Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-05 / 230. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 5. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA A kolozsvári városi tanács­ban összefog a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM), megakadályozan­dó, hogy vörösre fessék át a je­lenleg nemzeti színű utcai pa­dokat. Az erdélyi napilap előrejelzi, rendkívüli tanácsü­lésen veszik górcső alá a PSD és PRM önkormányzati képvi­selői által benyújtott határo­zattervezetet, amely a 2002/ 215. számú városi tanácsi hatá­rozat visszavonását kéri. Ez utóbbi előírta, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar volt polgármester által nemze­ti színűre mázolt kolozsvári pa­dokat vörösre kell átfestem. A határozat végrehajtásához azonban csak az utóbbi hetek­ben kezdtek hozzá, mivel a jú­niusi helyhatósági választások után távozni kényszerült Funar korábban nem volt hajlandó erre. A Krónika emlékeztet: a júniusi választások után a többséget alkotó ellenzéki libe­rális-demokrata szövetség a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel alakított koalíci­ót, s ezt a PSD helyi képviselői nem tudják elfogadni. Már csak azért is „sértődöttek”, mert a PSD és az RMDSZ or­szágos szinten együttműködési megállapodást kötött, s a ma­gyarok politikai szervezete ere­detileg a kincses városban is a kormánypárt jelöltjét támogat­ta a polgármesteri székért foly­tatott harcban. A győztes azon­ban az ellenzéki szövetség je­löltje, Emil Boc lett. A határo­zattervezet benyújtása annál is meglepőbb, mivel a PSD-s he­lyi képviselők annak idején társkezdeményezői voltak a 215. számú határozatnak, és meg is szavazták. Boc kijelen­tette: szerinte értelmetlen poli­tikai ambíciókról van szó, ugyanis „egyesek nem értik meg!, hogy Kolozsvár három hónapja változtatni akar régi, a Funar-kormányzás tizenkét éve során kialakult kedvezőt­len képén. Az erdélyi napilap úgy véli: a két párt együtt­működésével veszélybe kerül­het a főtéri gödrök (a Funar ál­tal kezdett ásatások) helyzeté­nek rendezése, és a három­nyelvű kolozsvári helységnév­táblák kitétele is, holott ezekről a kérdésekről szó esett Boc és Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul nemrég lezajlott tár­gyalásain is. A háromnyelvű táblákról Boros János alpolgár­mester elmondta: még nem született döntés arról, mikor teszik ki őket. LESOIR A belgrádi vezetésnek feltét­lenül fel kell lépnie a nemzeti­ségek közötti feszültségek el­len a Vajdaságban, s le kell tar­tóztatnia a közelmúltbeli ma­gyarellenes atrocitások tettese­it. Máskülönben az ultranacio­nalisták kapnak majd főszere­pet ebben a térségben, amely pedig kulturális sokszínűségét tekintve egyedülálló Európá­ban - szögezi le a belga napi­lap. Röviden összefoglalja a vajdasági helyzetet, s az ese­ményeket a Szerb Radikális Párt vajdasági megerősödésére vezeti vissza, mondván: semmi kétség, a legerőszakosabb akci­ók elkövetői az ő híveik közül kerülnek ki. Héja 2004 (Elek Tibor rajza) Nemzeti, vallási és politikai vita robbant ki egy különös ukrajnai emlékműről Disznószobor Poltavában Október végén államfőt választ Ukrajna. A Poltavá­ban emelt szobor, amely az ukrán disznók történelmi érdemeit hivatott megörö­kíteni - a kampány része. Arra emlékezteti a félig- meddig Moszkva-barát ki­jevi urakat, hogy bármi­lyen rosszul politizálnak - a vidék élni fog. E. FEHÉR PÁL Persze, az elnökválasztási küz­delem produkált már különb dol­gokat, mint egy disznószobor. Az ellenzéki jelölt, akinek támogatá­sát szolgálná ez a különös em­lékmű, például fájlalta a gyomrát. A kijevi doktorok megállapították, valami rosszat ehetett. Talán ser­téshúst. A bécsi klinikán mérgezé­si tüneteket fedeztek fel. A jelölt túlélte a kalandot, folytatja har­cát, mi pedig tűnődhetünk akár azon a jelenségen, hogy a közép- és kelet-európai államfők és ál­lamfőj elöltek miért futnak a bécsi orvosokhoz, ha veszélyben érzik életüket. Ám maradjunk Poltavában... Mint tudjuk, ez a háromszázezres település ugyancsak fon­tos hely volt a történelem­ben. Például Nagy Péter cár még háromszáz évvel ezelőtt ott verte tönkre XII. Károly svéd király hadseregét. Az ütközet emlékét máig hirdeti a vá­ros főterén a dicsőség emlékosz­lopa. Ez volt az első el nem ha­nyagolható figyelmeztetés a své­dek számára, hagyjanak fel világ­uralmi terveikkel, üljenek otthon és gyarapodjanak, ami bekövet­kezett. Viszont határozottan arra ösztökélte az oroszokat, törjenek be Európába - erővel és diplomá­ciával. Ez is megtörtént. Utólag megállapítható, nem a XX. száza­di németek voltak az elsők a vi­lágtörténelemben, akik elveszí­tették a háborút, viszont meg­nyerték a békét. Az oroszok pedig együtt az ukránokkal iszonyatos árat fizetve a győzelemért - egyelőre egyetlen békét sem nyertek eddig. Aztán Poltava arról is neveze­tes, hogy ott élt az első, ma is ol­vasható ukrán író, Ivan Kotlja- revszkij. A kvietált katonatiszt olyan jelenség volt, mint Csoko­nai Vitéz Mihály. A magyar kor­társ azt panaszolta, hogy „hát csak kanásznak termett / A so- mogysági paraszt?”. Kotljarevsz- kij is a kanászlétet kommentálta keserűen főművében, az ukrán valóságra travesztált Aeenisében. És történelem, hogy Vlagyimir Korolenko orosz író ebből a vá­rosból írta leveleit Anatolij Luna- csarszkijnak, a bolsevik kulturális népbiztosnak, hogy figyelmeztes­se: a forradalom szükségtelen és kegyetlen eszközökkel saját sírját ássa meg. Leveleinek nem volt hatása, de erről a levelezésről ta­lán nem is tudnak a póltavaiak, mivel csak Párizsban jelent meg 1922-ben. Tudnak viszont a disznó törté­nelmi jelentőségéről... A szobor­állítás indítékai között szerepel az az érv, hogy a régészek Poltava környékén a tatárjárás idejéből származó sírokat találtak, amely­ben az emberi maradványok mel­lett sertéscsontokra leltek. A több száz évig tartó mongol iga idején - ez a következtetés - a disznók mentették meg az éhenhalástól az ukránokat, mivel a mongolok nem ettek sertéshúst, tehát ez ma­radt a valóban rabszolgasorsra kárhoztatott népnek. Ez bizony hálára kötelezheti az utókort. Ám a szoborállítókat a nemzeti büsz­keség is hajtotta. Nevezetesen, hogy egy lengyel kisvárosban már emeltek egy három és fél tonnás disznószobrot, noha a lengyelek és a sertések bensőséges és törté­nelmileg indokolt kapcsolatai fö­löttébb kétesek, legfeljebb - a pol- tavaiak szerint - a lengyelek önis­meretének egyik jele, mert az az emlékmű a városháza előtt áll, te­hát a polgármester - kitekintvén hivatala ablakán - saját önarcké­pét pillanthatja meg. A póltavaiak jelszava nem nélkülözi a politikai aktualitást sem: „Szeretjük a disz­nókat, de nem szeretjük a disznó- ságokat!” Ha mindezt összevetjük azzal, hogy a mostani kijevi hata­lom olyasmit ígér, hogy ezentúl engedélyezik az orosz tévé vételét ukrán területen és nemkülönben a moszkvai lapok árusítását, vala­mint az ukrán államnyelv mellett hivatalos nyelvvé teszik az oroszt (Ukrajna népességének 22 száza­léka orosz), akkor világos, milyen nemzeti érzelmek hordozója az új poltavai szobor. Nem mindenki osztja ezt a vé­lekedést. A pravoszláv egyház he­lyi képviselői azért tiltakoztak az emlékmű ellen, mivel böjt idején kísértésbe viheti a hívőket. Azt pedig kiváltképpen felháborító­nak találták, hogy az em­lékművön eredetileg két fehér szárnyú angyal őrizte a jelképpé nemesedett sertést. Ezt az óvást jogosnak találván, az angyalokat pásztorok váltották fel. A csere azonnali kemény akcióra késztet­te a szélsőségesen nacionalista félkatonai szervezet, az Ukrán Népi Önvédelem vezéreit. Ők a harcos kozák tradíciók példakép­pé emelését támogatnák, és tilta­koznak, ha valaki az ukránokat békés disznópásztorokká akarná alázni. Az ukránok azonban arra hajlanak, a kozák szablyáknál hasznosabbak a disznók. Erre utal az a tény, hogy a helyhatósá­gi választásokon csúfos vereséget szenvedett ez az „önvédelemre” felszólító, ugyancsak agresszív szervezet (amely nem melléke­sen a német megszállókkal a má­sodik világháború idején együtt­működő ukrán policájok rehabili­tálását is sürgeti). Ha valaki e konfliktusok után a disznókat kezdené sajnálni - té­ved. Nemrég holland üzletembe­rek érkeztek Poltavába (már Nagy Péter is a hollandok segítségét igényelte), és sertéstenyésztő te­lepet építettek. A hollandus módi szerint működő központi fűtéssel. A póltavaiak most irigykednek: a disznók jobban élnek, mini ők. És ráadásul szobruk is van. Különben az ukrán területek szomszédságában található orosz városban, Novorosszijszk- ban szeptember elején ugyan­csak szobrot avattak. Leonyid Brezsnyevnek állít emléket, aki előbb ukrán nemzetiségűnek vallotta magát, majd hatalomra kerülése után hirtelen orosz lett. Erről a szoborról nem vitatko­zott senki. Pedig az ő uralma alatt majdnem teljesen eltűntek a disznók Ukrajnából, ahogyan a birodalom más tájairól is. Brezs- nyev Ceausescu néhai román diktátortól tanulta el, hogy óvni kell a nép egészségét, hiszen már az angolok is szenvedtek a mértéktelen húsfogyasztás kö­vetkezményétől, a köszvénytől. Hát nem érdemel szobrot egy ilyen államférfi? A háromszázezres település fontos hely volt a történelemben. KOMMENTÁR Kívül tágasabb... KOCUR LÁSZLÓ Manapság ha Lampedusáról esik szó, kevesen gondolnak a millennium évében Palermóban született regényíróra, Giu­seppe Tomasi di Lampedusára. Az emberek többségének a Szicíliától délre fekvő, az utóbbi évek menekültáradata miatt elhíresült szigetecske jut eszébe, ahol csak a múlt héten ki- lencszáz illegális bevándorló ért partot. A sziget karnyújtás­nyira fekszik Tunézia partjaitól. Alig száz kilométert kell meg­tenniük a különféle vízi járművekkel érkező, életüket kockáz­tató szerencsétleneknek, hogy reményeik szerint egy jobb vi­lágba érkezzenek. Olyan viszonyok közé, ahol egy hónap munkájával megkereshetik azt az összeget, melyet, mondjuk, Ghánában az egész családjuk nem keresett meg egy év alatt. És ez a törekvésük a legkevésbé sem ítélhető el. Eddig, ha si­került az olasz - nem biztos, hogy megvesztegethetetlen - parti őrség figyelmét kijátszva szárazföldet érniük, jó eséllyel egy gyűjtőtáborba kerültek, s egy darabig legalább remény­kedhettek, nem toloncolják ki őket. A lampedusai menekült- tábor befogadóképessége kétszáz fő, jelenleg nyolcszázan lakják, ember alatti körülmények között. így Olaszország még pénteken repülőgépre ültetett kilencven bevándorlót, és Líbi­ába szállította őket. Hírügynökségi jelentések szerint szomba­ton további négy gép indult Tripoliba, „hajótöröttekkel.” Tavaly 81 ezer illegális bevándorló érkezett Itáliába, legalább­is a hivatalos statisztikák alapján. A valódi szám ennek több­szöröse lehet. És az Olaszországon át érkező illegális beván­dorlók - akiknek csak egy kis része „igazi” menekült - csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Sokan a Görögországhoz tartozó szigeteket célozzák meg, mások a május elseje óta az unió ki­tolódott, keleti határán át érkeznek, Ukrajna vagy Románia felől, s hogy merre mennek tovább, arról akár az Ipoly men­tén élők is tudnának mesélni, a különböző embercsempész­bandák ugyanis előszeretetteljuttatják át őket ezen a határ- szakaszon. így nem mondhatjuk, hogy a menekültkérdés az Afrikához közeli országok problémája, bennünket is érint. Az európai közgazdászok és szociológusok a csökkenő gyer­meklétszám és a társadalom elöregedése miatt a jelenlegi nyugdíjrendszer tarthatatlanságáról beszélnek, egyesek egyenesen összeomlását jósolják. A jelenlegi demográfiai mutatókat alapul véve nem valószínűsíthetjük, hogy a közel­jövőben több gyermek fog születni. A bevándorlók munkae­rejére tehát szükség van, vagy előbb-utóbb szükség lesz. De mit fog kezdeni Európa a jórészt képzetlen, egészen más kul­túrkörben szocializálódott emberek tömegével? A nem EU- tag Svájc egyértelmű választ adott. Szeptember utolsó hétvé­géjén népszavazást tartottak arról, megkönnyítsék-e a már az országban élő külföldiek állampolgársághoz jutását. A la­kosság 57 százaléka elutasította, hogy tizenkettő helyett nyolc Svájcban töltött év után lehessen állampolgársághoz jutni. Európa egyelőre azt üzeni a bevándorlóknak: jöhettek, dolgozhattok, adózhattok, de egyébként nem kérünk belőle­tek. A kérdés csupán az, hogy e felett az arisztokratikus hoz­záállás felett mikor lesz úrrá a gazdasági kényszer... JEGYZET Pendelyben októberben SZÁSZI ZOLTÁN Már ugyancsak hűvös regge­lek járnak a Rima mentén így, október elején. A sziklás tarajú hegyekkel körbeölelt Klenócról meg amúgy sem az a hír járja, hogy az ország legmelegebb pontja lenne. Ébredezik a község, a roma­telep felé veszem utam, ahol út épül, már csak egy telet kell kibírni az itt élőknek a kalyibáikban, mert lesz meg­mentés, lesz feltámadás, leg­alábbis remélik. Pénz van rá, akarat is akad, éppen tétlen munkáskézből van itt elég elegendő. Meg gyermekál­dásból is. Hogy aztán áldás- e itt gyereknek lenni, más kérdés. Pillanatfelvételek a helyszí­nen. Neves vendéget vár az utcányi telep, kora reggel van, tempósan ballagnak ki fát hasogatni, mert itt bi­zony már fűteni kell. Százá­val kóbor macska, mindenfé­le kölyökkutyák, szemét, a bűz most csak azért nem érezhető, mert nincs hozzá elég meleg. Mosogatóvíz, egyéb hulladék szabadon a házak, kunyhók között. Az új út mellett sárga földdel felszórt sáv, ha minden igaz, ott majd zöld lesz egyszer. A legközelebbi kunyhóból éktelen ordítozás, már-már megijednék, de nincs ok ria­dalomra, csak egy alig há­roméveske, kis, szőke, gön­dör, csupa maszat purdét za­vartak éppen, hogy tessék elvégezni kint a dolgát, hogy mer bent a házban piszkíta- ni. A kicsi ordítva kimegy, hüppög, majd lecsendesül és dideregve leguggol. Csak úgy, ott rögtön a kunyhó be­járata mellett, bele a frissen hozott sárgaföldbe. A gyerek teljes öltözéke egy köldöknél végződő, meglehetősen mocskos kising. Azontúl semmi! Kint van vagy há­rom-négy fok, átmeneti ka­bátban didereg az emberfia. A kicsit nem zavarja a hideg. Nagydolgát elvégezve letér­del, és - mint a kismacska - elkaparja a piszkát. Játszik még egy rozsdás fémdarab­bal egy percet, majd eltrap- pol a zúzott kövön mezítláb fel a dombnak, kismacskát kergetni. Nincs tovább. Ennyi a kép, ennyi a jelen. A jövője talán reményteljesebb lesz, ha...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents