvető módon megkülönbözteti a II. világháború utáni szudétanémet kérdést a magyartól. A magyarok kitelepítését a potsdami konferencia ugyanis nem hagyta jóvá, nyilvánvalóan érzékelve, hogy a háborúval kapcsolatban különbséget kell tenni a németek és a magyarok között. Magyarország nem volt a háború kirobbantója, s az akkori szlovákiai magyar kisebbség is erőteljesen náciellenes volt, amit, mondjuk, a vágtornóci’vagy a kassai mani- fesztáció is bizonyít. Mellőzve most a részleteket, elvárható és jogos lenne, ha ma is ugyanilyen „megkülönböztetést” alkalmaznának az illetékesek a szudétanémetek a magyarok között. Fontos lenne, ha erre az egyáltalán nem apró különbségre a szlovákiai magyar politikai reprezentáció is felhívná Pozsony figyelmét, (kj)- Ne hozd haza nekem ezt a mocskot a parlamentből! (Ľubomír Kotrha rajza)
