Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-16 / 290. szám, csütörtök

0 ISKOLA UTCA 2004. december 16., csütörtök 2. évfolyam 50. szám JÓ, HA TUDJUK Miért játszunk? ÚJ SZÓ-ISMERTETÉS Számtalan játékformát és játéklehetőséget tanítunk meg a gyere­keknek, ezzel is fejlődésüket segítjük, hiszen sok, az életben maradás szempontjából is hasznos dolgot adunk tovább az ősidőktől fogva. Mi minden a játék? Elsősorban elemi szükséglet, nélküle szürke lenne az élet, nem lenne fejlődés. A szabad, kreatív játék segíti a gyer­meket emberré válni, és a felnőttet embernek maradni. A tartalmas, az életkornak megfelelő játék segítheti, hogy mindig értelmet és célo­kat találjunk az életünkben, ne forduljunk pótcselekvésekhez, ne té­vedjünk vakvágányra - még a kamaszkor zűrzavarában sem. A játék kultúrája elengedhetetlenül fontos egy társadalomban. Nemcsak társadalmi-kulturális szinten értelmezhető, hanem átfogó természeti jelenségként is. Nem korlátozható csak az emberre, hiszen alapelemei: a véletlen és a szabály bonyolult összműködése kozmikus méretekben ugyanúgy érvényesül a természeti jelenségekben, mint a növény- és állatvilágban. Játék nélkül nem valósulhatna meg előrelé­pés sem a törzsfejlődésben, sem az ember egyedi életútjában. Lényege a variabilitás, azaz változatosság, az aktivitás és a kreativitás. Ezek a mechanizmusok szolgálják, hogy az egyén különböző viselkedési stratégiákat alakítson ki annak érdekében, hogy megtalálja a lehető legtökéletesebb összhangot környezetével. Miért játszunk? Miért van szükség a játékra? Ezek a kérdések igen gyakran megfogalmazódnak bennünk, s rögtön az értelmét, a célszerűségét kezdjük kutatni. A já­ték azonban paradox jelenség. Önmagáért a játékért játszunk, a vélet­len és a törvény összjátékának kiszámíthatatlanságából eredő feszült­ség átéléséért, mely pozitív töltésűvé váló izgalom megélését jelenti. Sajátosan megalkotott szabályai következtében a realitástól elkülö­nült világot teremt. Nem tartjuk értelmetlennek, bár gyakran „messze van az ésszerűségtől”, hiszen nem közvetlenül irányul célra, csak átté­telesen. Az emberi játék megismerő magatartásformaként is értel­mezhető, szerepe elsősorban a környezethez való alkalmazkodás szolgálatába állított területek, képességek fejlődésében és fejlesztésé­ben van. Lényege a művészetekkel való kapcsolatában keresendő, az alkotás, a felfedezés öröme és a sikerélmény. Jutalma: a képzelet, a fantázia boldog, szabad szárnyalása a szimbolikus úton létrejövő vágyteljesítés, mely biztosítja az utat az egyre nagyobb teljesítmények és az egyéni boldogulás elérésében. A játék kiváló talaja és eszköze az ember társaival kialakuló és gazdagodó kommunikációjának, szociá­lis kapcsolatainak. Az egyéni, de főként a társakkal való közös játék egyaránt segít a pozitív és negatív élmények feldolgozásában. A sza­bad, spontán, gyakran nem célorientált vagy improduktív jelleg segíti az „ellazulást”. A játék lényegi pontjait többen is abban látják, hogy más, mint a valóság (túl van a realitáson), szabad, önindított tevékenység, s nem utolsósorban az örömélmény jellemzi. Ezért szoros kapcso­latban áll a kreativitással, s így érthető, hogy a felnőtt örömmel végzett, sok próbálkozással, kísérletezéssel teli alkotó munkája is játéknak tekinthető, (he, k) A társakkal való közös játék egyaránt segít a pozitív és nega­tív élmények feldolgozásában (Pavol Máj er felvétele) Vonzó a tanári pálya, szociális biztonságot nyújt Hipermodern iskola ÖSSZEFOGLALÓ A szlovéniai Muravidék bár a leg­elmaradottabb térségnek számít Szlovéniában, mégsem szűnnek meg a falusi iskolák. Szlovénia ma­gyarok lakta határmenti területén több kétnyelvű általános iskolát újí­tottak fel az utóbbi időben. Az egyik legnagyobb beruházás a Lendva melletti párszáz lelkes Dobronakon valósult meg, ahol 340 millió toliáros ráfordítással egy teljesen akadálymentesített, lifttel, fotocellás ajtókkal, speciális tanter­mekkel felszerelt általános iskolát hoztak létre. Külön érdekesség, hogy az intézménybe mindössze 70 magyar és szlovén ajkú diák jár, akiket 20 fős tantestület tanít. Szolarics László, az intézmény igazgatója elmondta: a Muravidé­ken biztonságban érezhetik ma­gukat a kistelepülések iskolái, nem úgy, mint Magyarországon és Szlovákiában, ahol az elmúlt években egymás után zártak be a falusi intézmények. Ennek oka, hogy a szakminisz­térium politikája inkább a fejlesz­téseket hangsúlyozza, ugyanak­kor a falvak, községek is mindent megtesznek saját iskolájukért. Szolarics László hozzátette: Szlo­véniában vonzó a tanári pálya, mivel szociális biztonságot nyújt, ráadásul a jövőben még jobban fel fog értékelődni. Egy kezdő tanári fizetés 140 ezer tollár körül van. (mr) Egyre nő azoknak a gyermekeknek a száma, akik két- vagy többnyelvű környezetbe születnek Többnyelvű kisdiákok A múltban a második generációs emigráns gyereket arra ösztönözték, hogy vegyék fel a többség kultú­ráját, nyelvét, szokásait (Pavol Máj er felvétele) A gyerek rugalmas képessé­geinek, plasztikus agyának köszönhetően már a kis­gyermekkor kezdetétől ké­pes elsajátítani olyan isme­reteket, amelyeknek egész későbbi életében nagy hasz­nát fogja venni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS ­A gyermekek többnyelvű nevelé­se nem új keletű dolog, gondoljunk csak a régi nemesi, polgári csalá­dokra, ahol az idegen nyelvű neve­lőnő mellett szinte észrevétlenül tanultak meg a gyerekek egy vagy több másik nyelvet. A múltban a második generációs emigráns gye­reket arra ösztönözték, hogy ve­gyék fel a többség kultúráját, nyel­vét, szokásait. Ma a kulturális kü­lönbségek elismerése egyre inkább teret hódít, növekszik azoknak a száma, akik gyermekeikkel meg­osztják anyanyelvűket, a kétnyel­vűséget az etnikai hovatartozást és büszkeség egyik megnyilvánulásá­nak tartják. Egyre nő azoknak a gyermekek­nek a száma, akik két- vagy több­nyelvű környezetbe születnek. A globalizáció, a világfalu kialakulá­sának hatására új lehetőségek nyíl­tak meg a karrier területén: akár más országokban, földrészeken is vállalhatunk munkát, ez azonban újabb és újabb nyelvi kihívásokat jelent a szülők számára. Az 1990. évi USA-beli népszámlálás szerint minden hetedik, vagyis kb. 32 mil­lió ember beszélt az angolon kívül más nyelvet otthon. Univerzális nyelvtudás Összezavarja-e a gyerekeket, ha egyszerre több nyelvet kell tanulni­uk? Szükségük van-e a gyerekek­nek különleges intelligenciára, hogy megbirkózzanak több nyelv­vel egyszerre? Ilyen és hasonló kér­dések valószínűleg mindenkiben felvetődnek. A babák első hónapja­ikban a világon előforduló összes hangzót képesek megkülönböztet­ni és néhány hónap múlva kiejteni. Ezt nevezzük univerzális nyelvtu­dásnak (angolul Universal Grammar - UG). Kutatói tézisek szerint, megfelelő feltételek bizto­sításával bármely kisbaba képes lenne könnyedén elsajátítani akár öt nyelvet is! Három éves korukra viszont odáig jutnak, hogy a hang­zók köre leszűkül a saját anya­nyelvűk hangkészletére, és csak ne­hézségek árán tudják megtanulni az idegen nyelvek különleges hangjait. A kutatások tehát azt bizonyít­ják, hogy a kisgyermekek a legjobb nyelvtanulók. Azok a gyermekek, akik egészen fiatal korban kezde­nek el egy új nyelvet tanulni, köny- nyebben sajátítják el a helyes kiej­tést és kevésbé gátlásosak. A többnyelvűség szintén pozitív hatással van a gyermek intellektu­ális és mentális fejlődésére: mivel minden nyelv különböző rendszer, az ezek közötti váltogatás nagyon rugalmas és gyors gondolkozást eredményezhet, és ez később pozi­tívan hat a matematikai, rendsze­rező képességek fejlődésére. A kü­lönböző nyelvek különböző ritmu­sa, dallama, lejtése pedig fokozott zenei affinitást, a ritmusérzék fejlő­dését eredményezheti az arra egyébként is hajlamos gyermekek­nél. Végül, de nem utolsósorban, a többnyelvűség betekintést ad ide­gen kultúrákba és segíti a gyerme­ket más népek megértésére és elfo­gadására. Vélt vagy valós hátrányok Sokan azzal érvelnek a multiligvalitással szemben, hogy az időbeli lemaradást okoz a gyer­mek beszédfejlődésében. Ez rész­ben igaz: a többnyelvű gyerekek nagy többsége később szólal meg, és a szókincsük is lassabban gya­rapszik monolingvális társaiknál. Fontos azonban emlékezni arra, hogy a gyerekek között igen nagy egyedi eltérések vannak! Ha a nyel­vi fejlődés bármelyik állomása ké­sőbb következik be, az még nem je­lenti azt, hogy valami baj van a gye­rekkel. Egyszerűen azt jelenti, hogy neki tovább tartott elérni azt az állomás! Nagyon fontos, hogy a kétnyelvű gyerekek szüleikkel rendszeresen és egyenlő arányban kommunikálhassanak mindkét nyelven. Másik gyakori aggodalom, hogy a kétnyelvű gyerekek kevesebbet vannak kitéve egy nyelv hatásának, mint az egynyelvűek, annálfogva sohasem lesznek igazán mesterei egyik nyelvnek sem. Ezzel szem­ben, amennyiben rendszeres és egyenlően magas szintű szülői ha­tás éri őket, hangképzési és nyelv­tani jártasságuk mindkét nyelven azonos színtű lesz, műit az egy­nyelvű gyerekeké. Végül, sokan at­tól tartanak, hogy a fiatal kétnyel- vűek nem tudják a nyelveiket külön használni, mindkettőt egyszerre használják. Nyilvánvalóan zavar van a fejükben, ugye? Nos, a kuta­tási eredmények azt igazolják, hogy ez az aggodalom is alaptalan. A korai szókeveréseknek a fő oka ugyanis abban rejlik, hogy még kicsi a gyermek szókincse ah­hoz, hogy kifejezze, amit monda­ni akar. Éppen ezért kölcsönveszi a másik nyelvből azt, amire éppen szüksége van. A gyerekek néha különleges, akár humoros hatás elérése érdekében is keverik a két nyelvet, a szituációtól függően. Van egyfajta periodikusság is a nyelvtanulásban, amikor az egyik nyelvet gyakrabban használják, mint a másikat, például környe­zetváltozáskor, nyaralások után. A nyelvek használatának „letisz­tulását” elősegíthetjük,- ha adott környezetben következetesen ugyanazon a nyelven beszélünk hozzá, és gyengéden erre biztat­juk gyermekünket is. (om, he) Az eddigi pozitivista irodalomszemlélet helyett a szövegközpontúság legyen uralkodóvá! Fel hát a tespedésből, tanártársaim! KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF Az irodalomtanítás színvonalá­nak emelése érdekében feltétlenül szükséges a magyar nyelv- és iroda­lomtanítással kapcsolatos országos szakbizottság összeállítása, amely folyamatosan nyomon kövemé a változásokat, javaslatokat tenne az esetleges változtatásokra, és véle­ményezné a szakág sokrétű tevé­kenységét. ♦ Foglalkozni kell a magyarta­nítás eddigi pedagógiai dokumen­tumaival (óraterv, tanterv, művelt­ségi sztenderd az exemplifikációs feladatokkal, érettségi célkövetel­mények), és teljes újragondolásuk­kal az új politikai-társadalmi vala­mint irodalmi-kulturális keretek szellemében. ♦ Szakmai szempontból jelentő­séggel bírna a határozott vélemény- nyilvánítás kialakítása a magyar irodalom korszakolásával kapcso­latban itteni viszonyaink között. A magyar tannyelvű középiskolák a szlovák irodalom korszakolásában, szlovák irodalomkönyveikkel sok­kal inkább idomultak a kor követel­ményeihez, műit a szlovák tan­nyelvű középiskolák hasonló tan­könyvei, mert nem féltünk meré­szet és újat gondolni... És láss cso­dát! Immár a szlovák tankönyvszer­zők is legújabban azt a korszakolást kívánják követni, amelyik alternatí­va mellett mi akkor keményen kiáll­tunk, még ha kezdetben oly sokan berzenkedtek is ellene. ♦ A minimalizált tantervekhez kellene idomítani a leendő tan­könyveket és nem fordítva. A tan­könyvek stilisztikai minőségének (kifejezéskészlet, szókincs, megfo­galmazás) minden esetben tükröz­nie kell a diák értelmi képességei­nek színvonalát. ♦ A magyar irodalomtörténetet témakörökre kell bontani, s egy-egy korszakot a legjelentősebb egyéni­ségek köré csoportosítani. A kisebb jelentőségű szerzőket igyekezzünk csupán az említés szintjén „tárgyal­ni”. Az irodalmi tananyagot csak a rendszerbe foglalás segítheti meg­érteni, mert nélküle a legnagysze­rűbb magyarázat is „megfoghatat- lanná” válik. ♦ Az eddigi pozitivista irodalom­szemlélet helyett a szövegközpon­túság legyen uralkodóvá! Az irodal­mi elemzésnek azonban nem „taná­ri magánszámban” kell kicsúcso­sodnia, hanem a diákkal való vitá­ban realizálódnia. ♦ A világirodalom témakörét csökkenteni kellene évi két-három szerzőre, mert a pedagógusnak mindenkor az érettségi célkövetel­ményekre kell összpontosítania. Ez a törekvés pedig nem engedélyezi a világirodalom több írói-költői- drámaírói életművének feltérképe­zését. ♦ Az irodalomoktatásnak nem szabad az iskola falam belül marad­nia! Szervezzünk gyűjtőmunkát szűkebb pátriánkon belül! Töltsük meg tartalommal az iskolán kívüli irodalmi tevékenységet! ♦ A pedagógusok hathatós tá­mogatásával be kell kapcsolni diák­jainkat a tömegkommunikációs eszközök mindennapi munkájába (rádió, televízió, országos és regio­nális lapok stb.), hogy nyelvünk visszanyerhesse finomságát, gördü- lékenységét, hajlékonyságát. A megújulás természetesen mindannyiunk érdeke. Élni kell a lehetőségekkel, de az irodalomtaní­tásnak más, perspektivikusabb táv­latokat kell nyitni. Igaz, ma még tel­jes mértékben az anakronizmus a mérvadó a tanítás folyamatában: a pedagógus régen rögzült szokásai­tól (ma már: defektusaitól) nem tud és nem is akar megszabadulni. Pedig csak egyetlen távlat lehetsé­ges: a megújulás. Cikkem persze az anyanyelv és irodalom iránti féltésből ered. Mert a magyar irodalomért, gyermeke­inkért folytatott küzdelmünk végső stádiumába fordul. S aki tétovázik, az lemarad. Fel hát a tespedésből, tanártársaim!

Next

/
Thumbnails
Contents