Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-08 / 258. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 8. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 7 Szlovákiában a legnagyobb érdeklődés a munkahelyek, és így a lakások iránt is a fővárosban van Szegényebb régió, olcsóbb lakás A legnagyobb érdeklődés a pozsonyi lakások iránt van, ezek többsége azonban mára jelentős mértékben elöregedett (TASR-felvétel) PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Rekordszinten a korona Pozsony. Szlovákiában egy-egy régió gazdasági mutatóit a legkönnyebben a lakásárak alapján mérhetjük fel. Az olcsó ingatlanok a régió magas munkanélküliségi rátáiról és az alacsony fizetésekről adnak számot. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Közép- és Kelet-Európábán a gazdasági fejlődés és a beruházások nagyobb lendülete - ugyanúgy, mint a világ bármely más részén - a fővárosokat juttatják előnyhöz, miközben a kisebb falvak elnéptelenednek, mivel a lakosok a munkalehetőségek után költöznek. Emiatt a nagyobb városokban egyre nagyobb az érdeklődés a lakások iránt, míg a kisebbekben a kínálat nem egy esetben meghaladja a keresletet. Ennek felelnek meg az árak és a lakásépítés is, hiszen a kisebb városokban az árak fizikailag sem teszik lehetővé az új lakások építését. Az építkezéBérleti díjak Szlovákiában Város Sk/m2/év Pozsony 2000-7000 Nyitra 2200-3400 Nagyszombat 1800-3500 Besztercebánya 1300-3000 Zsolna 1500-3500 Eperjes 800-1200 (Forrás: ingatlanirodák) si költségek ugyanis az egész országban nagyjából azonosak, míg a vételár régiónként jelentős eltéréseket mutat. A szakemberek szerint az új lakások építését elsősorban Pozsonyban kellene növelni, hiszen itt a legnagyobb az érdeklődés a munkahelyek, és így a lakások iránt is. Ugyanakkor azokban a régiókban, ahol magasabb az állástalanok aránya, a lakások száma elegendő, hiszen ezekben a régiókban a lakosságnövekedés aránya stagnál. Ugyanígy a gazdasági helyzet határozza meg az egyéni lakásépítés lendületét is. Az elmúlt időszakban ezért visz- szaszorulóban vannak a Pozsony környéki falvak - Pozsonybeszter- ce és Limbách - masszív házépítései is. Mindezt az építésügyi ágazatban dolgozó szakemberek azzal magyarázzák, hogy a tehetősebbek kezdik felismerni a nagyvárosokon kívüli élet hátrányait. A fővároshoz közeli falvakban ugyan tisztább a levegő, barátságosabb a környezet, ám a szülők és a gyerek számára egyaránt bonyolultabb a közlekedés. A milliomosnegyedeket ugyanis nagyrészt a nagyvárosokat övező dombokon építették, ezért télen a csú- szósabb utakon életveszélyes lejutni a városba. Tömegközlekedéssel ugyan ezekből a negyedekből kevesen járnak, ám aki mégis ráfanyalodik, az órákat várhat a következő járatra. Egészen más a helyzet az iroda- helyiségek esetében. Ez a szegmens egész Európában telítve van. Sikerre csak a jobb minőséget és alacsonyabb árakat nyújtó cégek számíthatnak, amelyek elszippantják a bérlőket az elöregedett irodaházaktól. Pozsony e tekintetben kisebb lemaradással követi Budapestet, ahol mára az egyik legjellemzőbb trend, hogy a vállalatok egyre inkább modern irodaházakba költöznek. A nagy cégek már elhelyezkedtek Budapesten, a magyar vállalatok pedig egyre inkább új irodákba költöznek. A bérbe adott területek átlagos nagysága csökkent, a második negyedévi átlag 450 négyzetméter volt. Ez is jelzi, hogy a hazai cégek egyre inkább menekülnek a szocreál épületekből, (mi, hn) Befejezett lakások száma (ezer db) Ország 2002 2003 Ausztria 41,9 42,5 Németország 253 232 Csehország 27,3 31,2 Magyarország 31,5 35 Lengyelország 97,6 142 Szlovákia 14,2 12 (Forrás: Eurocohstruct) JURAJ MITOŠINKA A hétfői államünnepet követően múlt hét kedden a pénzpiac 39,92/95 korona/euró szinten kezdte a hazai pénzeszközzel folytatott kereskedést. A hét folyamán ugyan a kormánykoalíció pártjai közötti rivalizálás tovább folytatódott, ennek azonban a pénzpiac szinte semmilyen jelentőséget nem tulajdonított. Csütörtökre a korona árfolyama áttörte a 39,9 korona/euró szintet. Egy euróért ekkor 39,85 koronát adtak, ami az elmúlt 7 hét legerősebb színvonalának számít. Ezt követően azonban a kereskedők az olcsó dollárra összpontosítottak. Egy dollárért a héten 31 koronát adtak. Hasonló szinten a két valuta egymással szembeni árfolyama 1996-ban volt. Mindez azonban még nem a dollár mélypontja, a következő hetekben az amerikai fizetőeszköz további esésére számíthatunk a koronával szemben. Az elkövetkező napokban egy euróért várhatóan 39,8-40 koronát adnak a pénzpiacon. A szerző az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 39,869 Lenqvel zlotv 9,283 Anqolfont 57,090 Maqvarforint (100) 16,243 Cseh korona 1,268 Svéd korona 4,383 Dán korona 5,364 Szlovén tollár (100) 16,625 Japán ien (100) 29,184 Sváici frank 26,031 Kanadai dollár 25,663 USA-dollár 31,017 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,86-40,86 30,26-31,92 1,24-1,30 15,58-16,88 OTP Bank 38,81-40,84 30,22-31,89 1,24-1,30 15,62-16,82 Postabank 38,81-40,89 30,09-31,69 1,24-1,30 15,58-16,86 Szí. Takarékpénztár 38,80-40,80 30,10-31,68 1,23-1,30 15,49-16,95 Tatra banka 38,81-40,89 30,09-31,69 1,24-1,30 15,58-16,86 UniBanka 38,83-40,87 30,14-31,72 1,23-1,29 15,58-15,58 Általános Hitelbank 38,80-40,88 30,11-31,71 1,23-1,30 15,33-17,11 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ Lehetőségek vállalkozóknak Üzleti, kooperációs ajánlatok 12788 Német médiavállalat vásárolna részesedést újságokban, folyóiratokban, rádió- vagy televízió- adókban. 11301001 Magyar cég kínál a legkedvezőbb árfeltételek mellett bármely iparágban használatos járművekhez, gépekhez, berendezésekhez márkás, kiváló minőségű kenőanyagokat, olajokat, zsírokat nagyon széles választékban, rövid határidővel történő leszállítással. 28868 Ukrán cégek kínálnak kedvező feltételekkel bükk és tölgy furnért, illetve karton alapanyagot. 12697 Cseh cég pattogatnivaló kukoricát keres megvételre. 12793 Német kereskedelmi cég, amely személy- és teherautókhoz új vagy felújított gumiabroncsot, könnyűfém tartozékokat forgalmaz, kereskedelmi hálózat felépítéséhez keres partnert. 12792 Felsőruházat készítésével foglalkozó német vállalat minta- gyártását, kisszériás gyártását szeremé kihelyezni. Olyan varrodát vagy egy kb. 10 főt foglalkoztató ruhaipari gyártót keres, amely már gyártási tapasztalattal rendelkezik. Előny, ha az üzem 1-2 szabásmesterrel és CAD-berendezéssel rendelkezik. 12791 Német cég keres partnert folyamatos lemezmegmunkálásra: hegesztett részegységek rozsda- mentes acélból, esztergált és mart alkatrészek, anyagminőség: 1.4301. Jó minőségű műanyagból (POM, POM-CO, PEEK, PSU, stb) készült alkatrészek érdeklik. Kis- széria gyártására berendezkedett partnert keres. 12785 Telekommunikációs hálózatfejlesztéssel foglalkozó holland cég kis- vagy középvállalatot keres értékesítési piacainak bővítésére ó. A partnernek megalapozott technikai tudással, értékesítői tapasztalatokkal, angol nyelvismerettel, kiépített kapcsolatokkal kell rendelkeznie. 12790 Olasz cég kínál márványt, padlóburkoló részeket. 12789 Magyar cég kínál mindenféle filmnyomott, szimpla, dupla, asztali vagy hímzett zászlókat és címereket különféle méretekben. 12797 Német cég mérő- és szabályozó műszereket gyárt a vegyes gyógyszeripar, szennyvíztisztítás, papír-, élelmiszer- és a gépipar számára. 12796 Hulladéklerakók szanálásával és építésével foglalkozó német cég keres referenciákkal rendelkező építő- és mélyépítő vállalatokat, melyek szeremének az EU által támogatott hulladék-lerakó építési tendereken részt venni. 12795 Német hulladékkezelő vállalat komplex szolgáltatásokat nyújt logisztikai hulladékkezelési és hasznosítási területen. Folyékony hidegkenőanyag berendezések menedzsmentje, felügyelete, minőségi ellenőrzése. 12794 Hulladéklerakók gáztalanításával és felügyeletével foglalkozó német cég hulladéklerakók üzemeltetőivel és tervezőivel szeremé felvenni a kapcsolatot. 12784 Beton- és műanyagtartály gyártó,. mélyépítő vállalatokkal, építőanyag-kereskedőkkel, fűtés- technikai vállalatokkal keres kapcsolatot egy német cég. Vendéglátóipari egységek, háztartások, benzinkutak és kisebb települések, falvak igényeire kifejlesztett víztisztító berendezések és azok tartozékainak gyártásával foglalkozik. Szlovákia: 12099001 Kedvező feltételekkel fóliatasakok, zsákok gyártását kínáljuk. Megrendelőket, vevőket, befektetőpartnert keresünk. 12648001 Szállítási eszközök, műanyag ablakok gyártásával foglalkozó cég termékei: alap-paletták, lemez- vagy háló oldalfalú ládák. Nagyméretű elemek gyártásához szükséges lakatosipari gépparkkal, hagyományos festési és horganyzási felületkezelési technológiával rendelkezik. Befektetési ajánlatok Magyarországon, a Felső-szigetközben (Halászi) 1100 m2-es megosztható telken 60 m2-es gázfűtéses, kétszobás, összkomfortos családi ház eladó. Mosonmagyaróváron 72 m2-es földszinti panellakás beépített bútorral együtt eladó. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói a termékeik értékesítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: FMMC, Fax: 0036/96/413688, 517867, email: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu . EuroTel MMS-ek, SMS-ek, lógók és csengőhangok magyarul is! Az EuroTel érdekes lehetőséget kínál magyar nemzetiségű ügyfelei számára mobiljuk tartalmának felfrissítésére anyanyelvű lógók, MMS-ek, képi SMS-ek és csengőhangok formájában. Az EuroTel a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű állampolgárokat fontos ügyfeleinek tartja, ezért október 18-ától anyanyelvükön, magyarul is lehetővé teszi számukra a felsorolt szolgáltatások használatát. A www.e-zones.sk és a wap.e-zones.sk honlapok Képek és hangok elnevezésű részlegében a magyar ajkú polgárok számára lehetővé teszi különféle humoros MMS-ek és színes hátterek letöltését, illetve képi SMS-ek esetében magyar nyelvű szöveg csatolását. A „kék szolgáltató" lehetővé teszi a nem csupán Magyarországon ismert dallamok csengőhangként való felhasználását is. A mono- és polifon hangok közül nem fog hiányozni a magyar csárdás, Bodrogi Gyula, Ákos, és természetesen a Himnusz melódiája sem. A részleg fokozatosan bővülni fog, és megjelenik a www.e-zones.sk és a wap.e-zones.sk honlapok valamennyi portálján. Az EuroTel magyar ajkú ügyfeleinek módjuk nyílik a www.e-zones.sk portál teljes kínálatából kiválasztott tartalmat saját vagy ismerősei mobiljába tölteni, miközben az Infó és sport, Képek és csengőhangok, MMS és mobilvízió, Játékok, Chat és ismerkedés, Szórakozás, Saját postaláda és Saját szolgáltatások csoportokból válogathat. A www.e-zo- nes.sk portál segítségével az EuroTel ügyfelei SMS-t is küldhetnek, 0,83 Sk-ért (ÁFA nélkül)! Elegendő, ha bejelentkezik a portálon, és a Saját postaláda részlegben küldhet SMS-t Szlovákia minden mobil-hálózatára. A saját száma regisztrálását követően minden új ügyfél 10 SMS-t küldhet ingyen. A mobil-közlemény világszerte egyre népszerűbb. Erről tanúskodik a letöltött csengőhangok, MMS-ek és SMS-ek havonta emelkedő száma is. Az EuroTel a közlemények számát és minőségét tekintve előkelő helyet foglal el Európa mobil-szolgáltatói között, nemrégiben pedig bemutatta újdonságát, a Reálhangokat. MP3-as formátumú csengőhangokról van szó, melyek a megtévesztésig hasonlítanak a szomorú vagy vidám emberi hangokhoz, állathangokhoz, gépzörejekhez. Ezeket a szokványos módon töltjük le mobilunkba, majd csengő- vagy üzenetjelző hangként alkalmazhatjuk őket. A jövőben az EuroTel a Reálhangok szolgáltatás bővítését tervezi, mégpedig ismert előadók és együttesek dalaival. A Reálhang SMS útján rendelhető meg. Az RT Kód Címzett formájában megírt SMS-t a 123-as számra kell küldeni; ezt követően a megrendelő wap-vonal csatlakozást kap http://wap.e-zones.sk/saját formájában, melynek segítségével a polifon csengőhangokhoz hasonlóan wap útján letöltheti a Reálhangokat. A Reálhang ára 40 Sk (ÁFA nélkül), az EASY kártyát használók esetében 48 SK (ÁFA nélkül). NYERJEN MOTOROLA E398-RST Az EuroTel ügyfeleinek 2004. október 25-e és november 28-a között alkalmuk nyílik, hogy megnyerjék a Motorola E398-as, V300-as telefonok, vagy a további ajándékok valamelyikét. Elég, ha a hosszú és esős őszi estéken bekapcsolódnak az EuroTel Wap játékok versenyébe. A verseny két játékkörből áll. Az ügyfél minden körben különféle típusú játékokban vesz részt, a cél pedig minél több pont ösz- szegyűjtése. A legtöbb pontot gyűjtött versenyzők Motorola telefont és más ajándékot nyerhetnek. De nem csak a pontokra vadászó „wapozók" nyerhetnek Motorola E398-as telefont; az EuroTel minden körben kisorsol egy játékost, aki 3D sztereó hangzású, három sávos, digitális fényképezőgéppel és villanó- val, valamint TranshFlashTM memóriakártyával ellátott telefont nyer. A játékban való részvétel feltétele a belépés WAP szolgáltatáson keresztül történő megrendelése, melynek alapján a résztvevőnek 30 Sk értékű (ÁFA nélkül) SMS-ben igazolják vissza jelentkezésének elfogadását. A sorsolásban részt vesz minden olyan játékos, aki a maga által választott néven (nick) a két kör valamelyikében legalább egyet végigjátszik a szervezők kínálta három WAP játék közül, és bizonyos pontszámot ér el. A játékok megtalálhatók a http://wap.e-zones.sk honlapon. Bővebb információ az E-zones - f www.e-zones.sk . WAP) oldalakon.