Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-16 / 265. szám, kedd
30 Szülőföldünk ÚJ SZŐ 2004. NOVEMBER 16. 1989 November 17.: Diáktüntetés Prágában. A tüntetőkkel szembeni brutális rendőri fellépés országos méretű tiltakozási hullámot vált ki, s ezzel megkezdődik a kommunista rendszert megdöntő • „bársonyos forradalom”. November 18.: Vágsellyén fiatal magyar értelmiségiek megalakítják a Független Magyar Kezdeményezést. November 24.: Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának rendkívüli ülésén lemond tisztségéről a változásokat elutasító Miloš Jakeš. A párt új főtitkárává Karel Urbáneket választják. November 28.: Az Új Szó címoldalon közli a lap szerkesztőségének a rendszerváltással, valamint saját múltbeli tevékenységével kapcsolatos állásfoglalását. November 29.: A Szövetségi Gyűlés törli az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét kimondó részeket. December 3.: Ladislav Adamec vezetésével új szövetségi kormány alakul, a tagok többsége azonban továbbra is kommunista. December 6.: Pozsonyban a Csemadok Központi Bizottságának rendkívüli ülésén rehabilitálják a szervezetből az 1968-as és 1969- es események miatt kizárt személyeket. Tiszteletbeli elnökké Dobos Lászlót, elnökké Sidó Zoltánt, társelnökké Szabó Rezsőt, vezető titkárrá Neszméri Sándort, titkárokká Bárdos Gábort és Gyurcsík Ivánt választják. December 9.: A Csemadok keretein belül újjáalakul a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság. December 10.: Marián Čalfával az élen megalakul a szövetségi „nemzeti egyetértés kormánya”. Az új kormány kinevezését követően lemond Gustáv Husák köztársasági elnök. December 12.: Milan Čič vezetésével átalakul a szlovák kormány is, amelynek Varga Sándor személyében első ízben van magyar nemzetiségű alelnöke. December 15.: A Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) kiadásában, Hunéík Péter főszerkesztésében Nap címmel hetente kétszer megjelenő lap indul Pozsonyban. December 18.: Az Új Szó szerkesztősége rehabilitálja az 1968-as és 1969-es tevékenységük miatt elbocsátott munkatársait. December 19.: Pozsonyban a Szlovák írók Szövetségének magyar szekciója átalakul Csehszlovákiai Magyar írók Társaságává. Ugyancsak Pozsonyban megalakul a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága. December 20-21.: Csehszlovákia Kommunista Pártja rendkívüli kongresszusa síkra száll a párt megújhodása és a demokrácia mellett, s felfüggeszti 32 korábbi magas beosztású pártvezető tagságát. Elnökké Ladislav Adamecet választják. 1989 karácsonya: A romániai forradalom hatására segélyakció indul a csehszlovákiai magyarság körében az erdélyi rászorulók megsegítésére. December 28.: Alexander Dubčeket a Szövetségi Gyűlés elnökévé választják. December 29.: A Szövetségi Gyűlés Václav Havelt választja meg Csehszlovákia új köztársasági elnökévé. „Miért csak a fasizmust szidjuk folyton? A kommunizmus mivel volt jobb, miben volt más?” Sokat kivett belőlem ez a tizenöt év Lehet ugyan, hogy rendszert váltottunk, de sok esetben embereket nem. Ebben a mondatban talán benne van az, hogy köpenyt, rendszert lehet váltani, szabályokat is lehet változtatni, de az embereket nem nagyon lehet megváltoztatni. B. KOVÁCS ISTVÁN (Somogyi Tibor felvétele) nek az ellenkezőjét a fasizmusról? Abban a rendszerben nem voltak emberek, akik a rájuk kényszerített bélyegekkel együtt emberként próbáltak viselkedni? Manapság hajlamosak vagyunk sémákban gondolkodni. Aki antifasiszta, az egyben demokrata is? Erről nem vagyok meggyőződve, csak arról, hogy aki demokrata, az antifasiszta. Tizenöt év szabad társadalmának építése után érdemes ezen elgondolkodni. Nem biztos ám, hogy ennek a tizenöt esztendőnek minden közszereplője van annyira hiteles és van annyira tisztességes ember, mint voltak egyesek annak idején, a rendszerváltás előtt, akár ama bizonyos bélyeggel együtt is. A rendszer esetében nyilvánvaló: kommunizmust nem, demokráciát igen. Itt nem lehet relativizálni a dolgokat! Válasszuk külön az egyes embert, az egyént, és válasszuk külön a rendszert. Minden rendszerben lehet tisztességes, emberi módon viselkedni, cselekedni, akár önkéntes vállalásból, belenyugvásból, vagy kényszerből. ,Rendszert váltottunk, embereket nem Legalábbis nem évek és pláne nem alig másfél évtized alatt. Gondolkodásmódot pedig még kevésbé lehet váltani ennyi idő alatt. Ez az egyik lényeges tapasztalatom az elmúlt másfél évtizedet illetően. Akkor, 1989-ben minden bizonnyal volt bennem lelkesedés, fiatalabb is voltam, 36 éves, tehát időben kapott el a rendszerváltás. Ahhoz már eléggé koros voltam, hogy elég tapasztalatom legyen, ahhoz meg elég fiatal és lelkes, hogy legyen bennem kellő tenni akarás. Egyrészt nem lehet egymástól elválasztani a magánembert, a közéleti embert, a pártpolitikust senki esetében. Bármilyen minőségünkben szólalunk meg hivatalosan, abban az ember egésze, teljessége, felfogása, magatartása benne van. A rendszerváltás feltétlenül hozott pozitívumokat. Nem tagadható, hogy a kommunista rendszerhez képest mégiscsak számos változás állt be. Emlékszem, még a váltás előtt Magyarországra akartam utazni, temetésre. Nem kaptam forintot, természetesen némi kritikus hangot engedtem meg magamnak. Mire a helyi párttitkár elé kerültem, az elvtárs már azzal fogadott, hogy aha, maga az, aki szidta a szocializmust. Nos, ehhez képest ma már paradicsomi állapotok uralkodnak. Ha magamról beszélek, egy alapvető dilemmám van, és ez a korábban már említett teljesség dilemmája. Egyszerre próbált meg az ember értelmiségiként cselekedni, párt- politikusként viselkedni, ami 15 év után most már jól látható, nem megy. A politikusnak alapvetően érdekei, a civil értelmiséginek pedig elvei vannak. Ez kétfajta felfogása, megközelítése a dolgoknak, a célok elérésének eszköztárát is meghatározza. 89-ben oda- álltam, odaálltunk sokan a kép- zeltbeli barikádra, jelzem, nem mindenki volt ott, 15 év után né- hányan mégis hajlamosak felemlegetni forradalmár voltukat. Volt, akit hamarább felfalt a forradalom, én egy kicsit szívósabb voltam. Most már úgy látszik, elváltak véglegesen az utak, úgy tűnik, nekem marad a civil közélet. Magánemberként azt sajnálom, hogy a családom, mely részese volt mindennek, nem feltétlenül volt nyertese ennek az elmúlt 15 évnek. Sokat kivett belőlem is, meg a hozzám közel állókból is ez a másfél évtized. A kommunizmus idején is kereste az alkotó ember a maga lehetőségeit, mert ez a dolga. Jelzem, abban a rendszerben is voltak lehetőségek időnként a kitörésre. Számomra ilyen volt Rimaszécs. Ki emlékszik ma már az érintetteken kívül a Munkaérdemrenddel kitüntetett Új Élet Szövetkezetre? A fogalmak is eltűntek, így a munkaérdemrend, a szövetkezet, meg annak vagyona is. Annak idején én ezen a helyen emberekre találtam, olyanokra is, akikre valakik ma hajlamosak követ dobni, anélkül, hogy tudnák, az is egyféle vállalás volt abban a korban és abban a helyzetben. Manapság gyakran felmerül bennem a kérdés: miért csak a fasizmust szidjuk folyton? A kommunizmus mivel volt jobb, miben volt másabb? Vörös volt a színe barna helyett, horogkereszt helyett meg sarló és kalapács? Adtak neki esélyt, hogy évtizedekig a lágyabb arcát mutassa, így megpróbálja relativizálni korábbi énjét. Ha a kommunizmusban mindenki gazember lett volna, ahogy meggyőződésem szerint nem volt, akkor miért állítjuk enMagyarországra akartam utazni, temetésre. Nem kaptam forintot. MÉRLEG „Megfelelő embereket a megfelelő helyekre!” „Máig nem szűnt meg bennem a várakozás” Keszeg István népművelő, Komárom Akkoriban üzemeltetési vezetőként dolgoztam a volt szakszervezetek házában, és éppen a Hajós néptáncegyüttes tízéves fennállásának megünneplésére készültünk. Rajtunk is óriási várakozás lett úrrá, és világmegváltó terveket kezdtünk szövögetni. Magyarországi táncos barátainkkal közös, magyar-magyar hivatásos együttes létrehozását terveztük, már a költségvetés elkészítésénél tartottunk. Aztán jöttek a pofonok, például a nyelv- használati törvény szigorítása. Nehéz volt elfogadni azt is, hogy a szakszervezetek háza jelképes egy koronáért a Matica tulajdonába került. Az idő előrehaladtával keserű szájízzel kellett tapasztalnom, hogy azok a személyek, akik elindították a forradalmat, fokozatosan újra kiszorultak a politikából, sőt, sokan külföldre távoztak. Komáromban és a környéken nagy csalódást okozott a hajógyár tönkretétele, az elbocsátások, a szövetkezetek leépítése. Mindez kilátástalan helyzetbe sodort sokakat. A novemberi napok egyik jelszava, a „Megfelelő embereket a megfelelő helyre!” volt. Sajnos, gyorsan elfelejtettük, pedig ma is nagyon aktuális üzenet. Sok karrierista bukkant fel az elmúlt években, sógor-komasági viszonyok alapján megy a pozícióosztás. Jó lenne, ha bizonyos funkciók politikamentesek lennének. Az ön- kormányzatok hatáskörének bővítésével sok múlik egy-egy településvezető rátermettségén, hozzáállásán. Akár egy ember is nagyon sok kárt tehet a közösség további fejlődése szempontjából, de lehetősége van felemelkedésük megteremtésére is. Ezért nagy felelősség a polgárok részéről, hogy rátermett személyeket válasszanak. Bár az előbbiekben kissé sötét képet festettem, alapjában véve optimista vagyok a jövőt illetően. Vitathatatlanok azok a makrogazdasági eredmények, amelyeket az utóbbi időben elért az ország, és bízom benne, hogy a javulás hamarosan megmutatkozik a kisemberek pénztárcájában is. Igaz, elsősorban a dél-komáromi ipari parknak köszönhetően, de fokozatosan csökken a munkanélküliség a térségben. Politikusainknak talán többet kellene tenniük a befektetők idecsalogatásáért, különös tekintettel a mezőgazdaság és a reá kötődő iparágak támogatására. De ehhez is a szakmai szempontok érvényesülésére van szükség. Végezetül essék szó az uniós csatlakozásunkról is. Ettől a demokratikus folyamatok erősödését várná az ember, és helyette a demokrácia furcsa fintora, a globalizáció zúdul a nyakunkba. Mindennek fokozottan rá kell irányítania a figyelmet értékeink megőrzésére, a hagyományok ápolására, magyarságtudatunk erősítésére. (vkm) Agócs József, Fülek polgár- mestere 1989-ben nagy várakozással fogadtam az eseményeket. Úgy gondoltam, a rendszerváltással megváltozik az emberek gondolkodása is. Úgy emlékszem, a változás első éveiben óriási káosz, rendetlenség uralkodott. Hatályukat vesztették a régi törvények, születtek helyettük újak, amelyeket meg kellett szokni. Nyugati, európai elvárásokhoz posztszocialista feltételekkel, így a törvények előírásait a mai napig nehezen lehet teljesíteni. Számos, korábban jól működő üzem és gyár - mint például a Zománc és Tűzhelygyár és a bútorgyár összesen mintegy négy és fél ezernyi alkalmazottal - megszűnt, és sok idő telt el addig, míg új termelőegységek alakultak ki. Elindult a vadprivatizáció, ami természetesen gazdasági hanyatlást hozott a vidékre. Kialakult egy újgazdag réteg, de ennek a rétegnek az volt a rossz tulajdonsága, hogy még az olcsón megszerzett vagyont sem tudta igazán megbecsülni. Egy korábban ismeretlen fogalommal is szembesülni kellett: a munkanélküliséggel. Az itt élő emberekből nagyon sokan az utcára kerültek, és sajnos, máig ott is vannak. A kormányok nem tudták teljesíteni ígéreteiket és ez az elmaradottabb régiók felzárkóztatására vonatkoztatva különösen igaz. A közigazgatást ugyan decentralizálták, de az emberek nem tudtak élni minden esetben az adott lehetőségekkel. Elharapódzott a korrupció, a klientelizmus, aminek áldozatául estek olyan vállalkozások, mint például a Mikor Turbo Kft., vagy a strandfürdő. Sajnos, Fülek sok negatívumot kapott a rendszer- váltástól, a bezárt gyárakkal, a megnehezült szociális helyzettel. Magánemberként annak örülök, hogy a kistérségben a magyarság nem hagyta el magát, megőrizte és tovább ápolta hagyományait, nem hagyta veszni értékeit. Erősödik a civil élet, kialakulófélben van egy komoly súllyal bíró, véleményformáló, polgári erő, amely tenni akar és tud. A sok nehézség ellenére működnek az iskoláink, magas szintű kulturális élet zajlik a városban, vannak elképzelések és tervek a jövőre nézve. Annak tudnék még örülni, ha mindenki megtalálná a számítását, nem vándorolnának el a fiatalok, ha új munkahelyek létesülnének. Jó lenne, ha az emberek gondolkodásmódja, yiselkedése hozzáidomulna a megváltozott körülményekhez, ha több odafigyeléssel, becsületes munkával, kitartással és pontossággal előbbre tudnánk lépni. A nagy várakozás máig nem szűnt meg bennem, továbbra is bízom a fejlődésben, Fülek fel- emelkedésében, a vidék erejében. Ezt pedig csak kitartó, becsületes, tisztességes munkával lehet megvalósítani. (szászi)
