Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-14 / 238. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ L'OSSERVATORE ROMANO A Vatikán lapja bírálta kedden a svéd akadémia döntését, hogy Elfriede Jeli- neknek ítélte az idei irodal­mi Nobel-díjat. A L’Osserva- tore Romano „az abszolút ni­hilizmus” zászlóhordozója­ként írja le az osztrák írónőt. A lap szerint Elfriede Jelinek műveiben politikai és szoci­ális igények nevében túlára­dó és az abszolút nihilizmus­ba torkolló obszcenitás jele­nik meg. A L’Osservatore szerint írásaiban Elfriede Je­linek a női világot a durva szexualitás jeleneteivel jel­lemzi, amelyek nem a női emancipációra utalnak, ha­nem bennük a nemiség és a patológia, a hatalom és az erőszak kapcsolódik össze. Több kulcsfontosságú kérdést vet fel Törökország lehetséges csatlakozása az EU-hoz Meddig bővíthető az Unió Az Európai Unió és Török­ország viszonyát, valamint Ankara csatlakozását na­gyon fontos megvizsgálni abból a szemszögből, hogy hol kellene húzódniuk az Unió végső határainak. A második, ezzel kapcsola­tos kérdés, az Európai Unió és az „európai identi­tás” problémája, és hogy ez földrajzilag milyen terü­letet takar. ONDREJCSÁK RÓBERT Ha ezekre a kérdésekre vála­szolni tudunk - pontosabban „Eu­rópa” képes lesz válaszolni rájuk -sokkal könnyebben meg lehet ítélni Törökország és bármilyen más, csatlakozásra aspiráló or­szág kérelmét is. Vegyük tehát először az európai identitás kér­dését: mint sok más probléma esetében, a válasz most is az ideo­lógiához, politikai nézőponthoz és a politikai hovatartozáshoz köthető. Ennek alapján - termé­szetesen nagyon leegyszerűsítve - elmondható, hogy az európai ke­reszténydemokrata és konzerva­tív irányzatokhoz tartozók inkább a vallási, történelmi és kulturális alapokra építkező Európa-kép fe­lé hajlanak. Ennek szintén leegy­szerűsített, kicsit radikálisabb for­mája az „Európa, mint keresztény klub” meghatározás, amely eseté­ben a kereszténység nem csupán vallási tényezőként szerepel, ha­nem mint fontos kulturális, társa­dalmi és történelmi faktor. Ha ezt a meghatározást vesszük alapul, akkor az Európai Unió már csak­nem elérte legnagyobb lehetséges kiterjedésének végső határát, a következő bővítés sokkal kisebb mértékű lehet. Ennek alapján még fel lehetne venni Horvátor­szágot és néhány balkáni orszá­got, de Törökországot semmi­képp, és Ukrajnát sem. Ha konk­rét, és európai szinten a legjelen­tősebb pártokat akarnánk az em­lített nézőpont mellé sorolni, leg­kézenfekvőbb a németországi CDU-t és bajor testvérpártját, a CSU-t megemlíteni. Nem lehet ta­gadni azt sem, hogy nagy hatással volt a szlovákiai jobbközép pártok álláspontjára. Természetesen ez nem az egyetlen fontos Európa- koncepció. Ismét csak nagy adag egyszerűsítéssel elmondható, hogy a liberális, de még inkább a szocialista, baloldali pártok az Eu- rópa-koncepció szélesebb értel­mezését preferálják. Ennek alap­ján sokkal kisebb súllyal esnek lat­ba az úgynevezett civilizációs té­nyezők. Ezeknél a feltételek tejesí­tése nem annak kérdése, hogy az adott állam lakossága mely „civili­zációs körbe született bele”, tehát nem olyan tényezők, amelyek alapvetően megváltoztathatatla- nok. Olyan tényezőkre és kérdé­sekre figyelnek, amelyek szintjét alapvetően az adott állam befo­lyásolhatja. Ide tartoznak például a gazdasági fejlettség szintje vagy az emberi jogok és a demokrácia helyzete, stabilitása. Konkrétab­ban ez azt jelenti, hogy az Európai Unióba akárki beléphet, aki telje­síteni tudja a csatlakozás politi­kai, gazdasági és „emberi jogi” feltételeit. Ennek alapján, ha pél­dául Törökország képes teljesíteni az úgynevezett koppenhágai kri­tériumokat, elméletileg nem lehet probléma a csatalakozása. Hosszú távon ez elvezethetne Ukrajna be­lépéséhez, sőt perspektivikusan akár a Dél-Kaukázus országai, Grúzia, Örményország és Azer­bajdzsán is bízhatnának az EU- tagságban. Van egy tagállam, amelynek ál­láspontja sokkal inkább a pragma­tikus számításokon és érdekeken alapszik, amin nem lehet csodál­kozni: Nagy-Britannia. A britek mindig is meg szerették volna aka­dályozni, hogy az Európai Unióból valamiféle túlbürokratizált, az egyes tagállamok szuverenitását a minimálisan szükségestől csak egy kicsit is jobban korlátozó „kontinentális szörny” váljék. En­nek fényében kell vizsgálnunk a britek Törökország csatlakozásá­val kapcsolatban álláspontját is. Ha az EU felveszi Törökországot, az Unió sokkal heterogénebb lesz a jelenleginél, ráadásul egy vi­szonylag pro-atlanti országgal bő­vül, amelynek stratégiai kapcsola­tai vannak az Egyesült Államokkal - csakúgy, mint Nagy-Britanniá- nak. A török belépéssel tehát Lon­don elméletileg két legyet üthet egy csapásra: az egyik, hogy An­kara csatlakozása esetén valószí­nűleg nehezebb lesz tovább cent­ralizálni az Uniót, a másik pedig, hogy szereznek még egy nagyon erős szövetségest atlanti kül- és biztonságpolitikájuk támogatá­sához. Ez megerősíthetné az EU-n belül meglévő brit-olasz-közép- európai, erős atlanti elkötelezett­ségű tengelyt a francia-német „euroautonomista” irányzattal szemben (ezért is ódzkodnak pél­dául a török csatlakozástól a fran­ciák) és segíthet Londonnak az „atlanti vonalon” tartani az euró­pai kül- és biztonságpolitikát. Ezek tehát azok a tényezők, amelyek az ideológia és a politika szintjén nagyon komolyan befo­lyásolják az Unió lehetséges bőví­tését. Tény azonban, hogy valahol léteznie kell egy határnak, amely­nek elérésekor a tagállamok veze­tői kimondják: ennyi volt, tovább nem bővül az EU. Ha ugyanis nem teszik meg ezt, fölöslegesen terhe­lik meg kapcsolataikat a szomszé­dos országokkal, és ködösítésre fe­csérlik azokat az energiákat, ame­lyeket a partnerség megerősítésére lehetne fordítani. Természetesen az is fontos, hogy definiáljuk, defi­niálják, mit is jelent a gyakorlatban a „partnerség” vagy a „stratégiai partnerség”. Ez utóbbit egyébként többen Törökországnak szeretnék felkínálni a csatlakozás elfogadha­tó alternatívájaként, csak egy probléma van: senki nem tudja, mit jelent, azon kívül, hogy na­gyon jól hangzik. Törökország „csatlakozása” vagy „nem-csatla­kozása” mindenképpen vízválasz­tó lesz: ha Ankara csatlakozik, hosszabb távon senki nem tarthat­ja vissza Ukrajnát vagy a kaukázu­si államokat, természetesen, ha geopolitikai fejlődésük nem sodor­ja őket vissza az orosz érdekszférá­ba. Ha azonban egyértelműen és végleg elutasítják a törökök belé­pését, az azt jelenti, hogy elérke­zett az említett határ, amelyen túl már néhány balkáni ország kivéte­lével nem bővül tovább az Unió. A szerző külpolitikai elemző Ismét fontos ingatlanokat kapnak vissza az erdélyi magyar történelmi egyházak f Újabb egyházi restitúció Romániában MTI-FIGYELŐ További ingatlanokat kapnak vissza a romániai magyar törté­nelmi egyházak, miután a román Országos Restitúciós Bizottság (ORB) újabb húsz elvi döntést ho­zott ebben az ügyben - olvasható a Szabadságban. A kolozsvári napilap beszámo­lója szerint mindezek közül a leg­fontosabb a szatmári Hám János Líceum épületére vonatkozik, amely a Szatmári Római Katoli­kus Püspökség tulajdonába kerül vissza. Az épület visszaszolgálta­tásáért a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség (RMDSZ) évek óta küzd, s ez a kérdés a kor­mányzó román Szociáldemokra­ta Párttal (PSD) megkötött 2003. évi együttműködési megállapo­dás egyik sarkalatos pontját ké­pezte. A szövetség közbenjárásá­ra a kormány négymilliárd lejes (körülbelül 120 ezer eurós) tá­mogatást nyújtott az iskolaépület javítására, 2004. január 23-án pedig sor került a Hám Jánosról elnevezett római katolikus gim­názium épületének átadó ünnep­ségére is. Mostani ülésén az ORB további 35 végleges határozatot is jóvá­hagyott, amelyek közül 20 a ma­gyar történelmi egyházakra vo­natkozik - közölte a lappal Mar­kó Attila, a testület alelnöke. El­mondta: az említett határozatok többek között olyan ingatlanokra vonatkoznak, mint például a há­rom kolozsvári státuspalota, amelyek döntő fontosságúak a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség számára, valamint a dé­si kultúrház épülete, amely szin­tén az említett egyházkerület tu­lajdona volt. Jóváhagyták továbbá a nagyla­ki Tajovski Líceumra és annak könyvtárára (erdélyi magyar evangélikus püspökség), a Király - hágómelléki Református Püspök­ség tulajdonát képező fugyivásár- helyi kultúrházra, az Erdélyi Re­formátus Püspökség tulajdonát képező magyarnemegyei (Besz- terce-Naszód megye) iskolára és művelődési otthonra vonatkozó végleges határozatot is. KOMMENTÁR Jöjjön a HZDS? NAGY ANDRÁS Mikulás Dzurinda nemrég egy tévényilatkozatban arra kér­désre, hogy a következő választások után koalícióra lépne-e a HZDS-szel, kitérő választ adott, amelyet nyugodtan vehet­nénk igennek is. A kormányfő szavait később alátámasztotta Roman Vavrík SDKÚ-s képviselő, aki szerint a mostani refor­mokat meg kell védeni a 2006-os választások után is, s eb­ből a szempontból a HZDS és Meciar megbízhatóbb, mint a Smer. A kormánypárti honatya szerint ha a HZDS a jövőben egységesebben és józanabbul viselkedne, akkor még akár egy koalícióról is beszélni lehetne. Első hallásra sok min­denkinek, s főleg nekünk, magyaroknak megemelkedik a gyomrunk, ugyanis bármennyi idő telt el, senki sem tudja kitörölni az emlékeiből Szlovákia meciari időszakát. Ennek ellenére már most el kell gondolkodni azon, hogy 2006-ban ki alakít majd kormányt. A jelenlegi kormánypártok ha megszakadnak, se tudnak né­gyen 50 százalék feletti eredményt hozni. Bár az MKP és KDH feltételezhetően hozza a maga 10-10 százalékát, de az ANO már túl van a horizonton. Ugyanígy bármennyire is jó hosszútávfutó Dzurinda, nyilván maga is tisztában van azzal, hogy pártja a 2002-es eredményt csak a csodával hatá­ros módon tudja megismételni. Éppen ezért, ha kormányon szeretnének maradni, alternatív megoldásokat is keresni kell. Nem lehet csak abban reménykedni, hogy a népnek vég­re megjön az esze, s rádöbben, hogy ennél jobb kormánya már nem lehet, ezért annak maradnia kell. Nyilván 2006-ban már érezhetők lesznek a reformok pozitív hatásai is, de egy 1-2 százalékos reálbér-növekedéssel, esetleg a munkanélkü­liség 2-3 százalékos csökkenésével még nem győzhetők meg az emberek, főleg ha valaki ennek a dupláját ígéri. S mivel a Smer, a kommunisták és a bejutásra esélyes SNS szóba sem jöhet koalíciós partnerként, nem marad más, mint esetleg felkészülni a HZDS-re. Szlovákiában a párt- rendszer miatt koalíciós kormányzásra kényszerülnek a pár­tok. így az elérendő cél érdekében kompromisszumokat kell kötni. A kérdést egyébként nagyon egyszerűen úgy is fel lehet ten­ni, hogy mi jobb, egy HZDS a mi kormányunkban, vagy az összes jobboldali párt az ellenzék padsoraiban. Lehet vá­lasztani! JEGYZET Címlapsztori-belőlünk...? LŐRINCZ ADRIÁN Szerda, hajnali fél kilenc. Csö­rög a „kapásjelző”, a vonalban az egyik vezető szlovák heti­lap vezető munkatársa. A Ke­ménykalap és Krumpliorr után szabadon azt is mond­hatnám, hogy ő az utca hír­mondója, ő formálja a közvé­leményt. „Azt mondja a Ki­adó, közelítenünk kell a szlo­vákiai magyarság felé, hátha délen is jobban fogyna a lap, mondj már nekem néhány ne­vet, akik interjúalanyként va­lami miatt érdekesek lehet­nek!” - hadarja egy szuszra az istenadta, s mielőtt szólnék, hogy hívjon délután, már mondja is: „De most kell!” „Hát...” - kötöm az ebet a ka­róhoz, mert itt a haza becsü­lete forog kockán - „Mégis, ki legyen az? Zenész, politikus, író, feltaláló, vagy csak egy­szerű világcsavargó?” „Ebben a sorrendben mond­hatod, írom!” - hangzik a vo­nal túlsó végéről. „Ismerek néhány fiatal, tehet­séges zenészt. Az egyik példá­ul pozsonyi magyar gyerek, és a Bécsi Filharmonikusok­nál...” - de nem hagyja befe­jezni, mert nem érdekes. Ott bárkijátszhat, tudom meg. „Van egy másik, az meg Toki­óban muzsikál, most épp itt­hon van...”, de ezt sem feje­zem be, mert a kolléga türel­metlen, már nem is érdeklik a zenészek. Politikusok, hmm. Duray túl szélsőségesnek találtatik, a Szerző nem akar „nemzetisé­gi ellentéteket” szítani; a töb­bi viszont nem óhajtja meg­váltani a világot, „csak sepre- getnek” a politika porondján, mint mondja, így ejtjük ezt a kategóriát is. „Tudósok...? Hát itt van, ugye, aki a társadalomkuta­tásban az etnoszociológia fo­galmát bevezette, aztán egy másik, aki a Szilikon-völgy­ben...” - de ezt sem mondom végig, mert az ifjú titánnak az „etnoizé” nem mond semmit, a szilikon meg maximum Pa­mela Andersonová mellei szintjén foglalkoztatja a tisz­telt Olvasót. „íróitok csak vannak?” - kérdi, de amikor kiderül, hogy Duba Gyula, Grendel Lajos és a töb­biek még csak oda sem szagol­tak az irodalmi Nobel-díjhoz vagy ehhez hasonló szaftos fa­lathoz, lemond róluk is. A Toliforgatónak idegességé­ben beremeg a hangja, ami­kor azzal búszúzik, hogy na jó, gondoljam végig a dolgot. Érzem a felelősség súlyát, hogy azért nem mindegy, kin keresztül közelít a tisztelt szlovák olvasó a még mindig ősköd-szerű homályba burko­lózó Dél-Szlovákia felé. Nagy ember kell ide, akire odafi­gyelnek, aki... egyszerűen „kaliber”. Azóta azon töröm a fejem, honnét akasszak le Dara Ro- lincová állítólagos kábítószer­botrányához vagy Meky Zbir- ka ámulatos visszatéréséhez hasonló történetet, mely egyértelműen a Felvidék ma­gyarságának jó hírnevét öreg­bítené. Most rajtam múlik: lesz-e belőlünk címlapsztori Szlovákiában...? Költségvetési vita előtt (Szalay Zoltán karikatúrája)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents