Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-04 / 255. szám, csütörtök
8 Kultúra UJ SZÓ 2004. NOVEMBER 4. Tóth Szilvia fotóművész kiállítása Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Tóth Szilvia kiállításával járul hozzá a Fotóhónap rendezvényeihez. Tóth Szilvia a fiatal magyar fotográfusgeneráció egyik legérdekesebb képviselője, akinek egyedi képei a város és az ember kapcsolatát tükrözik. Kiállítását holnap 15 órakor nyitják meg az Intézet székházában, (t) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Raszputyin 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Össztánc 19 KIS SZÍNPAD: Macska a forró tetőn 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: A pokol kapujában 11.30 Anconai szerelmesek 19 (vendégjáték Dunaszerdahelyen) KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Egy szerelem három éjszakája 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: RRRrrrrü! (fr.) 18, 20 MLADOSŤ: János evangéliuma (kan.) 15.45, 19 MÚZEUM: Szép napok (magy.) 17.30, 19.30 AUPARK - PALACE: A Halál a Ragadozó ellen (am.-kan.- cseh-ném.) 14.40,15.30,16.50,17.40,18,19, 20.10, 21.10 A falu (am.) 15.20 Walking Tall (am.) 17.50, 19.50 Én és a hercegem (am.-cseh) 14.50,17.40, 20.20 Cápamese (am.) 14,15,16, 17, 17.30, 19.30, 21.30 Terminál (am.) 16.30, 19.20, 21.50 Az ördögűző-A kezdet (am.) 19.10,21.30 Collateral-A halál záloga (am.) 15.40,18.10, 20.40 Post Coitum (cseh) 20.30 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 14.10, 16.20,18.30, 20.50 Garfield (am.) 14.20, 16.40 21.20 Stepfordi feleségek (am.) 15.30 Eljegyzés a kastélyban - Neveletlen hercegnő 2. (am.) 14.30, 17.20 Anakonda 2.: A véres orchidea (am.) 19.40, 21.40 KASSA TATRA: Fahrenheit 9/11 (am.) 16, 18 Az ördögűző - A kezdet (am.) 20 CAPITOL: Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 16,18, 20 ÚSMEV: A Halál a Ragadozó ellen 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: A menyasszony fia (sp.-arg.) 18 VÁGSELLYE - VMK: Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (ff.-ang.-ol.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Terminál (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Post coitum (cseh) 16.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A falu (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Apja lánya (am.) 16.15 Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.-ang.-ol.) 16, 20.15 Cápamese (am.) 14,16,18, 20 Collateral - A halál záloga (am.) 17.30, 19.45 A Halál a Ragadozó ellen (am.-kan.-cseh-ném.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Kidobós: Sok flúg disznót győz (am.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 A mandzsúriai jelölt (am.) 13,17.30,20 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 14.15, 18.15, 20.15 Nők transzban (am.) 15.30 Stepfordi feleségek (am.) 15.30 A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója (magy.-szí.-lengy.) 14.45, 20 Barabás Zoltán és Hodossy Gyula verseskönyvének partiumi és erdélyi bemutatója Versben visszhangzó sorskötelék Hizsnyai Zoltán, Barabás Zoltán, Pomogáts Béla, Hodossy Gyula és Sántha Attila a nagyváradi könyvbemutatón (A szerző felvétele) Hiába a térképen át- meg átrajzolt határok, a magyar irodalom megosztha- tatlan. Összenőttünk, elválaszthatatlanul, tudjuk egymást, s ha magunkat akarjuk megnevezni, bizonyosan a másikat is kimondjuk. M. CSEPÉCZ SZILVIA A „kettőnk teremtette föld” szavakba rögzített költői ideje a Lilium Aurum Könyvkiadó és a nagyváradi Ady Társaság könyvkiadójának jóvoltából nemrég két karcsú, tetszetős kötetben aktualizálódott. Barabás Zoltán erdélyi és Hodossy Gyula felvidéki költő „ikerköteteivel” elsőként Nagyváradon és Kolozsvárott ismerkedhettek meg az érdeklődők. A kettős könyvbemutatóra október utolsó hétvégéjén került sor Nagyváradon, a Lorántfíy Zsuzsanna Református Egyházi Központ Partiumi Múzeumtermében, valamint Kolozsvárott, a Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. Hodossy Gyula Fátyla jókedvemnek című kötetét Sántha Attila író, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, Barabás Zoltán Homályhatáron című kötetét pedig Hizsnyai Zoltán költő mutatta be, a Szlovákiai Magyar írók Társasága képviseletében. Az irodalmi est vendége volt a hetvenedik születésnapját ünneplő Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Alapítvány elnöke is, kinek munkásságát Tőkés László, a Ki- rályhágómelléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. Válaszbeszédében Pomogáts Béla hangsúlyozta, hogy számára az irodalmi tevékenység soha nem magányos, sziszifuszi kőgörgetést, hanem összmagyar közösségi, baráti közegben végzett munkát jelentett. A két új verseskötet kapcsán Pál apostol egyik ihletett gondolatát idézte: „Tükör által homályosan látunk - mondta -, s talán nem véletlen, hogy Hodossy Gyula és Barabás Zoltán a 21. század bizonytalan létérzését jó- és rosszkedv lebegtette szimbolikus fátyollal, illetve a homályhatárokon való átjárással helyezi európai kontextusba... A költészet soha nem a bizonyosságot, hanem a sejtelmet mutatja meg.” A nagyváradi könyvbemutatón a két költő verseit Meleg Vilmos színművész tolmácsolta a szép számmal összegyűlt hallgatóságnak, s a találkozó - csakúgy, mint a következő napon - hosszas dedikálással, és késő éjszakába nyúló beszélgetéssel ért véget. Kolozsvárott Balogh Gizella, a Szent Rafael kör elnöke köszöntötte a vendégeket. Az ünnepi műsor keretében fellépett B. Kásler Magda népdalénekes, valamint a Gheorghe Dima Zeneakadémia vonószenekara. A két rendezvényen összesen mintegy félezren vettek részt. Barabás Zoltán és Hodossy Gyula legújabb verseskötetének kapcsán több változatban is elhangzott, hogy a földrajzi hely, ahová az ember születik, nem csupán egyszerű életrajzi adat, s hogy a költő szellemi tájegysége - metaforikusán szólva - térben és időben szőtt gondolati pókháló. De minden verseskötet többé-kevésbé tükörképe is írója értékrendjének és szintézisteremtő képességének. Sántha Attila kiemelte, hogy Hodossy Gyula költészetében a gondolatritmusok rezgését átitatja a megbocsátás aktusa (apakép, hitélet), a bűnök, a sorsok tudatos vagy tudattalan át- és felvállalása. Egy esendő emberé, aki tudja, hogy az az erősebb és hatalmasabb, aki nem él erejével. A kötet versei, mint egy emlékezetlánc, tényszerű és (ön)ironikus reakciók sora az önmeghatározás legáltalánosabb (és legmegfogha- tatlanabb) köreiben: Isten, haza, erkölcs. E tárgyakról persze nincs, nem lehet érvényes beszéd, csak a „kimondhatatlan erőfeszítése”, de Hodossy Gyula a hazához, etnikumhoz vagy egyházhoz tartozáson - mint kétséges kimenetelű művészi témán - finom érzékenységgel hajol át. Az embernek van egy olyan érzése, hogy Barabás Zoltánnal együtt látják ugyan a világ hibáit, de képesek mosolyogni (is) rajta. Barabás Zoltán verseit Hizsnyai Zoltán „hosszú borhoz” hasonlította. A versek a személyes sors tudatosításának, a nagyváradi-erdélyi létnek a megfogalmazásai, miközben a „vagyok, ami körülvesz” W. Stevens-i gondolatával együtt Barabás képes azonosulni az egyre tágabb értelemben vett világgal is. A bemutatott két költő többrétegű írásművészete mélyen a magyar nyelv egyediségében gyökerezik. Számukra a kívülállás éppolyan nélkülözhetetlen állapot az alkotáshoz, mint az a tragikusan megélt helyzet, melyet éppen Ady Endre, a nagyváradi újságíró öntött örökérvényű szavakba: „Szeretném, ha szeretnének”. Az ember hiába is akarja önmagát leválasztani, az apák visszaüzennek: „Légy észnél, a múlt behatol a jelenbe, a jelen meg ráburjánzik a múltra, és szövevényük beláthatatlanná kuszálja a jövőt.” Amióta ismét az egyetemes magyar irodalom - értékhangsúlyaiban remélhetőleg mindörökkön vitatott - rendje szabja meg a kényszerűen provinciális és egyedi, ugyanakkor szükségszerűen univerzális költői horizontot, az ilyen több határon átívelő szellemi szomszédolás rendkívül termékeny. Pár vers és néhány kupica szilvapálinka egyetlen költőt (és olvasót) sem vált meg ugyan, sorskötelékeink azonban mélyebben gyökereznek. Akárcsak a „hosszú bor”, amely a kultúra mélyrétegeiből felszínre hozza a felvidéki és erdélyi strófákat. Is. 1941 óta először jelent meg a Kassai őrjárat Márai Kassája és ’56 FÖLDESSY DÉNES A magyar könyvkiadás gazdagon törleszti kényszerű adósságát: Márai Sándor fél évszázados kötelező elhallgatását. Jelenleg éppen húsz Márai mű kapható a könyvesboltokban, beleértve egy róla írott tanulmánykötetet is. A húsz könyv között természetesen ott van a világszerte talán legolvasottabb, s színpadi változatban Is legtöbbször látható A gyertyák csonkig égnek című regény. De ott az Itáliában szintén több kiadást megélt másik regény, az Eszter hagyatéka is, és a „mindennapok filozófiájának” elnevezett Fűveskönyv. A legfrissebb meglepetés az 1941-ben - s azóta sem - kiadott Kassai őrjárat című kisregény, most a Helikon Kiadó gondozásában. Márai ennek elején így ír: „Négy héttel az után, hogy a német csapatok bevonultak Párizsba, hazautaztam Kassára. Egy napra mentem csak, nem volt semmi dolgom ott. Most, idő múltával, elcsodálkozom, miért is mentem?... Valószínűleg, mert otthontalannak éreztem magam a világban.” A két utolsó mondata pedig: „Az álom bűvölete elillant az életből, egyedül vagy. Ne érzelegj, szereped van: teljesítsd, mint társaid, a katonák, hidegen és nyugodtan kötelességedet.” Az idei ’56-os magyar ünnepségek legfontosabb információja a Kossuth rádió október 23-i késő esti adásában hangzott el, mégpedig nemzetközi kultúrtörténeti érvénnyel, s éppen Márai Sándor 1956-os és utána kelt írásai alapján. Márai akkor megírta, hogy a nyugati értelmiség számára az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc hozta meg a tisztánlátást. Tragikus felismerést eredményezett ugyanis, amely szerint a humanitás sosem szállhat szembe az erőszakkal. így ez a humanizmus erejébe vetett, s korszakokon áthúzódó, a kommunizmus Idején is erős nyugati értelmiségi vélemény, nevetséges hiszékenységgé változott a magyar ’56 szellemi hatásának eredményeként. Sőt, a katonai front mellett kialakult egy szellemi front - írta Márai -, amelynek később az országhatárokon való átvonulását nem lehetett fegyverekkel megakadályozni. Kopasz Viktor Ticce mentén készült fotográfiái november végéig láthatóak a kassai Löffler Múzeumban A leskelődés izgalma JUHÁSZ KATALIN Bevallom, először nem hittem a szememnek. A számítógépes fotómontázsok világában ma már bármilyen szemfényvesztés lehetséges, bizonytalanul rákérdeztem tehát az álombéli tájra. Kiderült, hogy Kopasz Viktor szülőföldjén, a Ticce mentén bukkant erre az egzotikus flórára, megnevezhetetlen képződményekre. Bár az is igaz, hogy mindig kész elképzelésekkel indult úrnak, és addig járta a vidéket, amíg nem látta a keresőben azt, amit lámi akart. Megjegyzésemre, hogy ez sokkal strapásabb módszer, mint előzetes tervek nélkül kattogtatni, azt válaszolta, hogy ő pont a nehézségek miatt élvezte a munkát. A tárlat címe Kertelő, a fotók pedig a kassai Löffler Múzeumban láthatóak november végéig. A Prágában élő fiatal művész tíz évvel ezelőtt bizonyára nem gondolta volna, hogy 2004- ben Csehországot fogja képviselni a Visegrádi Napok elnevezésű, négy ország kultúráját bemutató rendezvénysorozaton. Akinek a fotókiállítás szóról szociológiai töltetű, társadalomszapu- ló, esetleg zsurnál-bulvár képek jutnak eszébe, messze jár a valóságtól. Aki pedig a Kertelő címről a kertbéli csendéletekre, paradicsomi idillre asszociál, az is alaposan mellétrafál. Mert ahogy maga a szó is több jelentésű, a képek is alaposabb szemlélődést igényelnek. Ezek ugyanis inkább lelki tájak, mintsem valóságosak. Még akkor is, ha az alkotó a természetben talált formát mondandójának. Felfelé nyújtózkodó fakoronák, egymásba kapaszkodó növények, fura, azonosíthatatlan képződmények, emberek a távolban, ködbe fúló mezők, árnyékok a vízen. Kopasz Viktor sokszor viszonyítási pontok nélkül hagy minket, nem tudjuk, mekkora valójában az ábrázolt tárgy. Egy idő után azonban nem is akatjuk tudni, hiszen a legapróbb falevél is lehet olyan fontos, mint az egész erdő. A képszerkesztés szintén különleges: minden kép kettéválik középen. Ez azért van, mert a művész tulajdonképpen naplót „ír”, füzetekbe ragasztja fotóit, és kusza kézírással fűz hozzájuk egy-két gondo(A szerző felvétele) latot. Az írás ebben a naplóban másodlagos fontosságú, illetve inkább vizuális értelemben van jelen a kompozícióban. Kopasz Viktor szerint ugyanis a képek megbízhatóbbak a szavaknál, két év múlva már mást jelentenek, nem adják vissza kellő hűséggel a hangulatokat. Egyszerűen csak le kell fotózni, ki kell ragadni a valóságból azt, ami az adott pillanatban fontos lehet. A néző számára mindez a leskelődés izgalmát hozza, annak ellenére, hogy nem tudjuk, mennyire stilizált és mennyire intim az, amit látunk. Mindenképp egyfajta kitárulkozásnak vagyunk tanúi, mert a szempontok és a nézőpont megválasztása határozza meg élményeinket. Az alkotó-befogadó viszony a tudatosan vállalt naplószerűség miatt végig bensőséges, a formai játékból gondolati játék lesz, az elmosódó, „bemozdult” képekből gondolatfoszlányok. És egy idő után mindannyian saját magunkat keressük a természet organikus rendjében.
