Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-10 / 260. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ NAP-KELTE A Magyar Hírlap megszüntetése után is vevőt keres az újságra a Ringier Kiadói Kft. - közölte Papp Béla, a társaság ügyvezetője, hozzátéve: jelenleg három partnerrel tárgyalnak, s van komolynak minősíthető ajánlat is. „Nincs olyan reményem, hogy azt a kétmilliárd forint veszteséget, amelyet felhalmozott a lap, visszakapjuk” - mondta Papp. Szom- bathy Pál, a Magyar Hírlap volt főszerkesztője hétfőn jelentette be, a szerkesztőség tagjainak zömével - A Pont névvel, Európai Hírlap alcímmel - új lapot indítanak, amelynek mutatványszáma tegnap, az első pedig ma jelent meg.- Nem megmondtam nektek, hogy holmi idegenektől még összeszedtek valamilyen gombabetegséget! (Szalay Zoltán rajza) „Az óriások világában minden másképpen van. Az emlékezetbe nem fér bele a tundra és a puszta.” Kis államok és nagy birodalmak A verseknek manapság nincs aktualitásuk. A politikacsinálók talán egy-két divatos idézetet szoktak beszédeikbe illeszteni, a közhellyé silányított sorokat és félsorokat - sokszor eredeti értelmüktől is megfosztva a szavakat, a gondolatot. E. FEHÉR PÁL Egy verset idéznék az alábbiakban, saját macskaköves prózába kalodázott nyers átültetésemben írom ide a szöveget költői fordítás hiányában. Időszerűsége, persze, ennek a költeménynek sincs. Nem, ezt semmiképpen sem állíthatom... Örök aktualitása van legalábbis azok számára, akik nem felejtik vagy nem felejthetik a történelem sajátos matematikáját. Mert ugyan vallhatjuk az igazsághoz híven, hogy nincsenek kis és nagy nemzetek, hogy a lélekszám szerint semmiképpen sem állíthatók sorrendbe a népek, a valóságban a birodalmak és a kis országok közötti egyenlőtlenség fájdalmas tény marad - s korántsem csupán a gazdasági vagy a katonai erőviszonyok terén, hanem a legtöbbször a kulturális versenyben is megszabja az érvényesülés, a siker esélyeit. Szóval, lássuk a verset, amelyhez néhány magyarázó szó tartozhat, de nem nagyon szükséges kommentálni... „A kis államokat / nem felejtjük, mint / a kistermetű embereket. // Az óriások világában / minden másképpen van. // Az emlékezetbe nem fér bele / a tundra és a puszta. // Egy négyzetkilométerre / talán, ha jut / egy véletlen napsugár a porhóban, / vagy egy esőcsepp vájta / lyuk a homokban. // A kis államok pedig / nagy emlékműveket emelnek / nem nagy seregeik / kis hadvezéreinek. // A nagyhatalmak / szeretik a levéltárakat elégetni, / gondosan figyelemmel kísérve, / hogyan ülepszik le a hamu. // A kis államok pedig / reszketnek minden okmányért, / mintha révükön / egy kisebb területhez juthatnának. // A kis államokban / annyi a szappan, / hogy még a járdát is azzal mossák. // A nagyhatalmak időnként kezet mosnak, / de csak ebéd előtt. / Minden más esetben / lelküeg mossák mezeiket. // A kis államok / csöndes hangjukon / jövendölnek a nagyhatalmaknak, / jövendölnek és a lelkűkre beszélnek. // A nagyhatalmak / pedig nagy zavaróállomásokat működtetnek, / és semmit nem hallanak meg, / mert nem akarnak semmit meghallani.” A költő a XX. századi orosz irodalom jelentősebb egyénisége, a magyar nyelven szinte teljesen ismeretlen Borisz Szluckij (1919-1986), akit kalandos sorssal vert meg az élet. Jogot végzett a moszkvai egyetemen, amikor végzős gyakornokként egy letartóztatott egyén lakására vezényelték leltárt készíteni. A lakás már üres volt: egyik lakója, a jugoszláviai magyar író, Sinkó Ervin az utolsó pillanatban távozott a szovjet fővárosból, emigrációjának további színhelyére, Párizsba. A „főbérlőt” pedig az állambiztonsági hatóság börtönében kínozták, hogy vallja be: milyen ország érdekében „kémkedett”, majd főbe lőtték. Az ő nevét szintén jól ismerik: Iszaak Babel, az egyik legnagyobb orosz író hagyatékát leltározta a kezdő költő. Aztán a háború következett: az első naptól az utolsóig a fronton szolgált. Egyebek között Magyarországon, ahol nyelvismerete okán egy felderítő egység parancsnoka volt, és ő kapott parancsot arra, hogy gróf Bethlen Istvánt, a volt magyar miniszterelnököt Malinovszkij marsall főhadiszállására kísérje. A magyar politikus akkor még nem volt fogoly: ő jelentkezett a Vörös Hadseregnél, amikor a németek visszavonultak, mert előlük bujkált, mivel barátja, Horthy kormányzó nem tudta megvédeni Hitlerék haragjától. Harminchét esztendős, amikor felfedezik mint költőt: nem kisebb tollforgató emel szót érdekében, mint Ilja Ehrenburg, akinek szűk baráti köréhez tartozott. Ehren- burg ugyancsak nagyra értékelte verseit, például azt a költeményt, amelyben Szluckij őszintén megírja, hogy mennyire tisztelte Sztálint, de arra kellett rádöbbennie, hogy „az olyanokat, mint én, a Gazda nem szerette”. A vers akkor íródott, amikor a negyvenes évek végén Sztálin antiszemita kampányt szervezett, amelynek kegyetlen végrehajtásában csak a halál akadályozta meg. A vers pedig Sztálin halála után sem jelenhetett meg, csak a költő elhunyta után, a fentebb idézett vershez hasonlóan. Szluckij- nak az orosz sovinizmus tudtára adta, zsidó nemzetiségűként akkor is a másodrendű állampolgárok közé tartozik, ha négy évig harcolt a birodalom fennmaradásáért. Ilyen élmények éppen elegendőek lettek volna, hogy Szluckij őszintén beszéljen a birodalmak lélektanáról, de talán azt sem felesleges megjegyezni, Szluckij jelentős műfordítóként és esszéistaként kiemelt fontosságot tulajdonított a kis népek poézisának. Például fordította a horvát Miroslav Krlezát, az észt Jaan Krosst, továbbá Ady Endrét, Kassák Lajost meg Benjámin Lászlót. Az említett költők orosz kötetéhez ő írt bevezetőt is. Ez ugyancsak indokolhatja, hogy értse azt, amit a nagy lélekszámú népek nagy költői sem mindig értenek. Gondoljunk csak arra, hogy az örök lázadó, Puskin verset írt a lengyel felkelők ellen, és szakított egykori barátjával Adam Mickiewiczcsel, mivel a lengyel költő, természetesen, a cári hatalom ellen harcolt. Nem tisztem elemezni a verset, különben is ez a hely nem arra való, hogy esztétikai eszmefuttatásokkal terheljük az olvasót. Arra viszont érdemes odafigyelni, milyen pontosan rögzítette a költő a kis országok és a birodalmak reflexeit. Szluckij nem védőbeszédet fogalmazott a kis államok érdekében, hanem azt a történelmi helyzetet mutatta be, amely lényegében évszázadok alatt nem változott. A birodalmak urait nem szokta érdekelni, mit jövendölnek számukra a „kicsik”, rendszerint előbb-utóbb bekövetkezendő felbomlásukról szólnak, mintha ez esélyt adna számukra. Viszont a birodalmak urait ugyancsak érdekli, hogy tetteik nyomait eltüntessék: még az elégetett levéltárak hamuját is ellenőrzik. Igen, Borisz Szluckij politikai verset írt. Bertold Brecht stílusában és az ő igazmondó szenvedve is követte. És ha joggal ismételjük el sokszor, de nem is elégszer, hogy a politika nyelve - a hamisságok tárháza, akkor ismerjük fel a kivételeket is, például ezt a szöveget. Igaz, ezt nem politikus, hanem költő fogalmazta. „A költészet célja: a gyakorlati igazság” - mondta egyszer a francia költő, Aragon. Az ismeretlen Borisz Szluckijt kalandos sorssal verte meg az élet. Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint felelős politikus „ennél kisebb kérdésben is először számol, utána dönt” Kettős állampolgárság: előzetes gondolkodás MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A kettős állampolgárság kérdésében előzetes gondolkodásra van szükség, s durva leegyszerűsítés lenne, ha valaki azt állítaná, csak a pénzről van szó - közölte a magyar kormányfő tegnap reggel. „Meg tudja ma bárki mondani - itt nem csak pénzről beszélek, az durva leegyszerűsítés lenne -, hogy mindennek mi lesz a következménye hosszabb távon?” - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádiónak adott interjújában. Rámutatott: felelős politikus „ennél kisebb kérdésben is először számolj utána dönt”. „Orbán Viktor nem mond igazat” - jelentette ki Gyurcsány a Fidesz elnökének korábbi nyilatkozatára reagálva. Az ellenzéki párt vezetője szerint a költség- vetésnek nem kerül pénzébe a kettős állampolgárság bevezetése. „Úgy gondolja valaki, hogy van kétfajta állampolgárság, egy magasabb rendű meg egy alacsonyabb rendű? Ön úgy gondolja, hogy az állampolgárok nem kapnak alanyi jogon a magyar államtól juttatásokat?” - tette fel a további kérdést a kormányfő. Hozzátette: Orbán Viktor ezt vagy nem tudja, akkor az a baj, vagy tudja, és ennek az ellenkezőjét mondja, akkor meg az a baj. Hangsúlyozta: a polgároknak az állam az adófizetők forintjából visszaad szolgáltatásokat, s ez pénzbe kerül, valamint egyéb más következményei vannak. Gyurcsány felelőtlenségnek tartja, hogy korábban nem nyújtott be a Fidesz törvényt a kettős állampolgárságról, s most a népnek úgy kell döntenie, hogy nem tudja, mi lesz majd a meghozandó törvény tartalma. „Ha az Országgyűlésben azt javasolja a Fidesz vezetője, hogy kezdjük el egy ilyen törvény vitáját, akkor egyszerű a dolog. Ehhez nem népszavazás kell” - mondta. KOMMENTÁR A hagyaték MALINÁK ISTVÁN Arafatot már leírták, teljesen mindegy, hogy a politikai után mely pillanatban következik be a fizikai vég is. Az alapkérdés most az, hogy a Gázai övezetnek nevezett puskaporos hordó felrobban-e vagy sikerül hatástalanítani - legalábbis elodázni a robbanást. Kedvező előjelek nincsenek. Kedvezőtlenekből sok van, s ha csak a három legfontosabbat nézzük, elmondható, mindegyik önmagában is gyújtózsinórnak lenne tekinthető, hát még így együtt. A három negatív együttható: a palesztin utódlás és belharc, az izraeli kormány ingatag helyzete, az amerikai elnökválasztás. Ami ez utóbbit illeti, elég volt figyelemmel kísérni a Bush újraválasztása miatti arab kommentárok elkeseredett hangvételét. Nyilvánvaló, mélyülő válság esetén bármiféle nemzetközi kezdeményezés kudarcra van ítélve a Közel-Keleten, hiszen az ilyesmi Amerika nélkül elképzelhetetlen. Ez még hónapokig így lesz, amíg a washingtoni külügyben jelzett személyi változások meg nem történnek, s egyértelmű jelzések nem lesznek arra vonatkozóan, merre mozdul el a második Bush-adminisztráció külpolitikája. Mára nyilvánvaló, az utódlásért folytatott belharcoknak két összetevőjük van. Az egyik a hatalom, a másik a haldokló terrorista összeharácsolt, hatalmas vagyonának a megszerzése. Az olyan fonákságokba most ne menjünk bele, hogy valószínűleg Brüsszelben is szeretnék tudni, mennyi uniós támogatás végezte Arafat magánszámláin. A tucatnál is több palesztin szervezet állítólagos békekötése és megállapodása az egységes palesztin vezetés megteremtéséről a külvilágnak szól. A nagyok egymás között fogják leosztani a lapokat - stukkerral a zsebben. A Hamásznak nagyon jó esélye van arra, hogy a Gázai övezet fölött megszerezze az ellenőrzést: népszerűbb is, radikálisabb is Arafat köreinél, a PFSZ-nél és a Fatahnál. Mert nem korrumpálódott, a Hamász kezén nem olvadtak el közpénzek és szociális programjai is vannak. A Hamásszal, a legtöbb öngyilkos merénylet kitervelőjével és végrehajtójával Izrael nem tárgyal, Amerika sem, s eddig az EU sem jelezte ilyen szándékát. Sőt valószínűsíthető, Izrael folytatni fogja a Hamász-vezérek célzott likvidálását. Bizonytalan az izraeli kabinet jövője is. Bár a knesszet igent mondott Sáron kivonulási tervére, Izraelben még középtávon is elképzelhetetlen az olyan állapot, hogy a süllyedő kormányfőt az ellenzéki Munkapárt próbálja a felszínen tartani - saját pártjával szemben is. Netanjahu máris Sáron helyére tör, a Munkapártban pedig Ehud Barak jelezte: visszatér a nagypolitikába, s megpróbálja elhódítani Peresztől a pártelnöki posztot. És még nem volt olyan izraeli kormányválság, hogy a szélsőséges palesztin csoportok meg ne próbálták volna kihasználni a helyzetet. S a válaszcsapások is menetrendszerűek. JEGYZET Műélvezet tehetőseknek MISLAY EDIT Jó ideje vége a régi időknek, a „zárt” kulturális életnek, amikor az illetékesek jó szándékkal odafigyeltek arra, milyen szellemi táplálék kerül az asztalunkra külföldről (sőt olykor belföldről is), és árgus szemekkel vigyázták, nehogy olyasmit kapjunk, ami „megfertőzhet” bennünket. Világhírű előadók, társulatok abban az időben ritkán fordultak meg errefelé. Vegyük például a könnyűzene külföldi csillagait: ők általában csak olyankor látogattak el hozzánk, amikor már sehol másutt nem akadt vevő a produkciójukra. Bevallom, ez a régi beidegződés nálam még most is működik olykor, vagyis ha egy „nagy nevet” hirdetnek a plakátok, önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: Talán csak nem neki is olyan rosszul megy már, hogy mi is jók vagyunk neki?! Persze nincs teljesen igazam, a rendszerváltás óta egyáltalán nem csupán azok a művészek látogatnak el tájainkra, akiknek már leáldozóban a csillaguk. A kulturális kínálat határozottan javult. A világhírű, színvonalas produkciókat tényleg tálcán kínálják nekünk. Mi hát akkor a bajom, ha már tálca is van? Talán csak annyi, hogy ezekre a külföldi produkciókra nemegyszer meglehetősen borsos áron lehet csak bejutni. Én elhiszem, hogy nem olcsó mulatság neves művészeket idecsábítani. Egyvalamiről azonban mintha megfeledkeznének a szervezők. Mást jelent a középréteg Nyugaton, és mást nálunk. Nyugaton a középréteg (a mi szemszögünkből irigylésre méltóan) szépen megél a maga középrétegű fizetéséből, könnyedén futja belőle a kultúrszomj csillapítására. Nálunk azonban a „középréteg” többnyire azt jelenti, hogy „nem lehet ám fejetlenül ugrándozni, jól meg kell gondolni, mire adjuk ki a pénzt, hogy a következő fizetésig maradjon is belőle valami”. Pedig ez a középréteg alkotja a kulturális rendezvények közönségének jelentős részét. Nem biztos, hogy közülük sokan megengedhetik maguknak a (nagyon) több száz koronás színházjegyet, így pedig félő, hogy éppen azok maradnak le ezekről a produkciókról, akiknek valóban szólhatna, akiket érdekel és szívesen megnéznék. Persze nem kizárt, hogy a szervezők sok esetben a tehetős közönségre vadásznak. A „tehetetlenebbje” meg magára vessen, ne a borsos árú produkciók felé tekingessen.
