Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-12 / 262. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZŐ 2004. NOVEMBER 12. RÖVIDEN Uniós pénzsegítség a községeknek Pozsony. A nem városi jogú községek társulásai az Európai Unió forrásaiból térítésmentes pénzinjekciót kaphatnak gazdasági-szociális fejlesztési programjaik kidolgozására, mégpedig projektumonként 5000 és 12 500 euró közötti értékben; ami pedig mára konkrét területi műszaki dokumentáció kidolgozását illeti, 100 ezertől és 1 millió euróig terjedő támogatásban részesülhetnek. Ez utóbbi 75 százalékát az EU, 20 százalékát az állam állja, és csupán 5 százalékos az önrész. „A községfejlesztési terveket az érintettek az illetékes megyei hivatalba terjeszthetik be, a rendelkezésre álló teljes összeg nagysága eléri az 1,4 milliárd koronát” - mondta Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter, (t, shz) Szeptemberi külkereskedelmi hiány Pozsony. Szlovákia szeptemberi külkereskedelmi hiánya elérte a 3,59 milliárd koronát, az év első 9 hónapjában pedig a deficit 28,8 milliárd koronára rúgott. Szeptember végéig a kivitel 652,1 milliárd koronát, a behozatal pedig 681 milliárd koronát tett ki. (SITA) Sokba kerülhet a gyors kölcsön Pozsony. Sokba kerülhet az egyes társaságok által nyújtott, nem célirányos, rövidlejáratú hitel, állítja a pénzpiaci felügyelet. Már sokan ajánlanak könnyen megszerezhető, kezes nélküli kölcsönöket, melyeknek azonban nagyon magas a kamatuk. „Ezek a táraságok a kereskedelmi törvénykönyv szerint működnek, nincs szükségük a pénzpiaci felügyelet engedélyére” - tájékoztat a hivatal. Ezért nem is ellenőrizheti tevékenységüket. A felügyelet figyelmezteti a lakosságot, hogy a hitelszerződés aláírásával kötelezik magukat a felvett összeg, a magas kamatok és illetékek megtérítésére is. (1-p-j) Ukrajnai feketemunkások a hajógyárban Komárom. Illegális munkásokra bukkant az idegenrendészet, amikor ellenőrzést tartott a hajógyárban - tudtuk meg Miloš Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivőtől. A 14 ukrán állampolgárságú hegesztőről kiderült, hogy augusztusban három hónapig érvényes turistavízummal érkeztek Szlovákiába. A munkavállalási engedéllyel nem rendelkező személyeket kiutasítják az országból, (ú) Az önkormányzatok szerint 34 ezerrel több a tanuló Holt lelkek az iskolákban? Összefoglaló Pozsony. Alapos a gyanú, hogy az iskolafenntartó önkormányzatok a valódi diáklétszámnál mintegy 34 ezerrel több tanulóról számoltak be, állítja František Tóth, az oktatási minisztérium államtitkára. Ha beigazolódik a szaktárca feltételezése, a jövő évi normatív támogatások kifizetésekor az állam hozzávetőleg 500 millió koronát is megspórolhat. A különbségre a minisztérium párhuzamos adatgyűjtése során derült fény. Az önkormányzatoknak előbb a tanulóknak kibocsátott művelődési utalványok számáról kellett adatokat szolgáltatniuk. A megyei és települési önkormányzatok közlése szerint összesen 892 100, szabadidős foglalkozások finanszírozására szolgáló jegyet adtak ki. Tóth szerint ez a szám jó esetben a diákok összlét- számával volna egyenlő, ugyanis minden diáknak meg kellett kapnia az utalványt. Az iskolafenntartó közigazgatási egységek azonban 925 202 tanulót jelentettek be. Az oktatási tárca felszólította az iskolák működtetőit, hogy november végéig pontosítsák korábban közölt adataikat, valamint tegyék rendbe a belső nyilvántartásukat. Tóth szerint a számbeli különbség a fenntartók figyelmetlensége miatt keletkezett, nem zárja ki azonban a szándékosságot sem. (s) A kabinet és az egyes miniszterek együttműködése Kompromisszumkeresés ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Körvonalazódik a kompromisszum a kabinet és az egyes tárcavezetők együttműködését szabályozó javaslatról. A szerdai kormányülésen a KDH megvétózta az ezzel összefüggő kormány- határozatot, ezért még aznap este a Koalíciós Tanács elé került. A kereszténydemokrata minisztereknek ugyanis nem tetszett, hogy a kabinet arra szeremé kötelezni őket, hogy kollégáikat előre tájékoztassák az uniós tervezetekkel kapcsolatos véleményükről. Eddig ugyanis állásfoglalásaikat nem konzultálták, saját véleményüket a kormány hivatalos álláspontjaként adták elő, ami több bonyodalmat okozott - például a homoszexuálisokra vonatkozó megnyilvánulásaik kapcsán. Dániel Lipšic igazságügyi miniszter azzal indokolta a kereszténydemokrata vétót, hogy határozattal nem lehet kötelezni a kormánytagokat arra, az Európai Unió miniszteri tanácsaiban milyen álláspontot képviseljenek. Előbb el kellene fogadni a parlament és a végrehajtó hatalom uniós kérdésekben való együttműködését szabályozó jogszabályt. Ezzel kapcsolatban a törvényhozás már jóváhagyott egy alkotmánytörvényt, ám a részleteket egyszerű törvényben kellene szabályozni. Ennek kidolgozásával Csáky Pál integrációért felelős miniszterelnök-helyettest és az igazságügyi minisztert bízták meg, s megegyeztek, a törvényt legkésőbb március végéig el kell fogadni. Pavol Rusko gazdasági miniszter vétójával is foglalkozott a Koalíciós Tanács: az ANO elnökének a perrendtartás módosító tervezete nem tetszik, melynek értelmében a bazini speciális bíróság ügyeit Besztercebányán készítenék elő. Rusko szerint ez központosítást jelent, ezért inkább ezzel a feladattal egy kassai és egy pozsonyi testületet is meg kellene bízni. Az ANO és az SDKÚ valószínűleg nem fogja támogatni Lipšic elképzelését. (sz-a) Bugár: a kettős állampolgárság bevezetése nem idézne elő tömeges elvándorlást Feszült Máért-tanácskozás Tekintélykérdés? Bielik még tartja magát Budapest. Ma ül össze a Magyar Állandó Értekezlet, melynek legutóbbi tanácskozására másfél évvel ezelőtt került sor. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Bugár Béla, az MKP elnöke feszült légkörű tanácskozásra számít. A határon túli magyar pártok még az európai parlamenti választások előtt szerettek volna tárgyalóasztalhoz ülni, ám akkor nem került sor az értekezlet összehívására. Később pedig a MedgyessyÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Úgy tűnik, mégsem lesz külön törvény a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról. Értesüléseink szerint a tervezettel kapcsolatban a politikusoknak nem szakmai, hanem politikai kifogásaik vannak. A Koalíciós Tanács szerda éjjeli ülésén az MKP megpróbálta meggyőzni partnereit a törvény fontosságáról, ám a tervezetre most sem bólintottak rá, s már nem is kívánnak egyeztetni róla, hanem ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Valóra váltjuk a nyugdíjjal kapcsolatos álmaikat”, „Alapjaink biztosítják az önök magas nyugdíját” - az ilyen és ehhez hasonló reklámok összeegyeztethe- tedenek hatályos törvényeinkkel, állítja a pénzpiaci felügyelet. A hivatal kiadta a magánnyugdíjpénztárak reklámjait szabályozó útmutatót, február 1-jéig kell ezzel összhangba hozni a hirdetéseket. kormány elhúzódó válsága miatt nem tudtak ülésezni. A mai tanácskozás legfontosabb témája a kettős állampolgárság lesz. A határon túli magyar ^ezetők közül többen aggályosnak tartják, hogy megint a kisebbségek megkérdezése nélkül döntöttek róluk. A pártelnök furcsállja azokat az érveket, melyekkel az MSZP és az SZDSZ nemmel voksolásra próbálja rávenni szavazóit. „A vezető magyar politikusok nyilatkozatai arra az időszakra emlékeztetnek, mikor a magyarigazolványok bevezetése után tömeges bevándoraz ANO tíz napon belül kidolgoz egy átfogó, az egész kultúra finanszírozásáról szóló törvényjavaslatot. Ennek egyik része a kisebbségi kultúrák támogatásáról fog szólni. Bugár Béla, az MKP elnöke már a Koalíciós Tanács ülése előtt jelezte: nem valószínű, hogy a magyarok által szorgalmazott törvényt még ebben a megbízatási időszakban elfogadják. Az MKP sürgetésére végül kidolgozták, ám értesüléseink szerint amiatt, hogy Rudolf Chmel tárcavezető hajlandó volt a magya„A hivatal figyelemmel kíséri és értékeli az intézmények szlogenjeit” - tájékoztatta lapunkat Roman Fusek osztályvezető, A nyugdíj- pénztáraknak figyelmeztetniük kell ügyfeleiket, hogy a második pillérhez való csaüakozásuk bizonyos kockázattal jár. Arra is fel kell hívniuk a figyelmet, hogy a múltban már elért hozam nem garantálja, hogy a jövőben is hasonló növekedést tudnak biztosítani az ügyfeleik által befizetett összegek után, lássál riogattak. Utóbb bebizonyosodott, hogy ez téves feltevés volt. Most ugyanilyen stílusú kommunikáció folyik” - mondta lapunknak Bugár. Az MKP vezetője szerint elképzelhető olyan javaslat, mely nem fogja terhelni a magyar költségvetést. Véleménye szerint a kettős állampolgárság bevezetése után sem következne be tömeges elvándorlás. Ha viszont nemmel szavaz a magyar választók többsége, az a határon túl élő magyarokban azt az érzést keltheti, hogy az anyaország lemondott róluk, vélekedik Bugár. (kcr) rokkal együttműködni, megrendült az őt jelölő ANO bizalma, ezért most átvették a kezdeményezést. Csáky Pál kisebbségi miniszterelnök-helyettes nem borúlátó, s bízik benne, az átfogó törvény keretében politikailag elfogadhatóvá válhat a kisebbségekről szóló rész is. „Csáky Pál bízik benne, a kisebbségekről szóló fejezet azokból az alapelvekből és elképzelésekből fog kiindulni, melyek a már kész tervezetben megfogalmazódnak” - nyilatkozta Martin Urmanié szóvivő, (sz. a.) ezért nem is tehernek ilyen ígéretet. A pénztárak nem hirdethetik magukat hamis vagy félrevezető szlogenekkel, a valós tényeket sem tehetik olyan szövegkörnyezetbe, mely megtévesztheti a polgárokat. Nem használhatnak olyan túlzó kifejezéseket, mint például „legjobb”, „legjövedelmezőbb”, mivel ezek az állítások nem bizonyíthatóak. „Tilos az ügyfelek csábítása tárgyi vagy pénzajándékokkal is” - mondta lapunknak Fusek. (lpj, s) Pozsony. Pavol Bielik egyelőre marad Récse polgármestere. Miután a speciális ügyészség korrupció miatt vádat emelt ellene, Pavol Hrušovský, a KDH elnöke felszólította: mondjon le a pártban betöltött összes tisztségéről! Bielik visszaüzente: nem érzi magát bűnösnek, az ártadanság vélelme rá is vonatkozik, ezért nem mond le. Ügyével a KDH pozsonyi kerületi tanácsa is foglalkozott, és bár nem élvezi a többség bizalmát, de senki nem javasolta a leváltását, egyelőre marad tisztségében. Hrušovský leszögezte: mélységesen csalódott, és Bielik elvesztette politikai bizalmát. A pártelnök tanulmányozza, milyen lehetősei vannak, a mozgalom alapszabálya megenged-e egyéb lépéseket, mindenestre nem hagyja annyiban a dolgot. Mária Demeterová, a KDH helyi szervezetének tagja úgy véli, a pártelnök tudja, mit csinál, és biztosan nyomós okból szólította fel Bieliket a távozásra. Vladimír Palkó belügyminiszternek is hasonló a véleménye. A polgármester egyebek mellett azzal védekezik: nincsenek perdöntő bizonyítékok ellene. A közelmúltban nagy port kavart az egyik hangfelvétel eltűnése. Az anyag állítólag fontos bizonyíték volt, s bár Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató többször hangsúlyozta, műszaki hiba történt, egyesek szerint nem véletlenül törölték ki a felvételt. Grigorij Mesežnikov politológus szerint megrendült Hrušovský tekintélye, amit gyorsan orvosolnia kellene, ellenkező esetben hamarosan kétségbe vonhatják, képes-e irányítani a pártot. Miroslav Kusý politológus nem tartja szerencsésnek a KDH kerületi tanácsának döntését, szerinte ez rossz fényt vet a mozgalomra. Az elnökség szerint Hrušovský helyesen járt el, s Ján Hrubala, a kormányhivatal korrupcióellenes osztályának vezetője is úgy véli: Bielik esetében nem pletykáról van szó, hiszen már vádat emeltek, s a polgármesternek erkölcsi kötelessége önként távozni tisztségéből, (sza, s) Tíz napon belül átfogó javaslatot kell kidolgoznia Pavol Rusko pártjának Kisebbségi kultúrák: külön nem A pénzpiaci felügyelet figyelmezteti az összes magánnyugdíjpénztárat: Vissza kell fogni a reklámszlogeneket Eva Černá szerint mindenkinek magánügye, milyen együttélési formát választ Megváltozik a családjogi törvény ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A család és a házasság nem azonos fogalmak, állítja Éva Černá, az ANO képviselője, ezért az 1963-as családjogi törvény tervezetének módosítását javasolja. „Családnak számít a gyermekét egyedül vállaló anya vagy a házasUJ SZO-HIR Pozsony. Kábítószerrel üzletelő bűnbandát leplezett le a belügyminisztérium besztercebányai drogellenes osztaga a vámhatósággal és a cseh rendőrséggel együttműködve. A kilenctagú csoportból nyolc személyt már letartóztattak, az utolsó még bujkál. A szervezet Közép- és Dél-Szlováki- ában tevékenykedett, központjuk Tornaiján volt - tájékoztatott Vladimír Palkó belügyminiszter. - A bandafőnök, Zoltán I. feladata volt a kábítószer beszerzése és Tornaijára szállítása. Ott szétoszságkötés nélkül együtt élő fiatal pár is - mondta lapunknak a politikus. - Mindenkinek magánügye, milyen együttélési formát választ.” A megkötés szerinte diszkriminálja azokat is, akiknek a házastársa elhunyt. Kifogásolja azt a rendelkezést is, mely szerint a „családalapítás célja a gyermeknevelés”. „Vantotta a szervezet többi tagjának, akik körülbelül hat dílerhez jutatták el. Az említett régió legbefolyásosabb csoportját sikerült leleplezni.”. Az Ivan fedőnevű akcinak olyan párok is, akiknek objektív okokból nem lehet gyerekük, pedig nagyon szeretnék, ez a rendelkezés diszkriminálja őket” - mondta. Kihagyná azt a megkötést is, mely szerint a házastársaknak „együtt kell élniük és hűségesnek kell maradniuk”, mivel ezt erkölcsi kérdésnek tartja. (1. p. j.) óban, tizenöt házkutatás során 1,3 millió korona készpénzt is találtak. A lefoglalt kábítószer értéke meghaladja a hárommillió koronát. (dem) Ľubka a lánya lehetne Harmadszor házas Slota Pozsony. Újra megnősült a nemzeti vezér, Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke az örömteli hírt tegnap jelentette be. Harmadszorra nem magyar, hanem szlovák, huszonhárom éves lányt vett el. „Az esküvőről nem tudott senki. Szép, igazi szlovák feleségem van. Ľubka a neve” - dicsekedett Slota. Nászúira egy hét múlva indulnak Egyiptomba. Az örömhír bejelentésén kívül gratulált a szlovák kormánynak az MKP sikereihez. „Ha még egyáltalán beszélhetek szlovák kormányról. Rosszul vagyok, ha belegondolok, mi mindent elértek már a magyarok” - panaszolta Slota. Meggyőződése: Bugár Béla és Csáky Pál szorosan együttműködik a magyar titkosszolgálattal. „Amit csinálnak, nem politika, csupán magyarországi parancsok teljesítése. Örülök, hogy Ivan Gašparovič már megérezte a veszélyt, és mindenkit figyelmeztetett” - reagált az államfő azon kijelentésére, mely szerint a miniszterelnök-helyettes minden kormányülés után beszámol a magyar félnek a kabinet tanácskozásának eredményeiről, (dem) Már csak egy ember van szabadlábon a droggal üzletelő bűnbandából Kevesebb kábítószer Tornaiján Több mint egymillió az asztalon (Rendőrségi felvétel)