Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-10 / 6. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ THE NATION Thaiföld némely tenger­partjára a cunami után vissza­tértek a bőrteknősök, amelyek a turistaáradat miatt évekkel ezelőtt elhagyták a vidéket - írta a thaiföldi lap. Egy kisfiú Mai Khao strandján talált vagy 80 tojást, amelyről a szakértők megállapították, majdnem bi­zonyosan a kiveszőben lévő bőrteknős rakta le. A bőrtek­nős a világ egyik legrégebbi ál­latfajtája, több mint százmillió éve létezik. Több tengeri tek­nőshöz hasonlóan csak azért hagyja el a vizet, hogy a meleg parti homokba rakja tojásait. Malajziában környezetvédel­mi programok keretében vé­dik ezeket a strandokat. A szá­razföldtől néhány kilométerre lévő szigetekre naponta legfel­jebb 20 fő látogathat, és mivel a teknősök sötétben érkeznek, naplemente után nem mehet­nek le a partra.- Ha nekünk nem osztottatok lapot, akkor a Fekete Pétert se sózzátok ránk! (Szalay Zoltán karikatúrája) A hazai feljelentésektől nem tartottak, de a budapesti csehszlovák nagykövettől féltek Hofi él, Hofi élni fog! Hofi élt, A közkeletű, kétezer oldalas magyar életrajzi lexikon, a Ki kicsoda 2002-es kiadásá­nak 759. oldalán ez olvas­ható: „Hofi Géza - szócik­kének közléséhez nem já­rult hozzá.” Nem hiszem, hogy titkolni szeretett volna valamit, hiszen fölös alkal­makkor beszélte ki életraj­zát. De azt akarta, hogy csak az a Hofi legyen élő, aki a színpadon volt. A mű azonossá lett az emberrel. E. FEHÉR PÁL Abból az alkalomból írok róla, hogy két esztendővel a halála után, 2004 szilveszterén az ő mű­sorai voltak a legnézettebbek a magyar tévékben. Arról is érdemes lenne, persze, elmélkedni, hogy a mai magyar kabaré miért nem tu­dott olyan teljesítményt nyújtani, a demokrácia kellős közepén, ami­lyenre ő volt képes, amikor az igaz­ság kimondásának nem 12 nehéz­sége volt, mint azt Bertholt Brecht még a weimari köztársaság idején naivan feltételezte, hanem ennél sokszorosan több. És nem a nosz­talgia teszi kelendővé humorát, mint annyi másokét, hanem az a képessége, hogy típust teremtett saját képére és hasonlatosságára. Ő lett a magyar kisember és - ezt is érdemes megfigyelni - külső meg­jelenése az évek során igazodott a vállalt szerephez. Fiatalabban olyan volt, mint egy színész. Koro­sodva, meghízva, megkopaszodva olyan lett, mint egy ádagember. Amikor játszott - az már nem szín­ház volt, hanem állt a színpadon egy ember, valaki közülünk, aki el­mondja, úgy ahogyan a kocsmá­ban, a gangon a szomszédnak mindannyian tesszük, hogy minek örül, miért dühöng. Életünk köz­helyekből állt és áll. Hofi Géza ezt ismerte fel. Milyen kifejezően tud­ta ismételni Sztálint: Lenin élt, Le­nin él, Lenin élni fog! És a nézőté­ren, ugyanúgy, mint az utcán, min­denki tudatában volt annak, hogy szó sincsen Leninről, Sztálin akart élni mindörökké. A vak és zsarnoki hatalom. Hofi azért élt, azért él és azért fog élni, mert szemének vil­lanásával, egyetlen, látszólag vé­letlen mozdulatával, egy kacsin­tással leleplezte az álságot, a köz­helyt. Született plebejus demokra­ta volt. „Tiszta őrület” - ismételte, ami­kor ágytálakat okádott az éjjeli- szekrény, és ő arról töprengett a diliházban, hogy miként haszno­síthatná a haszontalanságot: talán tükörként, esetleg palacsintasütő­ként, netán múzeumi papucsként csoszoghatna benne. „Tiszta őrü­let” - gondolhatjuk vele együtt, amikor már régen nincsen terv- gazdaság, de azért a kapitalizmus szintén képes az értelmetlenségre. A világ szüntelenül abszurditásá­val készteti lelki ellenállásra a kis­embert, még akkor is, ha közben szorgalmasan gyártja az ágytála­kat. Nem gondolnám, hogy Hofi olvasta volna Franz Kafkát, Hrabalt sem nagyon, ám bizonyos, hogy ugyanaz a XX. század nyug­talanította. Nem volt udvari bohóc, noha irigyei sokszor és sokat suttogtak úgynevezett magas kapcsolatai­ról. Manapság pedig politikamen­tes humoristaként szeretnének emlékeztetni rá, de ez sem igaz. Hofi szenvedélyesen politizált, mindenkor az „alsó szint” érdeké­ben. Tanúja lehettem, hogy mi­ként készült egyik legélesebb sza­tírája. Az, amelyikben Kádár Já­nos jellegzetes modorát és óvatos, a lépéseket mindig százszor mér­legelő politikáját ábrázolta. A Mikroszkóp Színpad igazgatója, Komlós János, az ötletgazda és Hofi pontosan tudták, hogy a Ká­dárt, mint sakknagymestert be­mutató számot egyedül Kádár en­gedélyezheti. Beosztottjainak er­re nem lesz bátorságuk, ezért őket nem is kérdezték. Tettek néhány kísérletet, hogy kipuhatolják Ká­dár véleményét, de ő mereven el­zárkózott: „Ez a maguk mestersé­ge” - mondta. Végül nekivágtak. Mindjárt az első előadás után - rengeteg feljelentés. A hazaiak nem voltak nagyon érdekesek, annál jobban tartottak a budapes­ti csehszlovák nagykövettől, aki azt vetette fel Budapesten is, meg Prágában is, leginkább azonban Moszkvában: hová jutnánk, ha minden főtitkár gúny tárgya le­hetne. Például Brezsnyev elv­társ... Például Husák elvtárs... Ek­kor nézte meg Kádár az előadást. Végignézte, még konyakot is ivott a művészekkel, ám az előadásról nem szólt egyetlen szót sem. Tá­vozása után nem volt nagyon vi­dám a hangulat a színházban. Komlós már-már azt mérlegelte, hogy esetleg okosabb lenne leven­ni a számot a műsorról. Ekkor ér­kezett egy kézírásos levél: „Ked­ves Hofi Elvtárs! Köszönöm. Jobb, mint az eredeti. Üdvözlettel: Ká­dár János.” A levelet sokáig lehe­tett olvasni a Mikroszkóp előcsar­nokában. Hofi tulajdonképpen sohasem bírált, hanem a társadalmi gépe­zet működését mutatta meg. Ezért élő. Már régen elfelejtettük, hogy mi volt az ötletet adó konkrétum, de a mechanizmus rugóinak feltá­rása - feledhetetlen. Hofi műsorai olyasmik, mint Karinthy Frigyes paródiái az így írtok ti oldalain. Ki olvasott Szabolcska Mihályt? Már Karinthy idejében is egyedül Ka­rinthy. Azt azonban nem felejtjük, hogy „Kicsi kunyhó, szerető szív, / Messze égbolt, tiszta kék - / Ful­ladjon meg Ady Endre / Lehetőleg máma még...” Hofi idejében sem olvasta senki, mondjuk, az Ifjú Kommunista című lapot, kizárólag és nagy kedvvel Hofi: a rendszer képtelen idiotizmusairól szóló kommentárjai azonban halhatat­lanok. Pedig nem csinált egyebet: józan ésszel próbálta értelmezni azt a képtelenséget, amelyet a jel­zett folyóirat szerzői, mint „élenjá­ró” ideológiát mutattak be. Hofi egyszerűen annyit mondott: ez hűjeség. így, jé” betűvel - szándé­kosan, ahogyan a vásott utcaköly- kök írták Kőbányán, szülőhelyén a fakerítésekre. Hofi számára Kőbá­nya, a megélt valóság volt a mér­ce. Őt nem lehetett semmilyen népboldogító hazugságra rávenni. Akik ismerték, jól tudták: min­dig őszinte volt. És roppant komo­lyan vette azt, hogy ő képes ki­mondani, amit az emberek érez­nek, tudnak, de bármilyen ok mi­att nem mondhatják ki vélemé­nyüket. A rendszerváltás előtt és a rendszerváltás után is azoknak az érdekeit képviselte, akik „csak” dolgoztak, és ezért nem értek rá pénzt keresni. Senki nem emleget­te Puskás Ferencet másként, mint becenevén, Öcsiként. Azt is keve­sen tudják, hogy Hofi - becenév. A személyi igazolványa szerint Hoffmann Géza volt. Hofiként lett halhatatlan. Az UNICEF szerint „máris munkához láttak” a gyermekkereskedő bandák a térségben Legalább százezer árva a cunami után MTI-HÁTTÉR Legalább százezer gyermeknek tűnt el mindkét szülője a dél-ázsiai katasztrófában az egyik legna­gyobb brit segélyszervezet szerint. A Save the Children nevű gyermek­jótékonysági szervezet vezérigaz­gatója, Mike Aaronson a The Sunday Timesnak azt mondta: a százezres becslés is „inkább előze­tes, semmint tudományos”, de je­lentősége abban áll, hogy jelzi a probléma rendkívüli nagyságát. Az ENSZ szakosított gyermekjó­léti szervezetének (UNICEF) egyik vezető tisztviselője a vasárnapi brit lapnak azt mondta: az idő múltával most már egyre halványabb a re­mény arra, hogy azok a szülők, akik eddig nem jelentkeztek gyer­mekeikért, még előkerülhetnek. Az UNICEF minap külön állás- foglalást adott ki, miszerint most a legsürgetőbb feladatok egyike an­nak megakadályozása, hogy az egyedül maradt gyerekek ezrei a nemzetközi gyei íueKkcreskedelem áldozatává váljanak. A szervezet szerint a gyermekkereskedő ban­dák „máris munkához láttak” a tér­ségben. Chandrika Kumaratunga Srí Lanka-i elnök a BBC tévének vasár­nap azt mondta: csak az ő országá­ban 90 ezer lakóépület dőlt romba a tengerárban. Hozzátette ugyan­akkor: a katasztrófa sújtotta terüle­tek is 3-4 hónap múlva ismét ké­szen állnak a turisták fogadására. KOMMENTÁR Szemellenzős elnök SZILVÁSSY JÓZSEF Ivan Gašparovič feltehetően eltökélte, hogy nem minden szlovákiai polgár elnöke akar lenni. Nemrég a Matica slovenská vezetői előtt államférfihoz méltatlanul gyanúsítgatta a Magyar Koalíció Pártját és személy szerint Csáky Pál kormányalelnö- köt. Elfogultságának újabb jelét adta, amikor az egyházi elöljá­rókat fogadva több szlovák nyelvű római katolikus misét szor­galmazott a vegyesen lakott déli országrészekben. Érvelése ön­magában helyénvaló, hiszen a szlovák ajkú hívő alkotmányos joga, hogy lakóhelyén az anyanyelvén gyakorolhassa hitéletét. Csakhogy ugyanez illeti meg magyar hittestvérét is, de erről az államfő már hallgatott, holott több helyen ők sem élhetnek az alaptörvény szavatolta lehetőséggel. így aztán a köztársasági elnök valójában azt a fóbiát erősítette, mintha valamiféle sanda nemzetiségi elnyomás érvényesülne az ott élő szlováksággal szemben. Másról tanúskodnak viszont a tények, hiszen a leg­utóbbi népszámlálás adatai szerint a szlovákiai magyarság lé- lekszáma egy évtized alatt csaknem ötvenezerrel csökkent. Kicsiben jól példázza a társadalmi folyamatokat a Somorja melletti Gútor félmúltja és jelene. Egészen a hatvanas évekig színtiszta magyar település volt, amelyet az akkori közigazga­tási reform miatt kiszakítottak természetes közösségi és hivata­li környezetéből. Az elmúlt évtizedben pedig új lakópark épült, ahova Szlovákia csaknem minden járásából költöztek lakók. Gyökeresen megváltozott a falu nemzetiségi összetétele. A he­lyi szlovák hívők kérésüknek megfelelően mintegy két éve he­tente anyanyelvükön hallgathatnak misét az ottani műemlék templomban. Nyilván nem mindenhol sikerül ilyen rugalmasan igazságos megoldást találni. Állítólag az államfőhöz Bátor- kesziről, az ottani szlovák hívőktől érkezett panasz. Ugyanilyen sérelmet emlegetnek elég régen az oroszkai, a csatai és a lekéri magyarok is, akiknek viszont nincs anyanyelvükön jól beszélő papjuk. Sajnos, nem ők az egyedüliek. Ezekről a gondokról tud­nak az illetékes egyházmegyék vezetői. Ám az ő kezüket is megköti a lelkészhiány, amelyen csak fokozatosan lehet enyhí­teni, és csak akkor, ha lesz elegendő magyar és szlovák papnö­vendék. Nem szerencsés hát, ha az államfő féligazságokat han- góztat, mert ezzel a megnyilvánulásaival egyértelműen a szlo­vák nacionalistákat erősíti. Ha így folytatja, akkor már nemcsak a magyarok, hanem a szlovák demokraták közül is mind többen mondják majd kiábrándultán - a költő aktualizált szavaival -, hogy nem ilyennek képzeltem az elnökömet. JEGYZET Az öndicséret bűze PÉTERFI SZONYA Noha szerencsémre nem va­gyok cukorbeteg, a minap igencsak felszökött a cukor­szintem (és a vérnyomásom). Olvastam ugyanis a szociális minisztérium illetékeseinek nyilatkozatát, amelyben a ta­valy elért sikerekkel dicseked­tek. Mert hogy gazdálkodásuk annyira sikeres volt, annyira kordában tartották a tárca ki­adásait, hogy idén jut pénz a még dolgozó, 65 éves rokkan­tak személyi asszisztenseinek bérezésére. Azt sajnos sze­mérmesen elhallgatták, mi­lyen áron! Holott a tisztesség úgy kívánná, hogy kimondják: sok tízezer egészségkároso­dott embertől megvont anyagi juttatás árán takarékoskodott az ágazat. Egy példa a sok közül. Mar- celházi ismerősöm 1973 óta örökletes cukorbetegségben szenved. Egészségét karban­tartotta, de 1990 óta inzulin­injekciókra van szüksége. Alapbetegsége szövődménye­ként károsodtak a szemidegei, gyakran jelentkezik a „diabe­tikus lábként” ismert végtag- sebesedés, sőt néhány éve más súlyos kórokkal is harcol­nia kell. Noha egészségkáro­sodását 60 százalékosnak ítél­te az illetékes hivatal, ismerő­söm szerető családja segítsé­gével nem adja fel. A kórokkal járó többletkiadások miatt 2003-ban anyagi támogatást kért és kapott. Nem sokáig, hi­szen a 2004-es új szociális tör­vények miatt átértékelték jut­tatásának jogosságát, és mint oly sok rászorulótól, tőle is megvonták a diéta- és benzin­támogatást. Mivel egészségká­rosodásának mértékét elis­merték, fellebbezett az igaz­ságtalan megvonás ellen. S mit tett a bölcs hivatal? A dié­tatámogatást nem hagyta jó­vá, de ötszázról 700 koronára emelte a benzinpénzt. Ismerő­söm nem értett egyet a dön­téssel, újabb fellebbezést írt. A felülbíráló hatóság pedig megállapította, hogy a család­tagok (férj, házasságban élő gyerekek) is képesek megol­dani közlekedését, orvoshoz szállítását, (persze saját költ­ségükön, hiszen a rokkant­nyugdíjból erre egyáltalán te­lik!?), ezért megváltoztatta a módosított határozatot. Meg­vonta a benzintámogatást, de megítélte a diétához való hoz­zájárulást. A bölcs hivatalno­kok rádöbbentek ugyanis ar­ra, jobban jár az állam, - spó­rol havi 200 koronát -, ha a 700 koronás benzinpénz he­lyett a 983 koronáról 500-ra csökkentett diétapénzt fizeti az egészségkárosodott cukor­betegnek! Nem tudom, a megvonást és a járulék csökkentését szabá­lyozó hátrányos törvény miatt hány egészségkárosodott élet- színvonala romlott a kisebb havi járadék miatt. Egy magá­ra valamit is adó állam, állami tisztségviselő ne kérkedjen „eredményekkel” akkor, ha a „spórolás” a rászorulók kárára történik. Nemcsak azért, mert nem illik, hanem azért is, mert az öndicséret büdös!

Next

/
Thumbnails
Contents