Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-16 / 290. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 16. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ MOSZKVAI SAJTÓ Bár a Szovjetunió bukása utáni időszakban a pénz- és a hatalmi vitákat gyakran golyókkal és pokolgépekkel oldották meg, Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt megmérgezése ráirányította a figyelmet olyan gyanús orosz- országi esetekre, amelyekben feltehetően mérget használtak a politikai és üzleti vetélytár- sak elnémítására. A Juscsenko megmérgezésében való orosz társtettesség lázba hozta a Kreml bírálóit, akik szerint a mérgezés, amely hétköznapi gyakorlat volt a szovjet érában, visszatérni látszik, amióta az egykori KGB-tiszt, Vlagyimir Putyin vette át az elnökséget. Pavel Felgenhauer független orosz katonapolitikai elemző szerint a lista meglehetősen hosszú, és amióta Putyin hatalomra jutott, a Kreml egyik kedvenc politikai eszközévé vált a méreg. Az egyik legismertebb eset Jurij Scseko- csihin képviselőé és újságíróé, aki a korrupció ellen folytatott keresztes hadjáratot. Ő 2003 júliusában halt meg, látszólag súlyos allergiás rohamot követően. Kollégái azonban gyanítják, hogy megmérgezték, valószínűleg azon riportjai miatt, amelyeket egy vámtiszteket is érintő ügyről írt, valamint egy bútoráruházról, amely több mülió dolláros importvámot nyelt le. Az orosz főügyészség úgy tájékoztatta Scsekocsihin kollégáit a Nova- ja Gazeta című lapnál, valamint a Jabloko pártot, hogy nincs bizonyíték a mérgezésre. De mint a párt szóvivője elmondta, egy brit laboratórium által végzett teszt kimutatta a mérgezés nyomait. Scsekocsihin kollégája, Vjacseszlav Iz- majlov szerint ugyanígy járt a Novaja Gazetától Anna Polit- kovszkaja újságírónő, a Kreml bírálója, aki súlyos betegséget kapott ételmérgezés tüneteivel, miután teát ivott a repülőgépen; akkor Moszkvából Beszlánba tartott. Rajta kívül további két újságíró is azzal vádolta a hatóságokat, hogy meg akarják akadályozni tudósításukat a túszválságról. Iz- majlov és Felgenhauer egyaránt a szövetségi biztonsági szolgálatot, az FSZB-t, a KGB utódát vádolják. Szerintük megmérgeztek orosz börtönökben lévő csecsen lázadókat is. Az FSZB elismerte, hogy emberei ölték meg Omar íbn al-Hattab szaúdi iszlám harcost, aki a csecsenföldi lázadók oldalán harcolt, és 2002-ben halt meg. Hattab rokonai szerint őt is megmérgezték. Ugyanakkor a politológus emlékeztetett arra, hogy az orosz biztonsági erők ideggázt lőttek be 2002-ben a csecsen lázadók által elfoglalt moszkvai színházban, és a 129 áldozatul esett túsz valószínűleg a gázmérgezésbe halt bele. „Ezeket az anyagokat többnyire a szovjet időkben fejlesztették ki, a KGB égisze alatt - mondta Felgenhauer -, és a szakértők, akik kidolgozták e mérgek alkalmazását, ugyancsak a szovjet időkben kaptak kiképzést.” A leghírhedtebb mérgezéses ügy a szovjet korszakból a bolgár disszidensé, Georgi Markové volt, aki 1978- ban Londonban halt meg, miután ricint fecskendeztek a lábába egy álcázott esernyőből. A december 5-i népszavazás nyomán felnőtté válik a vajdasági magyarság Testvérek és idegenek A kettős állampolgárságról (is) szóló magyarországi népszavazás másnapján a zombori Magyar Polgári Kaszinó épületére gyászlobogót tűztek ki, jelképesen ezzel is láttatva azt a nagyfokú keserűséget és meg- bántottságot, amelyet minden délvidéki magyar érez. SINKOVITS PÉTER A szerkesztőségeket elárasztották az olvasói levelek, s még a költők is megszólaltak. Toll után nyúlt például az évekkel ezelőtt felvidéki előadói körutat is megjárt bánáti pap-költő, Bogdán József; íme, két sor a most megjelent verséből: „Holt csillaggá lettél, nem látom az orcád, / Olyan idegen vagy, anyám, Magyarország.” És felsorakoztak a cikkírók is. Habram Károly a Családi Kör című hetilap hasábjain így fogalmaz: „Amit az első világháború győztes hatalmai 1920- ban Trianonban megkezdték, azt 84 évvel később az európai uniós Magyarország választópolgárai befejezték.” Majd köszönetét mond azoknak is, akik nemmel szavaztak, vagy nem tartották fontosnak az urnák elé járulni, mondván: „Legalább világosan értésünkre adták, mit jelentünk nekik, hol a helyünk, és végre hányadán állunk.” Dudás Károly, a Hét Nap című hetilap főszerkesztője úgy véli, most jutottunk csak igazán árvaságra, váltunk hontalanná, „saját testvéreink közönye, önzése, gerinctelensége folytán”, ám igazából most kell valóban összefogniuk az igazaknak, önsajnálás és letargia nélkül, mert „nekünk már nincs időnk a várakozásra”, ugyanakkor most legalább tudjuk, „kit tekinthetünk testvérnek, s kit idegennek”. Van, aki szóvá teszi: igen bosszantó az egészben, hogy még a velünk itt élő szer- bek is elfelejtettek mulatni rajtunk, annyira értheteden a számukra a magyarországi szavazópolgárok viselkedése - mindez teljesen távol áll a szlávok mentalitásától. Mérsékeltebb, óvatosabb hangnemet ütöttek meg politikusaink, s ennek okai érthetőek, hiszen az Európai Uniótól még igencsak távol álló Szerbia és Montenegró polgáraiként a délvidéki magyarok egyszerűen nem nélkülözhetik Magyarország erkölcsi és anyagi támogatását. A Vajdasági Magyar Szövetség szinte azonnal felszólította a délvidéki magyar közösség minden tagját, hogy tartózkodjon a radikális és szélsőséges érzelmi megnyilvánulásoktól, s „viseljük el emelt fővel” a történteket. „Hisszük és tudjuk - áll a VMSZ közleményében -, hogy megtévesztett nemzettestvéreink többségének cselekedetét nem az irányunkba érzett elutasítás, hanem a riogatás és az információhiány vezette.” A VMSZ ugyanakkor nem mondott le a kettős állampolgárság követeléséről, amely az autonómiakoncepciókkal és a magyarországi segítő szándékú programokkal egyetemben képezheti alapját az otthonmaradásnak. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt szintén úgy véli, hogy a politikai küzdelmet tovább ^ell folytatni, s most a magyarországi politikai elitnek kell eldöntenie, mit szándékozik tenni a határon túli magyarok közösségeivel. Mindezek nyomán a VMSZ szervezésében 2005. január 6-7-én Szabadkán találkoznak a Magyar Köztársaság határain kívül élő magyarság legitim képviselői (a Kárpát-medenceiek mellett jelen lesznek a nyugati régió és az amerikai magyarság küldöttei is); a mini-Máért célja egységes álláspont kialakítása és véglegesítése a kettős állam- polgárság kérdéskörében. Az érzelmi hullámverés tehát lassan-lassan levonulóban, de ami történt, az nyilván még hosszú évekig nem felejtődik. Egy illúzióval kevesebb lett, de ugyanakkor kitapintható a kezdeti napok fájó megdöbbenését felváltó kijózanodás, egyfajta elszánt dacosság; annak felismerése, hogy a vajdasági magyarságnak másként, más eszközökkel kell rendeznie saját dolgait. Ezzel kapcsolatban idézzünk végül egy szabadkai olvasó leveléből: „Eddig valahogy kisbetűs magyarnak éreztem magam a magyarországi magyarok mellett, kimondatlanul is. December 5-e után ez megváltozott. Azt hittem, letört, agyonsújtott leszek, ha elutasítanak bennünket. Az ellenkező hatást váltotta ki bennem. Éppen ez az elutasítás az, ami megerősített öntudatomban, magyarságomban. Mostantól nem érzem, hogy kisbetűs lennék...” A szerző újvidéki munkatársunk Románia nyitni szeretne Oroszország felé a Fekete-tengeren keresztül Basescu hídja - Bush sugallatára PALOTÁS LÁSZLÓ Románia a stabilitás tényezőjévé válhat a NATO délkeleti szárnyán, ha jó kapcsolatokat tart fenn a volt szovjet köztársaságokkal, jelesül Ukrajnával, Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Grúziával - idézték Traian Basescu megválasztott román elnököt orosz liberális lapok. A Vremja Novosztyej megjegyezte, a román nemzetbiztonság fő garanciájának Basescu a NATO mellett az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával való stratégiai partnerséget tartja, de a Nyezaviszimaja Gazeta feltételezi: az új román elnök megszívleli amerikai kollégája, George Bush véleményét, amely szerint a NATO-tag Románia híddá válhat Oroszország felé a Fekete-tengeren át. A Nyezaviszimaja Gazeta emlékeztetett, hogy a Ceausescu-rend- szer bukása után a román hatóságok kizárólag a Nyugat felé fordultak, s a tömegekben azt a hitet ültették el, hogy Oroszország a múltat testesíti meg. Hiúnak bizonyult az a remény is, hogy a 2003- ban aláírt alapszerződés új életet lehel a kétoldalú kapcsolatokba. Ebben mindkét fél vétkes az orosz lap szerint: Bukarest nem szánta el magát az előítéletek legyűrésére, Moszkva pedig olyan benyomást keltett, hogy semmibe veszi Romániát, ahol orosz elnök még nem tett látogatást. „Pedig az egykori szocialista tábor országai közül éppen Románia fejlődése áll legközelebb az orqsz modellhez: hasonló események, azonos problémák, hasonló politikai nyelv. S a Ceausescu utáni korszak propagandája ellenére egyre több román veti a tekintetét Oroszországra, tanul oroszul” - mutatott rá a moszkvai lap. A szerző az MTI moszkvai tudósítója KOMMENTÁR Határtalan hisztéria NAGYANDRÁS A Legfelsőbb Bíróság tegnapelőtt megsemmisítette a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményét, a szavazatok egy részét újra kell számolni. Megint indul a gépezet. Az elmúlt másfél hétben mintha megbolydult volna a Kárpát-medence. Egyes politikusok, a média és az egyszerű emberek is olyan mértékű hisztériába kezdtek, hogy ha korábban valaki ezt előre jelezte volna, biztos vagyok benne, hogy maguk sem hitték volna el. Sajnos, a mai napig nagyon sok magyarországi és határon túli politikus is azt hiszi, a Trianon-trauma folyamatos fenntartásával lehet egységes, a határokon keresztül összetartó és összetartozó nemzetet kovácsolni, nem pedig a huszonegyedik század emberére méretezett modern nemzetvízió felállításával. Ennek köszönhetően mindenkiben a lehető legrosszabb szájíz maradt meg, sőt, sokaknak - kinek ezért, kinek azért - azóta is folyamatosan hányhatnékjuk van az egésztől. Amikor elkezdődött az egész népszavazási kezdeményezés, az elején még csak a Magyarok Világszövetsége és néhány névtelen csoport csatlakozott hozzá. De lassan az egész magyarországi politikaijobboldal, sőt, a határon túli politikusok többsége is felszállt a zakatoló vonatra, amely egyre gyorsult, a benne lévők egymást és a szavazópolgárokat, de talán még inkább a határon túli magyarokat hozták izgalmi állapotba. Sajnos, nem lehet tudni, meddig tart majd, amíg az emberek újra megnyugszanak. Lehet a dolgot természetesen a másik oldaláról is nézni, s azt mondani, valójában a magyar kormány, a szocialisták és a liberálisok azok, akik az egészről tehetnek, hiszen ők riasztották el a magyar szavazókat egyrészt az urnáktól, másrészt az igen voksoktól. Bárkinek szíve joga ezt gondolni, de a magyar- országi szavazók döntését tisztelni kell. S az egészet lehet csavarni, hogy az igenek győztek a nemek felett, meg hogy a népszavazás sikeres volt, bár nem érvényes, a tények tények maradnak. Magyarországon jelenleg nincs akkora kritikus tömeg, mely egy ilyen kérdést át tudna nyomni. Ezt el kell fogadni, s nincs jogunk ezen felháborodni. Mégis elkezdődik a hisztéria. Egyes kocsmákban kiírják, hogy magyar állampolgárokat nem szolgálnak ki. A testvérvárosok vezetői nem fogadják a magyar- országi vezetőket, mert azokon a településeken a nem győzött, és még sorolhatnám, de felesleges. Valakik a közelmúltban nagyon gyorsan elhitették a határon túli magyarokkal, hogy az anyaország magyar állampolgárságot akar nekik adni, s amikor kiderült, hogy nem hogy csak a kormány nem, dé még az állampolgárok sem, akkor meg teljes depresszióba zuhantak a közösségek. Most már persze mindenki mossa kezeit, s mára mindenkinek eszébe jutott, hogy igen, ilyen dolgot talán mégsem lett volna szabad megkérdezni, de már késő. Mert egyesek még mindig úgy gondolják, sanyarú sorsunk folyamatos felidézése az, amely majd előreviszi az egyént és a közösséget boldogulásában. A média meg csak adja az egész alá a lovat. JEGYZET Marad a hárompilléres POLÁK LÁSZLÓ Hát, marad a hárompilléres miniszter. Természetesen minden érintett nyugdíjas és potenciális nyugdíjas tudja, kiről is van szó. Hát Eudovít Kaník- ról, akinek nevét egyelőre mi, kisemberek sem foglalhatjuk imáinkba, mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen miért is kellene őt magasztalni. Mi, jelenlegi és jövendő nyugdíjasok egyelőre ugyanis nem nagyon értjük, mitől lesz majd nekünk olyan jó, s igaz-e az, amit ígérgetnek az óriásplakátok: ha megöregszünk, és nem esünk áldozatául a tájainkon dúló egészségügyi reformnak, akkor majd válogathatunk pillérekben. A másodikban meg a harmadikban. És válogathatunk nyugdíjpénztárakban, amelyekből annyi van már, mint csillag az égen. S hajói választunk, akkor ez itt, ha nem is Amerika, de az óriásplakát ígérete szerint Svájc lesz. S vénségünkre mehetünk mélytengeri búvárnak is akár, de még motorbiciklink is lehet, tessék csak megfigyelni, mi mindent ígérnek itt nekünk, ha egy bizonyos nyugdíjbiztosító mellett tesszük le a voksot. Tény viszont, hogy az egyre vörösebb Smer megelégelte a dolgozó néptömegek riogatását a kapitalista Svájccal, és Fi- cóék azt mondták Kaníknak: hiába vagy te ilyen sokpilléres, mi leváltunk. A Smer elvtársai az ortodox kommunisták pártjából persze támogatták a javaslatot, Svájccal, a bankárállammal nekik is van bőven bajuk. Kérdés volt, hogy Mecia- rék majd mit tesznek, miután nem mentek el az ötéves Smer születésnapi kongresszusára. Ennek ellenére az ellenzéknek, erre az egy alkalomra legalábbis, sikerült rendeznie sorait, és még a függetlenekből is becserkésztek párat. Persze, még kilenc szavazattal elmaradtak a lehetőségtől, hogy végül is menesszék, a szociális ügyekért felelős, vagy ahogy ők mondják: felelőtlen minisztert. A koalíció ugyan csak színjátéknak tartotta az egészet, na de az ad hoc egyesült ellenzék sok mindent a fejéhez vágott Kaníknak. A nyugdíjjárulékok kifizetésének elmaradását, a tárcavezető vállalkozásait, s az ezzel kapcsolatos összeférhetetlenségét a miniszteri bársonyszékkel. Végül is, a leváltásra szavazók kevesen voltak, a jobboldali miniszter pillérestül maradt, az ellenzék meg tovább vörö- södik, de most már mérgében. Mi meg közben csendben öregszünk. Vár ránk a svájci nyugdíj?- Szöveg nélkül (Elek Tibor rajza)
