Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-26 / 248. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ RESPEKT A magát nyíltan a magyar nácik örökösének valló Bácsit Diána vezette Magyar Jövő Csoport tervezett tüntetése körüli események megmutatták, Magyarország ingadozó álláspontot foglal el a náci érzelmekkel kapcsolatban - írta a cseh hetilap. A szerző úgy véli, hogy a náci eszméknek üyen nyílt vállalása Európában kivételnek számít. Az eset pozitívuma, hogy a hungaristákat szokatlan egyetértésben minden parlamenti párt elítélte. De a kormányzó szocialisták a betegség helyett annak tüneteit próbálták gyógyítani azzal, hogy a gyülekezési törvény szigorítását javasolták. óe_v&vcxe<__ HAT KJ R.ATO K . Szöveg nélkül (Szalay Zoltán karikatúrája) A soknemzetiségű birodalom átalakítására vonatkozó reformtervezetek legfeljebb a szerzők ábrándjait tükrözték Megmenthető volt a Monarchia? Legutóbb az utolsó magyar király, TV. Károly boldoggá avatása kapcsán meditáltak történészek és laikusok, főleg az utóbbiak, arról, vajon átalakítható lett volna-e a soknemzetiségű monarchia, ha szerencsésebb a csillagok állása. E. FEHÉR PÁL A XX. század első másfél évtizedében liberálisok és szociáldemokraták, sőt maga a trónörökös, Ferenc Ferdinánd is reális alternatívaként elemezte, hogy a Habsburg- birodalom valamilyen formában fenntartható. Ez akkortájt a felismert válságból való kiútkeresés volt. A Habsburgok (többek között a trónörökös, de utóda, Károly, nem különben) lényegében azzal próbálkozott, hogy az osztrák-magyar kettős monarchiában a szláv népességnek, amely már a lakosság többségét jelentette, komoly jogokat biztosítanak, például a dualizmusból legyen trializmus. A legradikálisabb osztrák szociáldemokrata, Otto Bauer, a közös államiság megőrzésének lehetőségét abban látta, ha a nemzetiségek oktatási, kulturális ügyeik intézésére, illetve nyelvi identitásuk megőrzésére széles körű autonómiát kaphattak volna. Megjegyzendő, hogy a jogvárományos nemzetiségek között szerepeltek természetesen a csehek, a horvátok, a szerbek, de az olaszok és az ukránok is, sőt a magyar országrészben élő németek, ám hiányoztak a szlovákok. Különben ez a tervezet, amely akkoriban figyelemreméltóbb visszhangot keltett a polgárosult Európában, mint a Habsburg-próbálkozások, amelyekre a magyar nemesség előjogaira féltékenyen vigyázó gróf Tisza Istvánon kívül senki rá sem hederített - óvakodott attól, hogy a magyarok és a nemzetiségek viszonyát akár távolról is megbolygassa. A boldog békeidők szimbólumává lett Ferenc József halála után azonban világossá vált, hogy a monarchia felbomlása elkerülhetetlen. És amikor bekövetkezett - utána már minden reformtervezet legfeljebb a szerző ábrándjait tükrözte. Mi tehát az oka annak, hogy idestova száz esztendővel később, de a közbeeső időben nem különben, újra meg újra felidézték ezeket a plánumokat? Sőt a napokban arról is olvashattuk a Habsburg- háZ 'égyik tagjának nyilatkozatát, hogy elképzelhetőnek tartja Ausztriában a megreformált monarchia visszaállítását... Milan Hodza emigrációban született tervezetét a közép-európai egyesült államokról csak a legutóbbi időben fedezték fel újra, és nem hallgatják el Winston Churchill ki nem dolgozott ötletét arról, hogy Nyugat-Európa és akkori szövetségese, a Szovjetunió között mégiscsak jó lenne (tegyem hozzá: a brit birodalom számára feltéüenül) a monarchia romjain épült, de már polgárosult ütközőállam. Churchill, persze, pontosan tudta, hogy Sztálin nem lelkesedik az ilyen ödetekért, és egyáltalán nem mellesleg mindketten aláírták azt a papírfecnit, amelyen százalékos arányban rögzítették e köztes területeken kialakítandó nagyhatalmi érdekérvényesítési lehetőségeket. Viszont az angol biztatás, noha minden reális alap híján, semmibe sem kerülő ösztönzést adhatott azoknak a polgári politikusoknak, akik az érintett országokban a szovjetektől független, nyugatbarát politikát akartak volna folytatni. Manapság pedig ebben a térségben - éppen az EU-kötöttsé- gek okán - bármilyen új államalakulat létrejötte elképzelhetetlen, mert zavarná annak a gazdasági és politikai szervezetnek a fejlődési tendenciáit, amelynek éppen tagjai lettünk. Nem szólva arról, hogy az unió minden egyes esetben a lehető leghatározottabban kiáll az egyéni jogok érdekében, ám fölöttébb tétova, ha a kollektív nemzetiségi jogokat emlegetik. Megkockáztatom: a rohamosan növekvő értelmiségi történelmi érdeklődés, a monarchia világának sűrű felidézése (amelyben a domináns a vitathatatlan gazdasági fejlődés bizonyítása, de mára már szinte említetten és említhetetlen a nyomor-feudális társadalmi állapotok és a nemzetiségi elnyomás hiteles képe) - egy bizonyos nosztalgia megnyilvánulása. Volt hajdan egy közép-, sőt nagyhatalom a Duna mentén, amelynek szava számított a világpolitikában. Voltak derék vagy csupán kevésbé derék politikusok, akik megpróbálták átmenteni a középkori államalakulatot a kapitalizmus világába. A becsületes politikusok közé tartozott Jászi Oszkárba reakciós gondolkozású típust pedig Ferenc Ferdinánd testesítette meg. Eddig tartanak a történeti tények. A nosztalgikus érzelmek akkor lendülnek mozgásba, amikor a Habsburg-birodalom bukását valamiféle összeesküvés gyászos eredményeként tüntetik fel, amelynek - egyebek között - egyenes következménye lett IV. Károly király magyarországi trónfosztása. Amelyet - ezek a tények - egyáltalán nem mellesleg Horthy Miklós javaslatára gróf Bethlen István indítványozott a budapesti nemzetgyűlésnek. Egy magyarországi publicista pedig azon szörnyülkö- dött, hogy „az osztrák nép elárulta császárát”, amikor a köztársasági államforma mellett döntött. És az is a nosztalgia világába tartozik, ha az egykori föderációs terveket valakik úgy kezelik, mint Trianon alternatíváját. Nem volt ilyen választási esély. Sajnos. Ez a nosztalgia nem annyira esetlen, mint a birodalom túléléséről szőtt álmok, de a realitásokhoz a világon semmi köze nincsen. A realitásokra alapozott nemzeti jövőkép - szükségszerűség. A nosztalgiák akkor is ellentétesek a valósággal, ha netán liberális színezetűek. Amikor először beszélt arról, hogy a tíz új tagot egyszerre kellene felvenni az EU-ba, szavait hitetlenség fogadta Prodi: zsákutcában a „lisszaboni stratégia” MTI-FIGYELŐ Az Európai Bizottság távozó elnöke, Romano Prodi szerint az EU kudarcot vallott a maga elé állított növekedési célok tekintetében: nem sikerül teljesíteni az úgynevezett „lisszaboni stratégia” célkitűzéseit, nevezetesen, hogy az EU-t 2010-ig a világ legerősebb gazdasági térségévé tegyék. A Financial Timesban nyilatkozott erről, Lisz- szabon kudarcáért elsősorban az uniós államok vétójogát téve felelőssé, amellyel az egyes országok megakadályozhatják az uniós gazdaságpolitika fontos változtatásait. Prodi a hónap végén távozik az Európai Bizottság éléről; miután öt évet töltött a poszton. A közelgő váltás kapcsán a saját „örökségét” korábban három nagy vívmányban foglalta össze: az EU-bővítésben, az euró bevezetésében és az EU- alkotmány kidolgozásában. Prodi emlékeztetett: amikor először beszélt arról, hogy a tíz új, zömében kelet-közép-európai tagjelölt államot egyszerre keltene felvenni az EU-ba, szavait széles körű hitetlenség fogadta, senki sem bízott ebben. „Sokan gondolták, hogy a bővítés történelmi kötelezettségünk, de féltek is ettől...” A bizottság volt az, amely lehetővé tette ezt a hatalmas bővítést, méghozzá azzal, hogy kidolgozta a fokozatos, apró lépéseken alapuló tárgyalási folyamatot, és segített a tagjelölt országoknak saját adminisztrációjuk modernizálásában - tette hozzá. Az Európai Unió úgynevezett lisszaboni stratégiájának célja az lenne, hogy az EU-t a következő évtizedre a világ legversenyképesebb gazdasági szereplőjévé tegye. Az EU 2000-ben, a tagországok állam- és kormányfőinek lisszaboni találkozóján indította el a versenyképesség javítására szolgáló stratégiáját, amely a gazdaság szinte teljes területét átfogja, és igen ambiciózus célokat tűz ki a 2010-ig tartó időszakra. A stratégia félidős felülvizsgálatát az EU-vezetők rendelték el idén márciusban, miután már egyértelművé vált, hogy az EU messze nem tart a felénél annak az útnak, amelyet meg keltene tennie. A volt holland miniszterelnök, Wim Kok vezetése alatt működő munkacsoport az EU novemberi brüsszeli csúcstalálkozója előtt ismerteti a jelentést. Előzetes értesülések szerint az megállapítja, a foglalkoztatási célok teljesítése valószínűleg nem sikerül, miután 2001-től leállt a munkahelyteremtés az EU-ban. Csak három tagország tett eleget továbbá eddig annak a vállalásnak, hogy a kutatás és fejlesztés részesedését a hazai össztermék 3 százalékára emeli. A tervezet javaslatokat is megfogalmaz, összesen 21 ajánlást készítettek a kutatások, a belső egységes piac, az újítások, a munkaügyi reform és a növekedés fenntarthatóságának területén. Arra figyelmeztet, hogy amennyiben a tagállamok nem változtatnak jóléti rendszerükön, nem tudnak majd megbirkózni a nyugdíjasok növekvő számával, és ez az unió gazdaságát jelentősen visszaveti. KOMMENTÁR Újkori szocdemek MOLNÁR NORBERT A posztkommunista országok posztkommunista pártjai különféle kanyarokat véve maradtak fenn. Általában mindegyik meghatározó része saját országa politikai életének. Nálunk -15 évvel a rendszerváltás után - egy dezintegrált baloldalt próbálnak reintegrálni, magyarul egy darabjaira széthullottból készülnek egészet kovácsolni. A kovácsmester egyben a bomlás virága is: Robert Fico. A kommunista utódpárt, a Demokratikus Baloldal Pártja (SDE) erős középpártként vágott neki még az 1998-as választásoknak is, hogy aztán négy év kormányzás után eltűnjön a süllyesztőben; manapság egy százalék körüli, vagy az alatti népszerűséget képes produkálni. Sokan az SDE mélyrepülését a jobboldali kormány- koalícióban való részvétellel magyarázzák. Talán igen, talán nem, de az tény, hogy a baloldali szavazók inkább azt a Ficót választották, aki küépett az SDE-ből. Ennek oka természetesen nem a párt politikája volt, hanem mert mohóságát nem voltak hajlandóak kielégítem a pártban. Pontosabban, nem vették őt komolyan. Az SDE-ből kiválók sorát a Peter Weiss és Milan Ftácnik nevével fémjelzett SDA-sok gyarapították; ők viszont már politikai indokokkal magyarázták a távozást. Most az ő preferenciáik is inkább a nullához, mint az egyhez közelítenek. Snitt. Az idő Ficót igazolta. Három-négy évvel a történtek után a baloldal nagy integrálójaként tér vissza, kegyesen beveszi a partiba a nyomorult anyapártot, a szédelgő SDA-t, hogy nagy balblokkot hozzon létre. És megtoldja mindezt még a szociáldemokratákkal is. Ez utóbbi lépést azért is teszi, mert pártját eddig nem sikerült elfogadtatnia a nemzetközi színtéren. így egyszerűen megvásárolja például a szocialista internacionálébeli tagságot. Irány a szociáldemokrácia (Smer - sociálna demokrácia). így válik valakiből egyik percről a másikra szocdem. Mert bár Fico eddig is a baloldalon jelentkezett, csak éppen kevés jelét mutatta annak, hogy tényleg így gondolja. Úgy tűnik tehát, megindult a szlovák baloldal reinkamálódása. A kérdés csupán az: mire lesz ez elég a szamszárában. JEGYZET A költő és koponyája RÁCZ VINCE A költők és művészek bizony gyakran elveszítik a fejüket. A szó szoros értelmében is. Legutóbb Petrarcának, a kora reneszánsz legnagyobb poétájának földi maradványait exhumáló tudóscsoportot érte kellemetlen meglepetés. Kénytelenek voltak megállapítani ugyanis, hogy a sírban talált férficsontvázat egy kétséget kizáróan nőtől származó, kajánul vigyorgó koponya díszíti. A tudósok eredetileg az olasz nyelvű szerelmi költészet atyjának arcát szerették volna rekonstruálni, méltó megemlékezésként a költő születésének hétszázadik évfordulójára. Most azonban törhetik a fejüket, hova gurulhatott el a múlt útvesztőiben a babérkoszorús fő, illetve miféle perszónához tartozhatott egykor a most megtalált koponya. Sajnos csak találgatni lehet, hogy a történelemnek nevezett nagy fejetlenségben végül is hova tűnhetett a költőfejedelem kobakja. A mindenkoron jól értesült pletykálkodók tudni vélik, egy padovai professzor még a tizenkilencedik században kiásta Petrarca holttestét. A sírban fellelt koponya azonban a szabad levegőn egyszer csak szétporladt. Legalábbis így adta elő az azóta már szintén szétporladt professzor. Lehet azonban, hogy egy tizenötödik századbéli pityókás szerzetes követte el a sokak szerint főbenjáró bűnt, mikor elcsente az ereklyét. Bár állítása szerint ő csak a kart akarta. Persze nem csak a tálján tudósok körében elterjedt foglalatosság a fejvadászat. Osztrák régészek jelenleg azon agyainak, hogy a nemzetközi Mozarteum Alapítvány birtokában lévő koponya valóban Mo- zarté-e. Egy alapos DNS-elem- zést követően állítólag megválaszolható a kérdés, mely a hírek szerint több császárivadék fejében megfordult. Előbb azonban a genetikai gyűjtőmunka elvégzéséhez meg kell bolygatni a zeneszerző zseni és édesapja sírját. E^gy biztos, Napóleon birtokomban lévő gyerekkori koponyája valódi; FIGYELŐ VECSERNJEN0V0SZTYI A belgrádi lap a fasiszta zub- bonyos magyar szélsőségesek politikai orgiájának nevezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kishegyesi zenés rendezvényét. „Este hétkor Kishegyesre érkezett egy busz. Ötven Magyarországról érkezett fiatal szállt ki, fekete fasiszta uniformist viseltek. Pólójukon a Délvidék felirat állt... Velük volt néhány, katonailag teljesen uniformizált magyar, csak a puska hiányzott kezükből. Az egybegyűltek „Vesszen Trianon” felkiáltások közepette kibontottak három zászlót, a Nagy-Magyarországot jelképező címerrel. A rendőrök szóltak, hogy tüntessék el, de nem engedelmeskedtek. A hatóságoknak nem volt merszük beavatkozni, mivel a légkör annyira feszült volt, hogy incidensbe torkollt volna fellépésük - állítja a szerb lap.
