Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-02 / 228. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ LIDOVÉ NOVINY Kábítószerrel próbálta igazmondásra bírni a letartóztatottakat az egykori csehszlovák kommunista Állambiztonsági Hivatal (StB). 1948-ban vegyi laboratóriumot hoztak létre olyan anyagok kifejlesztésére, amelyeknek igazmondásra kellett volna bírniuk a kihallgatott személyeket. A szereket néhány esetben rabokon is kipróbálták. Tomás Bursík, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal munkatársa most írásos bizonyítékokra bukkant, amelyek megerősítik az eddigi feltételezéseket. Bursík elmondta: a fennmaradt iratok szerint legalább hatféle szerről van szó, amelyeket azonban nem használtak tömeges méretekben. Független képviselő (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E Szegény ország - béna terroristák Kevés a pénz a jövő évi költségvetésre, mindenkinek meg kell húznia a derékszíját, s ha valaki több pénzt szeretne, próbálja meg elvenni mástól. Számomra ennyi derült ki az idei költségvetés egyelőre még csak koalíciós tanácsbeli vitájából. NAGY ANDRÁS Ivan Miklós szokásához híven jelezte, aki plusztámogatást akar, az keresse is meg a költségvetésben. Az ilyen mondat hallatán az emberben felmerül a kérdés, akkor egyáltalán miért van szükség pénzügyminiszterre? Mikulás Dzurinda erre már csak úgy tudott rákontrázni, hogy reggelenként saját zsebeit és pénztárcáját is kiürítette, a biztonság kedvéért csak két húszast hagyva benne (A kormányhivatal menzáján nyilván ennyibe kerül a teljes ebéd). Aztán szegény kormányfőnk ráfázott erre, mert amikor a városban meglátta a rákellenes harcra pénzt gyűjtő gyerekeket, eszébe jutott, hogy rendes politikusnak adakoznia illik. Pénze nem lévén egyik fogdmegjéhez fordult azzal, hogy dobja már meg valami papírpénzzel, fizetésnapon azonnal visszaadja, vagy felajánl érte pár gastro-jegyet. Kíváncsi vagyok, a kislányok elfogadnának-e mondjuk egy „tartozom neked ezer koronával, aláírás: a kormányfő” - jegyet. A belügyminisztérium és a rendőrségi állomány tovább fényezi saját mellényét, s büszkén jelezték, a Héja akció első két napja alatt 11 ezer esetben szabtak ki bírságot, több mint hétmillió koronát. Ezzel kapcsolatban számomra csak annyi a kérdés, hogy a rendőrök ennek hányszorosát tették zsebre. Ez csak azért jutott eszembe, mert az STV egyik háttérműsorának munkatársai pont a héten vették fel rejtett kamerával, hogy milyen könnyű megvesztegetni a pozsonyi városi rendőröket. Az egészben a legfel- háborítóbb az volt, hogy amikor a városi rendőrkapitánynak megmutatták az anyagot, először azzal védekezett, túl erős a szak- szervezet, ő egy ilyen kis szabály- sértésért nem rúghat ki senkit az állományból. Közben egyesek úgy érzik, hozzánk is be kell gyűrűznie a terrorizmusnak, legalábbis valamifajta enyhe, fojtogató harci gáz formájában, amit már kétszer sikerült elhelyezni a pozsonyligetfalui posta épületében. Az egészben a tragédia az, hogy az ország Irakba és Afganisztánba vegyi kommandót küld, hogy a legdurvább harci gázok ellen védjék meg az ottani lakosokat, itt meg lassan egy hét alatt sem sikerült kideríteni, hogy akkor most valami egyszerű, otthon is előállítható bűzbombáról, vagy komoly tudást követelő vegyi anyagról van-e szó. Azt meg valószínűleg senki sem tudja igazán megmagyarázni, hogy miért pont ez a posta. Ha legalább valami nagyobb és fontosabb. Az USA- ban a Fehér Házba, a Kongresszus és a Szenátus épületének szellőzőrendszerébe csempészték be annak idején fehér port. Nálunk valószínűleg az állítólagos terroristák is csak ennyire képesek. Az, hogy Vladimír Meciar a kassai kórházban rátámadt egy újságírónőre, aki le akarta őt fotózni, talán már szóra sem érdemes. Ennek ellenére azért érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha mégsem Ivan Gasparo- vic, hanem mondjuk ez az ember kerül a államfői székbe. HETI GAZPA(G)SÁG Szép új világgal kecsegtet a jövő SIDÓ H. ZOLTÁN A kenyheci teherautó-alkatrészgyár szoros üzleti kapcsolatban áll az osztrák Voestalpine szlovákiai acélműjével és a délkoreai Samsung galántai fejlesztőközpontjával, miközben e cégek vezetői a T-Mobile révén rendszeres telefonkapcsolatban állnak, s ha személyesen is találkozni akarnak, akkor a Pozsony- Kassa távolságot az Austrian Airlines légitársaság járatain teszik meg. Ez nem sci-fi, csupán felvázoltuk, miképpen nézhet ki a jövő, ha mindaz megvalósul, ami ezen a héten lehetőség vagy konkrét terv formájában felmerült. A szép új világ víziója helyett azonban vigyázó szemünket vessük a némileg komorabb és nagyobb valóságtartalmú közeljövőre: miután literenként 39 koronáért teletankoltuk a gépkocsinkat, a volán mögé ülünk, s a városban keringve kilónként 200 korona alatti sertéshúst keresünk - mérsékelt sikerrel. Igen, e sötét forgató- könyv magvait is az e heti események vetették el. Ami még elkeserítőbb: nagyobb a valószínűsége annak, hogy az általunk nem befolyásolható benzinár a későbbiekben csökken, mint hogy a döntően hazai bázisra támaszkodó húsfeldolgozók termékeinek ára esne. A dél-koreai Samsung elektronikai óriáscég a hét elején bejelentette, galántai telephelyét egy európai logisztikai, továbbá kutató-fejlesztő központtal bővíti. Ha ez megvalósul, 2007-ben a jelenlegi 2200 fős alkalmazotti létszám túllépheti a 3000 főt. A szintén dél-koreai Hansung Elektromos pedig a közeljövőben Érsekújvárod: nyitja meg gyártórészlegét, ahol a mintegy 20 millió koronás beruházás eredményeként 50 alkalmazottal villamosipari cikkeket fognak gyártani. Konkoly József, a Kassa közeli Keny- hec polgármestere pedig bejelentette: a község ipari parkja iránt legutóbb két nagyberuházó érdeklődött: az egyik teherautó-alkatrészgyártásban, a másik pedig gépgyártásban érdekelt. Ha ezek a tervek megvalósulnának, akkor 650 millió dollár ráfordítással további legalább 1000 munkahelyet teremtenének a térségben. Az iménti példák az utóbbi napokból származnak, s jól tükrözik azt a tényt, hogy végré már nemcsak Pozsony és vonzáskörzete, hanem az ország egyéb régiói is érdekessé váltak a külföldi beruházók számára. A Szlovák Nemzeti Bank statisztikája is ezt mutatja: míg 2002-ben a Szlovákiában letelepedett külföldi működőtőke 91,5 százaléka a Pozsonyi kerületet választotta, addig tavaly a kerület aránya 84 százalékra süllyedt, az idei első félévben pedig a beáramlott 15 milliárd korona alig 77 százaléka kötött ki a főváros térségében. Bár a 77 százalékos részesedés is soknak számít, azonban a statisztika némileg csalóka. A külföldi társaság ugyanis bármely országrészbe telepítheti cégét, ám ha a fővárosban rendezi be adminisztratív központját, akkor úgymond Pozsony nevéhez írják a teljes beruházást. A jelenséget figyelve kiderül: a beruházók a kerületi székhelyek mellett a kisebb városok, sőt falvak előnyeire is rájöttek. Martin Barto, a Szlovák Takarékpénztár vezető elemzője a következőkkel magyarázza a vidék előtérbe kerülését: Pozsonytól távolodva egyre olcsóbb az ingatlan és a munkaerő, emellett jóval könnyebb képzett alkalmazottakat találni. Az új keletű vonzerő árnyoldala, hogy döntően példátlan olcsóságunknak köszönhető. Például az osztrák Neusiedler papíripari társaság rózsahegyi gyárában átszámítva jóval kisebb fizetést ad, mint szolnoki gyárában. Ugyanez érvényes a Volkswagen pozsonyi és Mladá Boleslav-i gyárára. Mindez annak ellenére történik, hogy mind a Volkswagen, mind a Neusiedler a szlovákiai átlagbér fölött fizeti alkalmazottait. Vagyis a mostanában sorra érkező külföldi cégek ugyan leszorítják a munkanélküliek arányát, ám a hazai bérszint növekedéséhez már kevésbé járulnak hozzá. Búvópatakként újra felbukkant a sorra megbukott pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek kárpótlása. Parlamenti képviselők egy csoportja, benne az MKP egy képviselőjével, megpróbál némi fájdalomdíjat kicsikarni a több százezer kliensnek. A pénzügyminisztérium már többször jelezte, erről szó sem lehet, hiszen így az egész lakossággal fizettetnék meg a borsos számlát. Mivel halva született ötletről van szó, továbbá a lakosság - nem érintett - 95 százaléka ellenzi, így kár is lenne rá szót vesztegetni. Mindössze azért említjük, mert a politikusok a jó pontok begyűjtésének ábrándjával felesleges álreményeket ébresztenek a károsultakban és feltépik a lassan hegedő sebeket. TÁRCA A másik történelem KÖVESDl KÁROLY Vannak különös nyarak. Hogyan is írta Ady? „Különös, különös nyár éjszaka volt.” Néhány éve a Balatonon nyaralva, a déli partról áthajózva felmentünk Tihanyba, megnéztük az apátságot. Benne azokat az emlékszobákat is, melyekben IV. Károly, az utolsó Habsburg-házi uralkodó és felesége, Zita királyné töltötték végső magyarországi napjaikat 1921 októberében, mielőtt elha- józtatták őket Madeira szigetére. Nem tagadom, nem érzek sok affinitást koronás fők iránt - a tekintélyelvűség utolsó morzsáit pedig valószínűleg a régi rendszer végképp kilúgozta belőlünk - de itt nem lehetett megrendültség nélkül állni. Míg lent, az augusztus végi gyönyörű verőfényben kis, gyufaskatulyáknak vagy szappanosdobozoknak látszó hajók barázdálták a tó fenséges vizét, s a távolság ellenére is látni lehetett a nagy halak loccsanásait, itt, fent megállt az idő. Mintha néhány perc alatt pergett volna le előttünk egy rövid történelmi némafilm, egy kataklizmákkal terhes század kezdetének kockáival, elején a családi tragédiákkal, Rudolf trónörökös öngyilkosságával, Ferenc Ferdinánd megölésével, IV. Károly elűzésével és korai halálával, a film végén a mi külön tragédiánkkal, Trianonnal. Ott kavarognak benne Horthy, Szamuely, Tisza, a vörös gróf, a fehérterror, a kivérzett, szétdarabolt ország tragédiája, s a mi jövőnk. Amely immár nyolc évtizedes múlt, de amely csak nem akar véget érni. Visszapereg az osztrák nép árulása, amely elűzte királyát, s akit Magyarországról is száműzött az antant. Aki önként mondott le, mert nem akart vérontást. Levelezések, konspirációk, Jászi Oszkár gondolatai a monarchia végnapjairól, Horthy naplója, titkos, elfeledett egyezkedések ködös emlékei, végükön a véggel. Hazafelé autózva délután hallottuk az előző éjszakai hírt, hogy meghalt Diana hercegnő, az angol trónörökös tragikus sorsú felesége. Hogy őszinte legyek, nem éreztem akkora megrendülést, mint fent, az apátságban. Pedig a hír friss volt, megrázó és letaglózóan váratlan. Mint a tragédiák és azok emléke, melyek rányomták bélyegüket arra a különös nyárvégre, melyben a szárszói múzeumban látottak is ott kavarogtak. Nem tudom, boldog-e, akit boldoggá avarnak. Nem valószínű, hiszen rég halott. Azt sem, boldogok-e az utódok. Talán éreznek némi elégtételt. Mint a kis Ottó herceg, akit Károly magyarországi távozásakor úgy szöktettek testvéreivel szülei után, hogy le kellett kaparni a gépkocsi oldaláról azt a bizonyos címert. Régi fotográfiákon látható édesanyja ölében. Mint ahogy azt sem tudom, pusztán egyházi ügy-e, ha valakit boldoggá vagy szentté avatnak. Valószínűleg nem. Ezt tükrözi a bécsi sajtó egy részének ízléstelen támadása is. A másik történelem ellen, amelyet már úgyis elvettek tőlünk. Amit például az angolok nem hagytak, pedig nem hiszem, hogy ostobábbak vagy szervilisebbek lennének tőlünk, közép-európai kis népeknél. JEGYZET Megszámolták a romákat EŐRYANDRÁS Határtalan örömmel tölt el, hogy hosszas huza-, de főképp -vona után a romaügyi kor- . mánybiztos hivatala rászánta magát, és hitelesnek tekinthető felmérést készíttetett a szlovákiai romák számát illetően. A nem kevés pénzbe kerülő projektet megtámogatta a Világbank és egy kanadai székhelyű nemzetközi fejlesztési ügynökség is. Számomra ebből az derül ki, azért nekik sem teljesen mindegy, mennyien is vannak roma polgártársaink. Sok minden kiderül a felmérésből, és sok minden nem. Kiderül például az, hogy a romák száma meghaladja a háromszázhúszezret, és hogy többségük már a nem roma lakossággal együtt él. Valamint az is, hogy a romák lakta telepek, városrészek - ha úgy tetszik: gettók - többségében hiányzik a vezetékes ivóvíz, a csatornahálózat, nincsenek bekötőutak, stb. Általánosságban érvényes, minél távolabb található a telep a községtől vagy várostól, annál rosszabbak az életkörülmények. Semmi új a Nap alatt - mondhatnám, hiszen emlékemben még elevenen él annak a nyolctagú családnak a képe, amely a TőketerebeShez közvedenül csatlakozó roma telep egyik panelházának tövébe vájt, pléh- és furnérlemez-da- rabokkal fedett gödörben lakik immár harmadik éve. A legjobb helyet az azóta már anyukává avanzsált, ottjártamkor még csak „gömbölyödő”, tizennégy éves kamaszlány kapta - nekijárt ki az a privilégium, hogy a meleg vizes és fűtéscsöveken alhatott. A helyi hivatal roma ügyekért felelős dolgozója - aki hivatalát csakis úgy kaphatta meg, hogy felmenői között felmutatott legalább egy romát - akkor két városi rendőr kíséretében sasszézott végig a telepen, és láthatóan gyűlölte a hülye újságírókat, akik miatt ki kellett szállnia a szolgálati kocsiból. Orgovánová asszony óriási nagy problémának nevezte a roma kérdést, melynek mibenlétét azt hiszem, ebben az országban eddig senki sem tudta- vagy nem merte, nem akarta- definiálni. Nem is csoda, hiszen az ő feladata, hogy a kormány érdekeit tolmácsolja a romák felé, és nem fordítva. A felméréstől azt várja, hogy a minisztériumok tüzetesen átvizsgálva pontosítsák, hol is kell leggyorsabban segíteniük. Várok egy évet, aztán rákérdezek a tárcavezetőknél, látták-e az anyagot. Ha nemleges választ kapok, mélyen elgondolkodom majd afölött, milyen „problémának” nevezzem el a többségi társadalom hozzáállását.
