Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-27 / 274. szám, szombat
1 „Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (Arany János) 2004. november 27., szombat 8. évfolyam 46. szám Ha már van egy-két gyermek a családban, az idősebbek gyakorta úgy érzik, anyjuk már nem szereti őket, és daccal vagy betegséggel követelik ki a korábbi figyelmet „Nem, mintha a másikat nem szeretném...” (A szerző illusztrációs felvételei a párkányi Bartók utcai óvodában és a nyári Gézengúz táborban készültek) Van kedvence a gyermekei között? A kérdés annyira meghökkentő, hogy elsőre alighanem felháborodva tiltakozna valamennyi kétvagy többgyermekes szülő. Még hogy kedvenc, amikor mindegyik vér a vérünkből! Holott, ha árnyaljuk kicsit a képet - vagy fellapozunk egy családi fényképalbumot hamar kiderül, hogy az „angyali csöppség17 mellett ott grimaszol az a második, harmadik „égetnivaló”: az idősebb testvér. M. CSEPÉCZ SZILVIA Tévhit, hogy csak az egykéket kényeztetik - mondja a szociálpszichológus. - Minden újszülöttet kényeztetnek, s ha belegondolunk, ez így is van rendjén. Hiszen családon belül a csecsemőnek van szüksége a legnagyobb törődésre. Az édesanya részéről mindenképpen, hiszen a gondoskodó természet úgy intézte, hogy a baba világrajövetele után még hosszú hónapokig szinte együtt kell lélegezniük. Olyankor azonban, ha már van egy-két gyermek a családban, az idősebbek gyakorta úgy érzik, anyjuk elfordul tőlük, már nem szereti őket. És vagy daccal, vagy - rosszabb esetben - betegséggel követelik ki a korábbi figyelmet. Ezekkel a problémákkal szinte minden gyakorló kismama szembesül, és ahogyan nincs két egyforma kisgyerek, úgy a testvérrivalizálás megoldására sem létezik általános érvényű recept. Ha a gondok forrása valóban csupán a kistestvér érkezése, akkor a család élete rendszerint pár héthónap alatt visszatér a régi kerékvágásba. A jó, a rossz és a példa A tapasztalat azt mutatja, hogy minél több gyermek van egy családban, annál kevésbé tudnak köztük különbséget tenni a szülők. De mivel korunkra általánosságban a kétgyermekes családmodell a jellemző, a dolog korántsem ennyire egyszerű. Nem egy szülőt gyötör a lelkiismeret-furdalás, amiért egyik gyermeke jobban idegesíti őt a viselkedésével, mint a másüt. Felmérések szerint a kétgyermekes családok hatvan százalékában a kicsi a kedvenc, akár az édesanyát, akár az édesapát kérdezték meg. Miért olyan könnyű szeretni az egyik gyermeket, és miért nehéz kijönni a másikkal? Rendszerint az idősebb testvér a fekete bárány, még ha csupán csak egy esztendővel született is előbb. A családban ugyanis a normakövetés az elsőszülött gyermekekre jellemző, mindig az idősebb testvér azonosul leginkább a család kimondott vagy kimondatlanul gyakorolt értékrendjével. így ő lesz (vagy lenne) a kisebbik testvér számára is a családi szabályok hordozója. A szerepjátékokban általában ő alakítja a felnőttet, a szülőt, a nagyszülőt, s később a tanító nénit. Hiszen ő megy először iskolába, vagyis tud egy olyan vüágról, ami a kisebbik számára ismeretlen, de csábító világ... Igen ám, de az idősebb testvér általában nagyon utálja a példakép szerepét. Főképp, ha naponta két- százszor hallja, hogy „Vidd le a szemetet, töröld fel az előszobát, mosogass el ...!” És a „Miért mindig én?”-re örökösen ugyanaz a válasz: „Azért, mert te vagy az idősebb!”- Én is idősebb testvér voltam - mondja Kati -, én is átestem ezeken a dolgokon, de amikor a kisebbik fiam megszületett, eszembe sem jutott, hogy kislány koromban mennyire bántottak az ilyen utasítások. S arról is szépen elfeledkeztem, hogy az öcsémmel tizenéves korunkig ott martuk egymást, ahol értük. Most ő volt az, aki figyelmeztetett, hogy ne dirigáljam Áront egyfolytában, hát nem veszem észre, hogy nem viccből or- dítja, világgá megy?! Nagyon megdöbbentem, mert addig éppen a fordítottját hittem. Áron négyéves volt, amikor Máté megszületett. És az apjukkal együtt mindent megtettem, hogy a nagyfiúnkat ne rövidítsük meg semmivel. Elvittük úszni, angol nyelvi óvodába írattuk, utána zeneiskolába, karatézni... De a gyereket semmi nem érdekelte. Én meg beletörődtem, hogy ha csak teheti, itthon ül, és a képregényújságjait lapozgatja. Az iskolában azt mondják róla, hogy durva, kezelhetetlen. Istenem, mit rontottam el? Én úgy gondolom, hogy nincs kedvencem, de néha mégis úgy érzem, különleges kötődés van közöttem és a kisebbüt fiam között. Ő annyira más, vele annyival könnyebb... Magadra ismerhetsz bennem Serfőző Mónika szociálpszichológus szerint fontos, hogy mennyire nyűt a családon belüli kommunikáció. Kifejezhetőek-e szabadon az érzések, vélemények, igények. Vagy mérlegelni keü, hogy mikor mit mondhatunk. A testvérek száma, kora, neme, a testvérsorban elfoglalt hely is fontos szerepet játszik a gyermek fejlődésében. - A testvérhelyzet pozitív hatásai közé tartozik az idősebb gondoskodása a kisebbről, gyakran lehet azonosulási minta is, de ugyanakkor mindegyüt testvér igyekszik olyan tulajdonságokat hangsúlyozni, ami megkülönbözteti őket a másiktól. A középső gyermeknek a legnehezebb kitűnnie. Az idősebbek sok mindenre megtanítják fiatalabb testvéreiket. Ám a fiúk gyanakvóbbak, agresszí- vabbak, míg a lányok engedelmesebbek, támogató, együttműködő magatartásra hajlamosabbak. A fiatalabb gyermekek gyakori jellemzői közé tartozik a kortársakkal való jobb kapcsolat, s megtanulták a célok elérésének finomabb, kerülő útjait is. A sokgyermekes családokban rendszerint maguk a gyerekek vigyáznak nagyon arra, nehogy egyikük bármiből is többet kapjon a másiknál.” Egy név nélküli osztrák felmérés szerint a szülők küencvenhat százaléka (!), noha ezt nyíltan soha nem vallaná be, egyik gyermekét jobban szereti a másiknál. A statisztikusok szerint ennek egyik lehetséges oka, hogy a gyermeket máig nagyon sokan a tulajdonuknak tekintik. A szülők csalódottak, ha a kicsiből pont azok a tulajdonságok és ambíciók hiányoznak, amelyeket a felnőttek a legfontosabbnak tartanak. Ezért fordulhat elő, hogy eltérő természetű testvérek közül az kerül előtérbe, akinek az egyik szülővel hasonló vagy azonos az érdeklődési köre. Sokkal bonyolultabb probléma, amikor az egyik - rendszerint a már említett idősebb - gyerekkel van a baj, mert mindig csak szidni kellene, s a szülő már belefáradt az állandó konfliktus- özönbe. Szakértők szerint ez azért van, mert az elsőszülöttnek kell a legtöbb családi elvárásnak megfelelnie. Mindent ki kell próbálnia, leginkább azt, amire a szülei gyerekkorukban annyira vágytak, és nem sikerült megvalósítaniuk. A szülők szeretnék, ha benne lámák viszont jó tulajdonságaikat, hibáiktól mentesen. Csakhogy nincs az az ember - még ha gyerek is -, aki az ilyen elvárásnak meg tudna felelni. Ezért lázad a legidősebb. A második - a sokadik - testvér viszont kialakult rendbe születik. Idő sincs, energia sincs mindenhová elcipelni. Már nem újdonság, legfeljebb a testvérének, akit viszont azonnal megfoszt kiváltságai jó részétől, tehát alaphelyzetben csak utálni lehet. Annak a szülőnek jó, aki viszonylag könnyen el tudja fogadni, hogy a kicsi is önálló személyiség, saját érdeklődéssel, tulajdonságokkal, jellemmel. És nem csupán mondja, de úgy is érzi, hogy egyiket sem szereti jobban, csak másképp! „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldték, az útra bocsájtó hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyj senkit a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki sem tiltja. De jaj Neked, ha magadnak tartod! Elbocsájtalak Téged is, mint mindenkit. Felelős vagy minden emberért, aki Veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a Tied!” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet) Az a szülő, aki képes barát lenni, az képes olyan kapcsolatot kiépíteni, amelyben soha nincs szükség arra, hogy a tekintélyére támaszkodjék Az előítéletes személyek nem szívesen mondják azt, hogy „nem tudom” MARKÓ EMIL „Az én apámnak két arca van. Máskor mindennap megver, de ha ott van a barátja, akkor nem.” Csak annyi az érték bennünk, amennyi képességünk van a mások szeretetének megszerzésére. Ha úgy tetszik, pár perces „novellával” folytatnám a bevezetést...- Érdekes, hogy az én apámnak két arca van. Van, amikor szülő, és van, amikor haver, olyankor semmi apuci, olyan, mintha egy velem egyidős sráccal barátkoznék. Anyám kicsit konzervatívabb, például ő annak idején a konyhában tanult, ezért nekem is a konyhában kell tanulnom. Szerintem az embernek a legmaradandóbb élményei abból a korból vannak, amikor még teljesen a szülőre van hagyatkozva. Mert amikor önálló, elmegy ide-oda. De amikor a szülei azt mondják, hogy nem mehetsz, ezt megjegyzi magának. Ha a szülőnek haza kellett jönnie 8 órára, akkor fiát is úgy akarja nevelni, hogy jöjjön haza 8-ra. Én mindig mondom apámnak, hogy próbáljon beilleszkedni abba a korba, amelyben mi vagyunk. Szerintem mindenütt úgy van, hogy egy anya a lányát érti meg jobban, az apa meg a fiát...-Te is apáddal érted meg jobban magad?- Én apámmal.- És ez mit jelent, hogy van, amikor szülő, és van amikor haver? Mikor veszi elő a szülőséget?- Amikor el akarok menni valahova. Van úgy, hogy kijelenti, a haverom, és mehetek, csak örülne, ha ekkor és ekkor otthon lennék. De van, amikor azt mondja, hogy most nem mész.- Van abban valami logika, hogy mikor mit mond?- Hát bizonyos logika van..., de az a furcsa, hogy amikor szülő, valahogy jobban félt, mint amikor haver.- Lehet, hogy neki megvan a saját oka, amikor nem akar elengedni. De az is lehet, hogy egész nap olyan sok minden összegyűlt neki, hogy türelmetlen volna azt lesni, mikor jössz haza. Te még nem tudtad megfigyelni, hogy mitől van?- Megbízom már annyira apámban, hogy ő tényleg tudja, mit szabad és mit nem. És hogy hol van a határ. Ha azt mondja, gyere haza, haver, 10-re, és én azt mondom, nem megyek addigra, akkor előveszi, hogy ő az apám, és de tessék hazajönni, mert nem kapsz vacsorát! Én bízom annyira apámban, hogy meg tudja ítélni, mikor kell az apai szigor.- És nem lehetne ezt úgy csinálni, hogy ne legyen két arca? Summa summárum: Jó volna úgy csinálni, hogy ne legyen két arca. Kevésbé problémás az a szülő-gyerek kapcsolat, ahol a szülő szerepe egyértelmű. Ha a szülő a tekintélyelvű nevelés híve, akkor ezt a gyerek elfogadja, kénytelen elfogadni. Az a szülő, aki a kölcsönös bizalomra épülő, demokratikus nevelést választja, az kétségtelenül nehezebb utat vállal, de összehasonlíthatatlanul több lehetősége van arra, hogy élvezhesse gyereke bizalmát. Az a szülő, aki képes „haver” lenni, az képes olyan kapcsolatot kiépíteni, amelyben soha nincs szükség arra, hogy a tekintélyére támaszkodjék. A szülő érdekei egyeztethetőek a gyerek érdekeivel. Vitaestekben közös döntést lehet hozni. A megegyezéshez mindkét félnek engedményeket kell tenni. A tiltás - az értelmes tiltás - legtöbbször indokolt és nyilvánvaló a szülő szempontjából, de érthetetlen a gyerek számára, ha meg nem magyarázzák. Sok szülő azt gondolja, hogy a gyerek visszaél a baráti kapcsolattal, de a következetesen demokratikus nevelés ezt a veszélyt kizárja. A következetesség, a döntések pontos magyarázata alátámasztja a szülő tekintélyét. A népszerűség nem árt a tekintélynek, de a tekintély emlegetése árt a népszerűségnek. pH ja “• '"fi- v
