Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-18 / 292. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 18. Könyv Kodály Zoltán életművéről Budapest. Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye címmel húszéves Kodály-kutatásait összegezte Szalay Olga, az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa a zenetudós szüle­tésnapjára megjelentetett új kötetében. Szalay Olga a népzene oldaláról világít rá a kutatói és a kompozíciók illetőleg pedagógiai munkásság közti összefüggésekre. A kötet előszavában Eösze László azt írja Kodály Zoltánról: „bármilyen sokágú volt is mun­kássága, középpontjában - s a többi ágra kisugárzó hatással - mindvégig a népzenekutatás állt.” (MTI) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Álarcosbál vasárnap 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Vízkereszt vagy amit akartok szombat 19 Bolha a fülbe v. 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Három a testőr v. 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Zuhanás a csendbe (ang.) sz., v. 16,20 Nyüt tengeren (am.) sz., v. 18 MLADOSÍ Caradiru (br.-arg.) sz., v. 17.15, 20 AUPARK - PALACE: Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (am.) sz., v. 14.40, 16.20, 17.20, 19, 20 Zuhanás a csendbe (ang.) sz., v. 19.30, 21.40 Carandiru (br.-arg.) sz., v. 17.20, 20.20 Bridget Jo­nes: Mindjárt megőrülök! (ang.) sz., v. 16.40, 19.20, 21.50 Seb- bel-lobbal (cseh) sz., v. 18 A tűzben edzett férfi (am.) sz., v. 17.40, 20.30 Apja lánya (am.) sz., v. 15.40 Nyílt tengeren (am.) sz., v. 18.40, 20.40 Polar Expressz (am.) sz., v. 14.20, 15.30, 16.30, 17.30, 21 A hihetetlen család (am.) sz., v. 14.30, 15, 16, 17.18.30 Tapló Télapó (am.) sz., v. 19.10,21.20 Peter Sellers éle­te és halála (am.) sz., v. 18.20,19.40 Felejtés (am.) sz., v. 15.50, 21 PÓLUS - METROPOLIS: Ocean’s TVvelve - Eggyel nő a tét (am.) sz., v. 16,17.25,18.40,20,21.15 Zuhanás a csendbe (ang.) sz., v. 15.15,19.30,21.35 A hihetetlen család (am.) sz., v. 15.40, 16.35.18.05.19.20.30 Polar Expressz (am.) sz., v. 15.05,16.05, 17.10, 18.10, 19.15 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (ang.) sz., v. 14.40,16.55,19.10,21.30 Tapló Télapó (am.) sz., v. 17.30, 21.25 Nyílt tengeren (am.) sz., v. 21.20 KASSA DRUZBA: Polar Expressz (am.) sz., v. 18 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (am.) sz., v. 20 CAPITOL: Jószomszédi iszony (am.) sz., v. 17 Nem semmi! (cseh) sz., v. 19 TATRA: RRRrrrr! (fr.) sz., v. 17, 19 ÚSMEV: Peter Sellers élete és halála (am.) sz., v. 16 Collateral - A halál záloga (am.) sz., v. 18, 20.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: A hihetetlen család (am.) sz., v. 18 GALÁNTA - VMK: Walking Tall (am.) sz., v. 19 DUNASZERDAHELY - LUX: Anakonda 2 - A véres orchidea (am.) sz., v. 19.30 ÉRSEKÚJVÁR- MIER: Apja lánya (am.) 17, 19:30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Argó (magy.) sz., v. 19 VÁGSELLYE - VMK: János evangéliuma (kan.) sz., v. 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Neveletlen hercegnő 2.- Eljegyzés a palotában (am.) sz., v. 19 LÉVA - JUNIOR: Alien vs. Predator - A halál a ragadozó ellen (am.) sz., v. 16.30,19 ROZS­NYÓ - PANORÁMA: Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (ang.) sz., v. 16.30,19 GYŐR PLAZA: Állítsátok meg Terézanyut! (magy.) sz., v. 14.45, 17.15, 19.45 Anyám a lányokat szereti (sp.) sz., v. 15.15 Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (ang.) sz., v. 15.45,18,20.15 Csodálatos Jú­lia (am.-magy.) sz., v. 13.15,18 Felejtés (am.) sz., v. 13.15,17.30, 19.45 Godsend - A Teremtés Klinikája (am.) sz., v. 15.45,20.15 A hihetetlen család (am.) sz., v. 13,15.15,17.45,20 Kelekótya kará­csony (am.) sz., v. 15.30 Nagy Sándor, a hódító (am.-ang.) sz., v. 13.45, 17, 20.15 Nyócker (magy.) sz., v. 13.30, 17.45, 19.45 Özönvíz (ff.) sz., v. 14.30,16.30,18.30 FELHÍVÁS A Csemadok Rimaszombati Te­rületi Választmánya negyedik al­kalommal hirdeti meg a Ferenczy István Képzőművészeti és Irodal­mi Versenyt (FIKTV). Kategóriák: I. kategória: Alapiskolák 4-6. évfolyam II. kategória: Alapiskolák 7-9. évfolyam III. kategória: Középiskolások A képzőművészeti verseny té­mái: 1. Szülőföldem szép határa (tájkép) 2. Legkedvesebb barátom (port­ré) 3. A XXI. század ifjúi szemmel Az irodalmi verseny témái: 1. A gömöri táj Bácskái Béla fes­tészetében (tanulmány) 2. Kedvenc műalkotásom (műkritika) 3. A Felvidék képzőművészete (esszé) Beküldési határidő: 2005. feb­ruár 15. Cím: OV Csemadoku, To- masíkova 11, 979 01 Rimavská Sobota. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására 2005. február 25-én kerül sor Rimaszombatban a Ferenczy István Alapiskolában, ahol a pályamunkákból kiállítás nyílik. A kiállítás anyaga megte­kinthető lesz a Tompa Mihály Or­szágos Vers- és Prózamondó Ver­seny idején is. A visszafogottságot génjeikben hordozó svájci gyerekek is ráéreztek a Magyar tánciskola lényegére Az Ifjú Szivek Svájcban Asztalomon kockás boríték, benne négy album gyerek­rajzokkal. Ahányszor ráné­zek, összeszorul a torkom, mint akkor, amikor valahol Európában vagy akár a ten­geren túl elkezdődik a „Ma­gyar tánciskola” vagy a „Ré­gi szokás szerint”, koráb­ban a „Honti igricek”, a „Ze­nészek táncai” - azaz az ifjú Szivek műsora. GRENDEL ÁGOTA Hiába látom sokadszor Hégli Dusán koreográfiáit, egyrészt min­dig találok bennük valami újat, amire korábban nem figyeltem föl, másrészt sohasem tudnám megun­ni. És most, a borítékkal szemez­getve azt gondolom, a vadidegen, a visszafogottságot génjeikben hor­dozó svájci gyerekek is ráéreztek a Magyar tánciskola lényegére, ho­lott korábban soha nem találkoztak a magyar néptánccal, népzenével. Élményeiket olyan színesen, lélek­kel teli rajzolták meg, mintha eb­ben élnének. Persze, ehhez kellett a carouge-i Ecole Jacques-Dalphine zenetanárnője, aki jó előre elkérte a műsor zenéjét, meghallgatta a nebulókkal együtt, s csak azt saj­nálta, nem volt annyi idejük, hogy a gyerekek legalább egy magyar népdalt megtanultak volna. Meg kellett hozzá Svantner Mihály, az ENSZ Szellemi Világörökségek (WIPO) munkatársának lelkesedé­se és szervezőkészsége. Ebben a vonatkozásban, úgy érzem, szer­vezőnek titulálni Szlovákia ENSZ- nagykövetét, Petőcz Kálmánt, és tá­mogatónak minősíteni Szlovákia berni nagykövetét, Schill Istvánt, a tiszteletlenség határát súrolja. Pe­dig ha valakinek köszönettel tarto­zunk azért, hogy a már csaknem századszor előadott Magyar táncis­kolát, valamint a Régi szokás sze­rint című műsorunkat bemutathat­tuk a svájci kisdiákoknak, a WIPO épületében félszáz nagykövetnek, a Genfben élő cseheknek, szlová­koknak, magyaroknak, akkor min­denekelőtt a két nagykövetnek. Lapozgatom az albumokat, ol­vasgatom az ákombákomokat; an­golul és franciául köszönik a szép élményeket. Már ezért érdemes volt eljönni, az ajándék csokoládé már csak ráadás. A zenetanárnő lelkesedése ismét megerősít ben­nünket a hitünkben, ezt kell csinál­ni, így kell csinálni, a közönség az igényes műsorra is vevő, nem kizá­rólag a giccsre, azt inkább a ma- gántelevízió-társaságok sulykolják bele, no meg a pletykalapok. A gyerekek lelkesedése nemcsak a carouge-i alapiskolában nem is­mert határt, Grand Saconnex-ben is féktelenül ropták a dunántúli ug­rást. Bevallom, a műsor kezdete előtt azt gondoltam, nem is lesz néző, hiszen ki tudja, mire vevő egy szabadidőközpont közönsége, de miután a büfében teletömték a ha­sukat édességgel, narancslével, szájtátva nézték, mit művel ez a ti­zenegy táncos. És mintha legalább egy stadionnyi nézősereg gyűlt vol­na össze, zengett a bravó meg a taps. Egyebek közt azért is tartot­tam ettől a bemutatkozástól, mert a csapat egy része már második napja úton volt, másik része kora reggeltől buszozott, repült. A fá­radtságnak azonban szerencsére mégsem volt semmi nyoma; profik, nyugtázom. Másnap reggel rako­dás, buszozás Carouge-ba. Decem­ber elején járunk, de az iskolában már áll a feldíszített fenyőfa, kará­csonyi dallamok szólnak halkan a folyosókon. Az elsősök tanító néni­je beinvitál az osztályába. A gyere­kek nyugodtan ülnek a padokban, télapót, karácsonyfát nyirbálnak, festegetnek szótlanul, pedig már percek óta felügyelet nélkül van­nak. A szünetben aztán kitombol­ják magukat, ugyanúgy rohangál­nak, fejjel lefelé lógnak a körhin­tán, mint a világ bármelyik pontján a gyerekek. A tanító bácsi nyugod­tan sétálgat közöttük, nincs fegyel­mezés, sem hangos szó, sem nád­pálca. Az előadásunkon viszont csöndben ülnek, csak a kezük, fe­jük, lábuk követi a ritmust. Míg bepakolunk a mikrobuszok- ba, megáll a városi rendőrség autó­ja, a megállni tilos táblára mutogat, meg a sarkon túlra, de nem kapunk büntetést, noha a kocsink vagy két órája az abszolút tilosban parkol. Irány a szállás, az ENSZ szlovákiai missziójának épülete, zuhany, egy­két harapás ennivaló, viseletbe öl- tözés, indulás a WIPO székházába. A diplomaták lassacskán gyülekez­nek, Petőcz Kálmán bizakodik, én pesszimistább vagyok, végül a sok diplomata körülveszi a hallban rög­tönzött színpadot. A magyar és szlovák ENSZ-nagykövetek, Tóth Tibor és Petőcz Kálmán rendezvé­nye, azaz a Szivek tizenöt-húsz per­ces előadása itt is siker. Este a nagy előadás, ide várjuk a legtöbb nézőt, meg is telik a művelődési ház Grand Saconnex- ben. Magyar, cseh és szlovák sza­vak keverednek. Egy hölgy - a kel­leténél hangosabban - azt súgja férje fülébe, üljünk az utolsó sorba, onnan feltűnés nélkül el tudunk lógni. Aztán kiderül, hogy végig­nézték a Magyar tánciskolát, a szü­netben sem mentek el, a szlovák táncok után pedig felállva tapsol­nak. Egy huszonéves szlovák lány a szünetben megkérdi, lesz-e máso­dik rész vagy a koktél után vége mindennek; maradjon csak, még szlovák táncok is lesznek. Nem lé­nyeges, hogy szlovák vagy más, mondja, én a szép táncot szeretem, és természetesen marad, a műsor végén gratulál, mint oly sokan má­sok, ismeredenek meg ismerősök is, köztük egykori pénzügyminisz­terünk, Brigita Schmögnerová. A kristálygömbben is szépen gyűlik a pénz a Magas-Tátrára, pontosab­ban a Srobár Gyermekszanatórium megsegítésére. Belépődíj ugyanis nem volt, Petőcz Kálmánnal vi­szont megegyeztünk, hogy aki akar, adakozhat a Tátra javára. (Eszembe jut az Alweg, amelyre a hatvanas évek végén gyűjtöttek, gyerekek a zsebpénzüket ajánlot­ták fel annak idején, a pénz összegyűlt, de ki tudja, hová lett, mert a gyorsvasút nem épült föl. Ezért is döntöttünk úgy, olyan hely­re küldjük, ahol tudjuk, nem kel lá­ba.) Éjféltájt érünk a szállásra, a két félidő fölért egy alapos, több hóna­pos fogyókúrával. Begyújtunk a kandallóba, beszélgetünk, mulat­ni, zenélni senki sem bír. ' Másnap városnézés. A gejzír még működik, s a vita tovább folyik arról, cseh vagy szlovák gyártmá­nyú turbina működteti-e. Megnéz­zük, hol szúrták le Sissi királynét, az emlékszobránál fényképezke- dünk, majd fölkaptatunk a Szent Péter-templomhoz, közben a fiúk egy utcai árusnál sapkákat, kalapo­kat próbálgatnak, nézegetik magu­kat a tükörben, ketten südeset vá­lasztanak, egy pedig kötött fülest, jó meleget, nem lehet lebeszélni. Addig bóklászunk, míg kiderül, kettőre nem érünk az ENSZ-palotá- ba, egy telefon, később is-mehe­tünk. Ha nem lenne kísérőnk, akár el is tévedhetnénk az ENSZ-város- ban. Beléphetünk a cseh-szlovák és a magyar szobába, körbejárjuk a tárgyalótermeket. Végül egy finom fekete a büfében, vissza a misszió­ra, ahol este hatalmas táncház ke­rekedik, elsősorban táncosaink jó­voltából, de a hangulathoz a helyi magyar táncegyüttes is hozzájárul, meg azok is, akik akkor tanulgatják a gömöri, a palatkai első lépéseit. Szombaton megpróbáljuk a le- hetedent, valamit szeretnénk haza­vinni, de az árakat nem a mi pénz­tárcánkhoz igazították, marad a csoki műiden mennyiségben. Dél­után játszóház a misszió épületé­ben, a lányok nagy mulatságot ren­deznek a gyerekekkel. Az ismert já­tékokkal kezdik, két szlovák kis­lány is beáll, egy szót sem tudnak magyarul, a végén mégis együtt fújják a többiekkel a Bújj, bújj, zöldágat. Este Svantner Mihály áll meg értünk, igazi svájci étellel, fon- düvel kedveskednek, előtte hatal­mas tál salátát falunk be, a tortát már nem bírjuk megkóstolni. Az igazi meglepetés azonban a Fekete macskához címzett kocsma. Ez csak Carouge-ban lehetséges, az olaszok alapította városkában, ahol nem igazi svájci hangulat uralko­dik. Argentin együttes argentin tangókat játszik, a kocsma zsúfolá­sig tele, egy-két pár megpróbál leg­alább talpalatnyi helyet kicsikarni magának, nem zavartatják magu­kat, teljes átéléssel tangóznak. A másnapi búcsúelőadáson újabb meglepetés. Kiderül, hogy olyanok is eljöttek, akik az esti előadásunkat nem látták, a Plain- palais tehát nem kizárólag azért van tele, mert a helybeli magyarok karácsonyi ünnepséget tartanak. A fellépés után az autósok pakolnak, búcsúznak, Petőcz Kálmán min­denkinek külön megköszöni, hogy eljött, táncolt, muzsikált, felejthe­tetlen élményt szerezve mindenki­nek, aki csak látta a Sziveket. Mi, akik repülünk, megnézzük a genfi magyar gyerekek műsorát, megál­lunk a reformáció emlékművénél, és már csak a csomagolás vár ránk. A repülőtéren még egy búcsúkávé, egy doboz bonbon az útra, az utol­só kézfogások, némi segítség az el­lenőröknél, hogy a szúróeszköz nem gyilkos szerszám, csak inzu­lint tartalmaz, az őr különböző pa­pírok különféle rubrikáiba jegyzi, mit talált nálam, a kijáratig kísér, ott még elmagyarázza a hölgynek, mit tartalmaz a csomagom, ő azonban csak legyint. A fájdalom­díj, hogy ablaknál ülhetek, de úgy­sem látni semmit, egyébként is olyankor már legszívesebben ott­hon lenne az ember, hogy kibont­hassa élményekkel teli zsákját. Másnap Mikulás. Otthon Murphyt, valamint az ő törvénykönyvét emlegetem, nem kifejezetten díszítő jelzőkkel flletve a technika csodáját, az e-mailt. Merthogy ami elromolhat, az el is romlik. No de éppen most? Amikor egy háromsoros köszönőlevelet szeretnék gyorspostázni Svájcba? Az ablakocska konokul visszatér, benne felkiáltójel: hiba van a gép körül. Be sem fejezem a dohogást, csöng a telefon,’a vonal túlsó végén Szlovákia genfi ENSZ-nagyköveté- nek titkársága, én vagyok-e, nem zavarnak-e, mert a nagykövet úr szeretne velem beszélni. Ég az ar­com. Csak érdeklődöm, mondja Petőcz Kálmán, mindenki rendben megérkezett-e. Magyar tánciskola a carouge-i Ecole Jacques-Dalphine-ben Sissi szobránál -jobbra hátul Petőcz Kálmán (Farkas József felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents