Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-16 / 240. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 16. 10 Kópé Kedveseim! Jó ideje megint csak a tanulás az első számú kötelességünk. Ugye, tudjátok, mit jelent ez? Gondosan leírjuk a házi feladatot, megtanul­juk, amit kell, egyszóval felkészü­lünk a tanítási órákra. így a legjobb formánkat tudjuk hozni, és sok jó je­gyet gyűjtünk össze, az a legjobb, ha az iskolai év kezdetétől. Ne vegyétek félváll­ról a tanulást, a leckeírást se halogassátok tévéné­zés miatt, mert megtörténhet, hogy azalatt kimegy a fejetekből, aztán másnap szégyenkezhettek az iskolában. Rend a lelke mindennek - először a tanulás, aztán a szórakozás. S ha okosan gazdálkodtok a rendelkezésetekre álló idővel, mindent szépen be­osztotok, akkor marad szabadotok, amikor azt tehettek, amit csak szeret­nétek. Ilyenkor, iskolaidő alatt rendszerint jobban tudjuk értékelni és eredményesebben is használjuk ki a szabadidőt. Szünetekben ugyanis az egész nap rendelkezésünkre áll, olykor már szinte unatkozunk is. De ilyenkor másképp van! Sok ödet halmozódik fel bennünk, s amikor sza­bad időhöz jutunk, rögtön tudjuk, mihez kezdjünk. Ugye, barátaim, még­is csak hasznos az iskola? Sok időnket kitölti, s ez egyrészt azért jó, mert leköti a figyelmünket, másrészt sok újat tanulunk. Bizony, ha nem járnánk iskolába, a nagy semmittevésben haszontalannak érezhetnénk magunkat, így meg a szabadidőnknek tudunk jobban örülni. Ilyenkor csináljatok va­lami olyat, amihez úgy érzitek, tehetségetek van. Mindenkinek van vala­milyen adottsága, csak fel kell fedezni, mi az. Szabadidőtökben olvassá­tok el a Kópé-rovatot is, mely Nektek készül hétről hétre, s írjatok meg raj­zoljatok mind, akik akár csak egy pici hajlandóságot éreztek magatokban. Mert akkor itt a helyetek. Kópéval együtt veletek vagyok én is: TÖRD A FEJED Legalább 5 eltérést kell felfedeznetek a két kép között ***"* 'mtros rét me*éi Az október 2-ai megfejtés: Radnóti Miklós: Nem tudha­tom. Az AB-ART és a Lilium Aurum ajándékát nyerte: Kosár Annamária, Bögellő, Tánczor Beatrix, Gúta. Furfanyo, ^ Különdíjban részesítem a nagymegyeri Bott Barnabást, aki már vagy fél éve rendszeresen, hétről hétre küldi a he­lyes megfejtést, tökéletes helyesírással és oly szép kézírással, szabályszerű elrendezésben, hogy az még egy írást tanító pedagógusnak is becsületére válnék, nemhogy egy másodi­kosnak. Köszönöm, Barnabás, örömet szereltél- Maradj ilyen! Barátsággal: w Jlopal A dióspatonyi Szabó Ildikó feladványai Melyik közmondás jut eszetekbe a képről?--jr'ín-VAU sn'vEsöT^ f\£MNÉK ERDEI Tündék AKKOR M\NO\S RT LLHET- LnÉK - LtoöD KZ.T _ T^SZEmT £W SZlsUA ­>//7 ÓRiOttoT KL^>Kcs\, szW^Xl kia^yokm AffcNSS LEVEGŐBŐL' Ismerd meg hazádat Kópéval! Vysoké Tatry - Magas-Tátra ro^^XTRREML LET FaifiRTA JUTÓTOK kEÍDTÉK ELJÖKRR MÓTA HÍRES OtÁJLOHÉTf $ KLÍtttoA SUÍHos j &ET£GsfeáR£ ■Je?-» —*-1 , HUNCUTKA, /KÖSZÖNÖM NEKED, HOC /^OEÖM Vc_. ^>S^Ö^NíEl-ED KAVLKEi'bUUN), ^r-~ HUNCUTKA A CSORRA-ToWAÍl p- — BEFEJEZTE A TÚRÁZÁS*. MOST RATTKk A SOR.: FEDEZD FEL TE 1S H^M^K KINCSEIT »■ ÍGY RAJZOLTOK TI Polgár Bettinka, 6 éves, Vágfarkasd *°t>p Bodó Tamás, 6 éves, Bős Bodzsár Mónika, 12 éves, Gúta Csölle Veronika, 9 éves, Nyárasd Tomasek Regina, 8 éves, Vágfarkasd Hit Kovács Lacika, 8 éves, Dióspatony Illés Gréta, Nagykövesd Závodny Krisztina, 15 éves, Lakszakállas fJÍ Lukovics Krisztina, 10 éves, Vők Sipos Lucia, 12 éves, Csicser Király Mária, Vízkelet

Next

/
Thumbnails
Contents