Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-29 / 275. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 29. Nagyszünet - hirdetés 13 A jutányos árú Angol-magyar képes szótár 15 témát dolgoz fel, több mint 1500 kifejezés található benne Hasznos kiadvány diákoknak Morvay Eleonóra: „Véleményem szerint leginkább a kezdő csoportnál tudom használni ezt a kiadványt, s ajánlom a többi alapiskolában és középiskolában tanító pedagóguskollégámnak is” (Horváth Árpád felvételei) PÁLYÁZÓ Gömöri fiataloknak AJÁNLÓ Az EPMSZ (Bázel) pályázati felhívást intéz a gömöri fiatalokhoz. A Nyugaton élő magyarok könyvkiadó és értelmiségi köre, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 2005. május 1-től 7-éig Németországban, a Rajna mellett, Rheinfelden tartja évente megrendezésre kerülő akadémiai napjait. Az idei előadássorozat címe: „Európa: kisebbségek, identitás”. A szabadegyetem elnöksége tervei szerint 2006-ban Rimaszombatban tartja konferenciáját. Ebben partnere a Rimaszombat és Vidéke Társasággal. A két egyesület megegyezett abban, hogy a kapcsolatok kiépítését addig is folytatja. Ennek egyik eszköze ez, a rheinfeldi tanácskozással kapcsolatos pályázati kiírás. Azt szeretnék megkérdezni a fiataloktól, hogy: „Milyen változást hozhat az Európai Unió a határokon átnyúló magyar-magyar kapcsolatokban?” Az írásban benyújtandó dolgozatokban az EU nyújtotta reális és konkrét lehetőségek bemutatását és elemzését kérik. Pályamunkákat beadhatnak gömöri szlovák fiatalok is. A három legjobb munka beküldőjét a szabad- egyetem meghívja 2005-ös rheinfeldi tanácskozására, és az útiköltségüket is fedezi. Beadási határidő: 2005. január 15. A pályamunkákat lehetőleg interneten kérik beküldeni: gemamuz@isternet.sk . Indokolt esetben gépelt szöveget is elfogadnak: Rimaszombat és Vidéke P.T., Daxnerova 35-37, 979 01 Rimavská Sobota. A zsűri tagjait a Rimaszombat és Vidéke Társaság és a Szabadegyetem közösen nevezi ki. (jt, bki) Megismerhetik a felvételi követelményeit Nyílt nap Vágsellyén Már megvásárolható az Új Szó kiadóvállalata által megjelentetett Angolmagyar képes szótár, aminek segítségével olvasóink tökéletesíthetik idegen- nyelv-tudásukat, és megkedvelhetik az angol nyelvet, melynek ismerete manapság már alapkövetelmény, s egyben az érvényesülés záloga is. HORVÁTH ERIKA A szótár leginkább azok igényeit elégíti ki, akik kezdők, tehát mindezidáig még nem kerültek kapcsolatba az angol nyelvvel. Ám azoknak is hasznos lehet, akik már ismernek pár szót, de át szeretnék ismételni tudásukat, hogy idegen nyelvű környezetben könnyebben kommunikálhassanak. Az egyes témák kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy minél fontosabb és érdekesebb területek szókészletét ismertethessük meg kezdő és már haladó nyelvtanuló olvasóinkkal. Képes szótárunk 15 témát dolgoz fel, 225 illusztrációs felvétel és több mint 1500 kifejezés található benne. Minden egyes téma egy nagy illusztrációs felvételből és két kiegészítő fényképből áll. A legnagyobb felvételen tizenkét szót emeltünk ki, a két kisebb fénykép pedig a témához kapcsolódó két tevékenységet ábrázol. Minden tevékenységet vagy tárgyat ábrázoló kép fölé odaírtuk az angol szót, zárójelbe annak kiejtését, ez alá pedig a magyar megfelelőjét. A kiejtés átírása azok számára is egyértelmű és megtanulható, akik ez idáig még nem beszéltek angolul. Tanárszemmel Kiadványunk szerkesztésekor figyelembe vettük, melyek azok a témák, amelyekre külföldi tartózkodásunk során szükségünk lehet. „Az Angol-magyar képes szótárt kiegészítő szótárként nagyon hasznosan alkalmazni tudom majd a nyelvoktatás során - mondta lapunknak Morvay Eleonóra, a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium angol szakos tanára. - Véleményem szerint leginkább a kezdő csoportnál tudom ha^nálni ezt a kiadványt, s ajánlom a többi alapiskolában és középiskolában tanító pedagóguskollégámnak is. Az sem elvetendő, hogy jutányos az ára, 39 koronát könnyebben kiadnak a szülők is egy ilyen szótárra, ha látják, hogy hasznos, mint több száz koronát egy használhatatlan nyelvkönyvre. Osztályomban, ahol diákjaim második idegen nyelvként tanulják az angolt, mindenképpen használni fogom az Angol-magyar képes szótárt.” Diákszemmel Ez a kiadvány nagyon hasznos a nyelvtanuló fiatalok számára is. Vicsápi Edit, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium negyedikes tanulója lapunknak elmondta, nyolc éve tanul angolul, és az Új Szó által megjelentetett Angol-magyar képes szótárt hatékonyan fel tudja használni az érettségi vizsgára való felkészülése során. Edit szerint az egyes oktatási intézményekben gyakran többet foglalkoznak a nyelvtannal, mint a kommunikációval és a szókincsbővítéssel, s ez azt eredményezi, hogy a fiatalok, ha kikerülnek külföldre, először bátortalanok és bizonytalanok, nem merik használni passzív nyelvtudásukat. „Nagyon tetszik ez a szótár, és jó ötletnek tartom, hogy az egyes szavakhoz illusztrációs felvételek is járulnak, mert így sokkal jobban meg tudjuk jegyezni az idegen kifejezéseket. Kitűnő a téma- választás is, hiszen az érettségi vizsgával megegyező témakörök jelennek meg a kiadványban. Örülök, hogy ezzel a gesztussal nem'feledkeztek meg az érettségi és felvételi vizsga előtt álló középiskolai tanulókról sem. Az Angol-magyar képes szótárt ajánlom mindenkinek, aki érvényesülni szeretne az életben, mert azt már manapság mindenki tudja, hogy ez idegennyelv-tudás nélkül nem megy.” - mondta lapunknak a galántai negyedikes lány. Reméljük, szerkesztőségünk ezúton is hozzájárul ahhoz, hogy olvasóink tökéletesítsék nyelvtudásukat, effektívebben érvényesülhessenek, és ezáltal jobban meg tudjanak felelni a munkaerő- piac követelményeinek. Sok sikert kívánunk a tanuláshoz!Az egyes témák kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy minél fontosabb és érdekesebb területek szókészletét ismertethessük meg nyelvtanuló olvasóinkkal (Képarchívum) FELHÍVÁS A Vágsellyei Vegyipari Középiskola vezetősége értesíti az érdeklődő tanulókat és azok szüleit, hogy holnap 12.30-tól 16.30- ig nyílt napot tart az iskolában. A 2005/2006-os tanévben a maA Magyar Ifjúsági Közösség a P&Bert Management Consulting Grouppal közösen Karrier fórumot tart holnap délután 5 órakor, a pozsonyi Csemadok nagytermében. A rendezvényre alapvetően egyetemistákat és fiatalokat várunk. A fórum célja, hogy mindenkinek segítséget és tanácsokat adgyar tanítási nyelvű osztályba jelentkező tanulók kereskedelmi szakon tanulhatnak tovább. A nyílt nap keretén belül megismerkedhetnek a felvételi vizsga követelményeivel, megtekinthetik az iskola épületét, szaktantermeit. (ú) junk a munkaerő-piaci helyzettel kapcsolatban. A főbb témák: szlovákiai és magyarországi munkaerőpiac helyzet, pályakezdők fizetései. A találkozón hasznos információkat adunk majd az állásinterjúkkal és az életrajzírás szabályaival kapcsolatban is. A fórumon mindenki tanácsokat kaphat a karrierépítésről és karriertervezésről is. (ncs) Segítség a munkaerő-piaccal kapcsolatban Karrier egyetemistáknak AJÁNLÓ Gondolkozzon Aegonomikusan és biztosítson pompás nyugdíjat magának OUniBanka UniCredito Italiano Group az AEGON DSS Magánnyugdíjpénztár partnere www.aegon.sk/infovonal : 0850 1234 66 ‘EGONDSS Dôchodková správcovská spoločnosť Vicsápi Edit: „Kitűnő a témaválasztás”