Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-12 / 236. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 12. Agrárkörkép 17 Az amerikai kukoricabogár imágói a bibesálakat, a lárvák a kukorica gyökereit rágcsálva károsítanak A kukorica veszélyes kártevője Az amerikai kukoricabogár 1995-ben jelent meg Magyarországon, s azóta gyors terjedése révén az ország déli és középső megyéiből, ahol az általa okozott kár elérte a gazdasági küszöbszintet, az északi országrészekben, majd a szlovákiai kukoricaföldeken is megtelepedett. ÚJ SZÓ-ISMERTETŐ Nálunk a kilencvenes években először a Komáromi járásban észlelték, azóta már a keleti és a középső országrészekben is komoly gondokat okoz főleg a monokultúrás termőterületeken. Az amerikai kukoricabogárnak a lárvája és a kifejlett imágója is károsít. Az imágó a kukoricatáblára a légáramlattal, repülve települ be. Ha az állományban a generatív részek még nem fejlődtek ki, a levelek hámozgatásával táplálkozik, később a bibeszálak folyamatos visszarágásával termé- kenyülési zavarokat okoz. Árukukoricában növényenként 2-3 imágó, a vetőmag előállításában már 1 imágó/növény gazdasági szintű kártételt válthat ki. Az imágók (először a hím majd a nőstény egyedek) megjelenése az időjárástól függően már június közepétől megkezdődhet, a tömeges tojásrakás általában július közepétől augusztus végéig tart. Egy nőstény 500-1000 tojást rak le a kukoricatábla talajába. Áttelelés után a tojásokból a lárvakelés május második felétől június közepéA kukoricabogár (Képarchívum) ig tart. A lárvák a kukorica gyökerén, azokat hámozgatva, belerágva táplálkoznak, súlyosabb kártétel esetén a növények kidőlését is okozhatják (8 lárva/tő már komoly gazdasági károkat jelent). A kukoricabogár egygazdás kártevőként ismert, és bár vannak adatok arról, hogy a lárvák a szója gyökerén vagy az imágók a napraforgó virágporával is táplálkoznak, alapvetően a kukorica a fő tápnövényük. A kukoricabogár elleni védekezés csak komplex módon, több lehetőség együttes alkalmazásával végezhető eredményesen. Ennek legfontosabb eleme, egyben a legköltségkímélőbb megoldása a rendszeres vetésváltás. Monokultúrában már 0,5-1 'db imágó/növény jelenléte az állományban már gazdasági kártétellel járhat a következő esztendőben. Magyarországon, akárcsak nálunk, rendelet tiltja a lárvával fertőzött területeken a következő évi kukoricatermesztést. A kukoricabogár lárvái leghatékonyabban a vetéssel egymenet- ben kijuttatott talajfertőtlenítő szerekkkel (teflurin, terbufosz, karbofurán, karboszulfát, klór- pirifosz) gyéríthetők. Kikelt állományban, kisebb területen hatékony lehet a sorközkultiválással együtt a tőhöz adagolt talajfertőtlenítő szer. Kevésbé fertőzött területeken, ahol a lárvakártétel még nem fordult elő, rovarölőszeres vetőmagcsávázás is eredményes lehet a megelőzésben. A kifejlett imágók kártétele ellen, állománykezelésként piretro- id, szerves foszforsav észter, vagy más hatóanyagcsoportba tartozó rovarölő szerekekkle védekezhetünk,' amelyet légi úton, vagy hidas traktorral juttatunk ki az állományba. A kukoricabogár elleni védekezés említett elemeit együtesen alkalmazva sem biztosítanak teljes fokú védettséget a kártevők ellen, azonban okszerű alkalmazásukkal a kártétel a gazdasági kár szintje alá szorítható. (Technológiai zsebkönyv a kukoricatermesztőknek) A nagyobb termőképességű hosszabb tenyészidejű fajták betakarítási időpontjának késleltetése Időzítéssel a szárítási költségek csökkenthetők ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A költségek csökkentése érdekében a termelők a fajtaválasztás során azokat a hibrideket részesítik előnyben, amelyeket a nagy termőképesség és megfelelő termésstabilitás mellett a gyors vízleadási képesség és az alacsony betakarítási szemnedvesség is jellemez. A genotípus ismeretén, a tudatos fajtaválasztáson kívül a szakmai köztudatban egyre ismertebbé válnak a kukoricatermés vízvesztését, vízleadását befolyásoló egyéb agrotechnikai tényezők is. A vetés megfelelő időzítése, a tápelemek szükséges mennyisége és aránya, az egyöntetű, gyors kelést biztosító, nedvesség-megőrző, minőségi talajművelés egyaránt befolyásolja a szem betakarításkori nedvesség- tartalmát. A megdőlésnek ellenálló, szilárd szárú fajták vetésével az átlagosnál melegebb és szárazabb őszön a betakarítás késleltetésével, a szárítási költségek jelentős mértékben csökkenthetők, s ezáltal a termesztés ráfordításai is jelentősen mérsékelhetők. A fajták sajátos morfológiai bélyegei, mint például a szem típusa, a maghéj vastagsága, a csuhé- levelek száma és azok habitusa, felnyíló jellege, a csőkocsány hosszúságával összefüggő ún. bó- koló cső kialakulása az egyéb tulajdonságokkal együtt fontos szerepet töltenek be a termsé passzív vízvesztésében. Magyarországi kutatások eredményei is igazolták a fiziológiai érést követő, genotípustól függő vízvesztést, száradást, azaz a késői betakarítás előnyeit. A termőhely hőmérsékleti viszonyai, csapadékellátottsága nemcsak a betakarítható szem mennyiségére vannak hatással, hanem a szeptemberben mért víztartalom szerint is jelentős évjárati hatást okozhatnak. Az optimális időben elvetett igen korai martonvásári hibridek (FAO 200) (Illusztrációs felvétel) szeptember végén mért átlagos szemnedvessége a vizsgált évek döntő hányadában jóval 20 százalék alatt volt, és még a szokásosnál csapadékosabb évjáratokban is megközelítette azt: Azokban az évjáratokban azonban, amikor a lehullott csapadék mennyisége jelentősen elmaradt a sokévi átlagtól, azokban az éréscsoportokban, ahol a szeptember végén mért szemnedvesség 15%-ra vagy az alá csökkent, igazolható volt a késői aratás kedvezőtlen hatása. A szeptember végén mért 14,92 - 19,30% közötti nedvességtartalomnál szárazabb kukoricában a késői aratás a szemek visszanedve- sedésével is járt. A legkorábbi érésű martonvásári kukoricák vízleadásának mérésére beállított kísérletek eredményei azt bizonyítják, hogy a fajták többsége még a vízleadás szempontjából legkedvezőtlenebb évjárátokban is 20% alatti szemnedvességgel, minimális szárítással vagy szárítás nélkül szeptemberben betakarítható. A későbbi betakarításuk növeli a vissza- nedvesedés kockázatát. Október folyamán a FAO 400-as és FAO 500-as éréscsoportba tartozó hibridek szemnedvessége csökken a legnagyobb mértékben. A nagyobb termőképességű hosz- szabb tenyészidejű fajták gazdasági előnye a betakarítás időpontjának késleltetésével, az eltérő tenyészidejű fajták betakarításkori szemnedvessége közötti különbségek csökkentésével használható ki leginkább, (mta-mk) Környezeti feltételek, biológiai alapanyag, technológia A kukorica terméshozama ÚJ SZÓ-ISMERTETŐ A silókukorica azon növények közé tartozik, amelyek területegységre tekintve a legnagyobb emészthető tápanyagmennyiség előállítására képesek. A korai, rö- videbb tenyészidejű fajták és hibridek kitenyésztésével termesztése a magasabban fekvő termőterületeken is lehetővé vált. Terméshozamának nagyságát alapvetően a környezeti tényezők, a biológiai alapanyag minősége és a termesztéstechnológia határozza meg. A környezeti tényezők közül a hozamot elsősorban a meleg, a fény és a talajnedvesség, valamint egyéb talajtulajdonságok befolyásolják. Némelyiket közülük külső beavatkozással befolyásolhatjuk, némelyiket nem. A sorok északidéli irányának beállításával példáuljavíthatjuk a napfény kihasználásának mértékét, a légmozgást az állományban, ugyanakkor a melegigény kielégítését csak minimális mértékben, például a talaj megfelelő porhanyításával, vagy a melegebb napsütötte parcellák kiválasztásával segíthetjük. A melegigény és a talajnedvesség szempontjából a feltételeknek leginkább megfelelő kukorica hibridek kiválasztásával szabályozhatjuk a terméshozamot. Hőigény A termés minősége és mennyisége szempontjából a kukorica termesztésében a hőmérséklet és a fénymennyiség, valamint a talaj nedvességtartalma elsősorban a virágzás előtti és virágzás alatti időszakban meghatározó. Ha ebben az időszakban nincs elegendő fény és nedvesség, megbomlik a hím és nővirágok fejlődésének összhangja, a hímvirágok korábban nyílnak ki, amelynek következtében nem lesz megfelelő a beporzás, alacsonyabb lesz a magképződés és az emészthető tápanyagok mennyisége. Annak ellenére, hogy a kukorica genetikai terméspotenciálja eléri a 20 t/ha- t, az alacsonyabb terméshozamok oka a nem megfelelő fajtaválasztás. Ott, ahol nagyobb termőterületen termesztenek kukoricát alapvetően legalább 2-3, különböző érésidejű hibrid vetése ajánlott. Ez főleg a silókukorica termesztési kockázatát csökkenti, mivel a különböző érésidejű fajtákra az esetleges kedvezőtlen időjárási' viszonyok (szárazság) hatása is különböző, egyúttal a betakarítási csúcsidőben is jobban tervezhető a munka. A kukorica termesztésében a +10 °C hőmérséklet alapvető követelmény a növény fejlődéséhez. Ennek ismeretében ajánlott az adott térség hőviszonyaihoz igazítani a termesztendő hibridek kiválasztását. A fajták koraiságát jelző FAO szám ebben megfelelő kiindulási pontként szolgál. A legkorábbi hibridek (FAO 150-200) érésideje 115-120 nap, a korai hibrideké (FAO 201-240) 120- 123 nap, a középkorai hibrideké (FAO 241-290) 123-127 nap, a középkéseieké (FAO 291 3501) 127-130 nap, a késeieké (FAO 351-450) 130-144 nap, a nagyon kései hibrideké (FAO 450 felett) több mint 144 nap. A kukorica vegetációs ideje és terméshozama között közvetlen összefüggés van, ezért a kukoricatermesztő körzetekben elsősorban a középkései és kései hibridek termesztése a meghatározó, a répatermesztő körzetekben a középkései és korai hibridek, a burgonyatermesztő körzetekben pedig a nagyon korai és korai hibridek termesztése ajánlott. Hasznosítási szempontok A silókukoricák jelenlegi fajtakínálatában a vetőmagtermesztés típusától függően kétvonalas (Se) háromvonalas (Te) és négyvonalas (De) hibridek találhatók, közülük a négyvonalas hibridek elsősorban magas szintű hidegtűrő képességüknek köszönhetően legjobban megfelelnek a silókukoricával szemben támasztott követelményeknek. A hibrid kiválasztása során az érés gyorsaságára is érdemes odafigyelni. Abban za esetben, ha a növény fiziológiai érettsége már a zöld növényen kialakul (stay green - lassan érő hibridek) az egységnyi területről a legnagyobb mennyiségű felhasználható tápanyag takarítható be. A stay green típusú hibridek jelentős ellenállóképességgel rendelkeznek a ledőléssel szemben, s ezáltal a különböző fuzáriumos fertőzésekkel szemben is. Betakarításukra a növény fejlettségi állapotától függően 35%-os szárazanyagtartalmánál kerül sor, a mag szárazanyagtartalma ekkor 60% körüli. A hagyományos hibrideket általában 28-32 -%-os szárazanyagtartalommal takarítják be, a magok 45 százalékos szárazanyagtartalmánál a viaszérés időszakában, (mta) (Illusztrációs felvétel)
