Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-13 / 9. szám, csütörtök

ÚJ SZŐ 2005. JANUÁR 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST Az amerikai vezetés lemon­dott arról, hogy megtalálja a megdöntött iraki rendszer tö­megpusztító fegyvereit. A ku­tatást karácsonykor leállítot­ták. Az a csoport, amelyet erre a feladatra hoztak létre, feladta a helyszíni vizsgálódást. A Charles Duelfer CIA-megbí- zott által szeptemberben - ak­kor még nem végleges jelleggel - a kongresszus elé teijesztett jelentés ezután már zárójelen­tésnek számít. Akkor arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy Irak­nak nem voltak biológiai és ve­gyi fegyverei, és atomkutatási programja is elsorvadt még az amerikai invázió előtt, ellen­tétben azzal, amire a Bush-kor- mány hivatkozott a háború megindításának igazolására.- Hagyjon engem békén, kolléga, az MKP-elleni nagykoalícióval, inkább iszom egy nagy sört a par­lamenti büfében. (Peter Gossányi rajza) Iraki választások, izraeli-palesztin viszony, az USA külpolitikája, Oroszország nehézségei A világpolitika 2005-ben Mint minden év elején, most is érdemes elgon­dolkodni azon, mit hoz majd az előttünk álló esz­tendő a külpolitika és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából. ONDREJCSÁK RÓBERT A kulcsfontosságú kérdések kö­zé tartozik az iraki helyzet alakulá­sa, az izraeli-palesztin viszony jö­vője, különös tekintettel a palesz­tin választások után kialakult hely­zetre, az Egyesült Államok külpoli­tikája, amely szorosan összefügg a transz-atlanti kapcsolatrendszer jövőjével, továbbá az Európai Unió sorsának alakulása, beleértve a to­vábbi bővítésről szóló vitát és a kö­zös kül- illetve biztonságpolitikát. Természetesen nem elhanyagolha­tó az sem, hogy milyen lépéseket tesz az erősödő Kína, India, ho­gyan birkózik meg Oroszország a külső és belső nehézségeivel. Szinte minden Irakkal kapcsola­tos elemzés a január végi választá­sokat jelöli meg kulcsfontosságú momentumnak. A választásokhoz különbözőképpen állnak hozzá az egyes iraki nemzetiségi, illetve val­lási entitások. A síiták, al-Szadr mozgalmának „lecsendesítése” óta, viszonylagos nyugalomban várják a szavazást - annak tudatá­ban, hogy ők alkotják Irak lakossá­gának 60 százalékát, így a választá­sok után az ország feletti ellenőrzés automatikusan az ő kezükbe kerül­het. Ha megnézzük, Irak mely ré­szeiben történnek támadások, lát­hatjuk, hogy a síiták lakta részek szinte „csendesek” - épp az említett stratégia miatt. Mivel azonban ez a csoport egyértelműen a január 30-i választásoktól várja hatalmának megerősödését, ezért ha egyes cso­portoknak sikerülne elérni annak elhalasztását, az szinte automati­kusan destabilizációhoz vezetne a síita területeken. Más a helyzet a szunnitákkal: az ő értékelésük sze­rint éppen ők azok, akik a legtöbbet veszíthetnek, éppen azért radikális csoportjaik minden eszközzel meg­próbálják megakadályozni a vá­lasztásokat. A kurdok számára a legfontosabb, hogy olyan vezetés jöjjön létre, amely elismeri nagyfo­kú önállóságukat Irak északi ré­szén. Ami a palesztin területeket illeti, a választásokon elért nagyarányú győzelmével Abbász viszonylag magas fokú legitimitással vághat neki a szinte megoldatlannak tűnő problémarendszer megoldásának: megegyezni Izraellel, ellenőrizni saját szélsőségeseit, megtartani az arab országok támogatását és elfo­gadtatni az esetleges kompromisz- szumot saját népével. Mindeneset­re a külföldi kormányok szinte so­ha nem látott mértékben előlegez­ték meg számára a bizalmat, bele­értve az Egyesült Államokat, ami ismerve Arafattal kapcsolatos ál­láspontját, nem kis dolog. Abbász számára elsősorban az lesz fontos, hogy megtartsa hitelességét a kül­föld számára, aminek nincs más útja, mint megküzdeni a szélsősé­gesnek tekintett erőkkel, mozgal­makkal. Természetesen ennek egyik fontos összefüggése, hogy Iz­rael is hajlandó legyen a kompro­misszumra, hiszen az izraeli-pa­lesztin megállapodást követő béke komoly alternatívája lehet a szél­sőséges, sok esetben terrorista szervezetek által kínált erőszaknak - mindkét fél számára. Ami az amerikai külpolitika to­vábbi alakulását illeti, elsősorban két dologra kell felhívni a figyel­met. Az egyik, hogy Bush elnök új­raválasztását követően az eddigi irányvonal megerősödni látszik, és nincs jele annak, hogy alapvető kérdésekben változna az USA kül­politikája. A másik - amely nem zárja ki az elsőt -, hogy Washing­ton megpróbál javítani a transz­atlanti kapcsolatok jelenlegi szint­jén. Egyébként ennek bizonyítéka Chirac francia elnök amerikai út­ja, vagy épp George Bush európai látogatása. Csak remélni lehet, hogy a transz-atlanti kapcsolatok valamelyest javulni fognak, leg­alábbis a kommunikáció szintjén. A meglévő komoly különbségeket az Atlanti-óceán két partján - a stratégiai kultúra, a fenyegetések értékelése, fegyveres erők szintje stb. - ugyanis nem lehet egy év alatt felszámolni, sőt, egyáltalán nem lehet felszámolni. Ami az Európai Unió további sor­sát illeti, fontos lesz az alkotmány­szerződés ratifikációs folyamatá­nak további alakulása, különös te­kintettel az egyes országokban va­lószínűleg megrendezendő nép­szavazásokra. Folytatódni fog a bő­vítéssel kapcsolatos további vita is, beleértve Törökországot, de a kö­zeljövőre gondolva Romániát és Bulgáriát is. Ebben az évben köze­lebb kerülhetünk annak megisme­réséhez is, hogyan alakul Horvát­ország integrációs ambícióinak sor­sa. Ami a kül- és biztonságpolitikát illeti, nagyon fontos lesz, hogyan birkózik meg az Unió a bosznia- hercegovinai helyzettel, hiszen az elmúlt év decemberében átvette a NATO-tól az ottani misszió feletti parancsnokságot. Ha az EU eddigi legnagyobb katonai missziója sike­res lesz, az önbizalmat adhat a to­vábbi fejlődésre a kül- és biztonság- politika terén. Ami Oroszországot illeti, folytatódni fog Moszkva küzdelme a perifériák stabilizálá­sa érdekében, beleértve természe­tesen Csecsenföldet is. Az ország jövőbeli hatalmi pozíciója szem­pontjából azonban nem kisebb je­lentősége van a demográfiai prob­lémáknak és a gazdasági fejlődés­nek. Putyin valószínűleg kitart ed­digi külpolitikai irányvonala mel­lett, amelynek lényege az USA-val fenntartott különleges kapcsolat, de az ezzel párhuzamos, sokszor Amerikát ellensúlyozni kívánó kö­tődések is. Ide tartoznak például a Kínával, Franciaországgal és Né­metországgal fenntartott kétolda­lú vagy multilaterális kapcsolatok. Természetesen a felsorolt ténye­zők a jelenleg ismert tényeken ala­pulnak, amelyek döntő mérték­ben befolyásolják a nemzetközi kapcsolatok alakulását. Megtör­ténhet azonban az is, hogy valami­lyen előre nem látott fejlemény - ilyen volt például 2001. szeptem­ber 11-e - gyökeresen megváltoz­tat mindent. Egyébként, ha az év eleji írások a várható fejlemények­ről szólnak, az ilyen, előre nem látható események miatt írjuk az év végi értékeléseket. A szerző külpolitikai elemző A külügyminisztériumnak kisebbségi kulturális célokra évente 11,8 millió korona áll rendelkezésére Csehország nem figyel a határon túli csehekre KOKES JÁNOS Csehország elhanyagolja a kül­földön élő csehek támogatását, és mostohaként viselkedik velük szemben - állítja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. A prágai kül­ügyminisztérium kimutatása sze­rint jelenleg mintegy 1,8 millió cseh él a nagyvilágban. Szerveze­teiket a cseh állam nemigen támo­gatja. Bár a politikusok részéről sok az ígéret, de a törvények nem változnak. Magyarország, Szlová­kia és Lengyelország sokkal több pénzt fordít külföldön élő kisebb­ségei szervezeteinek támogatásá­ra. Ugyanakkor ezen államok tá­mogatása is eltörpül amellett, ahogy a gazdag nyugati államok támogatják külföldön élő honfi­társaikat - fejti ki az újság. Németország például csak a külföldi német iskolákra évente mintegy 5,5 milliárd koronának megfelelő összeget fordít. Ugyan­akkor a cseh külügyminisztéri­umnak kisebbségi kulturális cé­lokra csak 11,8 millió, míg az is­kolák és a kulturális központok támogatására tíz millió korona áll rendelkezésére. Jitka Seitlová szenátor asszony, aki a felsőház külföldön élő csehekkel foglalko­zó bizottságát vezeti, úgy véli, mindez rendkívül kevés. Elmond­ta, a külföldi csehek szervezetei évente számos kéréssel fordulnak Prágához, de alig találnak meg­hallgatásra - egyrészt azért, mert ezekre a célokra nincs pénz, más­részt például, mert a külügymi­nisztériumban ezekkel az ügyek­kel csak egyetlenegy tisztviselő foglalkozik. Egy-két más tárcánál a külföldön élő csehek problémá­ját csak mint „mellékest” csatol­ták egy más problémával foglal­kozó személy hatáskörébe. A lap szerint azok a Nyugaton élő cse­hek, akik rendelkeznek cseh ál­lampolgársággal is, leginkább azt kifogásolják, hogy a hatályos cseh törvények nem teszik le­hetővé a levélben történő szava­zást. Ma az a helyzet, hogy a kül­földön élő cseh állampolgárok a parlamenti alsóházba a nagykö­vetségeken választhatnak, míg a felsőházba csak Csehország terü­letén. A cseh hatóságok szerint várható, hogy 2006-ban már le­vélben is lehet szavazni. KOMMENTÁR Áldozat vagy tettes? NAGYANDRÁS Újabb hullámokat vet a titkosügynök-botrány Szlovákiában, lassan, de biztosan szedegeti áldozatait, avagy előbb-utóbb úgyis mindenki múltjára fény derül? Az építésügyi és régió­fejlesztési minisztérium államtitkára után most Jozef Bánás ex-ANO-s, jelenleg SDKÚ-s képviselő került nem kívánt ref­lektorfénybe. Ő még Hurný botrányának kirobbanása idején előre jelezte, tisztában van azzal, hogy a Nemzet Em­lékezetének Hivatala rendelkezik róla szóló iratokkal. A képviselő egyébként a Cibulka-féle listán is szerepelt tit­kos ügynök (agent) és együttműködőként (spolupracovník) is. Sajnos ez semmit sem bizonyít, hiszen az ŠtB-listára kü­lönböző fals módszerekkel is fel lehetett kerülni, így teljesen ártatlan embereket is be lehetne mártani. Amikor viszont valakinek a nevéhez már nemcsak egy szám és egy titkos név tartozik, hanem egy teljes akta is, melyben szép sorjában le van írva, hogy valójában mit is tett, az már ennél sokkal komolyabb. így volt ez Hurnýval, és Bánásról is kezdenek kiszivárogni adatok, annak ellenére, hogy még nem jelentek meg a közép- és nyugat-szlovákiai listák az interneten. A Sme napilapnak nyilatkozó képviselő már nyíltan vállalta, hogy együttműködött a titkosszolgálattal, egészen pontosan a Szlovákiába akkreditált külföldi újságírókkal folytatott megbeszéléseiről tájékoztatott. így olyan személyekről is je­lentéseket írt, mint Paul Lendvai, a Magyarországról elszár­mazott világhírű osztrák újságíró. A képviselő azzal védekezett, hogy ha Lendvai egyszerűen kritizálta személyes beszélgetéseik során a kommunista rendszert, akkor ő nem írhatta le azt, hogy dicsérte. Banáš a sajtó nyilvánossága előtt kívánja tisztázni magát, ezt már többször kijelentette. Ugyanúgy azzal is védekezik, hogy a NATO parlamenti közgyűlésén, ahol Szlovákiát képviseli, már többször elmagyarázta saját múltját, s ott már elfogad­ták érvelését. Ennek ellenére továbbra is kérdéses, hogy olyan személyek, akik bármilyen formában együttműködtek a kommunista titkosszolgálatokkal, képviselhetik-e Szlovákiát nemzetközi szervezetekben. Sajnos, a politikai elit ebben a kérdésben nem egységes. A miniszterelnök sokáig védte államtitkárát, a köztársasági elnök szerint pedig egyszerűen már el kellene felejteni az egész ügyet, túl kellene lépni az ŠtB-s dolgokon. Próbálják ezt megmagyarázni azoknak az embereknek, akiknek a kommunista rendszer s annak kiszolgálói éveken vagy évtizedeken keresztül megkeserítették az életét. JEGYZET Szép város Kolozsvár HIZSNYAJ ZOLTÁN De még milyen szép! Különö­sen, ha az ember a Fő térről, a pozsonyi Fadrusz János Má­tyás-szobrának a tövéből nézi. Hiába próbálta Funar idejé­ben a városvezetés a tér „ar­chitektúrájának” egységét megbontani, és ásatott ki rosszhiszeműen római kori ro­mokat a büszke lovas szobor előtti, csoportosulásra rendkí­vül alkalmas területen. És hiá­ba emeltettek a 19. századi er­délyi román memorandis- táknak magas, fehér márvány emlékoszlopot a térről kivezető széles főút legelején, vagyis tulajdonképpen a tör­ténelmi tér sarkában, ideoló­giailag ellensúlyozandó a pompás ménen parádézó „igazságost”. Aki mellesleg a város szülötte volt. No nem mintha a helyhez köt- hetőség elve különösen sokat számítana a nemzeti emlék­művek elhelyezésének eseté­ben, hiszen emlékhelyek való­jában már szerény fantáziával is bárhol elképzelhetőek, elég, ha a magunk gombaként sza­porodó Szent István-szobraira gondolunk. Egy-egy ilyen mű­alkotást vagy emlékhelyet egyedül az hitelesíthet, ha a varázsa megfogja a nemzet fi­ait és leányait. Amikor jöttünk át a Mátyás- szobor felé, ott a tér sarkában közelről is megfigyelhettük - tanúságtételét láthattuk! -, hogy a memorandisták emlék­műve még így, a sarokba állí- tottan is mekkora hatással van a román nemzet leányaira és fiaira. Konkrétan a frissen összeesketett párokra. Amíg a kocsitól Mátyásig elértünk, három ifjú párt is láttunk a hozzájuk tartozó esküvői me­net élén megtorpanni, és a vi­rágcsokor elhelyezését köve­tően némán tisztelegni a nem­zet nagy fiainak emléke előtt. Nekem spéciéi az átkos ugrott be, amikor a törekvőbb csalá­dok fiainak és lányainak a „komancs” emlékhelyeket il­lett virágba borítani az elfoj­tott röhögéstől rázkódó nász­nép karéjában. Ezt meg is je­gyeztem, jó zaftos kommentá­rokat fűzve a gesztushoz. (Szép kis város ez a Kolozs­vár.) Röviden arról is értekez­tem, hogy végül is mindegy, komcsi-e vagy nemzeti, hite- les-e vagy sem, nem szeren­csés az ideológiát a civil szfé­rába belekeverni. Aztán felér­tünk a szoborhoz. Úgy csúcsra járatódtam az eszmefuttatástól, hogy ma­gamjavasoltam, fényké- pezkedjünk már le a hollók urával. El is készült vagy egy tucat fotó. Közben láttam már, a tér sarkában is villan­nak a vakuk, de már nem volt mit tenni. Egyszóval, nem csak szép vá­ros Kolozsvár, hanem tanulsá­gos is. Persze könnyen megle­het, hogy csak a messziről jött civilek számára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents