Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-30 / 300. szám, csütörtök

ISKOLA UTCA 2004. december 30., csütörtök 2. évfolyam 52. szám TANODA A tanulás ideje ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az a gyerek, aki képtelen megfejteni a fonetikai kódot, nagyon sok időt pazarol el olvasási nehézségei miatt, miközben egyéb lét- fontosságú ismereteket kellene elsajátítani. Amíg ő kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja kitalálni, hogy vajon mit jelenthet az a szó, ami előtte van, a többiek egyre folyamatosabban, egyre nagyobb szókinccsel olvasnak, az olvasottak látványosan bővítik a gondol­kodási kapacitásukat. A diszlexiás ezzel szemben mintha mindig egy hatalmas zsákot cipelne a hátán, energiájának nagy része már abban kimerül, hogy a mondatokat megfejtse, az értelmezésre bármilyen jók legyenek egyébként az intellektuális képességei, nem marad ideje. Azok a szülők és pedagógusok, akik bár látják a problémákat, mégis halogatják, hogy a gyermeket diszlexia szűrésre vigyék, vagy küldjék, többnyire azzal nyugtatják magukat, hogy a problé­ma csak időleges, a gyerek majd kinövi. Ez azonban egyszerűen nem igaz. Az olvasási problémákat, ha diszlexia eredetűek, nem lehet kinőni, hatásuk, következményeik az egész élet során meg­maradnak. A diszlexiások háromnegyede sok évvel azután, hogy fölfedez­ték náluk a bajt - tehát a főiskolán és felnőttként is - még mindig küszködik ezekkel a nehézségekkel. Az esetek többségében a har­madik osztályban derül ki a diszlexia, ekkor azonban már a leg­gondosabb szakmai munkával sem lehet a teljesen megszüntetni. Érthetetlen, hogy miként lehet tolerálni 9-10 éves gyerekek ko­moly olvasási nehézségeit, és abban bízni, hogy ezek majd elmúl­nak. Sajnos a következmény visszaszáll a gyerekekre, a későn di­agnosztizált diszlexiások túlnyomó része egész életében hordozni fogja ennek az elváltozásnak a bélyegét. Ezért van a szülőknek rendkívül nagy szerepük a korai felisme­résben. Ők látják ugyanis nap, mint nap minden tevékenységében a gyereküket. Ha tudják, hogy mit kell figyelni, akkor biztos, hogy be tudják azonosítani a figyelmeztető jeleket. Fontos hangsúlyoz­ni, hogy a diszlexiások gyengeségei és erősségei szorosan össze­függnek egymással, és célszerű együtt figyelni őket. (he, i) Neves egyetemek könyvtárait digitalizálják A Google támogatása ÚJ SZÓ-ISMERTETÉS A Google megállapodást kötött a Stanfordi Egyetemmel, a Harvard Egyetemmel, a Michigani Egyetem­mel, a nagy-britanniai Oxfordi Egyetemmel és a New York-i Köz­könyvtárral, aminek keretében a vállalat tudományos és kutatási ke­A világ tudásának jelentős része már digitális formában is hoz­záférhető lesz (Képarchívum) resőszolgáltatást indított. A Google a tervek szerint túl azon, hogy a kü­lönböző egyetemek könyvtáraiban álló könyveket szkennelni és digita­lizálni fogja, ezenkívül még anyagi­lag is támogatást akar nyújtani az intézményeknek. Bár részleteket a vállalat nem árult el, ám a New York Times in­formációi szerint a vállalat köny­venként 10 dollár támogatást is ajánlott. A megállapodás összesen 15 millió különböző könyvet és más dokumentumot érint. A cég az olyan on-line könyvkereskedéssel is foglalkozó oldalaknak is konku­renciát akar jelenteni, mint, ami­lyen például az Amazon. Michael A. Keller, a Stanfordi Egyetem Könyvtárának vezetője szerint két évtizeden belül a világ tudásának jelentős része már digitális formá­ban is hozzáférhető lesz. A szakem­ber csak reméli, hogy ezek az infor­mációk akkor majd éppúgy ingye­nesen olvashatók lesznek, mint ma a könyvek, (sgh) Rektorrá választották az atomtitok kifecsegőjét A diákság képviselője INDEX.HU Rektorrá választotta a glasgow-i egyetem Mordecháj Vanunut, az iz­raeli atomtitkok kiszivárogtatása miatt tizennyolc év börtönre ítélt, nemrég szabadult izraeli atomipari technikust. Az egyetem diákjai sza­vazataikkal az alapvető emberi jo­gok mellett és a tömegpusztító fegyverek ellen foglaltak állást, úja a BBC. Az egyetemen régi hagyo­mány, hogy politikai szereplőket választanak rektornak, betöltötte ezt a posztot már Nelson Mandela is. A rektori poszt egyébként csak Skócia négy „ősi” egyetemén léte­zik Nagy-Britanniában. A rektor a diákság képviselője az egyetem ve­zetésében. A hazájában árulónak tartott Vanunu ígérete szerint min­dent meg fog tenni az őt megvá­lasztó diákokért. „Egy napon talán elhagyhatom Izraelt és meglátogat­hatom Skóciát is”, jelentette ki a pillanatnyilag a nyilatkozati tila­lom megsértése miatt megfigyelés alatt tartott Vanunu. Felnőttként hajlamosak vagyunk a tinik szélsőséges viselkedését egyszerűen hisztinek titulálni Azok a szemtelen kamaszok Vajon melyik főnök akarja, hogy beosztottja ügyesebb, talpraesettebb legyen, mint ő? Nem a tudás számít, hanem a haverság KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF Mikor egyik újságíró barátom­nak elárultam legújabb cikkem témáját, kétszeresen megdöb­bent. Először azért, mert immár a „nehezen kivívott” mai demokrá­ciában ez a téma még mindig ta­bunak számít, mintegy kötelező rossznak, másrészt meg a mos­tanság csak „választási eljárás­nak” nevezett bohózat tudvalevő­leg hamisságon, csaláson és ár- mánykodó cselszövésen alapul, s ezt amúgy sem érdemes feszeget­ni. Már - már természetes, hogy nem a győztes, tehát általában a legfelkészültebb pályázó nyeri meg a pályázatot, hanem az „is­merős individuum”, vagyis a ne­potizmus haszonélvezője. És in­nentől kezdve a „keresztapát, ke­resztanyát” nélkülöző egyén csu­pán csak legyinthet. Továbbra is tehát minden marad a régiben ebben az avatag, Orient felé ori­entálódó közép-európai orszá­gocskában, ahol majdnem min­denki ismer mindenkit, aki vi­szont nem, az vessen magára. Az interneten vagy az újságok­ban ugyan nagy hűhóval meghir­detik a pályázati feltételeket, ám az állás addigra már tulajdonkép­pen be van töltve, s a kiírás csak formális. Csakhogy a demokrá­cia szabályai szerint mindennek meg kell történnie... S nálunk ugyebár teljes a szabadság, teljes a lehetőség a továbblépésre. Hogy aztán bizonyos helyekre nem a legmegfelelőbb egyén jut? Kit érdekel ez? Bólogatni tud, véleménye mini­mális, mert van, aki gondolkodik helyette. S ha mégis kitűnőre vizs­gázik a pályázaton, s megjelent munkáit bőkezűen osztogatja a zsűritagoknak, akkor meg egye­nesen beleszól az intézmény ve­zetője: márpedig itt én határozok, s nekem más az elképzelésem... A versenypályázati meghallga­tás mindössze porhintés a jelent­kezők szemébe, hiszen, miként már mondottam, a kiszemelt ré­gen ismert, s az egész bizottsági meghallgatás is csak nevetséges színjáték. Szoros titkos szerződés áll csak­nem minden pályázat hátterében. Nem baj az sem, ha felelős poszto­kon a „pályázati győztesek” nem tudják feladatukat ellátni, hiszen az ismerősök segítségével esetle­gesen más lehetőséget kapnak. Mert akinek ismeretségi köre vég­telen, annak végtelenek a lehe­tőségei is. Merthogy többnyire nem a tudás számít, hanem a haverság. De kérdem én: vajon melyik főnök akarja, hogy beosz­tottja ügyesebb, talpraesettebb le­gyen. Nem tudatosítja azonban, hogy éppen okosabb (bocsánat: gyorsabb reagálású) kollégája ré­vén maga is előbbre juthat. Amíg ez a pozícióféltés mun­kál intézetek, gyárak, üzemek ve­zetőinek tömegeiben, addig hiá­bavaló minden versenypályázat, merthogy ez csupán szükségtelen ótvar a demokrácia testén, csú­fítja az amúgy is teljesen elhara­pódzott korrupciót. Természetesen, a versenypályá­zatnak nincs semmiféle általános szabályzata; nem tudjuk melyik minisztérium, főhatóság, köztes intézmény körébe tartozik. Min­denki úgy határozza meg a felté­teleket, ahogy akarja, semmi és senki sem kötelezi semmire... Jó­zsef Attilát parafrazálva elmond­hatjuk, hogy a semmi ágán csün­günk. Sokszor már előre telefo­non megüzenik: semmiféle esé­lyed sincs a sikerre. Jelentkez­hetsz, de a hely immár betöltve. Akkor meg fölösleges! S amíg ez a lepra romlásba dönti, elpusztít­ja a közállapotokat, deprimálja a közvéleményt, s immár változás­ra belátható időn belül aligha le­het számítani, addig lemondóan csak annyit mondhatok: „Világ haverjai, egyesüljetek!” Pimasz és engedetlen. Nem szól, ha elmegy a ba­rátaihoz, vagy éppen szól, csak elfelejt hazajönni. A szobája rendetlen, a gyö­nyörű, frissen festett falat ellepik a szakadt poszte­rek, tornacipő helyett ma­gas sarkú, vagy bakancs kerül a cipős szekrénybe. Már ha egyáltalán hajlan­dó levetni lábbelijét. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Felnőttként hajlamosak va­gyunk a tinik szélsőséges viselke­dését egyszerűen hisztinek titu­lálni. Persze ki gondol már arra, hogy valaha, amikor még nem volt szülő, de még csak felnőtt sem, talán még kibírhatatlanabb volt? És mégis, az a csöpp gyer­mek, aki nemrég még enni sem tudott egyedül, hogy nőhetett fel ilyen hirtelen? Milyen aranyos is volt, amikor mást sem csinált, csak evett, aludt és mosolygott. Egy dolog szülőként végigve­szekedni a kamaszkort, s egy má­sik megélni azt. Bár néha - vagy talán soha - nem úgy tűnik, hogy gyermekünk pártfogóra szorul, mégis ebben az időszakban van legnagyobb szüksége a szüleire. A szüleire, akik nem tudják, mihez kezdjenek a hirtelen változások­kal: fogják rövidebb pórázra az engedetlen gyermeket, vagy hagyják, hogy megismerje az éle­tet? A helyes hozzáállás az arany középút; a szigorúan nevelt ka­masz fellázad, a neveletlen pedig nem fogadja meg az atyai taná­csot. Test és lélek Ahhoz, hogy megfelelően tud­junk bánni egy kamasz gyermek­kel, először meg kell ismernünk a benne zajló folyamatokat. Míg a gyermekkor a tanulásról szól, ad­dig kamaszkorban már a nemek A helyes hozzáállás az arany középút; a szigorúan nevelt kamasz fellázad, a neveletlen pedig nemfo gadja meg az atyai tanácsot (Képarchívum<j megismerése, az élet nagy kérdé­sei, az önállósodás veszi kezdetét. Ezen a rögös úton végighaladva szerzi meg egy tinédzser azokat a tapasztalatokat, melyek majd se­gítenek a felnőtt élet problémái­nak feldolgozásában és megoldá­sában. Hajlamosak vagyunk megnyil­vánulásaikat egyszerű hisztivé degradálni, mert úgy érezzük ne­kik is tisztában kéne lenni azzal, hogy egy szülő nem akar rosszat a gyermekének. Pedig ezek a hiszti­nek, vagy lázadásnak nevezett re­akciók a tinédzser első szárnypró­bálgatásai. Igyekszik saját akara­tát érvényesíteni, kevésbé veszi igénybe a felnőttek segítségét, sa­ját problémamegoldó készségét próbálgatja. Kevesebb időt tölt otthon, fon­tossá válik számára, hogy ne csak saját családját, hanem más minta­képet is megismerhessen. Ezt a szülők legtöbbször a családtól va­ló elfordulásként élik meg, pedig ez csupán egy ideiglenes helyzet, ami hozzájárul a kamaszok lelki fejlődéséhez. Majdnem felnőtt A kamaszok ideiglenes távolság- tartását nem kell tragédiaként megélni. Mindenképpen a család szokásai, a szülőtől tanult viselke­dés fog érvényesülni a későbbiek­ben, még ha ez nem is tűnik való­színűnek. A serdülők szeretnek sok időt egyedül tölteni, s a hormon­változásuk, a rengeteg új tapaszta­lat miatt szeszélyesen viselkedhet­nek; az óriási örömöt a következő percben sírás válthatja fel. Serdülőkorban mindennél na­gyobb segítséget jelenthet a meg­értő, segítő szándékú szülői hoz­záállás. A felnőtteknek is muszáj megérteni, hogy gyermekük már nem is igazán gyermek, szüksége van arra, hogy egyes helyzetek­ben maga dönthessen. És bár­mennyire is észrevehetetlen, de a szülői jó tanácsokra is vágyik, csupán fejlődésben lévő önérzete nem engedi, hogy segítséget kér­jen. Rendkívül fontos, hogy a szüle kezdeményezze a beszélgetést, le­gyen szó csupán egy filmről, vagy komolyabb kérdésről. Előfordul­hat, hogy a kamasz gyermek csu­pán egy elejtett megjegyzést tesz, vagy szülei asztalán felejt egy pa­pírt, ezzel jelezve, hogy segítségre szorul. Lehet, hogy többször nem lesz erre bátorsága, tehát észre kell venni a jeleket. Leginkább sze­xuális téren jelenthet veszélyt, ha a szülő nem nyújt elég felvilágosí­tást, ugyanakkor ez a legkénye­sebb téma. A kamaszok gyakran úgy vélik, hogy mindent tudnak erről a témáról, s ezt a tévhitet a szülőnek kell megcáfolni. Bármi­lyen kényelmetlen, beszélni kell erről a témáról. S ha a tinédzser unottnak is tűnik; gondosan elrak­tározza a hallottakat, s titokban hálás azért, hogy szülei kezdemé­nyezték a beszélgetést, (kk, he)

Next

/
Thumbnails
Contents