Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-15 / 264. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5- Egy véres horrort olvasok a hurkakészítésről (Peter Gossányi karikatúrája) Az orosz nemzetiségnek szánt kettős állampolgárság Kárpátalja számára is vonzó Két Viktor és a magyarok TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG Gerhard Schröder jelenlegi és Helmut Kohl volt német kancellár személyesen lépett fel Kovács László, a vám- és adóügyek kijelölt EU-biztosa érdekében - írta a német lap. Kovács Lászlót eredetileg az energetikai biztos posztjára szemelte ki Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság kijelölt elnöke, ám az Európai Parlament (EP) bizottsági meghallgatásain úgy találták, hogy a volt magyar külügymi­niszter ismeretei ebben a tárgykörben hiányosak. Mással szemben is felmerültek szemé­lyi, egyéb természetű kifogá­sok, így aztán Barroso nem ter­jesztette szavazásra az EP elé a névsort, s újat állított össze. A személy- és posztcserék követ­keztében juma most Kovács Lászlónak az adó- és vámügyi poszt. Mint azonban a mün­cheni lap megjegyzi, a követke­ző parlamenti meghallgatás előtt főleg konzervatív képvi­selők előhozták Kovács László kommunista múltját. A Süddeutsche Zeitung arról ér­tesült, hogy Schröder kancellár egy Barrosóval folytatott be­szélgetésen „igen világosan” állt ki amellett, hogy a szakmai inkompetencia miatt gyakorolt erős kritika ellenére is tartsák meg a magyar biztosjelöltet. Barroso előzőleg azt fontolgat­ta, hogy új jelöltet kér a ma­gyar kormánytól. Schröder Ko­vács „történelmi érdemeire” hivatkozott, amelyet külügyi államtitkárként játszott 1989- ben: közreműködött abban, hogy 1989 szeptemberében Magyarországról Ausztrián ke­resztül Nyugat-Németország- ba távozhattak az országukba visszatérni nem akaró keletné­metek. Hasonló módon inter­veniált vezető keresztényde­mokrata képviselőknél Helmut Kohl, aki a határnyitás idején volt kancellár. Hans-Gert Pottering, a kereszténydemok­rata-konzervatív pártok hon­atyáit tömörítő EP-frakció el­nöke pénteken ugyan ismét bí­rálta Kovácsot, ám arra intett, hogy a meghallgatás tisztessé­ges, nyitott és komoly legyen, s reményét fejezte ki, hogy az új összetételű bizottság széles kö­rű támogatást kap az Európai Parlamentben. Vasamap eldől, ki lesz kele­ti szomszédunk, Ukrajna új köztársasági elnöke. Az el­nökválasztás első fordulójá­ra az amerikai események­kel párhuzamosan került sor. A két Viktor, Janukovics és Juscsenko párharca szo­ros eredményt hozott. Az ellenzéki Juscsenko ugyan megnyerte az első foadulót, ám a végleges döntés a má­sodik fordulóra marad. TOKÁR GÉZA Ukrajna Oroszországgal szom­szédos fekvésének, valamint lakos­sága számának köszönhetően meg­lehetősen élénk érdeklődésnek ör­vend a Nyugat részéről. Ez a foko­zott érdeklődés ugyanakkor azt eredményezte, hogy a két jelölt po­litikai programját beskatulyázták néhány közismert sémába - az oroszbarát és a nyugatbarát állam­főjelölt kategóriájába, hogy ponto­sak legyünk. Néhány tény persze vitathatat­lan: az ország politikai kultúrája rendkívül fejletlen, a választások előtt és közben több visszaélés is történt, amelyek egyoldalúan a hi­vatalos favoritként számon tartott kormányfő, Viktor Janukovics győ­zelmét voltak hivatottak elősegíte­ni. Az elnökjelölt nyugati megítélé­sének az sem tett jót, hogy orosz pártfogója, Vlagyimir Putyin elnök a nemzetközi etikai normákat jócs­kán túllépve többször, akár Ukraj­nán belül is előszeretettel hangoz­tatta, kit is láma szívesebben az el­nöki székben. Janukovicsnak ugyanakkor nem lenne elég a sok, unalomig ismételt frázis és ígéret, amennyiben nem lenne valós támogatottsága a la­kosság körében. A választások szo­ros kimenetele leginkább Ukrajna erős kelet-nyugati irányú megosz­tottságának köszönhető, amely tö­kéletesen polarizálta a társadal­mat. Az egyik oldalon, Janukovics zászlaja alatt, felsorakozik az orosz, erősen baloldali irányultsá­gú kisebbség, míg riválisa, Jus­csenko leginkább az ukrán nacio­nalizmusra épít, mint egyfajta al­ternatívára a keleti orientációval szemben. Egy efféle ideológiai ellentét tö­kéletesen alkalmatlan arra, hogy egy kisebbség, amely számára sem az egyik, sem a másik út nem jár­ható alternatíva, egyértelműen tá­mogassa az egyik jelöltet. A kár­pátaljai magyarság - köszönhető­en a két fél választási stratégiájá­nak - kevéssé tud azonosulni a két domináns irányzattal. Nem kérdé­ses, hogy a kisebbségi jogok tekin­tetében hatalmas előrelépést jelen­tene, amennyiben Janukovics ha­talmon maradna (és persze nem­zetiségtől függetlenül teljesítené az ígéreteit). Az eredetileg orosz nemzetiségnek szánt kettős állam- polgárság bevezetése van annyira vonzó az elmaradottnak számító Kárpátalja lakossága számára, hogy megfontolja a választást. A másik oldal előnye ugyanakkor ab­ban rejlik, hogy Ukrajna jelenlegi elmaradottsága egyértelműen a je­lenlegi rezsim számlájára írható. Kérdés persze, hogy Janukovics mennyiben lenne képes változtat­ni az ország katasztrofális gazda­sági helyzetén. Az életszínvonal emelése még a Nyugat fokozott tá­mogatásával sem ígérkezik könnyű feladatnak. A múltban már többször is beiga­zolódott, hogy a fejlett kapitalista országok hajlamosak olyan vezére­ket támogatni a számukra elfogad­hatatlan rendszerek megdöntése érdekében, akik később maguk is kényelmetlenné válnak számukra. Az alternatíva a helyi neokommu- nista zsebdiktátorok ellen ugyanis - akárcsak tizenöt éve - a naciona­lizmus, amelyből később komoly problémák adódhatnak. Ukrajná­nak pedig hosszú idő után egy nyu­godt, fellendülést hozó időszakra lenne leginkább szüksége. Az iraki banditák 20-30 fős csoportokban működnek, általában öt gépjárművön indulnak akcióra Randevú a halállal a Latífíja-háromszögben MTI-HÁTTÉR Irakiak és külföldiek elrablása, katonai konvojok megtámadása, utazók és zarándokok meggyilko­lása, elhagyott, oszlásnak indult holttestek - törvényen kívüli cso­portok tartják rettegésben Latífíját, Bagdadtól 30 kilométerre délre. A körzet, amelyen kényszerűen át kell kelni az iraki fővárostól dél­re, és különösen a síita szent váro­sok, Nedzsef és Kerbela felé, úton- állók és főleg szalafista szélsősége­sek kezébe került. Az amerikai had­sereg az iraki nemzeti gárda támo­gatásával két hónapja tart felgön­gyölítő akciókat, és több mint 250 embert letartóztattak, de ez nem túlságosan zavarta e bűnbandákat - mondják a helyiek, akik félnek at­tól, hogy név szerint idézzék őket. Elmondásuk szerint a törvényen kí­vüliek a 150 ezer lakosú várostól keletre és nyugatra fekvő, sivatagos falusi övezetekbe vették be magu­kat. Innen terrorizálják a várost, és fenyegetnek mindenkit, aki együtt­működik az amerikai hadsereggel és az iraki biztonsági erőkkel. A vá­ros rendőreinek és nemzeti gárdis­táinak többsége dezertált és „bűn­bánatukat” kifüggesztették a me­csetek falára. Akik nem így csele­kedtek, azokat likvidálták. A bűnö­zők 20-30 fős csoportokban mű­ködnek, általában öt gépjárművön indulnak akcióra. Az úton egyszer­re több torlaszt helyeznek el, hogy ne hagyjanak esélyt áldozatuknak a menekülésre. Hogy célpontjaikat még biztosabban csapdába ejtsék, két héttel ezelőtt dinamittal felrob­bantották a város bejáratához veze­tő hidat, arra kényszerítve az autó­sokat, hogy az elhagyatott falusi utakat vegyék igénybe. Ott aztán az utazók nem tudnak elszökni támadóik elől. Az utaso­kat kiszállásra kényszerítik. Kira­bolják őket, majd megkötözve a csomagtartóba dobják és elviszik őket a falusi övezetbe. Van, akit szabadon engednek, de autójukat elkobozzák, másokat megölnek. Ebben a zónában rabolták el au- güsztus 20-án a két francia újság­írót, Georges Malbrunot-t és Christian Chesnot-t. Több tucatnyi, erősen oszló holt­testet találtak nemrégiben négy ki­lométerre Latífíjától keletre. Szom­baton még mindig öt, felismerhe- tetlen arcú holttest hevert ott. A la­kosság szerint valószínűleg a nem­zeti gárda hillai tagjai lehettek, aki­ket a hét elején vettek üldözőbe és öltek meg. Pénteken e bandák ki­lenc hillai rendőrt raboltak el egy konvojnak áhított csapdában és is­meretlen helyre hurcolták őket. A rendőrjárműveket a helyszínen fel­gyújtották. Valóságos háborút vív­nak ezek a csoportok a hillai rend­őrökkel. Ók azért váltak kedvelt célponttá, mert kicserélhetik őket a Babilon tartomány székhelyén őr­zött banditákért. Egyes hírek szerint a hálózatok 3000 dollárt kapnak egy megölt amerikai katonáért, 2000-et egy rendőrért és ezret egy síitáért. A síi­tákat legyilkolni való hitehagyott ellenségnek tekintik egyes szalafisták. Három héttel ezelőtt például egy halottas menet igyeke­zett Nedzsefbe, de megtámadták őket és többeket megöltek, mielőtt a rendőri erősítés megérkezett vol­na. A múlt héten iráni zarándokok kisbuszát támadták meg egy latífíjai gabonaraktár mellett. A tíz utast megverték, megalázták, el­vették ékszereiket és pénzüket, mi­előtt elengedték volna őket. Latífíjában, amelynek tíz me­csetje közül öt szalafista, megfe­nyegették a fátylat nem viselő nő­ket, videóüzleteket robbantottak fel és négy eladót meggyilkoltak. KOMMENTÁR Ismét pártos bűnüldözés TÓTH MIHÁLY A15 éve összeomlott rezsim bűnlajstromának legsúlyosabb tételei közé tartozott, hogy a jogszolgáltatásban a párt vezető szerepéről szóló alkotmányos elv érvényesülése következtében még elméletben sem valósult meg az állampolgárok törvény előtti egyenlősége. Em­lékszem, valamikor 1990 kora tavaszán egy kormányülés után meg­tapsoltuk az igazságügy-miniszter mondatát: „Mostantól kezdve itt egyetlen diktatúra uralkodik, a törvények diktatúrája”. Ma, a rendszerváltás 15. évfordulója előestéjén mindez egy nem éppen épületes jelenség okán jutott eszembe. A kormánykoalícióban a múlt héten egyre nyíltabbá vált egy, már huzamos ideje lappangó botrány. Az ország irányítására szövetkezett pártok azzal vádolják a KDH irányításával működő igazságügyi és a belügyi tárcát, hogy po­litikailag hazabeszélve irányítja a bűnüldözést és a jogszolgáltatást. Nyilván mind a négy kormánypárt tisztában van a pikáns ügy eszka­lációjának veszélyeivel, így eddig csak homályos vagy kevésbé ho­mályos utalgatásokra szorítkozott. A KDH-miniszterek címére el­hangzott legkonkrétabb szemrehányás az volt, hogy az SDKÚ veze­tői nem értik, hogy Pavol Bielik récsei polgármesterrel ellentétben miért tartóztatták le Eugen Čuňo kassai alpolgármestert, noha mindkettőjüket ugyanazzal, megvesztegethetőséggel vádolják. Nem volna veszélyben a törvényesség, ha a politikusok abban versenge­nének, hogy közülük melyik követeli erélyesebben a rendőrség, az ügyészségek és a bíróságok által alkalmazott mérce pártsemlegessé­gét. Nem ez történik. Azt vetik a KDH irányításával működő tárcák minisztereinek a szemére, hogy „érzékeny ügyeket” visznek reflek­torfénybe. Ebből csak arra lehet következtemi, hogy gyanítják, a bűnüldözés és a jogszolgáltatás pártérdekekhez igazodva történik. A kormánypártok érthetően figyelik egymás viselt dolgait. Ezeket nyil­vántartják és Jegelik”, hogy adott pillanatban érvelhessenek velük. A tisztességes rendőr, az elfogulatlan ügyész és bíró, illetve az ügye­ket Jegelő” politikus között „csak” annyi a különbség, hogy az előb­bi kettő ha törvénysértésre bukkan, haladéktalanul cselekszik, míg a politikus itt is taktikázik, és igyekszik szolgálatába állítani a rendőrt, az ügyészt, a bírót. Ez az út a jogtiprás legmélyebb bugyraiba vezet. Naiv politikus az, amelyik azt gondolja, hogy az egyszerű állam­polgár most majd könnycseppet hullat, merthogy a KDH-s igazság­ügy-miniszter és belügyminiszter pártja érdekeinek megfelelően in­dít vagy nem indít eljárást egy-egy súlyos gazdasági bűncselekmény ügyében. Hogy a KDH szempontjai szerint jelöli ki a Speciális Bíró­ság elé utalandó ügyeket, és ebből mindenkinek súlyos hátránya származik, aki nem a szlovák kereszténydemokráciában érdekelt. Az egyszerű állampolgár abban bízik, hogy egyszer majd valóban ki­alakul egy olyan „diktatúra”, amelyben kizárólag a mindenkire egy­formán vonatkozó törvény uralkodik. JEGYZET és holtak iránt. November a ke­gyelet hónapja. Alig pár napja még sajgó lélekkel gyertyaláng­ok fényében próbáltuk felidézni örökre eltávozott szeretteink el­homályosuló arcát. Úgy termé­szetes, hogy ilyenkor nem saj­náljuk a pénzt virágra, mécsesre, koszorúra... hiszen már csak így tudjuk tartani a kapcsolatot, így tudjuk kifejezni el nem múló szeretetünket, így próbáljuk va­lahogy kitölteni az utánuk ma­radt űrt. Mily megvetendő, hogy emberi mivoltukból teljesen ki­fordult lények még ezen a lassan elfogyó kapcsolaton is képesek sebet ejteni, nem átallják meg­lopni halottainkat. Mily szomo­rú, hogy november elején a na­gyobb temetőkben meg kell erő­síteni a biztonsági szolgálatot, mert vannak, akik éjszaka össze­szedik a kegyelet virágait és ko­szorúit, hogy újraértékesítsék a holtak tulajdonát. Mi több, ma­gukat a holtakat is lopják. Ott tartunk, hogy egy városi temető umafalából kiemelték azt a fe­hér porcelán kegytárgyat, amelyben egy holtest maradvá­nyai is benne voltak. Legalább azokat illene béké­ben hagyni, akiknek azt kíván­juk utoljára, könnyes szemmel, fájó lélekkel, hogy béke szálljon poraikra. Talán őket már nem il­lene és nem kellene háborgatni: megkárosítani, kifosztani, örök nyugalmukban meggyalázni. Mert totál sötétségben bolyongó abszolút holt lélek az, aki képes , kegyeletsértést, temetőgyaláziást elkövetni: a halottakat borító sír­mezők örök nyugalmát meg­bolygatni. Erre nincs bocsánat! Abszolút holt lelkek TALLÓSI BÉLA Nem vagyunk elég figyelme­sek egymáshoz: túlságosan ön­magunkkal törődünk, mert ilyen a világ. Ha vinni akarjuk valami­re, könyökölnünk kell, törtet­nünk, átgázolni másokon: karri­ervágyból élelmesnek lenni, ön­zőnek, dörzsöltnek- szlenggel élve - tökös legénykéknek, akik­nek kivagyiságból jelesre kötele­ző vizsgázniuk minden poszton. Ez ma a trendi. Aki nem képes százszázalékos érzéketlenséggel átgázolni másokon, azt erősen siker-, pénz- és érvényesülésori­entált világunk menthetetlenül a perifériára sodoija. S kirostáló­dik a huszonegyedik századból. Nem akarok Don Quijote-i antik­hősként régi idők viselkedésnor­máiból és erkölcséből emelt vé­dőfalak mögül nekifeszülni a szembeszélnek, tomboljon és pusztítson csak a piacérdek-hur- rikán, söpötje el és tegye a föld­del egyenlővé a szellemiségépítő kultúrákat, hogy jusson régi tu­dásunk Karthágó sorsára... de egy valaminek azért nem ártana ellenállni. Hogy az anyagi érté­kek iránti hajszában elveszítsük örökölt humánjegyeinket. Mert mintha e szertelen és szemtelen önépítkezés kezdene szélsősége­sen kiforgatni emberi mivol­tunkból, és lelki teher nélkül ad­nánk fel azt a méltóságot, amely csak a mi sajátunk, embereké. S amely tiszteletet parancsol élők

Next

/
Thumbnails
Contents