Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-21 / 244. szám, csütörtök
22 Sport ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 21. L * Újra Pozsonyba látogat a világhírű kosaras alakulat Jön a Harlem Globetrotters ÚJ SZÓ-ELŐZETES Pozsony. Európai szereplésének végállomásaként október 27-én a szlovák fővárosban mutatja be showelemekkel tarkított műsorát a világhírű Harlem Globetrotters kosaras alakulat. Hatalmas az érdeklődés a fellépés iránt, hiszen a turné során a közép- és kelet-európai országokban Brünn (előző nap látogatnak oda) mellett csak Pozsony láthatja a legjobb labdaművészeket, akik egy mérkőzés keretében két órán át szórakoztatják majd rajongóikat. „A sportág igazi népszerűsítői jönnek hozzánk. A társulat több mint hetven éve járja a világot, hogy egyedi és hihetetlen elemekkel gazdagított párharcokban mutassák be tudásukat” - közölte Martin Sarvas, a szervező ügynökség vezetője. Annak idején azért alakult a csapat, hogy teret adjon az amerikai bajnokságból kiszorított színes bőrű játékosoknak. Ez a tilalom az ötvenes évek végéig tartott, s 2004-ben először tűnik fel fehér bőrű kosaras az alakulatban. „Huszonegy játékos nevezése érkezett meg. Nincsenek hatalmas csillagok köztük, inkább a csapatjáték lesz szembetűnő” - fűzte hozzá Karvas, aki szerint a legdrágább belépők már elkeltek, de még mindig lehet jegyet kapni. Először 1963-ban járt az akkori Csehszlovákiában (Prága) a Harlem Globetrotters, legutóbb (1995) Pozsonyban is megcsodálhattuk játékosainak labdaművészetét. Jövő szerdán 15.00 órakor a pozsonyi Pólus City Centerben néhány kosarasuk aláírásokat osztogat az érdeklődőknek, majd 20 órakor a Pasienky csarnokban kezdődik a show-mű- soros kosárlabda-mérkőzés, (jmk) Egyedi mozdulatsorokkal szórakoztatják a kosárlabda híveit (Képarchívum ) Rácz Katalin második választási időszakát kezdi az Európai Fair Play-mozgalom vezetésében Meggyőzte bécsi hallgatóságát Nemrég Bécsben újabb négyéves időszakra az európai fair play-mozgalom kilenctagú végrehajtó bizottságába választották Loksáné Rácz Katalint, az Európa Tanács szlovákiai sport, tolerancia és fair play-követét. Előtte az osztrák fővárosban ülésezett az Európai Fair Play- mozgalom X. közgyűlése, amelyen szintén felszólalt. ÚJ SZÓ-INTERJÚ Második választási időszakát kezdi a mozgalom európai testületében. Milyen fogadkozásokkal? Még jobban szeretném befolyásolni a mozgalom munkáját. Az idei bécsi tanácskozás címe „Fair play - az elmélet és a gyakorlat kihívása” volt. Én ezen egy kicsit módosítottam, és előadásomat „A fair play kihívása: az elméletet ültessük át a gyakorlatba” címmel mondtam el. így akartam rámutatni arra, hogy próbáljunk a sok elméleti munkából átváltani a hétköznapokra. A különböző közgyűléseken nagyon szép és értékes előadások hangzanak el, különféle szakemberek beszélnek a fair play szerepéről a sportban, a mindennapi életben, méltatják az élsportolók viselkedésének jelentőséget. Ez mind nagyon fontos, de gyakran megfeledkezünk azokról, akiket elsősorban meg kell szólítanunk: a gyerekekről, a fiatalokról. Tudjuk, minden társadalom annyit ér, amennyire képes törődni a felnövekvő nemzedékkel, amely a leggyengébb láncszeme. Egyben könnyen is befolyásolható, mert nincs és nem is lehet annyi tapasztalata, mint nekünk, korábban születetteknek. Ezért - véleményem szerint - az Európai Fair Play-mozgalomnak is meg kell találnia az elmélet és gyakorlat közötti egyensúlyt, és ehhez szeretnék nagymértékben hozzájárulni. Mi késztette arra, hogy földrészünk fair play-mozgalmának vezérkarában folytassa munkáját, miközben idehaza már nincs e mozgalom klubjának élén? Nagyon szép gyermekkorom volt, harmonikus, jó házasságban élek, két egészséges, kedves - már tulajdonképpen felnőtt - gyerekem van, és aránylag sikeres sportolói pályafutásra tekinthetek vissza. Ebből szeretnék valamit visszaadni, nem a társadalomnak - mert ez egy eléggé tág és személytelen fogalom - hanem a gyerekeknek, fiataloknak. Többek között azzal, hogy nekik szóló projektumok kidolgozásával, készítésével, szervezésével, támogatásával foglalkozom. Ilyen például az a fociverseny, melyen különböző nemzetiségű, Szlovákiában élő fiatalok vesznek részt. Mi elértük azt, ami a politikusoknak nem sikerült: egy csapatban játszott az izraeli és palesztin fiatal. A másik szép példa az „Iskolai öttusa a sport, tolerancia és fair play jegyében”, amely 2003 szeptemberétől az iskolaév végéig tartott. Ebbe több mint 300 szlovákiai, valamint különböző európai ifjúsági szervezetek és iskolák is bekapcsolódtak. A projektum sikerén felbuzdulva folytattuk a munkát, és így született meg a „Coubertin Akadémia a sport, tolerancia és fair play jegyében”, amelyről részletek a www.coubertin.sk honlapon találhatók. Mind a két projektum a Szlovák Pierre de Coubertin Bizottság közreműködésével jött létre, a honi iskolaügyi minisztérium támogatásával, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és az Európai Fair Play-mozgalom védnöksége alatt. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az utóbbi projektumot az Európai Unió jelentős anyagi támogatásával sikerült megvalósítanunk. Ez mind azt bizonyítja, hogy nem kell egy mozgalom élén állni ahhoz, hogy az ember dolgozzon. Elég szeretni a munkánkat és azokat, akiknek a kedvéért teszünk valamit. Minek vagy ki(k)nek köszönheti újraválasztását? A munkámnak, s mindazoknak, akik otthon segítik, támogatják a tevékenységemet, és meg vannak győződve annak fontosságáról. Szerintem nem elég bírálni a fiatalokat. Egy statisztikai kimutatásból tudom: minden ötödik gyerek már kiskorában hajlamos az agresszivitásra. Sokan a tv-műsorokat, filmeket hibáztatják. Lehet, hogy valakinek ez megnyugtatja a lelkiismeretét, de ez csak egy olcsó kifogás. Véleményem szerint a fiatalok elsősorban a szülők, környezetük hatása alatt vannak, mert ez az élő valóság, és nem csak egy nagyjából két óráig tartó műsor. Ezzel a megállapításommal a résztvevőket is meggyőztem, (jmk) Focirajongók és -klubvezetők figyelem! Milyen döntéseket hozott a fegyelmi és a sporttechnikai bizottság? Kiket tiltottak el négy sárga lapért? Elhalasztják kedvenc csapatuk valamelyik hátralévő mérkőzését? Ezekre a kérdésekre is választ talál négy területi labdarúgó-szövetség - Dunaszerdahely, Galánta, Komárom és Érsekújvár - e heti közlönyében. Szombatonként az Új Szóban! UEFA-kupa: a Ferencváros szabadnapos az első körben Rangadó nélküli nyitány MTI-ÖSSZEÁLLÍTÁS Ma rendezik a labdarúgó UEFA- kupa csoportkörének 1. fordulóját, a Ferencváros ezen a játéknapon szabadnapos lesz. A magyar bajnok kvintettjében a két favorit, azaz a holland Feyenoord és a német Schalke 04 egyformán hazai környezetben lép pályára. Babos Gábor együttese a skót Heartsot, a gelsenkircheni alakulat pedig azt a svájci FC Baselt fogadja. A nyitány legizgalmasabb meccsének egy spanyol-olasz párharc ígérkezik, a B-csoportban az Athletic Bilbao az AC Parmát fogadja. Sza- bics Imre csapata, a VfB Stuttgart a belga Beverenhez látogat. A MŰSOR - A-csoport: 20.00: Feyenoord-Hearts, 20.30: Schalke 04-FC Basel, szabadnapos: Ferencváros. B-csoport: 20.15: Steaua Bucu- resti-Standard Liege, 21.00: Athletic Bilbao-AC Parma (olasz), sz.: Besiktas.-C-csoport: 18.30: Dnyepropet- rovszk-FC Bruges, 20.45: Zaragoza-Utrecht, sz.: Austria Wien. D-csoport: 17.00: Dinamo Tbiliszi—Sochaux, 20.30: Panioni- osz-Newcastle, sz.: Sporting Lisboa. E-csoport: 18.15: Egaleo-Midd- lesbrough, 21.00: Lazio-VSarre- al, sz.: Partizán Beograd. F-csoport: 20.30: Wronki- Glasgow Rangers, 20.45: Auxer- re-GAK, sz.: Alkmaar. G-csoport: 20.45: Beveren-VfB Stuttgart, 22.15: Benfica—Hee- renveen, sz.: Dinamo Zagreb. H-csoport: 18.00: Szentpéter- vár-AEK Athén, 18.15: Aachen- Lille, sz.: Sevilla. Szép megmozdulásokból az UEFA-kupában sincs hiány (Reuters-felvétel) SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 11.05, EUROSPORT - 12.00: Züri19.30: Madrid férfi tenisztorchi női tenisztorna, 4. játéknap na, 3. forduló (élő) (élő) Nagymácsédon négy éve profi szinten foglalkoznak az asztalitenisszel és merész terveket kovácsolnak - a jövőben ifjúsági sportközpont létrehozásást tervezik A nagymácsédi pingpongszakosztály vezetői és legtehetségesebb asztaliteniszezői (hátsó sor, balról): Lancz István polgármester, Gál Dominik, Gál György, Kiaszta Dávid, Jozef Wiltschka edző; elöl: Krajcír Iván, Patrik Wiltschka, Bíró Bálint, Bőgi Roland (Bíró László felvétele) Akik a kaucsuklabda bűvöletébe estek ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A nagymácsédi alapiskolában Koháry Lászlónak köszönhetően már évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend az asztalitenisz. A 80-as évek végén megalakult a 2600 lakosú községben a pingpongszakosztály, s a felnőtt csapat azóta a galántai járási bajnokságban szerepel. Négy évvel ezelőtt úgy határoztak a sportág szerelmesei, hogy Nagymácsédon elkezdenek profi szinten foglalkozni a fiatal tehetségekkel. A falu önkormányzata azonnal támogatta az ötletet, az asztaliteniszezők rendelkezésére bocsátotta az iskola tágas tornatermét, és minden segítséget megadott a klubnak. Természetesen profi edző nélkül nem fejlődtek volna annyit a nagymácsédi asztaliteniszők. De vajon hogyan is találtak rá Jozef Wiltschkára, az egykori válogatottjátékosra?- Mikor megtudtam, hogy a Galánta melletti községben szeretik a pingpongot, találkoztam a vezetőkkel, és nagyon gyorsan megegyeztünk. Már évekkel ezelőtt az volt a tervem, hogy nulláról indulva, megpróbálok egy ütőképes csapatot felnevelni. 2000-ben hat-hét nyolcéves gyerekkel kezdtünk, jelenleg három korosztályban 15 aktív tagja van az egyesületnek. Örülök, hogy a fiatalokat érdekli az asztalitenisz, utánpótlásban nincs hiány. Köszönjük a hathatós támogatást Lancz István polgármesternek és a helyi képviselő-testületnek - nyilatkozta lapunknak Jozef Wiltschka, aki még mindig aktívan pingpongozik egy alacsonyabb osztályú német együttesben. A helyi szponzoroknak - Stu- konz, Betömi, Galax, Multimédia, HM Pol’nostav - köszönhetően felújíthatták, illetve kiegészíthették a felszerelést, s új asztalokat is vásárolhattak. A felnőttek a járási bajnokságban szerepelnek, az ifjúságiak és a diákok pedig egyaránt a II. ligában. Heti három alkalommal - három órán át - öt asztalnál zajlanak az edzések.- Merész terveket szövögetünk, azt szeretnénk, ha az A-csapat már a tavasszal kiharcolná a magasabb osztályba jutást, hogy a következő idényben az ifjúsági csapatból érkező játékosok komoly ellenfelekkel mérkőzhessenek. Ha a korosztályos ranglistákon kétjátékosunk kiharcolná a legjobb tíz közé jutást, akkor ifjúsági sport- központot hozhatnánk létre, ami, ugye, állami támogatással járna - szólt a jövő terveiről a nagymácsé- diak edzője. A sportszeretetéről ismert Lancz István polgármester azt is elárulta, hogy nemcsak az aktív sportolókat támogatják, hanem a tömegsportot is: - Évente egyszer, december végénx a község lakosai számára sportnapot szervezünk. A kispályás focin és az asztaliteniszen kívül sakkban, valamint sportlövészetben is rendezünk versenyeket. Évről évre egyre többen jönnek el a tornaterembe, s remélem, két hónap múlva új részvételi csúcsot könyvelhetünk majd el. A tchettségekkel Jozef Wiltschka, volt válogatott játékos foglalkozik