Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-18 / 292. szám, szombat
ÚJ SZŐ 2004. DECEMBER 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ EUROPEAN VOICE Az Európai Unió több államában a szélsőjobboldali szerveződések beszivárogtak a labdarúgó-rajongók köreibe. A kizárólag uniós ügyekkel foglalkozó lapban idézett részletek szerint a belga futballszur- kolói internetes honlapok meglehetős politikai tudatossággal jobbra hajlanak. Kivétel ez alól a Standard Liege, amelynek rajongói honlapja (szélső)baloldali színezetű. Ugyancsak Belgiumban több olyan személyt is nyilvántartanak, akik „nagy kockázatot képviselő szurkolói körökben” és szélsőjobboldali körökben is aktívak. (Az országban a hagyományosan éles flamand- vallon ellentét miatt politikailag is igen erős a szélsőjobboldal, különösen Flandriában.) Svédországban a Helsingborg csapatának drukkerei között egy csapat szélsőjobboldali személyt is számon tartanak. Ezek hozzáállása mindazonáltal inkább provokatív, semmint politikai jellegű. Magyar- országon az erőszaktól sem visszariadó rajongók ugyancsak „annak jeleit mutatták, hogy jobboldali szervezetek befolyásolták őket”. Szlovákiában úgyszintén kiütköztek a szélsőjobboldali befolyás tanújelei, egyebek között az Anglia ellen két éve játszott botrányos mérkőzésen. A brit szurkolókról pedig rendszeres kapcsolatot tartanak más uniós országok hasonlóan gondolkodó egyéneivel. Az EU-ban egyre inkább teret kap a közös aggodalom a fut- ballhuliganizmus miatt. Az olasz kormány már tavaly - Róma soros EU-elnökségének idején - javasolta, hogy az uniós tagországok tanulmányozzák a közös fellépés lehetőségét. Az olaszok annak idején elemzést is végeztek a szélsőségek és a rajongók közti kapcsolatokról, és megállapították, a szurkolók sokszor olyan magatartást tanúsítanak, amelyeket nyilvánvalóan befolyásol a rasszista vagy idegengyűlölő nézeteken alapuló szélsőségesség.- Főnök, más feketemunkásokat nem találtam. (Szálay Zoltán rajza) HÉTVÉG(R)E Siker előtte, siker utána Úgy hozta a matematika és a naptár, hogy ez az írás az óév utolsó „hét- vég(r)éje”. Utánanéztem, tavaly milyen kérdésekkel fejeztük be. NAGY ANDRÁS Molnár Norbertét akkor az érdekelte a legjobban, vajon lesz-e nekünk jazz, lesznek-e előrehozott választások, mi lesz az elnök neve, túléljük-e a reformokat, hány magyar arany lesz az olimpián, valamint rááll-e valaki a lábunkra. A jazzen és a lábunkra álláson, amik elég szubjektív dolgok, mindenre olyan választ kaptunk, amilyet megérdemeltünk. Az idő előtti választásokban már Robert Fico sem hisz, Mikulás Dzurinda pedig már a harmadik ciklusára készül, bár rajta és szűk környezetén kívül ebben már senki sem hisz. Persze ez semmit sem jelent, hiszen ki hitte volna tavaly ilyenkor, hogy olyan vígan fog kormányozni, mint még soha. Mondhatni fél kézzel. Abban, hogy az új elnököt Ivan Gasparovicnak hívják majd, talán a mostani államfő sem reménykedett, sőt, nyilván teljesen hülyének nézték volna azt, aki, mondjuk, fogadni is mert volna ebben. A reformokat mindig túléljük. így vagy úgy, de nálunk nem a reformokba szoktak belebukni a kormányok. A szlovák állampolgárról már réges-régen megírták, hogy galamblelkű. A nyolc arany, nyolc ezüst, hat bronz mint tipp még be is jöhetett volna valakinek, de a végbélbe felnyomott csövek, zacskók, eltűnések, sértődések, aranyérem vissza nem adási procedúra meg Csisztu Zsuzsa inkább valami idióta film forgatókönyvébe valók, mint a magyar olimpia történetébe. Szlovákiában egyesek úgy vélik, kezdenek beérni a gazdasági megszorítások pozitív hatásai, éppen ezért a kormány, de főleg a gazdasági miniszter szerint özön- lik a külföldi tőke az országba. Azt, hogy mi leszünk a régió kistigrise, azt hiszem, szó szerint kell venni, mert maguk a dél-koreaiak hozzák a tőkét. Meg viszik a földet. Ebben sem hittek sokan, hogy 2004-ben Szlovákiában egy magáncég befektetése miatt földkisajátításokra kerülhet még sor. Ahogy abban sem, hogy a Magas- Tátrába majd Magyarországról vihetünk ültetni való csemetét. EU- és NATO-tagok lettünk, ha minden jól megy, hamarosan Szlovákiát az ENSZ BT-be is beválasztják. Kedves olvasó, ugye, Ön is sajátjának érzi ezeket a sikereket?! Jövőre legyen legalább ilyen sikeres évünk. A makromutatók szerint gazdagabbak, boldogabbak leszünk, több lesz a munka, spórolhatunk saját nyugdíjszámlán, tiszta Kánaán. Mit kívánhatunk még magunknak? Én a rovat nevében legfeljebb békés, boldog ünnepeket minden kedves olvasónak. Maguk a dél-koreaiak hozzák a tőkét. Meg viszik a földet. HETI GAZDA(G)SÁG Pénzünk miatt már külföldre is figyelnünk kell TUBA LAJOS Szlovákiában a bérköltségek növekedése meghaladta az uniós átlagot - olvashattuk egy hírben. Ez jó, mondanánk, hiszen így a fizetések nőttek. Igen ám, de a hazai 4,3 százalékos éves növekedés végül szerénynek mutatkozott, egy sor új tagországban ennél jóval magasabb arányban emelkedtek a bérek. így tehát továbbra is csak az egyik szemünk nevet, míg a másikkal azt nézzük, hogy a gazdasági csoda mikor éri el a házunk táját. Egyedül a korona nem zavartatta magát, a héten tovább erősödött. Persze a külföldre tekintés most sem árt, a szomszédos pénznemek is hasonlóképpen mozogtak. Nagy csoda tehát nincs, de mivel nem felejtünk, már ezzel is elégedettek vagyunk. A Pavol Rus- ko által a héten bejelentett beruházói tájfun - értsd: a külföldi cégek nagyszámú betelepülése - is csak akkor dagasztja a mellünket, ha éppen a környékünket érinti, és ráadásul nem kell beállnunk a futószalag mellé. A héten például Ipolyság került be a gazdasági hírekbe az oda készülő, legalább 300 embert foglalkoztató német textilüzemmel. Arról is keveset hallottunk eddig, hogy ez rövid időn belül már a negyedik külföldi cég a városban. A külföld és a pénzvilág összevetése nem kerülte el azokat sem, akik a 11 ezer ügynök valamelyikével éppen a nyugdíjbiztosításról tárgyalnak. A hírek szerint hatott a pénzügyminisztérium fékező akciója, és sokan gondolkodóba estek annak a tanácsnak a hallatán, hogy az erősödő korona miatt ne siessék el a szerződéskötést. Ugyanis az erősödő korona miatt a nyugdíjpénztárak által külföldi értékpapírokba fektetett pénzünknek nem lesz kecsegtető hozama. Ebben az értelmezésben inkább a határidő letelte körül, vagyis 2006 nyarán lesz érdemes belépni. Persze sok érv szól a gyors belépés mellett is, gondoljunk csak arra, hogy másfél év alatt mennyi örökölhető és kivehető pénz kerül a számlánkra. A hírek szerint az emberek egyébként nem idegenkednek az ügynököktől, csak ritkán esik meg, hogy valaki a nyugdíj- biztosítást valamelyik kirendeltségen kötné meg. Első hallásra furcsa, de a pénztárcánkat közvedenül érintheti a jegybank új elnökével kapcsolatos megállapodás is. Az ő vezetésével kerül be az ország az euróövezetbe, és banki szakértők szerint sok függ attól, hogy az előkészítés során a pénzintézet müyen minőségű elemzéseket tud letenni az asztalra. A lakosság, sőt a vállalatok eladósodottsága ugyanis egyre nő, így mindenki a korábbihoz képest sokkal érzékenyebben reagál a ka- matszintek változására. így azután kicsit furcsa, hogy bár az új elnök nyilvánvalóan politikai pártok jelöltje és elég nagy ismeretlennek számít a pénzpiaci elemzők számára, kinevezésével kapcsolatban mégis elég nagy a csönd. Csak egyetlen dologban lehetünk biztosak, ha már Ivan Miklós csinálja meg a királyt, akkor az legalább a pénzügyminisztériummal jól megérti magát. Az elmúlt időszak magyarországi viszonyait látva ez sem lebecsülendő. Egy ideig megnyugodtak az autóbusz-közlekedési cégek, hiszen a kormány külön támogatást nyújt nekik az idei veszteségek fedezésére. Érdekes, hogy ehhez 200 millió koronát a szociális ügyi minisztérium ad, márpedig azért, mert ennyivel kevesebbet fizetett ki anyagi rászorultság címén. Az érintett rászorultak nyilván másként látják a dolgot, de legalább nem omlik össze a közlekedés. Jövőre ezt a forró gesztenyét megkapják a megyei önkormányzatok, amelyek a helyi önkormányzatokhoz hasonlóan már maguk döntenek az adókból kapott pénz elosztásáról. Hamarosan kiderül, kinek mennyire fájóak a munkásbuszok problémái. Beleértve a nagyszombati megyei elnököt is, aki akkora úr, hogy már nem kell neki a Skoda Superb, és a közös pénzünkből egy felső kategóriás BMW-nél nem is adja alább. VENDÉGKOMMENTÁR Haza a magasban KÖVESDI KÁROLY Mindenkinek elege van a témából, nem is szaporítom soká. Csak néhány aggály kikívánkozik belőlem. Én is kaptam szomorú, átkozódó, sötétségről, büdös népségről szóló és bocsánatkérő üzeneteket a népszavazás után. „Ne szégyellő, barátom, nem tehetsz róla, ez valaminek a következménye” - válaszoltam egyiküknek, miközben szívszorongva vártam a híreket, mikor csattannak el az első magyar pofonok magyar arcokon. Természetesen képletesen. A legmegdöbbentőbb mégis az a néni volt, aki ugyan eltaszított bennünket magától, de a nyugdíjából felajánlott százezer forintot - nekünk. Ezt a tragédiát nem látni vakság. Ezt a skizofréniát orvos sem tudná kielemezni. Tartok tőle, hogy sok elsietett lépés következik ezután, és sok agyra ereszkedik le a köd. Pedig, kedves magyar testvéreim, élek a gyanúperrel, hogy csak ördögi elme tud ilyen agyafúrt tervet kieszelni. Hiszen akik a népszavazást kiötlötték, sejthették, milyen eredménye lesz. A mű elkészült, az alkotó pihen. Sajnos, nem pihen. Újabb ötlete az akták kiteregetése. Ennek meg az lesz az eredménye, hogy a nyomorultak tömegét, akiket az állambiztonsági gépezet együttműködésre kényszerített - kit a gyermeke jövőjével zsarolva, kit a körme leverésével noszogatva -, kiteszik a kirakatba. Azok, akik kiteszik, bent, a jól fűtött bolt meleg homályában köpik a markukat, hiszen ennek a kis karácsonyi ajándéknak is meglesz a hozadéka. Mivel nem jár büntetéssel, legföljebb erkölcsi kiközösítéssel, sikerül ledugni a magyar nép torkán az újabb utálati kegytárgyat, hogy apa és fiú, szomszéd és rokon egymás ellen uszuljon. Vagy belefásuljon a megváltoztathatatianba. Nem kétséges, milyen szellem szabadul ki a palackból, s szinte borítékolni lehet a neveket előre. A legnagyobb gazemberek pedig röhögnek a markukba. A fogaskerekek a háttérben csikorognak. Mi jöhet még ezek után? Mindenkinek a fantáziájára bízom. Egyet azonban jó lenne tudatosítaniuk azoknak, akik most gyűlölködnek és köpködnek, vagy csak megkeseredtek: azok malmára hajtják a vizet, akiknek mindezt köszönhetjük. Akik csordává züllesztettek bennünket. Haza a magasban, írta Illyés Gyula. Tudta, miről beszél, bár ilyen messzire ő sem láthatott. Ez a haza majd akkor száll le hozzánk, ha megérdemeljük. Vérünket hullattuk érte, emberöltőnyi rendszerességgel mentek apáink a vágóhídra a nevében. Olykor csak a nevében, alantas célokért. Többször a megszűnés határára került. Vejáletek és republikák, királyságok és császárságok jobbágyai voltunk mindig is. De a haza ott volt, és ott van bennünk, mindenek ellenére. Ne lökjük el magunktól csak azért, mert sokan elutasították december ötödikén. Ha nem leszünk észnél, és egymásnak esünk, ha hagyjuk csőbe húzni magunkat, akkor veszik el véglegesen. Hogyan is írta Nagy László? „Ne félj, ne sírj, ne mondj le róla.” JEGYZET nem tudni. Következő utcalakó ismerősöm az egyik forgalmas buszmegállóban járkál föl-alá. Néha megáll, néz, nem tudni hova visz a tekintete, csak néz, néz... aztán egy hirtelen mozdulattal, mintegy katonai díszkilépéssel nekieredve, elindul a tömegben. Megfigyeltem, hogy ösvényt tapos a buszra várók között. Oda-vissza ugyanazok mellett az emberek mellett megy el, egyazon görbe vonalon kacskaringózva. Ha valaki új beáll ebbe az általa taposott ösvénybe, vagy kilép abból, akkor megmerevedik, és csak néz, néz... A harmadik ismerősöm komótos, lassú járású. Éjjel tizenegykor is áll egy helyben, a derekán összekulcsolt kézzel, és nem tudni, mi történik vele. Nem hajléktalanok ők, legalábbis ez utóbbi nem. Csak elhanyagoltak. Nem az utolsó divat szerint öltöznek, még csak nem is a sze- kondhendben válogatnak, idő-melírozta hajukat fésű foga nem járta évek óta. A sokpengéjű csodaborotva is lepattanna arcszőrzetükről... Most én is megálltam egy pillanatra így egy kicsit felettük. Mint annak idején az Új Tükör jegyzetírója az ő pesti ismerősei felett. És e nagy zson- gás-bongásban arra gondoltam, nekik biztosan nehéz az ünnep. Hiszen ki lesz karácsonyeste az utcán, akinek feltűnhetne, hogy ők ott vannak. Ismeretlen ismerőseink a városképben. Elhagyatottan. Ismerősök városképben TALLÓSI BÉLA Az egykori Új Tükör című képes hetilap egyik kitűnő tollú munkatársa „pesti ismerőseiről” írt érdekes sorozatrot. Nem személyes ismerősei voltak a figurák, akiket bemutatott, hanem olyan városlakók, akiket nap mint nap ugyanabban az időben ugyanott lehetett látni. Hozzánőttek a városképhez: magam is emlékszem egy nénikére, aki a Jégbüfé mellett szokott tanyázni. Nem bántottak ezek az emberkék senkit, néha morogtak valamit, csak úgy maguknak, ácsorogtak-üldögéltek, mintha hozzá lettek volna láncolva egy-egy épülethez. Úgy hozzátartoztak a pesti utcákhoz-te- rekhez mint a sárga villamos. Ha egy nap nem jöttek... az azt jelentette, nem jöhettek: kihunytak a képből. Úgy tűnik, minden nagyvárosban vannak ilyen „utcalakók”, akiket akár még a térképen is lehetne jelölni. Az az igazság, hogy kezdetben féltem a közelükben, és kerültem is őket. Ma már merészebb vagyok, de egyiküktől még ma is tartok egy kicsit. Mert őrá időnként rájön valamilyen roham, nekiiramodik, hadonászik és kiabál. Hogy mi törik össze benne ilyenkor, miért és kivel pöröl, kit szid, kit átkoz,
