Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-12 / 262. szám, péntek

12 Gondolat

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 12.

badult vármegye követei és a főurak Bethlen Gábor javaslatára Erdély és Magyarország fejedelmévé választották Bocskai Istvánt, ezzel mintegy visszaállítva a korábban megszakadt állami egységet. Ezen az országgyűlésen először látunk példát arra, hogy létrejöhet össztársadalmi Habsburg-ellenes ösz- szefogás annak ellenére, hogy a rendek nem kívánták a török-tatár segédcsapatokat, s hogy csupán fizetség ellenében voltak hajlandóak szállítani saját hadaiknak. Itt éleződött ki erőteljesen a hajdúk és a rendek közti vita.

Bocskai tavaszi-nyári haditerve teljes egészében a Felvidékre összpontosít. Május elejére Basta és a császári haderők védekezésének központja Pozsony lett, amit Rhédeyéknek véres csaták árán sem sikerült megvívniuk, hiszen Basta passzivitásba vomilt. Ez a védekező taktika azonban rányomta bélyegét az egész császári ellenállásra. Garamszentbenedek, Vác, Likava, Bitse, Sztercsén várai mind Bocskai seregeinek birtokába kerültek. A Csallóköz népe is megmozdult. Az itt szerveződött hajdúcsapatok Némethy Gergely hajdúkapitány vezetésével alsó-ausztriai portyára indultak, majd később a Dunántúlon toboroztak sikerrel. Ugyanez a csapat foglalta el Sümeg, Szombathely, Körmend, Kőszeg és Veszprém várait. A császári ellentámadás végül kiszorította Némethyéket a Dunántúlról, hiszen nem érkeztek meg megsegítésére a felkelők, mivel azok előbb Nyitrát, majd Érsekújvárt ostromolták.

Rhédey katonái Kicsindi Pál hajdúhadnagy vezetésével 1605. május elején kezdték a Forgách Ferenc püspök tulajdonát képező, 300 védővel rendelkező nyitrai vár ostromát. 800 lovas hajdú az alsóvárosból kiszorította a védőket, majd a felsővárost védő magyar hajdúk június 11-én kaput nyitottak előttük. Ezután Rhédey maga jött Nyitra alá, és megkezdte a fellegvár ostromát. Rhédey nekibuzdulása nem volt véletlen, hiszen április 22-én Bocskai neki adományozta Nyitra várát és a hozzá tartozó birtokokat. Az ostrom nehézkesen ment, annak ellenére, hogy a hajdúk még ostromtornyokat is építettek, amelyek azonban magasabbra sikeredtek magánál a várfalnál is, így meg kellett várniuk, amíg a várban levő nemesek és hajdúk megadásra kényszerítik a püspököt.

Sokkal több időt vett igénybe Érsekújvár ostroma, amely alatt Rhédey 10 000 fős hada állomásozott május elejétől, később Homonnay 6000 főnyi és Szinán pasa 10 000 főnyi harcosával kiegészülve. A várat 2000 német, magyar és vallon katona védte. Július 11-én volt az első roham, és többszöri nekifutásra sem sikerült célt érni. Rhédey Szinán pasa kimustrált ágyúit bevárva kezdett újra ostromhoz, ám a 7 darab ostromágyú oly gyengének bizonyult, hogy a vár földbástyáiban sem tudott igazán kárt termi. Végül Mátyás főherceg parancsára október 21-én Homonnaynak adták át a várat, nehogy török kézre jusson.

Bocskai István számára, miután Erdélyben is fejedelemmé választották, 1605 őszére megérkeztek a török koronázási jelvények. Újvár megvívása után, novemberben megszűnt a háború Rudolf császár és a magyar rendek katonái között. Bocskai most már két ellenség semlegesítésével kívánta kivívni hazája békéjét. A béke feltétele azonban egy olyan szerződés, amelynek értelmében a császár befejezi a török háborút, az országban csak magyar katonaságot tart, betölti a nádori tisztséget, a magyar ügyeket csak magyar hivatalnokokkal intézi, visszaadja az elkobzott birtokokat, biztosítja a szabad vallásgyakorlást és elismeri az önálló erdélyi fejedelemséget.

1605 november-decemberében Korponán tárgyalják meg a rendek a fenti követeléseket. Az itt jóváhagyott, 15 pontba szedett béketervet a prágai udvar vonakodva fogadta, ám az osztrák és cseh rendek elégedetlenkedése, a parasztok lázongásai, és a küszöbön álló újabb török támadástól való félelmében Mátyás főherceg 1606. június 23-ára Bécsben elkészítette a béketervet, majd azt az országgyűlés és a hajdúk jóváhagyása után Bocskai is aláírta.

A Bocskai-felkelésnek, úgy gondolom, évszázadokon átnyúló ho- zadéka volt, hiszen 100 esztendővel később Rákóczi, 250 esztendő múltán pedig Kossuth és Görgei mind harcászati, mind politikai szempontból követendő példát találhattak benne. Bocskai pályáját követve az ember egy ravasz róka, egy jó hazafi, hazájáért és céljaiért a köpönyegét gyakran forgató, de eredményes politikus és hadvezető képét vázolhatja maga elé.

Meglátásom szerint méltatlanul keveset foglalkozunk Bocskai személyével, illetve a nevével fémjelzett felkeléssel, annak ellenére, hogy Magyarország és Erdély függetlenségéért küzdött. Csupán kívánhatjuk magunknak, hogy korunk történelemformálóira se a jelenben megkérdőjelezhető tetteik, hanem az elért eredményeik alapján emlékezzenek majd, ugyanúgy, ahogy most mi Bocskai Istvánra emlékezünk.

pSTEPHANVS BOQHKÄf DE KTS1 U jMARJA PRINCEPS TRANSSYLYArj W

NIAE, PARTI VM 'REGSi'I HVMGARIAE DOMI HVS,M T 8lCVIX)«VMOME5rA]^ MDCV.

(Képarchívum)

„Öt kötetem jelent meg itt. Nagyon örülök, hogy itt lehettem a Kalligram városában”- pozsonyi beszélgetés Kibédi Varga Áron hollandiai magyar költővel

A szó nem fogy ki

Nem számit, hol él az ember. Az számit, hogy milyen nyelven beszél, mondta Kibédi Varga Áron a pozsonyi Magyar Intézetben tartott irodalmi délutánon. S mivel ő rendkívül szép, tiszta magyar nyelvet használ, feltehetőleg magyarnak is érzi magát. Annak ellenére, hogy 1945- től, 14 éves korától nem él Magyarországon.

NAGY ILDIKÓ

Hatvan évnyi távoliét után ez vajon hogyan lehetséges?

Nagyon nehéz kérdés, én sem tudom pontosan, hogy ezt minek köszönhetem. Tény, hogy engem a nyelvek mindig nagyon érdekeltek. Még gyerekkoromban Magyarországon jól megtanultam franciául, de a németet is beszéltem már ekkor. Gyerekkoromtól kezdve mindig többnyelvű világban éltem: az iskolában görögöt és latint is tanultam, felnőttként Németországban és Hollandiában éltem, itt franciát tanítottam; többnyelvű vagyok. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy te absztrakt magyar vagy. Vagyis nem tartozom igazán úgy a magyar kultúrába, hogy csak abból éljek, se a hollandba, se a franciába. Valahogy ez az egész lebeg. Valószínűleg a nyelvek iránti érdeklődésem miatt maradtam meg a magyarban is. Van olyan érzésem, hogy bizonyos dolgokat nem is lehet más nyelven elmondani.

És ez a lebegés jobb, mint ha szigorúan kötődne valamelyik országhoz, élete valamelyik helyszínéhez?

Nem hinném, hogy jobb. Olyan szempontból furcsa ez a lebegés, hogy mindent bizonyos távolságból néz az ember. Ha pl. holland politikusok vitáját látom a tévében, arra gondolok, hogy ezek mennyivel okosabban vagy rosz- szabbul csinálják, mint mondjuk a németek vagy a magyarok. Nem tudom túl nagy szenvedéllyel belevetni magam ezekbe a dolgokba. Azért vagyok talán leginkább mégis magyar, mert ha a magyar politikai életet nézem, és ott látok nekem nem tetsző dolgokat, az jobban idegesít, mintha pl. a hollandjobb- és baloldal tűz össze.

Ez nem jelent egyben gyökér- telenséget? Egyáltalán hol vannak az Ön gyökerei?

Vannak gyökereim, hisz számolni csak magyarul szoktam, más nyelven nem is tudok. El tudom képzelni, hogy ha egy futballmeccset játszanának a franciák, hollandok és a magyarok, én az utóbbiaknak drukkolnék. Persze ettől én még nem érzem magam úgynevezett igazi magyarnak, hogy csak ezért Budapesten jobban érezném magam, mint más európai városban.

Mi, úgynevezett határon túli vagy Magyarországhoz közel élő magyarok egy köztes állapotban vagyunk. Igyekszünk eleget tenni állampolgárságunkból adódó kötelességünknek, de sokunk szíve Magyarországhoz húz. Önök ezen az állapoton már nyilván rég túl vannak, hisz több évtizedig éltek emigrációban és el kellett magukban nyomniuk ezt az érzést. Nem is reménykedhettek abban, hogy hazalátogathatnak. Milyen érzéssel jött először haza ’89 után?

Tényleg nagyon hosszú volt az emigráció, nem lehetett hazajönni. Ennek az lett a következménye, hogy amikor végigsétáltam Budapest utcáin, melankólia lett rajtam úrrá. Régi dolgok jutnak

eszembe, gyerekkori emlékek a szüléimről meg másokról, akik már meghaltak. Nagyon sok visz- sza nem hozható dolog. Párizsba gyakrabban járok, mint Budapestre, de ott nagyon erősen a jelenben élek. Ott nem gondolok arra, hogy azon az utcán végigment Balzac vagy Moliére. Az a mai világom. Óbudán bennem van, hogy ott járt Krúdy Gyula.

El tudja azért fogadni a mai Magyarországot is? Érdekli Önt pl. a mai magyar társadalom, a gazdasági, az irodalmi élet? Figyeli mindezt?

Figyelem, mert járatok magyar újságokat és folyóiratokat. A kulturális élet nagyon érdekel, hihetetlenül gazdag a mai magyar irodalom. Ha két magyarral elbeszélgetek a legfrissebb dolgokról, kiderül, hogy ők sem ismernek mindent és mindenkit. Mert az egyik, mondjuk, a Jelenkort és a Holmit olvassa, a másik a Tiszafáját és az Új Forrást. A könyvkereskedésekben is fantasztikus könyveket látni. Sokszor idéztem már francia és holland barátaimnak, hogy pl. Petrus Hispanus középkori spanyol szerző kis logikakönyvét Budapesten tudtam megvenni. Itt ezt a könyvet a közelmúltban adták ki magyarul, az eredeti görög szöveggel és latin fordításban, vagyis háromnyelvű kiadásban. Nem egy vaskos könyv, de ezt Nyugaton el sem tudnám képzelni. Magyarországon mindenki panaszkodik, hogy nincs pénzük semmire sem, s közben Hispanust három nyelven adják ki.

Ön és kint élő barátai érzik, hogy közvetítőszerep hárul Önökre? Felvállalják a kapcsolatteremtést Magyarország és Hollandia között? Például most, az ott zajló magyar napok kapcsán...

Ebben az esetben különösen, de egyébként is. Pl. komoly szerep hárul a műfordítókra. Régebben azt mondtuk, hogy a magyar irodalom nem tud betörni nyugatTény, hogy engem a nyelvek mindig nagyon érdekeltek.

(Somogyi Tibor felvételei)

ra, mert csak nagy költőink vannak. S amíg csak Petőfire meg Adyra tudtunk hivatkozni, addig ez nem is ment. De most, hogy Esterházy, Nádas, Kertész, Konrád, Krasznahorkai és még egy páran megjelentek német, angol, francia fordításban, Márai olaszul is, azóta mindenki odafigyel arra, hogy mi van Magyarországon. Ennek következtében mi is nagyobb szerepet kaptunk. írunk róla vagy előadásokat tartunk. A legújabb magyar kulturális napok alkalmából többünket megkerestek a hivatalos magyar rendezők, hogy csináljunk valamit. Én a magyar nagykövetségen vezettem egy beszélgetést Szabó Magdával, ez magyarul folyt, tehát főleg a magyarok jöttek rá el. Leidenben hollandul tartottam egy előadást a magyar kultúra fő vonásairól, teljesen szubjektív alapon. Kiemeltem azokat az írókat és politikusokat, akiket nagyon szeretek: Könyves Kálmánt, Bethlen Gábort, Bessenyei Györgyöt, és persze Mátyás királyt sem felejtettem el.

Valamelyik holland vagy francia egyetemen elképzelhetőnek tartana egy előadássorozatot a 20. vagy 19. századi magyar irodalomról? Lenne iránta érdeklődés?

Nem hiszem. Valamilyen apropójának lennie kéne. El tudom képzelni, hogy valamelyik egyetemen van pl. egy tanfolyam a műfordítás problematikájáról, erre meg lehetne hívni két-három Hollandiában élő magyar műfordítót. Van közöttük holland anyanyelvű is, aki kiválóan megtanult magyarul, és ők bemutatnák, milyen gondjaik voltak pl. Kertész Imre vagy Nádas Péter műveinek fordításakor. így el tudnám képzelni, de csak úgy meghirdetni egy előadássorozatot, azt nem. A diákok rettenetesen elfoglaltak. A holland kormány arra kötelezi őket, hogy 3-4 év alatt fejezzék be az egyetemet, keményen kell dolgozniuk. Ezért semmire nem mennek el, ami nem kötelező.

Téljünk vissza egy kicsit a múltba, az Önök indulásához. Felnőtté válásuk után, ami időben 1956-ra esik, hogyan sikerült beilleszkedniük a holland társadalomba? A szakmai tudáson kívül mivel kellett még bizonyítaniuk? Már hollandnak tartották Önöket vagy még magyar emigránsoknak? Esetleg az ismeretlen Közép-Európából érkezett csodabogaraknak?

A magyarok Hollandiában soha nem voltak ismeretlenek. A református hagyományok révén az erdélyi magyar diákok évszázadok óta tömegével jártak a hollandiai egyetemekre. Láttam az egykori franekeri egyetemen, amely ma már múzeum: 1710 körül volt olyan év, hogy a beírt 10 diákból hat neve mellé oda volt írva hogy Hungarus vagy Transsylvanus és csak négy volt holland. Azóta is megmaradt ez a hagyomány. Még a háború után is jöttek ki magyar teológusok, hogy az utrechti egyetemen tanuljanak kálvinista teológiát. A mi beilleszkedésünk egyébként nagyon könnyű volt, de bizonyára voltak rossz tapasztalatok is. Mondjuk, ha valaki elment biciklijavítónak, megmosolyogták, hogy furcsa a kiejtése. De a legtöbb ember, legalábbis az én ismeretségi körömből, nagyon jól elhelyezkedett. Ez még abban az időben volt, amikor Hollandiában nem volt sok idegen. Manapság már százezrei vannak itt a marokkóiaknak, törököknek, másoknak, ezért kezdik az emberek mondogatni, hogy Hollandiában legyünk hollandok. Ezt hirdette Pim Fortuyn is, akit 2002-ben meggyilkoltak. A mi érkezésünk idején sokkal kevesebben voltunk, és