Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-13 / 263. szám, szombat
30 Egészségünkre - hirdetés UJ SZÓ 2004. NOVEMBER 13. A dohányzás abbahagyásának kedvező hatása már rövid távon is jelentkezik: javul a közérzet, megszűnik a reggeli köhögés, a fejfájás és a rossz szájíz A leszokás sikere az egyén motivációjától függ A XIX. és XX. században a védőoltások és az antibiotikumok segítségével, valamint az általános higiéné elterjedésével az emberiség megszabadult a korábbi évszázadok pusztító járványaitól, a fertőző betegségektől. DR. VADÁSZ IMRE A XXI. század kihívása az úgynevezett „idült, nem fertőző betegségek”, amelyek csak képletesen nevezhetők járványnak, pedig hatásuk valóban tömegeket érint és következményeik nemcsak a világ népességének egészségi állapotát, hanem gazdaságát és társadalmát is veszélyeztetik. Ennek a járványnak a kiváltó okát, előse- gítőjét és fenntartóját úgy hívják, hogy dohány. A dohányzás következményei ♦ Rosszindulatú daganatok ♦ Szájüregi- és tüdőrák ♦ Szív- és érrendszeri betegség ♦ Szívinfarktus ♦ Szélütés ♦ Alsó végtagi érszűkület ♦ Trombózis és embólia ♦ Magas vérnyomás betegség ♦ A légzőrendszer betegségei ♦ Idült hörghurut, tüdőtágulás méhen kívüli terhesség, terhesség esetén a korai vetélés, lepényrendellenességek, a magzat fejlődésének károsodása, sőt bizonyos fejlődési rendellenességek is gyakrabban fordulnak elő. Az újszülöttek hirtelen, váradan bölcsőhalála is gyakoribb, ha egyik vagy mindkét szülő dohányzik. DoháA dohány a legfontosabb kiküszöbölhető halálok Az iparüag fejlett országokban a dohány a legfontosabb kiküszöbölhető, idő előtti halálok. Azokból a kutatásokból, amelyek a halált okozó különböző betegségek előfordulását vizsgálták dohányosok és nem dohányosok között, nagy biztonsággal meg lehetett határozni, hogy melyik betegség keletkezésében van szerepe a dohányzásnak és ha van, az milyen mértékű. Ezek a vizsgálatok megállapították, hogy a rosszindulatú daganatok felét, a szájüregi- és tüdőrák 90%-át a dohányzás okozza. Hasonlóan meghatározó jelentősége van a dohányzásnak a légzőrendszer idült betegségeiben (80%). A legkülönfélébb szív- és érrendszeri betegségek keletkezésében is fontos kockázati tényező a dohány, legalább 25%-ban járul hozzá ezeknek a betegségeknek a kialakulásához. Ha ismerjük a különböző betegségek, illetve az általuk okozott halálozás előfordulását, az említett összefüggések segítségével egyszerűen kiszámítható egy adott népességben, területen a dohányfogyasztás okozta halálesetek száma. Az egyes betegségekben a meghalt dohányosok és nem dohányosok életkorát összehasonlítva az is kiderül, hogy a dohányzás hány évvel rövidítette meg ezeknek az embereknek az életét („idő előtti halálozás”). Rövid távon is ártalmakat okoz Vannak a dohányzásnak rövid távon jelentkező, a fiatalokat és főként a nőket érintő, nem kevésbé jelentős kedvezőtlen hatásai is. A fogamzásgátló tablettát szedő dohányzó nőkön gyakrabban jelentkezik ezeknek a gyógyszereknek a mellékhatása, trombózis, tüdővagy agyembólia. A dohányos nők között gyakoribb a meddőség, a nyos szülők gyermekei gyakrabban kapnak légúti fertőzéseket (például középfülgyulladást, tüdőgyulladást) és asztmát, az asztmás gyerekeknél gyakoribbak a rosszullétek, rohamok. A dohányzó nők bőre hamarabb ráncosodik, elveszti a rugalmasságát. Dohányos nők esetében korábban jelentkezik a változókor. Abbahagyásának csak előnyei vannak A dohányzás okozta egészségi, gazdasági és társadalmi károk rövid távon történő mérséklésének a feltétele, hogy jelentős mértékben csökken a felnőtt dohányosok száma, azaz mind többen teszik le végleg a cigarettát. A dohányzás abbahagyásának kedvező hatása már ■rövid távon is jelentkezik: javul a közérzet, a teljesítőképesség, megszűnik a reggeli köhögés, hurut, a fejfájás és a rossz szájíz. Kisimul és visszanyeri egészséges színét az arcbőr, megszűnik a haj töredezése és fénytelensége. Javul a férfiak szexuális teljesítőképessége. Miért nehéz letenni a cigarettát? A dohányzás abbahagyásának a kísérlete gyakran kudarcot vall. Ennek okai közül legfontosabb a dohányfüggőség: a dohányos ember olyan mértékben hozzászokik a cigarettához, hogy nélküle rosszul érzi magát, elvonási tünetei jelentkeznek. Mitől függ, hogy sikerül-e letenni a cigarettát? A cigaretta elhagyásának a sikere legfőképpen azon múlik, hogy milyen erős az egyén motivációja. Annak a dohányosnak, aki évek-évti- zedek óta cigarettázik, beépült az életébe a dohányzás és főként pozitív élményt jelent számára, valamilyen jelentős, erős indítóokra van szüksége, hogy a leszokás sikerüljön. Sajnos, ma még a leggyakoribb motiváció a cigaretta okozta egészségi ártalom, a betegség. Az első infarktus után nagyon sokan tették le már végleg a cigarettát, olyanok is, akik korábban el sem tudták képzelni az életüket nélküle. Ma már egyre gyakoribb, hogy fiatal, gyermeket tervező párok a születendő gyermek egészsége érdekében együtt döntenek a cigarettamentes élet mellett. A legtöbb várandós mama abbahagyja a dohányzást (sajnos a baba elválasztása után többségük újra szívni kezd: azt gondolják, hogy így könnyebben visszanyerik korábbi testsúlyukat és a cigaretta azt is demonstrálja, hogy újra önálló nők). Leteszik a cigarettát azok is, akik komolyan sportolnak és fontos számukra az eredmény. Sok szülő gyermeke kérésére vagy egyszerűen egészségének védelme érdekében hagyja abba a dohányzást. A munkahelyi dohányzás tilalma, az ezzel járó kényelmetlenség (és a munkatársak rosszallása, hogy a másik cigizik, míg ők dolgoznak) is egyre gyakoribb indok. Mind többen szakítanak a dohányzással az egyre magasabb cigarettaárak miatt. A nikotinpótlás kulcs a füstmentes életbe Megkönnyíti a nemdohányzó életmódra történő áttérést, ha a leszokó dohányos nem szenved a nikotinmegvonási tünetektől. Erre a célra többféle hatásos készítmény létezik, segítségükkel világszerte több százezer dohányosnak sikerült végleg megszabadulnia a dohányfüggőségtől. A legelterjedtebb eljárás a rúkotinpótlás: meghatározott ideig általában három hónapig egyre csökkenő adagban és nem cigarettafüsttel, hanem más módon nikotint viszünk be az ember szervezetébe. Az adagolási mód lehet nikotintartalmú tapasz, rágógumi, belégző vagy orrspray. Az eltérő adagolási mód a cigarettafüsttől eltérő hatást eredményez: nem jelentkeznek a nikotinmegvonási tünetek és megszűnnek a függőségre jellemző idegrendszeri tünetek. Könnyebb letenni, ha az orvos is segít! A cigaretta elhagyásában jelentős szerepe lehet az orvosnak. Személyre szóló, a páciens egészségi állapotára és a családban előfordult betegségekre utaló megismételt tanácsadással és nikotinpótló készítmény alkalmazásával a leszokási kísérletek 5-10%-a lehet sikeres. A szerző tüdőgyógyász Elvonási tünetek ♦ Feszültség ♦ Ingerlékenység ♦ Nyugtalanság ♦Türelmetlenség ♦ Kínzó vágy a cigaretta után ♦ Emlékezetzavar ♦ Alvászavar ♦ Fejfájás 'C müsmúMm VÉGE AZ ÁLMATLANSÁGNAK. VÉGE AZ ELHÍZÁSNAK! Az Antismoking Elektromeridian Kobra forradalmi módszer a cigarettázásról való leszokásra. Biztonságos, fájdalommentes, és csak 20 percig tart. A kezelések 98%-a sikeres. ÉLNI, NEM DOHÁNYOZNI! NEM DOHÁNYOZNI,ÉLNI! Dunajská 4. 814 02 Bratislava • Tel.: 00421 2 5203 1411 • fax: 00421 2 5263 1412 • 6SM: 00421 005 935 455. e-mail: antlsmoklngcenter@titos.slt . websites: www.antismokingcenter.net . www.antismoking.it Tegyünk meg mindent azért, hogy egyre ritkábban találkozzunk ilyen képpel (Képarchívum) November 18: nemzetközi füstmentes nap Jó alkalom, hogy letegye a cigit AJÁNLÓ Ha már egy napra letette, ha már egy napig meg tudta állni, és nem gyújtott rá... .miért ne tegyen így holnap és holnapután is: szabaduljon meg végleg ettől az Önmaga és környezete számára is káros és költséges szenvedélytől. Kedves dohányos! Ez a nap november harmadik csütörtöké jó alkalom arra, hogy megvalósítsa azt, amit már régen fontolgat, a dohányzás abbahagyását. Ez a lépés nem csak az egészségének, hanem a pénztárcájának is használni fog. Tűzze ki önmagának azt a napot, amikor végleg szakít a ciga- rettázással. Miért ne lenne ez a nap november 18-a, a nemzetközi Ne gyújts rá! nap. Az ötlet egy amerikai „átlagpolgár” agyában született meg több mint két évtizeddel ezelőtt: ezen a napon - november harmadik csütörtökén - senki se gyújtson rá. A dohányosok és a környezetükben élők legalább ezen a napon juttassák „lélegzethez” tüdejüket, szívüket és egész szervezetüket, frissüljenek fel, élvezzék a nem dohányzás előnyeit-örömeit, élvezzék a tiszta levegőt. Miért éppen november harmadik csütörtöké? Az Egyesült Államokban ennek a hétnek a hosszú hétvégéje hagyományosan nagy családi ünnep, amelynek a hangulata a mi karácsonyunkra hasonlít. Ilyenkor az ország távoli vidékeire szakadt családtagok összegyűlnek, hogy együtt legyenek a hálaadás napján. Az eredeti gondolat az volt, hogy a családi ünnep fényét ne homályosítsa el a dohányfüst, a gyerekeket legalább ilyenkor ne mérgezze a felnőttek cigarettája. Amerikában a kezdeményezés hamar elterjedt, majd a határokon túllépve ma már a világ több mint száz országában ezen a napon a nem dohányzó többség azt kéri a dohányosoktól, hogy ne gyújtsanak rá. A kezdeményezésnek kétféle üzenete is van: Te nem dohányzó fiatal: NE IS KEZDJ EL CIGARETTÁZNI! Kérdezz meg dohányzó felnőtteket: legtöbbjük bánja, hogy elkezdte, hogy rágyújtott az első szálra. Ne ess bele ugyanebbe a hibába! Dohányos ember, légy bár fiatal, középkorú vagy idős: HAGYD ABBA A CIGARETTÁZÁST! Már egy nap is nyereség. Ha ezt a napot sikerült cigaretta nélkül befejezni, folytassák ugyanígy a következő napon, napokon, hónapokon át. Ha pedig nem sikerült, ha mégis rágyújtottak, ne adják fel. Legyen a következő nap minden nap Ne gyújts rá! nap. Kedves „volt” dohányos! Nincs egyedül. Önnek is sikerülni fog, A dohányzás rendkívül rossz szagot okoz. Ezért gondosan válassz randi helyet! (A tud fid mag úgysam Mtazikt) UP 2074